2025. február 26. szerda

febr. 26
10:09
Nem kért a hírnévből, Londonban kezdett új életet a Barátok közt egykori gyereksztárja (SzMo)
Jelinek Éva 11 korától hat éven át szerepelt a sorozatban, Berényi Tímeát alakította. Három éve költözött ki Angliába, ahol 3D animációt tanul.
febr. 26
10:21
Megmentik a kocsmákat? Nagy Márton bejelentette a kormány új programját (Blikk)
Nagy Márton bejelentette, hogy tovább robog a kormány 13 milliárd forintos turisztikai programja. A kormány új támogatási programot indít a falusi vendéglátóhelyek megsegítésére. Az ezer fő alatti településeken működő kiskocsmák, bárok és borozók összesen egymilliárd forintra pályázhatnak, fejenként legfeljebb 3 millió forint értékben.
febr. 26
10:45
Így babázik otthon Palácsik-Ráthonyi Tímea: előkerült egy kép a férjével is (Blikk)
Palácsik-Ráthonyi Tímea friss anyukaként töltheti a napjait, miután egy béranya sikeresen világra hozta a férjével közös gyermeküket. Közben dupla áldás érte őket, hiszen embrióbeültetésnek köszönhetően a 42 éves modell várandós lett. Most a kisbabája mellől jelentkezett be a szépség.
febr. 26
10:51
Nem találod el, hány fát vágat ki évente a dohányipar (AC News)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elmúlt 20 évben világszerte egyharmadával csökkent a dohányfogyasztók aránya.
febr. 26
11:09
Bámulatos luxusvillában él Kulcsár Edina és G.w.M, a hatgyermekes celebmami büszkélkedett az otthonával (Promotions)
Megmutatta otthonát a sztárpár, az irigyeik most kiakadhatnak.
febr. 26
11:21
Palácsik-Ráthonyi Tímea az anyává válás áldozatokkal teli útjáról beszél hamarosan a Fókuszban (rtl.hu)
Palácsik-Ráthonyi Tímea, korábban Vajna Tímea, hosszas küzdelmek és orvosi beavatkozások után végre megvalósíthatja álmát: édesanya lesz. A 42 éves Tímea számos próbálkozás, hormonkezelés és műtét után bejelentette, hogy kisfiát, Bent egy béranya hordja ki, de emellett ő maga is állapotos lett.
febr. 26
11:21
Két nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány (AC News)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem a kapitány hibájából történt a baleset…
febr. 26
11:33
Váratlan pofon segítheti elő a Fradi bukását, és a felcsúti bajnoki címet (Promotions)
A bajnoki éllovas Puskás edzője máris lezártnak tekinti ezt a kalandot.
febr. 26
11:33
Megdöbbentő átváltozás: Millie Bobby Brownt összetévesztették egy ötvenes anyukával (Sassy)
A 21 éves színésznő konkrétan 50-nek néz ki az új képeken. Mutatjuk a fotókat!
febr. 26
11:51
Krausz Gábor: Mindenki hibázhat, megcsalt, ezzel nincs baj, ezt el tudtam volna engedni (Femcafe)
Másfél évvel válásuk bejelentése után most szólalt meg először mélyebben Tóth Gabival való kapcsolatáról Krausz Gábor sztárséf.
febr. 26
11:51
Zelenszkij repül – lejárt a határidő (AC News)
Donald Trump pénteken találkozik Zelenszkijjel, hogy aláírják az ásványkincsekről szóló megállapodást. Szorít a határidő.
febr. 26
11:57
Különös kifejezést rejtett el Orbán Viktor az évértékelő beszédében, kiderült, miért mondta (Promotions)
Így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére, íme a miniszterelnök kulisszatitkai.
febr. 26
12:21
Holtestet ültettek a házaspár mellé a Velencébe tartó repülőn (AC News)
Pánik tört ki a repülőgép fedélzetén. Egy utas életét vesztette a járaton, a személyzet pedig beültette a halott nőt egy házaspár mellé.
