2025. május 27. kedd

máj. 27
21:15
Eurojackpot: 4 ezer millió forint, igazi pénzhegy volt ma a főnyeremény, ütemes számok érhettek telitalálatot (Promotions)
Május 27-én ezeket a számokat húzták ki, vajon lett-e telitalálat?
máj. 27
21:27
Dobj el mindent: megvan, ki alakítja Harryt, Ront és Hermionét az Hbo Harry Potter-sorozatában (Glamour)
Hatalmas bejelentéssel indult a hét a varázsvilág rajongóinak: végre kiderült, kik bújnak Harry, Ron és Hermione bőrébe az HBO nagyszabású sorozatában. A három fiatal színész több mint 32 ezer jelentkező közül nyerte el a főszerepeket, és már idén nyáron elkezdik a forgatást.
máj. 27
21:45
"Folyamatosan csak feszengtem" – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást (SzMo)
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..
máj. 27
21:45
Őrült veszekedés Bruti oldalán, nagy leleplezést tett a humorista (Promotions)
Bruti egyetlen poszttal robbantotta fel a Facebookot: kemény kritikát fogalmazott meg, amire heves reakciók érkeztek.
máj. 27
22:09
Korkülönbség, titok, kötődés: Tabudöntő vallomás egy szerelemről, amely kívül esett minden megszokott kereten (Glamour)
Mi történik, ha a társadalmi normák nem engednek meg valamit, ami mégis megtörténik? Egy nő, aki már túl volt házasságon, gyereknevelésen és közéleti elvárásokon, találkozott valakivel, akire senki nem számított: a fia egyik barátjával. A kapcsolatból több lett, mint pillanatnyi fellángolás – 18 évig tartó, titkos, érzelmileg mély kötelék formálódo

2025. május 28. szerda

máj. 28
0:21
Szivárványos padot festett át a Mi Hazánk egyik politikusa a Ii. kerületben, megszólalt Őrsi Gergely (Blikk)
Ismét átfestettek egy padot, ezúttal a második kerületben. A szivárványszínű köztéri pad átfestését Balog Csaba, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője egy bejegyzésben osztotta meg. A kommentmezőben megjelent Őrsi Gergely, a kerület polgármestere is, aki ajánlott egy pár lehetőséget a képviselőnek, ha szeretné segíteni a helyi közösséget, netán ki
máj. 28
0:21
Ezek közül kellett választania Fördős Zének – nézd meg, mit döntött! (rtl.hu)
Fördős Zét szokatlan lakásdilemmák elé állítottuk: sátor vagy ökoház? Kert vagy penthouse? A válaszai őszinték, meglepőek és nagyon Zések!
máj. 28
0:25
Eddig a szemétbe dobtuk, pedig kincset ér: a hagymahéjból készült por receptjét Gordon Ramsay is elkérné (Blikk)
Eddig mindig a szemétbe dobtuk, pedig olyan fűszert lehet belőle csinálni, hogy Gordon Ramsay is elkérné a receptet. Mi az? Hát, a hagymahéj! Azok a száraz rétegek, amelyek a szemétbe vagy a komposztba kerülnek, pedig valójában titkos összetevők, amelyeket sok szakács titokban használ. Ám a trükk nem titok többé. Néhány egyszerű lépésben gazdag, ar
máj. 28
0:25
"Mindenre kapható vagyok" – Köllő Babett ilyen zsűri lesz a Csillag Születikben (rtl.hu)
Köllő Babett is csatlakozik zsűritagként a 13 év után ősszel visszatérő tehetségkutató műsorba, a Csillag Születikbe. Még sosem dolgozott együtt ByeAlexszel, bár egyszer már műsorvezetőként fel kellett konferálnia őt, de nem beszéltek egymással. Molnár Áron munkásságát jól ismeri, vehemens színészkollegája szerinte okoz majd meglepetést a tehetségk
máj. 28
0:29
