2025. július 12. szombat

júl. 12
22:18
A DK pártigazgatója Sao Paulóban házasodott össze férjével, Brazíliában elismerik az azonos neműek házasságát (SzMo)
Sebián-Petrovszki László három éve van együtt Joaóval, aki egy gyógyszeripari cégnél dolgozik pénzügyi területen, és soha nem titkolták el kapcsolatukat.

2025. július 13. vasárnap

júl. 13
0:21
Kanapén fekve érettségizett az Sma-beteg diák - Újra kellett éleszteni Nárciszt a szalagavatója után (Blikk)
Másfél évesen diagnosztizálták gerinceredetű izomsorvadással, vagyis SMA 2-vel Lisztes Nárciszt, ám a fiatal lány nem adta fel és megvalósította az álmait. Hihetetlen, de sikeres érettségi vizsgát tett és már alig várja az újabb kihívásokat.
júl. 13
0:24
Károly király fontos királyi hagyományt szegett meg, szívmelengető okból törölte el a protokollt az uralkodó (Glamour)
A Buckingham-palota teniszpályáján évtizedekig szigorú öltözködési szabályok uralkodtak. Károly király most egy apró, de jelentős lépéssel lazított a hagyományokon, méghozzá azért, hogy a vendégek otthonosabban érezzék magukat.
júl. 13
0:24
Az Amazon Prime sorozata fejest ugrik a társadalmi káosz, a kifordított értékrend és a családi túlélés mocsarába (Promotions)
Amikor az alkoholista apa a legkisebb probléma, és a túlélés már-már családi hagyomány, ott kezdődik ez a sorozat – pofon az idillnek.
júl. 13
0:25
Itt az utasítás, meghatározzák a kórházi dolgozók létszámát (Blikk)
Pintér Sándor belügyminiszter utasítása a kórházi személyzet létszámáról a Magyar Közlönyben is megjelent. Eszerint szigorúan meghatározzák, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartásába tartozó kórházakban mennyi embernek kell dolgoznia. Kivételes esetekben persze el lehet ettől térni.
júl. 13
0:28
Justin Bieber szavai egészen a csontunkig hatolnak, fájdalmasan őszintén vallott küzdelmeiről az énekes (Glamour)
A reflektorfény csillogása mögött sokszor mély sebek rejtőznek – Justin Bieber legújabb albuma, a Swag pontosan erről szól. Nemcsak egy zenei anyag, hanem személyes önvallomás, amelyben fájdalmas őszinteséggel mesél a hírnév árnyoldalairól, a lelki terhekről, a félreértett pillanatairól és arról, mit jelent emberként helytállni a világ szeme előtt.
júl. 13
0:28
Véletlenül mutatta a kamera Várkonyi Andreát, azonnal hatalmas megdöbbenést keltett (Promotions)
Várkonyi Andrea nem tudta, hogy pont filmeznek.
júl. 13
0:32
Katalin hercegné kihagyta az év egyik fontos eseményét, az állapota miatt nem jelent meg Vilmos herceg oldalán (Glamour)
Katalin hercegné nemrég még tiarában tündökölt egy állami vacsorán, most azonban ismét visszavonult a nyilvánosságtól. Az elmúlt időszakban több rangos eseményen is részt vett, de ezúttal úgy döntött, hogy kicsit hátrébb lép, és nem kíséri el férjét, Vilmos herceget egy eseményre. A rajongók hiányolták, de az ok, amiért nem jelent meg, igazán érthe
júl. 13
0:32
Különös helyen tűnt fel Kapu Tibor neve, erről biztosan nem tud az űrhajós (Promotions)
Hatalmas volt a meglepődés, rengetegen kíváncsiak.
júl. 13
0:36
Szily Nóra: "Nem öregszem – érek" (Glamour)
Sokunk a képernyőről ismerte meg: Szily Nóra a Magyar Televízió után az RTL Klub Reggeli című műsorát vezette Alföldi Róberttel, majd a TV2-nél Friderikusz Sándortól átvette az Osztálytalálkozó vezetését. Saját műsoraiban – az Őszintén Szily Nórával és az Egy kávé Szily Nórával beszélgetős sorozatokban – mélyinterjúkat készített, 2002-től publicisz
júl. 13
0:36
Ötöslottó: minden idők egyik legnagyobb nyereménye volt a tét, furcsa számokat húztak ki, ezt nem lehetett egyszerű eltalálni (Promotions)
Leírni is nehéz: 3 milliárd 700 millió forint volt a főnyeremény ma este.
júl. 13
0:40
Gyurta Dániel: "Megtanultam kitartani, megtanultam koncentrálni és nem feladni" (Glamour)
