2025. március 7. péntek

márc. 7
10:09
"Most már tényleg te csinálsz belőlem hülyét!" – Fejes Tamás kibukott a Kincsvadászokban az akadékoskodó eladóra (Blikk)
Egy nem mindennapi villanykörtét mutattak be a Kincsvadászok csütörtök esti adásában: ha felkapcsolják, felvillan benne egy Vuk-figura. Fejes Tamás 23 ezer forintig ment el a licitben, de az eladónak ez sem volt elég, pedig kezdetben 20-30 ezer forintért akart megválni a tárgytól. A műkereskedő nem értette, miért akadékoskodik.
márc. 7
10:09
Laky Zsuzsi korábbi bántalmazó kapcsolatáról beszélt: A feketés-lilás foltot, ami a fülem mögött éktelenkedett már nem volt olyan könnyű eltüntetni (SzMo)
A volt szépségkirálynő tinédzserként került egy toxikus kapcsolatba, ahol megalázás és bezárás is a mindennapjai része volt. Bár sokáig félt kilépni, végül sikerült új életet kezdenie.
márc. 7
10:21
Nevet változtatott Harry és Vilmos herceg, ilyen volt és ilyen lett (Promotions)
A királyi család tagjai, köztük Vilmos és Harry is, bizonyos események alkalmával kénytelenek nevet változtatni, akár többször is az életük során.
márc. 7
10:21
Változtak a nőnapi trendek (AC News)
Idén a Nőnap szombatra esik. A virágárusok, már készülnek a nagy rohamra. De van, ami most változik.
márc. 7
10:21
Gáspár Lacit rémálmok gyötörték: "Féltek tőlem és ettől az egésztől, azt gondolták, boszorkány lakik bennem" (Sassy)
Gáspár Laci megjárta a poklok poklát, amikor éveken át visszatérő rémálmok gyötörték. Minden éjszaka.
márc. 7
10:39
Trump elmondta, ő válthatja Zelenszkijt az ukrán elnöki székben (Promotions)
Megindultak a találgatások arról, hogy ki lehet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utódja, vannak nevek Donald Trump listáján is.
márc. 7
10:51
Legendás kaparós sorsjegy tarolja le ismét Magyarországot: óriási pénzt lehet vele nyerni (Pénzcentrum)
Két évvel az első debütálása után még több nyereménnyel és magasabb főnyereménnyel jelenik meg a Szerencsejáték Zrt. népszerű Milliomos Klub sorsjegye. Nevéhez hűen ennél a kaparósnál az átlagosnál több játékos válhat milliomossá: a kibocsátott sorozatból több mint 450 olyan példány kerül forgalomba, amivel 1 milliós vagy ennél magasabb nyeremény é
márc. 7
10:51
A palota hivatalosan is bejelentette: Károly király olyat tett, amit még soha egyetlen elődje sem (Glamour)
Károly király különleges videóval jelentkezett be az angol királyi család hivatalos Instagram-oldalán: az irodájában ülve arról beszélt, milyen fontos számára a zene. Elárulta, hogy szeretné másokkal is megosztani azt, ami örömöt hoz az életébe, ezért hamarosan bárki számára elérhető lesz az uralkodó royal-playlistje.
márc. 7
10:51
Rumer Willis felvette Demi Moore legendás bikinijét, amit anyja a Sztriptíz című filmben viselt 30 éve (Sassy)
Rumer Willis úgy döntött, hogy itt az ideje egy kis időutazásnak! Jó kérdés: kinek áll jobban?
márc. 7
10:57
A Kreml elutasítja az egy hónapos tűzszünetet (AC News)
"A légi és tengeri támadások egy hónapos szüneteltetése teljesen elfogadhatatlan lenne" - mondta az orosz külügyminisztériumi szóvivő.
márc. 7
11:03
"Annyit láttam, hogy jött egy balta, eltalált és összeestem" – Forgatási élményeiről mesélt a Hunyadi sztárja, Kádár L. Gellért (Femcafe)
Dupla résszel érkezik szombaton a Tv2 csatornáján az új grandiózus sorozat, a Hunyadi – a történelmi széria főszereplője, Kádár L. Gellért a széria sajtótájékoztatóján felelevenítette Femcafe.hu-nak, mi a legmeghatározóbb emléke a forgatásról.