Dns-teszt igazolja: valóban volt Freddie Mercurynak eltitkolt lánya (Blikk)
Újabb fordulat Fred­die Mercury eltitkolt gyermekének ügyében. A múlt héten hatalmas botrányt kavart, amikor kiderült, hogy a bestselleríró, Lesley-Ann Jones azt állítja a Love, Freddie című, hamarosan megjelenő életrajzi kötetében, hogy a Queen énekesének 1976-ban született egy törvénytelen lánya egy közeli barátja feleségével folytatott viszonyáb
máj. 28
0:29
Ezért lett Budapest az otthona Dubaj milliárdosának (rtl.hu)
Gyerekkorában egy pálmalevélből készült kunyhóban élt, mára az egyik legbefolyásosabb ember a Közel-Keleten. Khalaf Ahmad Al Habtoor 2006-ban járt először Budapesten, és egyből beleszeretett a városba. Több luxusszálloda is az ő nevéhez fűződik, Dubajban ő álmodta meg a világ egyik legikonikusabb épületét, a Burj Al Arabot. A Fókusznak exkluzív int
máj. 28
0:33
Sírba vitte a dohányzás Rajhona Ádámot (Blikk)
Senki nem tudott úgy kefírt rázni, mint ő. Átéléssel, szenvedéllyel. Rajhona Ádám pályafutásának egyik kultikus jelenete volt ez Az egészséges erotika című filmben. A kritika azt írta róla akkor, hogy: "Általa láthattuk, milyenek is voltak a hetvenes, nyolcvanas évek feladatukra teljesen alkalmatlan, simliskedő alsó szintű vezetői…".
máj. 28
0:33
Ticiána elsírja magát a randiján (rtl.hu)
Oravec Ticiánát magával ragadják az érzelmei, miután Csabi olyan dolgokat mond neki a randijukon, amit korábban még egyetlen férfi sem. A Határtalan szerelem párkeresője nem tudja visszatartani potyogó könnyeit, így a beszélgetés végén udvarlója karjaiban végzi. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
máj. 28
0:37
Ági és Tomi egymás nyakába borultak a karneválon (rtl.hu)
Jenei Ági egy díszes maszkkal az arcán beleveti magát a Máltán rendezett karneváli forgatagba, hogy megtalálhassa lovagját. Amikor Tomival megpillantják egymást, gondolkodás nélkül egymás karjaiba omlanak. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, hogyan végződött a páros hosszú estéje.
máj. 28
0:41
"Csak neked nem kellek" – Hannát nem érdekli Norbi féltékenykedése? (rtl.hu)
Hanna után csak úgy kapkodtak a férfiak a buliban, ami kifejezetten zavarta Norbit. A Határtalan szerelem párkeresője ki is hívta a lányt, hogy beszélhessenek. Hanna azonban nem volt szívbajos, közölte a szörfoktatóval: miközben ő sosem mutatja ki, hogy tetszik-e neki, mások legalább igen. Norbi ezt hallva, végül kiböki, mit gondol jelöltjéről. Az
máj. 28
0:45
Petra zokogásban tör ki Norbi miatt (rtl.hu)
Miközben Norbi egész este Hanna után rohangált, Petra összetört, hogy a férfi vele egyáltalán nem foglalkozott a buliban. Az este végén a lányoknak önti ki a szívét közös kiszemeltjükről. Vajon a zokogó lány kitart és tovább küzd, hogy meghódíthassa a Határtalan szerelem párkeresőjét? Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
máj. 28
0:49
Sírásba torkolltak a randik a Határtalan szerelemben (rtl.hu)
Könnyek, vallomások és rejtélyes ölelések a Határtalan szerelem  legújabb epizódjában. Ticiána elsírja magát a randin, Petra szintén zokog, míg Norbi féltékenysége megkavarja a szálakat. Ági még mindig nem látta legújabb hódolója arcát, a randik mégis egymást követik – vajon mi jöhet még?