febr. 26
12:33
Luxus helyett silány kínai minőség, újabb átverés terjed (Promotions)
Újabb átveréstől hangos a Facebook, ezúttal kiváló minőségű ruházatot hirdető webshopról derült ki, hogy becsapja a vásárlókat.
febr. 26
12:51
Hallgasd meg: néma albumot adtak ki a világsztárok tiltakozásul (AC News)
A brit kormánynak a szerzői jog reformjára vonatkozó tervei aggodalmat keltenek a brit kreatív iparban, ezért furcsán kezdtek el tiltakozni.
febr. 26
13:03
Tóth Gabi visszaszólt Krausz Gábornak: Nem csaltam meg. A volt férjem nem tudja elviselni, hogy elhagytam (SzMo)
Az énekesnő egy interjúban és egy videóban is reagált arra, hogy Krausz Gábor arról beszélt, a házasságuk alatt megcsalta őt. Tóth Gabi szerint a volt férje mindent megtesz, hogy tönkretegye őt.
febr. 26
13:09
Gyömbéres innováció Szlovákiából: a Cápák közöttben feltűnt Duckinger a magyar piacra lép (rtl.hu)
A világjárvány idején Bordács Gábor rengeteg házi praktikát kipróbált az immunrendszere erősítésére, mígnem rátalált a tökéletes kombinációra: gyömbér, citrom és méz. Ebből született meg a szlovákiai Duckinger, amely természetes, hidegen sajtolt italokkal célozza az egészségtudatos fogyasztókat. A vállalkozás most a magyar piacra készül betörni, mí
febr. 26
13:15
Testbeszéd-szakértő elemzi Macron és Trump feszült pillanatát (Promotions)
Macron félbeszakította Trumpot, de a valódi dráma a testbeszédükben zajlott. Egy szakértő elemzi az üzeneteket a feszült ukrajnai sajtótájékoztatón.
febr. 26
13:15
Garázscégből egymillió eurós vállalkozást épített Kállai Jankó a Cápák segítségével (rtl.hu)
Balogh Péter és Lakatos István is befektetett Kállai Jankó vállalkozásába a Cápák között harmadik évadában. A garázscégből azóta egymillió eurós vállalkozás lett. Nézd vissza a Forever Hands elmúlt négy évét Balogh Petya tolmácsolásában az rtl.hu-n.
febr. 26
13:21
Trump kezén a világ szeme: valami nem stimmel azzal a folttal (AC News)
Aggasztó fotók keringenek az interneten Donald Trump kezéről. A Fehér Ház magyarázkodik, bagatellizálja a helyzetet.
febr. 26
13:21
Most egy amerikai nő állítja, hogy ő a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann - és bizonyítéka is van (Sassy)
Kérdés, hogy lesz-e olyan hatóság, amely elég komolyan veszi ahhoz, hogy hivatalosan is utánajárjon az állításának.
febr. 26
13:45
Tóth Gabi szerint Krausz Gábor nem bírta elviselni, hogy elhagyta, de még ennél is több titokról rántotta le a leplet (Femcafe)
Krausz Gábor nem olyan rég azt nyilatkozta, hogy az exe, Tóth Gabi megcsalta, és ez indította el a lavinát a házasságukban.
febr. 26
13:51
Így ehetsz potom pénzért az ország legmenőbb éttermeiben: indul a roham a legjobb helyekért (Pénzcentrum)
Idén tavasszal március 13 - 30. között élvezthetik előnyös menüárakon az ízeket mindazok, akik előzetesen asztalt foglalnak az Országos Étterem Hét rendezvényen részt vevő több mint 200 étterem valamelyikébe. A résztvevők közül 14 rendelkezik Michelin-ajánlással. A 18 nap alatt a három fogásos menüsorokat a Top jelölésű éttermek 6.900 forintos, a P
febr. 26
13:51
Bemosott a Kúria a bankoknak: biztató ítélet született (AC News)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a banki csalások elleni küzdelem, miután a Kúria hatályon kívül helyezett egy bírósági ítéletet.
