2025. május 15. csütörtök

máj. 15
6:33
Azonnal levettek egy ingatlanhirdetést a netről, szempillantás alatt felbecsülhetetlen érték lett (Promotions)
Nem számtott rá a tulajdonos, nehéz döntés előtt áll.
máj. 15
6:57
Kiderült, mennyi gyümölcsöt kellene ennie egy felnőtt embernek (Glamour)
Sokan aggódnak a gyümölcsök cukortartalma miatt, és épp emiatt kevesebbet esznek belőlük, mint kellene. Pedig a tudomány mai állása szerint a gyümölcsök nemcsak biztonságosan fogyaszthatók, de elengedhetetlenek is az egészséges étrendhez.
máj. 15
7:12
Mi történik? Kulcsár Edina vallott a házasságáról: "Most volt egy nehezebb időszakunk" (Blikk)
Kulcsár Edina és G.w.M élete fenekestül felfordult a gyermekeik érkezése óta, hiszen nagyon keveset tudnak kettesben lenni. A sztárpár azonban a gyereknevelés és a munka összehangolása közben próbál időt szakítani egymásra is: ha kell, éjszakai mozielőadásokon randevúznak. Bár a legkisebb gyermekük még sok figyelmet igényel, bíznak abban, hogy hama
máj. 15
7:21
Megbilincselt gyerekeket gyilkoltak a brit katonák (AC News)
A brit különleges erők egykori tagjai megtörik az évek óta tartó hallgatásukat, és szemtanúként számoltak be háborús bűncselekményekről.
máj. 15
7:33
Készülj, hamarosan beszélgethetsz a kutyáddal (Promotions)
Közelebb lehet az állatokkal történő kommunikáció, mint gondolnánk.
máj. 15
7:42
Magyar Péter az átláthatósági törvényről: "Kell és lehet is tiltakozni, de attól nem fogják megváltoztatni" (Blikk)
A Nagyvárad felé tartó gyaloglása tizedik órájában reagált Magyar Péter a szerdára virradóra benyújtott, a "közélet átláthatóságáról" szóló törvényjavaslatra. A TISZA Párt elnöke szerint nem a tiltakozások jelentik a megoldást, hanem a választások megnyerése. Megjegyezte, szerinte a Fidesz az ilyen intézkedésekkel a saját választóit szórakoztatja.
máj. 15
7:57
Így néznek ki ma az Amerikai Pite-filmek színészei (Glamour)
Az Amerikai Pite egykor a fiatalság és a tabudöntögetés szimbóluma volt, a szereplői pedig a kétezres évek tinibálványai. Most megnéztük, mennyit változtak az idők során, és bizony, van, akire rá sem ismernél az utcán!
máj. 15
8:03
Lepedőn engedte le a pasiját az ablakból – Így veszítette el a szüzességét Köllő Babett (SzMo)
A csinos műsorvezető 17 évesen esett át élete első együttlétén, amiről máig nevetve mesél. Babett azt is elárulta, mihez kellett a lepedő.
máj. 15
8:03
Egyre több a probléma a Vinteddel, néhány országot bojkottálnának, a felhasználók keményen zúgolódnak (Promotions)
Aggódnak a Vinted felhasználói: újfajta csalás terjed, de más problémájuk is van.
máj. 15
8:21
Norbert máris megcsókolja Tímeát? (rtl.hu)
"Mennyi idő szükséges számodra az intimitáshoz?" – Tímea érdeklődve teszi fel a kérdést Perness Norbertnek, nem is sejtve, hogy a Határtalan szerelem párkeresője percek óta egy csókon gondolkozik. Vajon a Kanári-szigeteken élő férfi már az első randijaik egyikén közeledni kezd kiszemeltjéhez? Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyből kider
máj. 15
8:23
Ticiána Péternek: "Az együtt izzadáshoz nem kell nekem szauna" (rtl.hu)
Péter egy városnézős, vásárlós randevúval lepi meg Oravec Ticiánát, akivel Spanyolország egyik vidéki városában folytatják az ismerkedést. A páros egy-két koktél kíséretében egyre jobban felenged, csak úgy forr körülöttük a levegő, amire a Határtalan szerelem párkeresője is rátesz egy lapáttal. Megpróbálja zavarba hozni randipartnerét, a kérdés már
máj. 15
8:25
Így reagál Zsolt a kikosarazott Vivi szavaira (rtl.hu)
Balla Zsolt és Barbi együtt töltött estéje után a férfinak egyértelmű, hogy kit választ a Határtalan szerelem jelöltjei közül. A Miamiban élő vállalkozó felkészült a legrosszabbra Viviennel kapcsolatban, azonban a lány reakciója annyira meglepi, hogy később az autóban Barbinak adja ki indulatait. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben k
máj. 15
8:33
Visszatér az elmúlt évek egyik legvadabb Netflix akció-thrillere (Promotions)
Amikor már csak nyugalmat keresnél, a világ újra ordít – és neked újra harcolnod kell - a Netflix thrillerének második része óriásit fog robbanni.