márc. 7
11:03
Meztelenségből nincs hiány az új Hunyadi-sorozatban – legnagyobb színésznőink válnak meg a textiltől (SzMo)
A produkció forgatása során intimitáskoordinátor felügyelte az erotikus jeleneteket – amiből akad jónéhány. A rendező mesélt arról, hogy zajlottak a forgatás ezen részletei.
márc. 7
11:03
Különös időpontban kerül fel a Netflixre Rákay Philip filmje, senki sem érti (Promotions)
Hiába a korábbi tagadás, a tavalyi év egyik legmegosztóbb magyar filmje hamarosan streamingre kerül. Vajon a Netflix közönsége másként fogadja, vagy csak egy újabb fejezet kezdődik a vitákban?
márc. 7
11:21
Mától hat vármegyében tilos a tűzgyújtás (AC News)
Március 7-én hat vármegyében lépett életbe a tűzgyújtási tilalom. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki megszegi a szabályokat.
márc. 7
11:33
Példátlan külföldi területfoglalás Zala vármegyében, nincs ott már magyar föld? (Promotions)
Néhány évtized leforgása alatt külföldi kézre került jó néhány nyugat-magyarországi földterület. Törvényesen vagy jogi csűrcsavarokkal, de szinte elfogytak Zalában a magyar birtokok.
márc. 7
11:33
Fotóval! Itt az idei első Loch Ness-i szörnyészlelés: "Valamiféle sötét tömeg van a víz alatt!" (Sassy)
Hoppá! Megvan az első fotó a Loch Ness-i szörnyről 2025-ben.
márc. 7
11:39
A túlvilágról küldött üzenetet Rubint Réka apja? Megmagyarázhatatlan dolgok történtek az otthonában (Blikk)
Már eltelt néhány év azóta, hogy Rubint Réka szülei elhunytak, de az aerobikedző szívében azóta is hatalmas űr tátong a hiányuk miatt, és nem tudja elfogadni, hogy már nincsenek vele. Elképesztő felvételt mutatott elhunyt édesapja születésnapja után nem sokkal a fitneszlady. A semmiből, mindenféle huzat nélkül leesett a szekrényről az szarvasagancs
márc. 7
11:45
Cameron Diaz 13 év után tért vissza a párizsi divathétre, egy pillanatra kihagyott a lélegzetünk a megjelenésétől (Glamour)
Cameron Diaz több mint egy évtized után döntött úgy, hogy visszatér a divatvilág egyik legjelentősebb eseményére, a párizsi divathétre. A gyönyörű színésznő ráadásul nem akármilyen szettben jelent meg Stella McCartney divatbemutatóján: egy tűzpiros ruhában hódított.
márc. 7
12:03
Nem lehetetlen Európa újrafelosztása sem a magyar biztonságpolitikai szakértő szerint (Promotions)
Buda Péter nemzetbiztonsági elemző szerint a most kibontakozó orosz-ukrán-amerikai kapcsolatok egy ideológiai platformra épülnek, amely szerinte hamis.
márc. 7
12:09
Dobó Ági kigyúrta magát a sürgősségi műtétje után: nem hiszi el, milyen sportba vágott bele Costa Ricán (Blikk)
Dobó Ági hónapokkal a sürgősségi műtétje után visszatért a sportoláshoz, ráadásul nem is akármilyen szinten űzi, hiszen a jógázás és saját testsúlyos edzések mellett a küzdősportot is megszerette. Most megmutatta, milyen izmosra gyúrta magát és hogy állja meg a helyét a tatamin.
márc. 7
12:21
Friss édesanyaként is folytatja a koncertezést Patai Anna: a Megasztár egykori üdvöskéje pár hónap után tért vissza a munkába (Femcafe)
Patai Anna, a Megasztár 5. évadának felfedezettje szeptember elején adott életet első gyermekének. Noha a még mindig csupán 25 éves énekesnő hihetetlenül élvezi az anyaságot, a karrierjét sem szorítja háttérbe: kevesebb mint fél év kihagyás után ismét munkába állt!
