Hailey Biebernek elege lett abból, hogy olyan hírek terjednek róla a neten, melyek rossz színben tüntetik fel őt. A modellről ugyanis az elmúlt évek alatt rengeteg rosszindulatú pletyka szárnyra kelt, melyeknek Hailey elmondása szerint egyáltalán nincs valóságalapja. Most készen áll arra, hogy jogi útra terelje az ügyet.
David Lammy brit külügyminiszter szerint nincs visszaút az 1989 után kialakult világrendhez, az akkori liberális elképzelések összeomlottak. Lammy a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) csütörtök esti kereskedelempolitikai fórumán felszólalva úgy fogalmazott, a megengedő hozzáállás jellemezte globalizációt, amely 1989-2008 között domináns, uralkodó eszm
Ma este ünneplünk. Ünnepeljük azokat a nőket, akik inspirálnak minket, akik hatással vannak a világra. De van valami, amiről beszélnünk kell. Egy láthatatlan, mégis mindent behálózó jelenségről: a képernyők végtelen görgetéséről.
Brutális módon sanyargatta, embertelen körülmények között tartotta örökbefogadott gyermekét az a Baranyában élő finn házaspár, amelynek tagjai ellen most nyomozás indult.
90 éves korában elhunyt Dékány Ferenc. Az országban kolbászkirályként ismert férfi csütörtökön hunyta le örökre a szemét a gyulai otthonában. A családja és a barátai mellett az ország hentestársadalma is gyászolja őt. Dékány Ferenc nagyban hozzájárult a Gyulai Húskombinát, majd a Csabahús sikereihez is.
Sajnos ritka, hogy egy pár a legnagyobb barátságban váljon el, de legalábbis utána az egyik fél ne akarjon valamilyen módon bosszút állni vagy megnehezíteni a másik életét az őt ért valós vagy vélt sérelmek miatt. Gyakran attól sem rettennek meg, hogy a saját gyereküket használják eszközként a játszmázásaikhoz - ilyen történetről számolt be interjú
Rossz kölcsön után még rosszabbak jöttek, majd félresikerült egy kritovaluta-befektetés is. Az "Aranyélet" című sorozatból ismert Fekete Zsolt anyagilag lenullázta magát.
Sztárháború tört ki Meghan Markle és Gwyneth Paltrow között. Harry herceg felesége és az Oscar-díjas színésznő gyakorlatilag egymás szomszédságában laknak, ám versengenek is, méghozzá súlyos milliárdokért. Egyrészt mindketten a Netflixen készítettek sorozatot, másrészt az életmód-tanácsadói bizniszbe is beszálltak, így nem csoda, hogy nem esznek eg
Katalin hercegné és Vilmos herceg a nyilvánosság előtt általában igyekeznek minél diszkrétebben kezelni a magánéletüket. A royal etikett szerint csak kivételes esetekben ölelkezhetnek vagy csókolózhatnak a nagyvilág szeme láttára - például az esküvőjükön. Azonban úgy tűnik, az utóbbi időben a wales-i hercegi pár egyre nyíltabban kifejezi, hogy mit
Az időskori magány ellen küzd Schmuck Andor, aki a Tisztelet Társaságával azon dolgozik, hogy kimozdítsa otthonról a nyugdíjasokat. Új kezdeményezése, a Dobd be a nagyit a közösbe! is ezt a célt szolgálja, hiszen lehetővé teszi, hogy az egyik belvárosi étteremben jelentős kedvezményt kapjanak a fogyasztásból azok a vendégek, akiknek az asztalánál l
Eddig kétszer nyerte el a GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnője díjat Tóth Gabi, az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, aki idén meghívott vendégként vesz részt a gálán. Ráadásul most először érkezett szerelmével, Papp Máté Bence táncművéssszel, akivel közel két éve alkotnak egy párt.
Április 2-án, az Autizmus Világnapján Molnár Nini új kollekcióval jelentkezik, amellyel nemcsak a divat szerelmeseinek kedvez, hanem egy fontos társadalmi ügyet is támogat.
Gelencsér Tímea a 2025-ös GLAMOUR Women of the Year gála egyik legmeghatározóbb szereplője, hiszen műsorvezetőként érkezett a pink szőnyegre. A lélegzetelállító megjelenéséről a meztelenruhája tervezőjét, az egyetlen és utánozhatatlan Lajos Attilát kérdeztük.