máj. 15
8:39
TikTokon élőzött a 23 éves mexikói beauty influencer, amikor agyonlőtte egy férfi (Sassy)
Valósággal sokkolta a közösségi oldalak felhasználóit és a helyieket is a szörnyű tragédia.
máj. 15
8:57
A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Céline Dion is feltűnt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem úgy, ahogy mindenki gondolná (Femcafe)
A világsztár teljesen visszavonult a hivatásától, mióta gyógyíthatatlan autoimmun betegséggel diagnosztizálták. Az Eurovízió Dalfesztivál első elődöntőjében mégis felbukkant, igaz, csak a kivetítőn keresztül szólt a svájciakhoz.
máj. 15
9:03
Kiderült, hogy hiába nyert a Paks kupát a Fradi ellen, hatalmas bajba kerülhetnek (Promotions)
A szurkolók durván szembesítették a Paksot egy óriási problémával.
máj. 15
9:12
Visszatér a Duci Tréning: Schobert Norbi újra hadat üzen az elhízásnak (Blikk)
Schobert Norbi ismét akcióba lép, nyártól ugyanis visszatér a legendás programja, a Duci Tréning. A fitneszguru ezúttal új életcélt tűzött ki maga elé: minden túlsúlyos embernek segíteni akar a mozgásban és az életmódváltásban, amit szerinte sosem késő elkezdeni. A Margit-szigeten induló ingyenes edzéssorozat célja, hogy országos összefogással vegy
máj. 15
9:21
Kína illegális jeladókkal szórja meg napelemes rendszereinket (AC News)
Hatalmas kockázatot jelentenek az illegális eszközök, amelyeket Kínában gyártott napelemes rendszerek fontos alkatrészeiben találtak. A kínaiak ezek segítségével bármikor képesek lehetnek dróton rángatni megújuló energiát termelő eszközeinket.
máj. 15
9:33
Ennyit keresett Kádár János az ország vezetőjeként, elájulsz ettől az összegtől (Promotions)
Az is kiderült, mekkora vagyont hagyott hátra Kádár János.
máj. 15
9:45
"Túl vagyunk egy nehéz időszakon" – Kulcsár Edina kitálalt a házasságáról és a gyereknevelés nehézségeiről (SzMo)
A sztáranyuka elárulta, mennyire nehéz összehangolniuk a családi életet a férjével. G.w.M most otthonról dolgozik, hogy több időt tölthessenek együtt.
máj. 15
9:54
Csokihotelek: álom úti célok édesszájúaknak (Blikk)
Szeretne csokoládét reggel, délben, este? Akár meg is fürödne benne? Az alábbi úti célok alkalmat adhatnak arra, hogy megvalósítsa az álmait, mert minden csokirajongó számára igazi bakancslistás helyek, amelyeket kár lenne kihagyni. Németországban és Olaszországban csokoládéhotel várja őket, Svájcban pedig bérletet vehetnek a legjobb csokikészítők
máj. 15
9:57
Patrick Schwarzenegger volt, hogy azt kívánta, bárcsak ne ez lenne a neve (Glamour)
Kik is azok a nepo bébik? Tehetséges almák, akik nem estek messze az ikonikus családfától. Reflektorfényben felnőtt sztárcsemeték, akik úgy döntöttek, hogy híres szüleik nyomdokaiba lépnek, a nepotizmus pedig kapcsolatokat, lehetőségeket és nyitott ajtókat biztosított számukra. De ők maguk vajon hogy vélekednek erről?
