A napokban derült ki, hogy Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka az első gyermeküket várják. A pár a hírt gyönyörű fotókkal tudatta, amin már tökéletesen látszott a kismama gömbölyödő pocakja is. Most pedig újabb közös képet osztottak meg, amin a sztárfocista várandós szerelmével együtt ünnepel a bajnoki címe megszerzése után.
Egy megrázó jelentés szerint legalább tíz gyermeknél diagnosztizáltak különféle rákos megbetegedéseket, miután ugyanannak a spermadonornak a genetikai mutációját örökölték – a donor spermáját legalább 67 család használta fel Európa-szerte.
Nem démonizálja, hanem tanítja: így készíti fel a diákokat a mesterséges intelligencia korszakára Észtország. Egy kis nemzet, amely digitális bátorságával Európa élére tört az oktatásban.
A 2025-ös cannes-i filmfesztivál lélegzetelállító múltbéli kreációkat vonultatott fel, és több sztár is a vintage divat tartós eleganciájára cserélte az éppen aktuális trendeket. Nem azért vagyunk itt, hogy azt mondjuk, bárki is a legjobban – vagy a legrosszabbul – öltözött, sztár volt, inkább azokra koncentráltunk, akik a különleges ruhaválasztása
legalábbis váratlan jelenet játszódott le Emmanuel Macron francia elnök vietnámi látogatásának kezdetén: a repülőgépből kiszállva felesége, Brigitte Macron látszólag ingerülten férje arcához nyúlt, majd meglökte azt – jelentsen ez bármit. De tényleg pofon vágta a férjét?
Volt idő, amikor a nagyszülők szerepe kimerült a vasárnapi húsleves főzésében, a kötögetésben, meg persze a "bezzeg az én időmben" nosztalgiázásban. Ma azonban egészen más képet fest mindez, hiszen az unokák TikTokján megjelenő nagymamák, nyugdíjas influenszerek, bakancslistás világutazók, valamint a motoros nagypapák korát éljük.
Jennifer Aniston az Instagram-oldalán több olyan számára kedves pillanatot is megosztott, ami a közelmúltban történt vele. A fotósorozatának utolsó eleme azonban különösen felkeltette a fanok figyelmét, ugyanis az 56 éves színésznő smink és filter nélkül mosolyog a kamerába.
Diana hercegné unokahúgai, Lady Amelia Spencer és Lady Eliza Spencer egy pillanat alatt magukra vonzották a tekinteteket az idei cannes-i filmfesztiválon. A 32 éves ikrek együtt vonultak végig a vörös szőnyegen, és káprázatosan szép ruhákban tündököltek egymás mellett.
Úgy tűnik, balesete nem tudta kizökkenteni Zámbó Krisztiánt a lendületből – sőt, talán még jobban megerősítette abban, hogy testileg és lelkileg is rendbe tegye magát.
Május 10-én egy teljes napon át a fenntartható divaté volt a főszerep a Magyar Nemzeti Múzeumban! Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Perwoll Fenntartható Divat Napja nevű eseményt, és ez a nap tényleg csak erről szólt. A magyar tervezők mellett egy különleges bemutató keretein belül vintage shopok kínálatából összeállított megjelenéseket is l
Miközben Diddy pere a harmadik hetéhez ér, jogászai minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kizárjanak egy szakértőt, aki túl sokat tud arról, hogyan működik a bántalmazás lélektana.
Egyre többször írják fel a háziorvosok a propranololt – egy eredetileg szívproblémákra szánt béta-blokkolót – szorongásos panaszokra. De vajon elég biztonságos ez a gyakorlat? Egyre több szakember szerint nem.
62 évesen nemhogy visszavonulóban van, de egyenesen reneszánszát éli Demi Moore, aki A szer című 2024-es film után végre megkapta azt a szakmai elismerést is, amire évtizedeken keresztül hiába várt. Az elmúlt években hosszú hajzuhataggal, tökéletes mosollyal és merész ruhakölteményekben égett a retinákba, éles kontrasztot alkotva annak a huszonéves
A lazaság jelképe is lehetne, aki 50 felett vált igazán izgalmassá Hollywoodban: Pedro Pascal úgy lett az internet apukája, hogy közben kategorikusan kijelentette, nem akar édesapa lenni, gondoskodása viszont ettől függetlenül is messzire elér: támogatja online térben bántalmazott kollégáit, felszólal a rendszerszintű rasszizmus, homofóbia és úgy á
Amikor a magyar történelmi hősepika végre nagyszabású sorozatformát öltött, sokan reménykedtek a hazai sikerben. De az igazi meglepetés nem itthonról érkezett.
Nicole Kidman és Tom Cruise Hollywood egyik legirigyeltebb, legbefolyásosabb sztárpárja voltak. Bár 11 évnyi házasságuk alatt közös gyermekük nem született, két csemetét is örökbe fogadtak. Isabella 1992-ben, Connor pedig 1995-ben látta meg a napvilágot. Ma már mindketten felnőttek és sikeres karriert mondhatnak magukénak.
Diana hercegné mindössze 36 éves volt, amikor tragikus módon életét vesztette egy autóbalesetben. Bár a gyerekeit nem láthatta felnőni, már egészen korán megjósolta, szerinte milyen jövő vár idősebbik fiára, a trónörökös Vilmos hercegre.
Kate Hudson nemcsak hangjával, hanem lehengerlő megjelenésével is elkápráztatta a közönséget legutóbbi koncertjén: áttetsző felsője, bőr rövidnadrágja és combcsizmája a színpad királynőjévé tette őt.
Bár a nyár a felhőtlen boldogság, a szabadság és a feltöltődés időszakaként él a köztudatban, sokak számára épp ez az évszak hordoz belső feszültséget és szorongást. A hosszú nappalok, a társasági elvárások és a közösségi média boldogságkultusza nem mindenki számára jelent örömöt. A "most kell jól lenni" elvárása paradox módon nyomást gyakorolhat,
A hétvégén egy hihetetlenül romantikus és meghitt ceremónia során kötötte össze az életét Veréb Tamás és Veréb-Koltai Vivien. A friss házasok már a családalapításról is beszéltek.
Van abban valami felszabadító, amikor reggel a szekrény elé állsz, és tudod, bármilyen program is várjon rád a folytatásban, simán találhatsz olyan ruhát, ami tökéletesen passzol hozzád, meg persze az alkalomhoz.
Jenei Ági nem találta a szavakat, amikor megtudta, hogy legújabb udvarlója tantra masszőr, aki a munkája során érzéki simogatásokkal kényezteti a vendégeit. A Határtalan szerelem párkeresője őszintén elmondta, hogy ő mindennap sírva várná otthon a férfit, tudva, hogy milyen élményeket nyújt másoknak munkája során. Vajon mit szólt ehhez Dániel? Az R
Tarján Zsófi az Egy ritmusban című műsorban őszintén beszélt arról, hogyan alakította ki a saját stílusát az anyja nőies példája ellenében, valamint arról, hogy évek óta egyedül él, mert a világ gyakran túl sok számára. A Honeybeast énekesnője szerint a magány egyszerre védelmet nyújt és veszélyes, s bár nehezen illeszkedik be társaságokba, nem zár