A GLAMOUR Women of the Year gála kétségtelenül a női teljesítmény elismeréséről szól, de nem ér megfeledkezni a pink szőnyeg stílusos forgatagáról sem, mint az önkifejezés egyik fontos eszközéről. A meghívott hírességek közül sokan már hetekkel az esemény előtt gondosan megtervezik a megjelenésüket. Köztük van például Rubint Réka is, aki 2025-ben e
A március nemcsak a tavasz kezdete, de egyben az a hónap is, amikor a GLAMOUR Women of the Year gálának köszönhetően a női teljesítmények és a női sikerek ünneplése kerül előtérbe. Kövesd folyamatosan frissülő cikkünket, ne maradj le az egyes kategóriák győzteseiről és persze a gála különleges pillanatairól se – tartogatunk ugyanis néhányat.
Egyre nagyobb veszély leselkedik ránk, ha nem vagyunk képesek nemet mondani, és mindig más igényeit helyezzük előtérbe. Akinek például semmi kedve hétvégente kimozdulni otthonról, mert fáradt, és csak a pihenés jár az eszében, ennek ellenére mégis elutazik a szüleihez, rokonaihoz a Balatonra, mert úgy érzi, hogy ő felelős más boldogságáért, az már
Egy színész akkor lesz igazán sikeres, ha teljesen elveszik a szerepében – vélik sokan. A Centrál Színház készülő darabja szereplőinek ez már a plakátfotózáson sikerült. Ugyanis A kripli főszereplői, Básti Juli, Mucsi Zoltán és Magyar Attila szinte teljesen felismerhetetlenné váltak a jelmezesek és a sminkesek áldásos tevékenységének köszönhetően.
A sclerosis multiplex diagnózisa sokak életét fenekestül felforgatja, különösen akkor, ha valaki családot nevel és a mindennapok kihívásaival is meg kell küzdenie. A betegség kezdeti szakasza gyakran bizonytalansággal és alkalmazkodással jár, miközben a felépülés és az új élethelyzet elfogadása időt és erőt igényel. A sclerosis multiplex (SM) diagn
A Glamour Women of the Year gála elsősorban a díjazottakról és a tehetséges nőkről szól, hanem a divat ünnepéről is. Idén Törőcsik Franciska megjelenése különösen izgalmasra sikerült, hiszen egy igazán egyedi koncepció szerint állította össze stylistja, Mojzes Dóra. A Hunyadi sorozat színésznője egy rokokó mangát idéző szettben tündökölt, amely egy
A GLAMOUR Women of the Year gálán a nőket, a nők sikereit ünnepeljük, valamint társadalmi változásokat katalizáljunk. Idén rekord számú szavazattal támogatták olvasóink a kategóriák jelöltjeit, azonban minden évben van egy olyan kategória, amit a szerkesztőség ítél oda.
2024-ben Tóth Vera kapta a GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnője díjat, idén pedig sztárfellépőként tért vissza a WOTY színpadára, ahol ezúttal is is a női sikereket méltattuk. És bár kétségtelen, hogy az est középpontjában a díjak és a díjazottak, valamint a jelöltek álltak, nem mehetünk el a pink szőnyeg legstílusosabb hírességei mellett sem
2009 óta rendezzük meg a GLAMOUR Women of the Year gálát, és a cél a kezdetek óta ugyanaz: hogy társadalmi változásokat katalizáljunk a nők megítélésével, helyzetével, elismerésével kapcsolatban. Idén hét kategóriában díjaztuk a kiemelkedő női sikereket, Az év hősnői díjat pedig a szerkesztőség az értő olvasást támogató United Way Magyarországnak a
Tavaly Az év vállalkozója címet nyerte el, idén pedig Az év műsorvezetője mezőnyben izgulhatott Ördög Nóra. A díjat végül Lékai-Kiss Ramóna kapta, aki hihetetlenül elismerően méltatta beszédében műsorvezető társait, többek között Nórát is, aki Merő Péter által tervezett ruhájában pont úgy tündökölt, mintha csak egy Golden Globe-ra érkezett volna.