máj. 15
10:00
Így írt futballtörténelmet a Paksi Fc a kupadöntőn (Blikk)
Rácáfolt a papírformára a Paks labdarúgócsapata, amely a MOL Magyar Kupa döntőjében 1-1-es eredmény és hosszabbítás után tizenegyesekkel legyőzte a Ferencvárost, így megvédte a címét. A két együttes elképesztő hangulatban vívott emlékezetes csatát, amire még nagyon sokáig emlékeznek majd a szurkolók.
máj. 15
10:03
Felpöccentettük Ukrajnát, a kémügy csak a kezdet, még súlyosabb, ami most következhet (Promotions)
Ezt hozhatja a jövő az ukrán-magyar kapcsolatokban.
máj. 15
10:27
Katalin hercegné mindenkit meglepett a ruhaválasztásával, még sosem láthattuk ebben az árnyalatban (Glamour)
Egészen új oldaláról mutatkozott be Katalin hercegné: egy olívazöld nadrágkosztümben jelent meg, amely nemcsak a színe, de a ruha tervezője miatt is egy igazán különleges választásnak számított.
máj. 15
10:27
Megtiltják a kutyás koldulást – ki fizeti a bírságot? (AC News)
Amennyiben elfogadják a javaslatot, szabálysértéssé válik a hajléktalanok körében népszerű, kutyával való koldulás.
máj. 15
10:27
Mikes Anna elárult egy nagyon fontos részletet a közelgő esküvőjéről Krausz Gáborral (Sassy)
Sokan találgatnak, hogy vajon a séf volt feleségét, Tóth Gabit is meghívják majd a nagy napra, vagy jobbnak látják, ha az énekesnő nem vesz részt az esküvőn.
máj. 15
10:33
Napi horoszkóp: A Rák kerülje el a pletykákat, a Mérleg bátran kérjen tanácsot - május 15. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
máj. 15
10:33
A Fradi-Paks után azonnal üzent Szoboszlai, egyértelmű kinek szurkolt a Liverpool sztárja? (Promotions)
A magyar válogatott csapatkapitánya rengeteg drukkert felháborított.
máj. 15
10:33
Lehordta egy kommentelő Christina Aquilerát: anorexiát promotáló lelketlen, hollywoodi celeb lett (Sassy)
Egy nemrég megosztott fotón, Christina Aguilera arcsontján leplezetlenül meglátszik, hogy milyen drasztikus mértékben fogyott le.
máj. 15
10:51
Vesztegelnek az autósok a hazai utakon (AC News)
Idegőrlő percekre készülhetnek az útnak induló sofőrök. Torlódásokra és sávlezárásokra kell számítani a hazai utakon.
máj. 15
11:15
A Kínai Nagy Fal tiltott részére ment fel a turista, sokkoló élményben volt része (Promotions)
Egy turista a Kínai Nagy Fal egy elzárt, tiltott részére merészkedett – ami ott várta, az mindent felülírt, amit eddig gondoltunk.
máj. 15
11:15
A derékfájásod egy súlyos betegség tünete is lehet, ezért vedd komolyan (Sassy)
Van egy rossz hírünk: a nők nagyobb veszélynek vannak kitéve, különösen a kisgyermekes anyák.
máj. 15
11:27
Mi történt Jennifer Lopez arcával? Az énekesnő fájdalmas balesetet szenvedett a színpadon (Glamour)
Az American Music Awardsra készülve Jennifer Lopez baleset szenvedett, és súlyosan megsérült az arca a próbák során. A színésznő-énekesnő nemcsak megijesztette rajongóit, de komoly orvosi ellátásra is szorult.
máj. 15
11:45
Videón a pillanatok, mielőtt agyonlőtték élőzés közben a 23 éves influencert Mexikóban (Sassy)
Az elkövető állítólag futárnak adta ki magát, motorkerékpárral érkezett, majd végrehajtotta a bűntényt.
máj. 15
11:51
Durván szigorítják a nyugdíj feltételeit (AC News)
Szigorodnak az özvegyi nyugdíjra jogosultság szabályai, új feltételeket szabhatnak az élettársi kapcsolatban élők számára.
máj. 15
11:57
Megzavarták a Parlament előtt az élő adást, félbe kellett szakítani a riportot (Promotions)
A békés tüntetés közben is akadtak érdekes jelenetek.