febr. 26
14:03
Példátlan, két magyar városnak ugyanazt a nevet adták, az egész világon ritkaság az ilyen (Promotions)
Ritkán találkozhatunk ilyen fejleménnyel, de van rá példa a földrajzban máshol is a világon.
febr. 26
14:15
"Boldogság" - Babázós fotót posztolt Palácsik-Ráthonyi Tímea (SzMo)
Dupla gyermekáldás a családban: Palácsik-Ráthonyi Tímea első gyerekét egy béranya hordta ki, közben ő terhes lett a másodikkal. A híresség közös fotót posztolt első kisfiával, Bennel
febr. 26
14:21
Őrizetbe vették a román elnökjelöltet – brutális a felzúdulás (AC News)
Călin Georgescu elnökjelöltet kirángatták a rendőrök az autójából, és kihallgatásra vitték a Legfőbb Ügyészségre. A nevére elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrök több embert előállítottak, hogy az ügyészségre szállítsák kihallgatásra.
febr. 26
14:45
Perrel fenyegette meg Tóth Gabit Krausz Gábor? Rendkívüli, ami elhangzik Tóth Gabi videójában (Promotions)
Tóth Gabi azonnal reagált Krausz Gábor nyilatkozatára, egy nagy vesztese biztos lesz a kiújult viszálynak.
febr. 26
14:51
Sokkdiagnózis: 44 évesen tudta meg, hogy hiányzik a fél agya (AC News)
A 44 éves férfi élete nagyobbik részét anélkül élte le, hogy tudott volna róla: hiányzik a fél agya. Az orvosokat is megdöbbentette az eset.
febr. 26
15:15
Felfedte fürdőszoba titkát a NASA női asztronautája, nincs könnyű dolga az űrben (Promotions)
A Nemzetközi Űrállomáson nincs gravitáció, így folyó víz sem áll rendelkezésre a fürdőszobai teendőkhöz.
febr. 26
15:15
Ez a titkos alvási trükk csökkenti a horkolást és javítja az egészséged! (Sassy)
Ezen az oldalon aludj, ha nem akarsz horkolni vagy álmatlanul forgolódni.
febr. 26
15:21
Tóth Gabi összeomlott, zokogva tiltakozott a vádak ellen (AC News)
Az énekesnő teljesen kiborult volt férje interjúja után és most azt állítja, mindvégig bántalmazó kapcsolatban élt Krausz Gáborral.
febr. 26
15:39
Traffipax mentes napokat hirdetett a rendőrség, nem mindenki érti a viccet (Promotions)
Február 29-31. között szabad a száguldás? Van ezzel egy kis probléma.
febr. 26
15:51
Kocsmaprogramot indít a kormány – hukk (AC News)
Az intézkedés értelmében a falusi kocsmák 3 millió forintos támogatásban is részesülhetnek.
febr. 26
15:57
Ősi DNS tárja fel a hunok rejtélyes eredetét, tényleg a magyarok ősei? (Promotions)
A hunok és magyarok közötti kapcsolatot már régóta kutatják, de vajon mit árul el a legújabb DNS-kutatás? A Kárpát-medencei sírok genetikai vizsgálatai meglepő eredményekkel szolgálnak!
febr. 26
16:21
Trump aranykártyát ad az orosz oligarcháknak (AC News)
5 millió dollárért kezdenek el árulni "aranykártyákat", amelyekkel a gazdag emberek letelepedhetnek az Egyesült Államokban
febr. 26
16:27
Herendi Gábor: "Nem kizárt a Futni mentem folytatása" (Femcafe)
A rendező bízott a sikerben, de minden várakozását felülmúlta a film népszerűsége. Azt pedig, hogy a nézők a folytatást követelik, álmában se gondolta volna.
febr. 26
16:39
Két országrészt emeltek ki, a legtöbb eső itt jön majd hazánkban - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen idő jön az elkövetkező napokban, lesz csapadék, és jön majd enyhülés is.