márc. 7
12:21
Kezdődik: összecsapott Trump és Musk (AC News)
Trump erősen korlátozta Musk hatáskörét a személyzeti politikában. A milliárdos elismerte, hogy hibázott.
márc. 7
12:27
Kiderült, mi Millie Bobby Brown igazi neve: a színésznő mindenkit meglepett vallomásával (Glamour)
A 21 éves színésznő sokaknak okozott meglepetést, amikor egy interjú során elárulta, hogy a Millie Bobby Brown nem is a valódi neve. Bevallotta, hogy a Bobby egyáltalán nem szerepel az igazi nevében, csupán azért így mutatkozik be évek óta, mert ez tetszik neki.
márc. 7
12:39
Rémisztő dolog történt Rubint Rékáéknál, visszanézte a biztonsági kamerát, elsírta magát (Promotions)
Horror Rubint Rékáék nappalijában, az egészet felvette a biztonsági kamera.
márc. 7
12:45
Mégis lesz magyar induló az idei Eurovíziós dalfesztiválon 2019 után először! (Sassy)
Ők a szerencsés kiválasztottak, végre lesz kinek drukkolnunk májusban!
márc. 7
12:51
Részegen akart két fickó egy bécsi bankot kirabolni (AC News)
Két részeg gazfickó óriási vagyont akart ellopni. Az akció azonban káoszba és hatalmas alkoholmámorba torkollott.
márc. 7
13:03
Marco Rossi eldöntötte, immár biztos, hogy komoly változás jöhet a válogatottnál (Promotions)
Törökországgal játszik majd a magyar válogatott márciusban kétszer is, a cél az A-divízióban maradás a Nemzetek Ligájában.
márc. 7
13:09
"Isten létezik!" – Megdöbbentő bizonyítékot mutatott be a harvardi professzor (Sassy)
Egy harvardi tudós szerint létezik az a képlet, ami bizonyítja Isten létezését.
márc. 7
13:21
Kegyetlen ajándékot adtak az oroszok az elesett katonák anyáinak (AC News)
Az Ukrajnában megölt orosz katonák édesanyjai ajándékokat kaptak a helyi hatóságoktól nőnap alkalmából. A szokásos virágok mellett a nők többek között húsdarálókat is kaptak.
márc. 7
13:27
Régi arc tér vissza a TV2-re, nagy meglepetés éri a nézőket (Promotions)
Nagy bejelentést tett a csatorna, ekkor kezdődik az új műsor.
márc. 7
13:51
Átszakította az üzlet kirakatát egy autós, képeken a pusztítás (Promotions)
Egy dohányboltot is letarolt a száguldozó sofőr, mindenhol törmelékek voltak.
márc. 7
13:51
Brutális áron kínálják a világ legpontosabb óráját (AC News)
A világ legpontosabb órája egy hatalmas hűtőszekrényre hasonlít, és olyan precíz, hogy tízmilliárd évbe telne, mire egy másodpercet késne.
márc. 7
13:57
Jennifer Garner állítólag fél, hogy újra belezúg Ben Affleckbe - és nem véletlenül (Sassy)
Egy ideje nem látni a jelenlegi barátját, John Millert és JLo is tombol.
márc. 7
14:21
Apróhirdetésben kínálta kisbabáját a szerencsétlen anya (AC News)
A megdöbbent vásárlók az Adevinta apróhirdetési portálon egy hirdetést fedeztek fel: "10 hónapos baba ajándékba".
márc. 7
14:27
Alig ismerni rá Dobó Ágira, ebbe a kemény sportba vetette bele magát Costa Ricán (Sassy)
Ági maga is alig hiszi el ezt a fordulatot.
márc. 7
14:51
Beszakad az üzemanyagok ára – kár lenne ma tankolni (AC News)
Az olaj hordónkénti árának csökkenése miatt a hétvégén mégtovább csökkennek a hazai üzemanyagárak. Nem is akármennyivel.