máj. 15
12:09
Donald Trump és Melania házassága válságba került (AC News)
Melania Trump továbbra is feltűnően kevesen mutatkozik az újonnan megválasztott amerikai elnökkel. A First Lady rivaldafényből való kivonulása okán ismét felerősödtek Trumpék házasságával kapcsolatos pletykák.
máj. 15
12:12
Tegye el a fűnyírót, már nem a vágott gyep a menő – eljött a kertekben is a "Vágatlan május" (Blikk)
A Vágatlan május kezdeményezés itthon is egyre népszerűbb. Elsősorban a beporzók védelmét célozza, de a ritkább fűnyírás nemcsak a hasznos rovarok fennmaradását segíti, hanem számos egyéb előnnyel is jár. Javítja a talajt, erősíti a növények gyökerét. A magasabb növényzet élőhelyet nyújt kisebb állatok számára is. Nem utolsósorban pedig energia- és
máj. 15
12:21
Laár András a felesége után, a zenekarát is elhagyta (AC News)
Megdöbbentő bejelentést tett Magyarország egyik legkedveltebb zenekara. A KFT tegnap a Facebook-oldalán adott ki közleményt, melyben bejelentették, hogy Laár András elhagyja a 44 éves formációt.
máj. 15
12:21
Hoppá: XIV. Leó pápa elkezdett instagramozni, már 12 millióan követik, és ez volt az első posztja! (Sassy)
Csak úgy özönlenek a gratulációk és jókívánságok. Isten hozta az algoritmusok világában, Szentatya!
máj. 15
12:27
Jenna Ortega bebizonyította, hogy igazi stíluskirálynő (Glamour)
A Wednesday sztárja újraértelmezte a divattörténelem egyik legemlékezetesebb ruháját. Jenna Ortega most bebizonyította: nemcsak a szerepeiben, hanem Carrie Bradshaw ikonikus ruhájában is igazi istennő!
máj. 15
12:39
Együtt szólt be Molnár Áron és Lovas Rozi Várkonyi Andreának, ezen röhög most az internet (Promotions)
Kikerült egy videó az internetre, pusztító.
máj. 15
12:51
Zelenszkij nem csak ma maradt hoppon, a Nato-csúcsra se várják (AC News)
2022 óta először fordul elő, hogy Ukrajna nem vesz részt a NATO júniusi csúcstalálkozójának kulcsfontosságú megbeszélésein. Bár az esemény célja, hogy a tagállamok egységét demonstrálja, úgy tűnik, Kijev idén nem kap szerepet a fő tárgyalásokon.
máj. 15
12:57
Igazi cukiságbomba a 85 éves Al Pacino lassan kétéves kisfia (Sassy)
Annak idején nagy felhördülést keltett, hogy a sztár egy 53 évvel fiatalabb nővel jár, és hogy gyermeket vállalt vele.
máj. 15
13:15
A magyar kertekben is megtalálható, milliókat ér ez a növény, gazdag lehetsz, ha a termesztésébe fogsz (Promotions)
A Hunyadi-kor óta termesztett "vörös arany" ma is aranybányát érhet a magyar kertekben: akár néhány száz tő is milliós bevételt hozhat.
máj. 15
13:21
Vérben úszva találtak a hat hónapos babára (AC News)
A csecsemőt, vérrel borítva találták meg, és harapásnyomok voltak a karján, a fején, a fülén és az arcán. Egy patkány okozta.
máj. 15
13:51
Nincs helye az EU zászlónak az Eurovízión (AC News)
Az Európai Bizottság kulturális biztosa bírálta az Eurovíziós Dalfesztivált, amiért továbbra sem engedi színpadra az EU zászlaját.
máj. 15
13:57
A Gyes-ről visszatérő édesanyánál nincs jobb munkaerő, elmondjuk, miért (Glamour)
Három év “lyuk" az önéletrajzban - nem egy munkáltatónak felszalad a szemöldöke, noha ez sok nőnél azt jelenti, hogy egy szép és egyszerre megterhelő időszakon van túl - gyermeket vállalt. Ugyan nem volt jelen a munka világában, ez azonban kicsit sem jelenti azt, hogy ne tett volna szert olyan készségekre, amiket aztán bármelyik vállalkozó megirigy
máj. 15
13:57
Ha 1996 előtt születtél, van egy fura jel a testeden, azonnal megnézheted (Promotions)
Már a sztárok is csatlakoztak az őrülethez, ez tényleg megdöbbentő feltételezés.

Keresés