máj. 28
1:03
Farkas Zsófi vallomása: "Akárhányszor Balázs Fecóra emlékezem, felmelegszik a lelkem" (Blikk)
Farkas Zsófia, művésznevén Sophie Cairo immár tíz éve a világhírű német La Bouche dance-pop duó énekesnője. Zsófi élete a nagy nemzetközi sikerek után komoly fordulatot vett: 2020-ban Ausztráliába költözött, ott ment férjhez a szerelméhez, Zolihoz. A nagy távolság miatt már csak akkor csatlakozik a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb együtteséhez,
máj. 28
1:09
Különleges programon vett részt Dobos Evelin, szívmelengető fotók kerültek ki (Blikk)
Különleges programon vett részt Dobos Evelin, aki ellátogatott a Richter Safari Parkba, ahol testközelből találkozhatott egzotikus állatokkal.
máj. 28
2:03
Nők a zeneiparban: a férfiaknak megbocsátanak egy rosszabb koncertet, a hölgyeknek nem (Blikk)
Milyen lehetőségei vannak a hölgyeknek a magyar zeneiparban? Erről mondták el a véleményüket női előadók és férfi producerek. Az első alkalommal tető alá hozott #nőkéntazeneiparban szakmai és közönségtalálkozó ötletgazdája, az énekesnő Horányi Juli néhány éve figyelt fel egy sokatmondó statisztikára: a sikeres szóló női előadók száma ijesztően alac
máj. 28
2:39
Hűvös levegő, forró vita: így kerüljük el a klímaháborút a munkahelyen (Blikk)
Az irodai klímaberendezések elengedhetetlenek a munkakörnyezet komfortosabbá tételéhez, különösen a nyári hónapokban, legfőképpen azért, mert sok modern irodában már nincsenek nyitható ablakok. Ám számos probléma merülhet fel a légkondicionálóval kapcsolatban, amelyek negatívan befolyásolhatják a dolgozók közérzetét és teljesítményét. Az egyik legg
máj. 28
3:57
Megtalálták Atlantiszt, a 10 ezer éves víz alatti város szörnyű titkot rejtett el a tudósok elől? (Promotions)
Tíz évezred óta hallgat az óceán – most feltárta sötét titkát. Atlantisz talán nem mítosz volt, hanem egy eltemetett, pusztító igazság.
máj. 28
4:51
A lányát felhasználva próbálták átverni Várkonyi Andreát, Mészáros Lőrinc kiakadt (Blikk)
Várkonyi Andrea kis híján elbizonytalanodott, amikor egy olyan üzenet érkezett a telefonjára egy ismeretlen számról, amelyből úgy tűnt, bajban van a lánya. A korábbi műsorvezető úgy döntött, felhívja a figyelmet a csalásra, már csak azért is, mert a családjában többször is előfordult hasonló eset.
máj. 28
4:57
Rendkívüli videó terjed Ruszin-Szendi Romuluszról, példátlan helyzetbe hozta magát (Promotions)
A Tisza Párt arca ezt nem híreszteli a múltjáról.
máj. 28
5:21
A síró Hanna elviharzik Norbiék elől (rtl.hu)
A Balin vendégeskedő Hanna besokall az elmúlt napok történéséitől, és könnyeivel küszködve szalad el Norbiék elől. A Határtalan szerelem párkeresője azonban utána megy, hogy kiderítse, mitől van ilyen rossz kedve a lánynak. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, hogyan engesztelte ki Norbit a búskomor Hannát.
máj. 28
5:21
Ravasz módszerrel akarta eltünteni felesége holttestét a féltékeny férj (AC News)
Sokkoló emberölés miatt tartóztattak le egy 35 éves férfit és bátyját. Azt hitték, örökre elvégzik helyettük a holttest tökéletes eltüntetését.
máj. 28
5:27
Megint esni fog, két vármegyére csap le a zivatar, 17 szárazon megússza, érintetlen marad szerdán? Részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Szerdán ilyen idő jön, aztán hatalmasat fordulhat a világ.
