L.L. Junior a Csibész Boiz nevű podcast vendége volt, ahol a szerelmi életéről is őszintén vallott. Többek között elmondta, volt, hogy úgy gondolta, számára teljesen kudarcot vallott a családi modell, valamint azt is elmondta, hogy voltak tévedései a szívügyekben. Úgy gondolja, nagyon tapasztalatlan, de bízik benne, hogy még meg tudja élni a szerel
Az élet különleges triója nem más, mint a szándék, az akarat, majd a sikertelenséget követő közöny, melyből kitörni, radírozni mindig sokkal nehezebb, mint meggátolni annak megszületését.
Phil Collins egy mostanában készült interjúban elárulta, hogy a folyamatos egészségügyi problémái nemcsak a zenélési képességére, de az alkotás iránti vágyára is negatív hatással van. Mint ismert, Collins 2007-ben szenvedett gerincsérülést, azóta pedig egyre nehezebben mozog. A Genesis 2022-es búcsúkoncertjein is le kellett ülnie, miközben fia, Nic
A meddőség a XXI. század egyik népbetegsége. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a világon minden hatodik ember meddő, a lakosság minden rétegét érinti ez a probléma. Hazánkban a becslések szerint nagyjából két-háromszázezer meddő pár él annak tudatában, hogy sosem vagy csak nehezen lehet gyermekük. A modern orvostudomány persze min
A macska szapora jószág volt már az ókorban is, ráadásul a termékenység és a védelmezés szimbóluma, ezért előszeretettel mumifikálták ezeket az állatokat.
Sokan várták a Sznobjektív különkiadását, amelynek az lett volna a címe, hogy Tíz probléma Magyar Péterrel, amin változtatnia kell, ha rendszert akar váltani.
Azonnal szívébe zárta az ország azt az Alcsútdobozon élő, egyszerű földművest, aki kristálytisztán énekelt operát. Mészáros János Elek 13 éve tűnt fel az RTL Csillag Születik negyedik szériájában, és megnyerte a tehetségkutatót, ám ezután eltűnt a nyilvánosság elől.
Ki ne emlékezne, milyen volt óvodásként vagy kisiskolásként beöltözni az osztályfarsangra, és pár órára bohóccá, királylánnyá vagy éppen szuperhőssé válni? De vajon honnan ered ez a szokás? Mi volt az eredeti célja, jelentése, és milyen szerepet játszik ma az életünkben?
Szerencsés esetben soha nem kell átélnünk olyan szituációt, hogy egy agresszív kutya megtámad minket. Tekintve viszont, hogy szerte a világban rengeteg ilyen eset történik évente, és idehaza is sajnos rendszeresen érkeznek bejelentések kutyatámadásokról, nem árt, ha tudjuk, alapvetően mit érdemes tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és mi az, amiv
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A nárcizmus egyre gyakrabban felmerülő téma, és bár sokan a klasszikus, nagyzoló nárcisztikus személyiségekre gondolnak, létezik egy sokkal alattomosabb változat is: a rejtett nárcisztikus. Különösen nehéz helyzetet teremthet, ha éppen az anyósod az, aki ebbe a kategóriába tartozik. Hogyan ismerheted fel, és mit tehetsz, hogy a kapcsolatod ne menje
Immár két éve alkot egy párt Harsányi Levente és Obersovszky Lara, akik több mint egy éve el is jegyezték egymást. Noha még nem költöztek össze, idén minden erejükkel azon lesznek, hogy egy fedél alatt élhessenek.
Az AfD tavalyi győzelme Türingiában és második helyezése Szászországban sokak szerint rávilágított arra, hogy az ország keleti szavazói hogyan erősítik saját politikai identitásukat. De vajon milyen tényezőknek köszönheti ezt a hirtelen érzékelhető sikert az AfD, és mekkora esélyekkel várhatja a vasárnapi választásokat? Ebben a cikkükben ezeknek pr
Konczlik Lilla és párja, Piskor Zoltán Pite hosszú éveket töltöttek a show-biznisz világában, majd túl a negyvenen úgy döntöttek, nyomnak egy újratervezést, és kiköltöztek Tenerifére. Most egy egészen új területen, a turizmusban egyengetik Sunwhere Tenerife vállalkozásukat; utazásszervezéssel és programokkal teszik felejthetetlenné a szigetre érkez
Az osztrák operarajongók nem épp a megszokott élményt kapták a bécsi operaházban. A Sevillai borbély című előadás alatt olyan erős bűz terjengett a nézőtéren, hogy többen idő előtt távoztak.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet? Erről is kérdeztük Barta Lászlót, aki a Brancs közösséggel egy különleges megoldást választott: örökbefogadásra kínálják a cseresznyefákat. A képlet egyszerű: aki megment egy gyümölcsf
Csütörtök reggel feszültté vált a hangulat a Rádió 1 stúdiójában. A Balázsék című műsorban Gévai Juli kérdései váratlanul heves vitát robbantottak ki Sebestyén Balázzsal.
A csábítóan kristálytiszta tengeri öblök, hófehér homokos partok és vadregényes tájak egy valóságos paradicsomnak tűnnek. Ám a kontinens rejtett oldalán az emberre leselkedő veszélyek valóságos túlélőpróbává tehetik a kalandot.
Vannak, akiknek semmi nem drága azért, hogy népszerűségre tegyenek szert. Megmutatjuk a legismertebb influencereket, aki néhány perc hírnévért a csillagokat is lehazudták az égről.
Meghan Markle "As Ever" márkanéven biztosan nem árulhat ruhaneműket. Legalábbis erről döntött az amerikai szabadalmi és védjegyhivatal. Bár a tervek szerint főként gyümölcskonzerveket és lekvárokat forgalmaz majd Harry herceg felesége, divatrajongóként biztosan rosszul érintette a döntés.
Szombat este tartották Santa Monicában az idei Independent Spirit Awards díjátadót, amelyen igazi sztárdömping volt. Tiszteletét tett az eseményen Demi Moore is, aki nemcsak a pompás szettje, hanem kísérője miatt is magára vonta a figyelmet.
Az Arénában tartott duplakoncertet Rúzsa Magdi. Az énekesnő nemcsak hangjával vette le a lábáról a közönségét, hanem varázslatos megjelenésével is: vörös báliruhájában úgy festett, akár egy igazi hercegnő.
Mit jelent a másfélfokos életmód és hogyan lehet vele nemcsak a környezetünket, de az egészségünket, jóllétünket, valamint a közösségeinket is támogatni? Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője segít megérteni, hogy miért van szükség életmódunk megváltoztatására a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez, illetve mi mindent nyerh
Az egykori hercegi pár Valentin-napjai nem éppen teltek romantikusan, sőt mi több, inkább az év egyik legszomorúbb napjává vált minden esztendőben ez az ünnep, főleg Diana számára.