Néhány napja derült ki, hogy távozik Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A Kormányzati Tájékoztatási Központ akkor azt mondta, a sajtófőnök jövőbeli feladatairól a későbbiekben adnak tájékoztatást. Orbán Viktor évértékelőjén ő is részt vett, a rendezvény előtt a távozásának okáról
Életének 100. évében elhunyt Szabó Lászlóné Borsos Olga, a biológiai tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett kutató – tudatta a lánya az MTI-vel szombaton.
"Elég az elnyomás, itt a transz lázadás" – skandálta Budapest belvárosában a transzjogokért felvonuló tömeg, amely ekkor még nem is értesült a miniszterelnök újabb, jogaikat korlátozó ötletéről.
Szirtes Ági vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat, a makói önkormányzat elismerését szombaton Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester adta át a Hagymaházban. A makói képviselő-testület - civil kezdeményezésre - 2001-ben döntött az elismerés alapításáról.
Nem hagyjuk, hogy betiltsák a Pride-ot! – így reagált a Budapest Pride szervezőcsapata Orbán Viktor évértékelőjén elhangzott kijelentésére. A miniszterelnök szerint a rendezvény "kidobott pénz és idő", a szervezők azonban határozottan állítják: a jubileumi 30. Budapest Pride Felvonulás minden körülmények között megvalósul. Szerintük a kormány az al
Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Ezt nem hagyja a kormány, jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjén, a Várkert Bazárban.
Miközben Orbán Viktor évértékelőjében a Pride betiltását és a nemi identitás Alaptörvénybe foglalását helyezte kilátásba, Budapest belvárosában több száz fős tömeg vonult utcára a transznemű emberek jogaiért. A demonstráció résztvevői szerint a kormány szándékosan démonizálja a transz közösséget, és el akarja tiporni a szabad élethez való jogukat.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek metropolita vette át idén a Parma fidei - Hit pajzsa díjat, a kommunizmus magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést szombaton a kecskeméti piarista iskola gimnáziumi dísztermében.
Jövedelemadó-mentesség a két- és háromgyerekes anyáknak, ÁFA-visszatérítés a nyugdíjasoknak – Orbán Viktor számos bejelentést tett a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Az ATV Híradó beszámolója.
Kevesebb mint havi kétezer forintot fog jelenteni egy átlagos nyugdíjasnak, ha él a kormányfő által szombaton bejelentett lehetőséggel, és visszakéri a zöldégek, gyümölcsök, tej és tejtermékek általános forgalmi adóját. Felmerül a kérdés: a visszaélések elkerülése érdekében bevezetendő adminisztráció milyen terheket fog róni a kereskedőkre és a ked
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Mitsubishin nem volt casco és nem volt benne fedélzeti kamera sem, a kár 600-800 ezer forint lehet. A biztosítók szövetsége szerint évente ezer vétlen autós kerül hasonló helyzetbe, ezért fontosak az ügy tanulságai.
Február 23-án, vasárnap döntenek a németek, de milyen hatással lesz ez a magyarokra? Mit gondolnak az emberek arról, hogy Orbán Viktor egy szélsőjobboldali párt vezetőjét támogatja és vajon tudják-e, merre található Berlin?
A Fidesz kormánypárti politikusai szerint nem vesztették el a kapcsolatot a valósággal, hanem pontosan ismerik a magyar társadalom problémáit – erről beszéltek a miniszterelnöki évértékelőre érkező politikusok és vendégek. ATV Híradó riportja.
A krónikus alvászavar és alváshiány hatására a test és az agy nem tud megfelelően regenerálódni, és ez hosszú távon testi-lelki problémák egész sorához vezethet. Utánajártunk, hogy hány órát alszanak a magyarok, és nem túl fényes az, amit találtunk.
A Spirit FM Több-kevesebb című műsorában egy egyedülálló kutatás eredményeit ismertették, amely a magyarok korrupcióval és bűncselekményekkel kapcsolatos hozzáállását vizsgálta.
Orbán Viktor szombaton megtartotta szokásos évértékelő beszédét. Magyar Péter vasárnap reggel 8 óra előtt már posztolt is és megvan a véleménye a miniszterelnök szónoklatáról.
Több templomban tűz ütött ki szombatra virradóra Új-Zélandon, a rendőrség szerint szándékos gyújtogatás lehet a háttérben – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség. Négy templom épülete gyulladt ki az éjszaka folyamán Masterton városban, Wellingtontól északra, három további templomban pedig reggel arra utaló jeleket találtak, hogy ott is gyúj
Mivel az unokáid két generációval mögötted járnak, úgy tűnhet, hogy anyagilag állandó lemaradásban vannak. Ez nem feltétlen van így, de az könnyen előfordul, hogy időnként szükségük lenne a nagyszülők anyagi segítségére. Mi alapján dönts az ilyen helyzetekben?
Megnövekedett a közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálataival kapcsolatos panaszok száma. A duguláselhárítás kapcsán pedig az előre megbeszélt méterenkénti árhoz képest a helyszínen lényegesen nagyobb összeget akartak kifizettetni a fogyasztókkal – számolt be az InfoRádióban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője, Kispál Edit.
Pénzes Márk Duchenne szindrómával küzd. Ez egy ritka betegség, ami az izmok lassú, de biztos leépülését okozza. Egy génterápia segítségével viszont esélye nyílna egy jobb és hosszabb életre.
A rendkívül szapora, nagytestű, invazív rágcsáló komoly károkat tud okozni, ezért csapdákkal és fegyverrel is igyekeznek a szakemberek visszaszorítani.
A nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében - egy bizonyos havi összeg erejéig - vissza fogják téríteni az áfát, jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjében. Nagy Márton később további részleteket osztott meg a kormány terveiről.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapjuk a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban.
A szentszéki államtitkárság vezetője, Pietro Parolin bíboros egy szombat esti misén Bergamo városában hangsúlyozta, hogy az egyház és a hívők gondolatai és buzgó imája Ferenc pápa felépülésének szólnak. Az egyesült államokbeli Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt hangoztatta, hogy Ferenc pápáért imádkoznak. A szombat esti orvosi közlemény szerint
A kormánynak kell feltárnia azt a politikai és médiakorrupciós hálózatot, amely a korábbi amerikai kormánytól kapott támogatást – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése kapcsán, amely szerint kormánymegbízottat neveznek ki az amerikai befolyásolási kísérle
Szenzációs bejelentéseket, fontos gondolatokat osztott meg Orbán Viktor miniszterelnök a 26. évértékelőjén a Várkert Bazárban. Ezekből szemezgetünk most!