máj. 28
6:21
Ági és Tomi összevesznek: "Ilyet, hogy mersz mondani?" (rtl.hu)
Jenei Ági és Tomi egy hosszú napon után beülnek harapni valamit, a kellemesnek ígérkező este azonban egyik pillanatról a másikra paprikás hangulatúvá válik. Ági egyik kijelentése hallattán Tomi megsértődik. A vita ráadásul nem akar csitulni, a Határtalan szerelem Máltán találkozó párosa mérgesen bont asztalt. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rés
máj. 28
6:23
Inter vagy PSG? Meg fogsz lepődni mit tippel Majka a BL-döntőre! (rtl.hu)
Tud-e az Inter csodát tenni, és 15 év elteltével begyűjteni egy újabb BL-trófeát? Vagy újoncot avatunk, és a Paris Saint-Germain története során először Bajnokok Ligáját nyerhet? A fogadóirodák inkább a párizsiak győzelmét tartják esélyesebbnek, mi pedig kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a hírességek.
máj. 28
6:27
Jerkovics Boglárka: "A cöliákia nem gyógyítható, de gluténmentes diétával tünetmentesen élhetünk" (Glamour)
A cöliákia kellemetlen panaszai sokakat érintenek, hiszen ez az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri betegség. De mi a helyzet az úgynevezett nem cöliákiás gluténérzékenységgel? Divatdiagnózis vagy valós probléma? Jerkovics Boglárka mentes gasztrospecialistával beszélgettünk.
máj. 28
6:27
Leleplezték a Nemzeti Bank titkos masszázsszobáját (AC News)
Titkos wellness szolgáltatást fedeztek fel a Nemzeti Bankban – most a mély ellazulás helyett feszült a hangulat.
máj. 28
6:57
6 étel, amit azonnal felejts el, ha refluxod van, mert csak tovább romlik a helyzet (Glamour)
A reflux egy olyan állapot, amely során a gyomor tartalma rendszeresen visszajut a nyelőcsőbe. Ez a visszaáramlás nagyon kellemetlen tüneteket okozhat, gyomorégést és hasi fájdalmakat is. A betegség súlyossága általában összefügg a beteg étrendjével és életmódjával.
máj. 28
7:09
Farkas Zsófi megható vallomása Balázs Fecóról: Akárhányszor rá emlékezem, felmelegszik a lelkem (SzMo)
A világhírű La Bouche formáció énekesnője fiatalként dolgozott együtt a legendás zenésszel, akinek emlékét a mai napig őrzi. Zsófi a zenei karrierjét új otthonában is szeretné folytatni.
máj. 28
7:21
Ticiána nagyfiától kér segítséget a párválasztásban (rtl.hu)
Oravec Ticiána útelágazáshoz ér a Határtalan szerelemben: el kell döntenie, hogy Péterrel vagy Csabával tudna elképzelni egy közös jövőt. A Spanyolországban élő üzletasszony annyira összezavarodik, hogy felhívja nagyfiát, hogy megossza vele érzéseit. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
máj. 28
7:21
Nagy a baj, nem bír melegedni a Balaton (AC News)
A tavalyi év azonos időszakához képest jelentősen hidegebb a Balaton vize: jelenleg mintegy 6 Celsius-fokkal alacsonyabb a hőmérséklete.
máj. 28
7:27
Napi horoszkóp: Az Ikrek találkozhat az igazival, a Vízöntőre izgalmas kaland várhat - május 28. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
máj. 28
7:51
Két gyerek után is bombázó – fehérneműben pózol Voksán Virág (rtl.hu)
Soha nem érezte ilyen jól magát a bőrében Voksán Virág. A kétgyermekes édesanya annyira büszke az alakjára, hogy fehérneműben pózolt a kamera előtt. Hogy hogyan tartja formában magát, arról a Fókusz riporterének mesélt.
máj. 28
7:57
Ezzel a titkos hozzávalóval kapod a legegészségesebb vizet, amit valaha ittál: a szakértő szerint évekkel fiatalabbnak érezheted magad tőle (Glamour)
Mindenki szeretne fiatalabbnak tűnni a koránál, és olykor nem is kell olyan nagy erőfeszítéseket tenni ennek érdekében. Sokan számít az is például, ha egy kicsit jobban odafigyelünk az életmódunkra és beillesztünk olyan ételeket, italokat az étrendünkbe, amelyeket korábban hanyagoltunk.