Molnár Nini egy csodás kék ruhában érkezett a tizenhatodik GLAMOUR of the Year gálára. Hogy jól passzol ez az árnyalat a hajához és a megjelenéséhez? Ez egészen biztos, viszont nem ez dominált, amikor a dizájner a kék szín mellett döntött. Egy sokkal fontosabb társadalmi szintű üzenet állt a háttérben.
Szomorú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán Balázs Andi. A színésznő végleg búcsúzik a Valódi nők című rádióműsortól. Elmondása szerint azért hagyja abba a rádiós munkáját, mert a színészi elfoglaltsága miatt már nem marad rá ideje.
Hegyes Berci és Mihályfi Luca a Dancing with the Start című műsorban köszönhetik szerelmüket, azt viszont, hogy azóta is boldogok és tökéletes harmóniában élnek együtt, az kétségtelenül abból fakad, hogy tökéletesen beszélik egymás szeretetnyelvét.
A változás szele ma mindent felforgathat. Egy váratlan fordulat, egy új lehetőség vagy egy sorsszerű találkozás alakíthatja a jövődet. A kérdés csak az: készen állsz, hogy megragadd az esélyt?
Egy rejtélyes ábrázolás, amely évszázadok óta zavarba ejti a kutatókat. Ősi legendák, titokzatos eredet és egy szimbólum, amely több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad.
A Glamour Women of the Year gála idén is a csillogás és a divat ünnepe volt, ahol a magyar sztárok mesés ruhakölteményekben vonultak végig a vörös szőnyegen. Lássuk, kik viselték az est legkülönlegesebb szettjeit!
A 17. alkalommal megrendezett Glamour Women of the Year gálára számos híresség érkezett párjával, és együtt varázsolták el a közönséget lenyűgöző megjelenésükkel. Lássuk, kik voltak azok a duók, akik minden tekintetet magukra vontak a vörös szőnyegen!
A globális felmelegedés már javában kopogtat, minden egyes döntésünk hatással van bolygónk jövőjére, az is, hogy miből, hogyan és mennyit vásárolunk. Egy kis odafigyeléssel és tudatos döntésekkel mi is hozzájárulhatunk a fenntarthatósághoz. Mengyán Eszter divatszakértővel arról beszélgettünk, hogyan kerülhetjük el a fast fashion csapdáját, és mikén
Vigyázni az egészségünkre nagyon fontos, például azáltal, hogy figyelünk a testünk jelzéseire, és ha bármilyen furcsaságot, panaszt tapasztalunk, azt komolyan vesszük. Jó példa erre a tüdőrák egyik korai jele is, amely a vállunkat érintheti, és ha észleljük, borzasztóan fontos, hogy azonnal orvoshoz forduljunk vele.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Nem könnyű tárgyalópartner Donald Trump, erről az ukránok már többször megbizonyosodhattak. Most viszont az amerikai elnök a megszokottnál is "pimaszabb" ötlettel állt elő.
Kettős öröm érte Brasch Bencét A Nagy Duett első adásának estéjén: nemcsak sikeres műsort zárt, de az első gyermeke is világra jött. Az énekes-színész végig ott volt a felesége, Gál Réka Ágota mellett a szülőszobán, és a pillanatot "egészen elképesztő" élményként írta le. Most pedig boldogan osztotta meg, hogy a kisfia és a kedvese hazatérhettek a
Stohl Andrásnak az előző kapcsolataiból négy gyermeke született: Luca, Rebeka, Franciska és Barnabás. 2022-ben pedig neki és a mostani feleségének, Stohl Vicának megszületett az első közös gyermekük, aki a Bella Julianna nevet kapta. A színész így ötszörös apukának és már nagypapának is mondhatja magát, hiszen az egyik lánya, Luca megajándékozta eg
Molnár Áron színész-aktivistaként sosem hagyja szó nélkül, ha társadalmat, vagy egy bizonyos kisebbségi csoportot érintő kérdésekben kell állást foglalni. Ezúttal a Pride betiltásáról szóló törvény elfogadására reagált, s nem is akárhogy: a középső ujját felmutatva intett be a kormánynak, felajánlva 200 ezer forintot azoknak, akiket megbírságolnak.