márc. 7
14:57
Esküvői szépségtrendek 2025: Így tündökölj a nagy napon! (Sassy)
Akár a klasszikus elegancia híve vagy, akár egy merészebb, trendibb stílust keresel, idén minden menyasszony megtalálhatja a tökéletes megjelenést a nagy napra.
márc. 7
15:39
Hova tűnt Csősz Bogi? Rejtélyesen nagy a csend, újév óta nem posztolt semmit (SzMo)
Január elseje óta nem tett ki új képet az üzletasszony, aki pedig korábban nagyon aktív volt a közösségi médiában. Digitális detox vagy valami komolyabb ok lehet a háttérben?
márc. 7
16:03
Rudolf Péter elárulta, miért hagyta ott a Vígszínházat, és miért tért vissza (SzMo)
A színész-rendező szerint a színháznak minden nézőhöz szólnia kell, de a gazdasági nehézségek miatt most nagy kihívásokkal néznek szembe.
márc. 7
16:45
Amikor ezt a repülőt meglátod az égen, az azt jelenti, hogy már csak öt perc van hátra az életedből (Sassy)
Huh, az a helyzet, hogy ha egyszer meglátod ezt a repülőt elhúzni a fejed fölött, akkor elég komoly bajban lehetünk.
márc. 7
17:21
Így indul Palácsik-Ráthonyi Tímea napja a kisbabájával, aki hamarosan kistestvért kap (Femcafe)
Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
márc. 7
17:27
9 dolog, ami a milleniálok szerint státusszimbólum, de a Z-generáció nem tartja semmire (Sassy)
Ami neked csillogó-villogó álom, az lehet, hogy valaki másnak csak egy teljesen fölösleges porfogó.
márc. 7
18:03
Mihályfi Luca őszinte vallomása: egy fájdalmas kapcsolatból menekült ki, mikor Hegyes Bercivel megismerkedett (SzMo)
Az énekesnő arról is beszélt, hogy hamar véget vetett a rossz kapcsolatnak. Luca és Berci azt is elárulták, hogyan alakult ki köztük a szerelem.
márc. 7
18:39
Millie Bobby Brown elárulta, mi az igazi neve, és azt is, miért változtatta meg (SzMo)
A színésznő a jövő héten debütáló Elektronikus állam egyik főszereplője, ennek alkalmából beszélt magáról is.
márc. 7
18:51
Vágó István ezért nem hitt a halál utáni életben (Femcafe)
Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
márc. 7
19:21
Hangtompítós, illegális fegyverekkel mészárolt a téti vadorzó (AC News)
Illegálisan tartott hangtompítós lőfegyverekkel tizedelhették a vadakat. A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy téti férfit.
márc. 7
19:39
Örökre bezár a Michelin-ajánlott vidéki étterem: végleg elköszön az Öreg Prés (SzMo)
A magyar gasztronómia újabb vesztesége: bezár Mór egyik legnépszerűbb étterme. Volenter István és csapata négy év után búcsúzik vendégeitől.
márc. 7
19:51
Katonai kiképzésre hívnak be minden lengyel férfit (AC News)
Lengyelország az EU egyik legerősebb hadseregét építi. Minden lengyel férfi kötelező katonai kiképzésben részesül a jövőben.
márc. 7
20:03
Bilincsben vitték el Gábor Zsazsa özvegyét, Frédéric von Anhalt herceg bajba került egy müncheni szállodában (SzMo)
A herceg egy fémdetektoros ellenőrzésen akadt fenn, miután egy tiltott kést találtak nála. Elárulta, miért tartja mindig magánál. Pár órával később elengedték, de várhatóan pénzbírságot kell fizetnie.
márc. 7
21:57
Till Attila lánya belépett a Kincsvadászok stúdióba, mindenkit megdöbbentett (SzMo)
Dr. Leitertné Dr. Till Vivien egy különös véletlen miatt érkezett a TV2 műsorába, ráadásul édesapja festményével. A stúdióban mindenki ledöbbent, amikor kiderült, milyen rokoni szál fűzi a Till családhoz.

Keresés