máj. 28
8:33
Villámesküvő után nagy bejelentés: kisfiút vár Pesák Ádám és felesége (SzMo)
A szerelmesek május elején, titokban mondták ki az igent Kiskunlacházán. A lagzin Ádám rappeléssel, Ildikó pedig egy különleges tánccal lepte meg a násznépet.
máj. 28
8:33
Ez a Netflix sorozat kíméletlenül belenyúl a lelkedbe - egy pszichológiai vihar, amit nem lehet elfelejteni (Promotions)
A Netflix sorozata, ami nem ad kapaszkodót – pszichológiai vallomásként sodor magával, míg már túl késő visszafordulni, nem kér bocsánatot érte.
máj. 28
9:09
Elesett az M1-es, hajukat tépik a sofőrök (AC News)
Balesetek és feltorlódott kocsisor bénítják a forgalmat és teszik próbára a sofőrök idegeit szerda délelőtt a hazai utakon.
máj. 28
9:33
Megelégelte a hallgatást Hugh Jackman volt felesége: felkavaró, mit mondott a hűtlen világsztárról (Femcafe)
Deborra-Lee Furness új nyilatkozatával tulajdonképpen megerősítette a régóta keringő pletykát, miszerint férje hűtlensége vetett véget több évtizedes házasságuknak.
máj. 28
9:33
Egymillió éves barlangot találtak, olyan élőlény él a mélyén, hogy nem mernek belépni a tudósok a kapuján (Promotions)
Afrika egyik sivatagos vidékén olyan felfedezés történt, ami alaposan felkavarta a tudományos világot.
máj. 28
9:57
Sokan elfelejtik a tartós smink első lépését: szakértő segít a rutin kialakításában (Glamour)
A tökéletes smink alapja mindig az egészséges, jól előkészített bőr. A legjobb minőségű sminktermékek és a legprecízebb technika sem hozza meg a kívánt eredményt, ha a bőr túl száraz, hámlik vagy éppen zsíros. Éppen ezért a bőrápolás nem csupán egy külön lépés a szépségápolási rutinban, hanem a sminkelés egyik legfontosabb előkészítő fázisa. Ebben
máj. 28
10:03
24 évvel idősebb bombanővel jött össze az elnök, kitört a botrány (Promotions)
Egy kisvárosi iskola falai között kezdődött minden, és mára az egész világ emlegeti ezt a különös kapcsolatot.
máj. 28
10:27
Nehéz könnyek nélkül kibírni Katalin hercegné bejelentését: tragikus dolog történt a nyaralásuk alatt (Glamour)
A királyi család tagjaiként Katalin hercegné és Vilmos herceg szívükön viselik az ország sorsát, és rendszeresen reagálnak a Nagy-Britanniában történtekre, legyen az jó vagy épp rossz. Sajnos most utóbbi kapcsán kellett megszólalniuk, ráadásul épp pihenésük közepén.
máj. 28
10:27
Árpa vs. Bárdosi: mutatjuk a Nyerő Páros összes szereplőjét (rtl.hu)
Ősszel vadonatúj évaddal jelentkezik az RTL sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros, amelyben nem mindennapi próbatételek várnak a celebpárokra. A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő Páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők s
máj. 28
10:27
Megtalálták a világ legrégebbi ujjlenyomatát (AC News)
Spanyol tudósok bukkantak rá a világ legrégebbi emberi ujjlenyomatára. Ahogy ilyenkor illik, alaposan ki is elemezték.
máj. 28
10:33
Lelepleződött a Harcosok Klubja valódi célja, brutális az igazság (Promotions)
Ezért szervezték meg valójában.
máj. 28
10:45
Tápai Szabinának a nő szóról elsőre az anyaság jut eszébe, és nem tartja nagyon emancipált nőnek magát (Sassy)
Egy interjúban elárulta: mindig is szerette és elfogadta azt, hogy nőnek született, sőt nagyon egyértelmű véleménye van arról, mit jelent számára a női létezés.

Keresés