febr. 26
16:51
Gyilkosságot kapott ajándékba anyjától a kamasz fiú születésnapjára (AC News)
A brutális anya azzal magyarázta szörnyű tettét a rendőrségnek, hogy gyermeke megölése a fiával kötött "öngyilkossági megállapodás" része volt.
febr. 26
17:03
Krausz Gábor szerint hétfőn még ő aludt Tóth Gabival, szerdán pedig már Papp Máté Bence (SzMo)
A séf szerint nem lehetett egyszerű a kislányuknak, hogy feldolgozza a szülei válását. Ebben nem segített a gyereknek Tóth Gabi sem véleménye szerint, aki szinte azonnal befogadta az otthonukba új szerelmét.
febr. 26
17:15
Egyetlen SMS miatt elveszhet minden pénzed, ha Androidos vagy, erről tudnod kell (Promotions)
Egy pillanat alatt nullázhatják a bankszámlát a csalók, klasszikus eszközökhöz nyúltak.
febr. 26
17:27
Óvónő pofozta fel az Rtl sztárjának hallássérült kisfiát – utána még a gyermekvédelem is rászállt (SzMo)
A ValóVilág 5-ben szereplő Kutai Kinga gyerekének új óvodát is kellett keresni. Ott azonban más problémák jöttek, elsősorban egy másik szülő miatt.
febr. 26
17:57
Forró zuhany? Az orvosok szerint újragondolod a fürdési szokásaid, ha ezt elolvasod (Promotions)
Egy hosszú, forró zuhany tökéletes lezárása a napnak – vagy mégsem? Sokan el sem tudják képzelni a reggeleiket nélküle, de egyes szakértők szerint komoly hatással lehet a szervezetünkre. Vajon tényleg olyan ártalmatlan, mint gondoljuk?
febr. 26
18:21
Keanu Reeves elárulta, visszatér-e az ikonikus karaktere szerepében (Femcafe)
Persze nagy kérdés, hogy melyik lesz az, mivel Keanu Reeves számtalan legendás karaktert megformált már a filmvásznon.
febr. 26
18:39
Az elmúlt évek egyik legkeményebb akciófilmje, amiben az igazságszolgáltatás új szintre lép (Promotions)
A nézők imádják: ez a film egy percre sem hagy unatkozni! Brutális akció, pörgős tempó, és egy bosszútörténet, ami letarolja a műfajt – ha egyszer elindul, nincs megállás!
febr. 26
18:57
Példátlan poén terjed Szoboszlairól, a megrázó igazság az, hogy ez valójában egy tűéles elemzés (Promotions)
A magyar válogatott és a Liverpool sztárja elképesztő számot ért el vasárnap a Manchester City ellen.
febr. 26
19:21
Sok magyar padlásán lapulhat százezreket érő kincs: kapkodnak érte a gyűjtők, most éri meg eladni (Pénzcentrum)
Számtalan magyar pincéjében, padlásán találhatóak olyan régi tárgyak - most a könyveket még nem is ide számolva - amelyekről kiderülhet, hogy másnak kincset ér, tehát jó áron el is adható az internetes piacon vagy a lemezboltokban. A CashTag e heti adásában három szakértőt kérdeztünk a játékkonzolok és a régebbi kiadású balekitlemezek reneszánszáró
febr. 26
19:21
Megszólalt a bőröndben elásott fiatal nő édesanyja (AC News)
Tavaly áprilisban lett emberölés áldozata a 31 éves K. Eszter, akinek a holtteste csak a napokban került elő. Most megszólalt a fiatal nő édesanyja.
febr. 26
19:27
Váratlan bejelentést tett a BYD, ez komolyan érintheti a magyarországi akkumulátorgyártást is (Promotions)
Az újfajta technológia hatalmas változást hozhat az elektromos autóknál.
febr. 26
19:45
Curtis és a kormány közös drogprevenciós programot indít (SzMo)
Ugyan a rappernek korábban volt problémája a függőséggel, mégis őt kérték fel, hogy segítsen a diákok drogprevenciójában határon innen és túl.

Keresés