A többszörös világ-, Európa-, és olimpiai bajnok mellúszó, 2013-ban Fair Play díjjal tűntették ki. Gyurta Dániel tagja a Magyar Úszószövetség sportolói bizottságának és az Európai Olimpiai Bizottságnak, aktív és eredményekben gazdag sportpályafutása után pedig a sportdiplomácia területén hasznosítja tudását, tapasztalatait.
júl. 13
0:40
A Balatonnál 8 rendkívüli idegen tárgyat szúrtak ki egy hegy tetején, leesett az álluk, amikor közelebb értek? (Promotions)
Ez a Balaton környékének egyik legkülönlegesebb helye.
júl. 13
0:44
Ezek a prebiotikus ételek egy életre rendbe teszik a bélrendszeredet (Glamour)
A bélrendszerünk nem csupán az emésztés központja, hanem a teljes egészségünk egyik legfőbb pillére is. Ha a gyomrunk boldog, az életünk is az, ezt ma már nemcsak a nagymamák mondják, hanem a legmodernebb kutatások is igazolják. A kulcs a bélflóra egyensúlya, amit nem elég csak probiotikumokkal támogatni: a prebiotikumok legalább annyira fontosak.
júl. 13
0:44
Így néz ki az Első Emelet elfeledett tagja, 61 éves Michel (Promotions)
Geszti Péter és Berkes Gábor egykori zenésztársára már alig emlékszik valaki.
júl. 13
0:48
17 hasznos meglepetés a gyerekeknek, amit kedvezményesen szerezhetsz be a Glamour-napok Summer Weeken (Glamour)
A GLAMOUR-napok Summer Week ideje alatt a gyerekek sem maradnak ki a jóból – legyen szó hasznos holmikról vagy apró örömökről, most érdemes körülnézni számukra is. Olyan válogatást hoztunk, amiben az ár mellett a praktikum is számít, így garantáltan jól jönnek majd a család kisebb tagjainak is.
júl. 13
0:52
Mutatjuk a legjobb balatoni programokat, amire mindig emlékezni fogsz (Glamour)
A Kultkikötő idén ünnepli huszadik születésnapját, a jeles évfordulót múlt hétvégén egy felejthetetlen születésnapi gálával tették emlékezetessé. A hangulat annyira magával ragadó volt, hogy még Tenki Réka férje, Csányi Sándor is felpattant a színpadra, és bekapcsolódott a zenekar játékába.
júl. 13
0:56
Mesterszámmal élek – átok ez vagy áldás? (Glamour)
A mesterszámok a numerológia egyik legizgalmasabb fejezetéhez tartoznak. Bár igazán markáns módon azok életében nyilvánulnak meg, akik személyes képletükben hordozzák és ezáltal óhatatlanul kilógnak a sorból, hatásukban időről-időre – vagy éppen közvetetten – valamennyien érintettek vagyunk.
júl. 13
1:00
A boldog párok 6 stratégiája, amivel szinte biztosan elkerülhető a válás (Glamour)
A szerelem a kapcsolat kezdete, ám nem a végállomása. Mert egy boldog kapcsolat nem magától lesz tartós: dolgozni kell rajta, újra és újra. A statisztikák szerint ma már minden második házasság válással végződik, és gyakran nem is a nagy drámák miatt, hanem a csendes elhidegülés és a mindennapi figyelmetlenség áll a háttérben. A jó hír viszont az,
júl. 13
1:04
Hány órakor születtél? Az időpont megmutatja, milyen ember vagy valójában és milyen feladat áll előtted (Glamour)
Sokan ismerik az állatövi jegyüket, és a horoszkópokon keresztül megpróbálnak azzal azonosulni. A Napjegy, azaz a csillagjegy a rendelkezésünkre álló 12 energiamintázat közül azt mutatja meg, amiről úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb spirituális fejlődést teszi lehetővé számunkra.
júl. 13
1:08
Brad Pitt kétségbeesetten könyörög a gyerekeinek, még egy utolsó lépést tett, hogy megbocsássanak neki (Glamour)
Brad Pitt kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy rendezheti kapcsolatát gyermekeivel. A világsztár egy újabb utolsó próbálkozással igyekszik visszanyerni ikrei, Knox és Vivienne bizalmát, akik nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is egyre távolabb kerültek tőle. Bár tudja, hogy az esély szinte nulla, mégis hisz abban, hogy talán van visszaút
júl. 13
1:12
Csinos, de kockázatos: akár a látásodba is kerülhet ez a szépészeti kezelés (Glamour)
Egyre több esetben okoz komoly panaszokat a műszempilla és a szempilla lifting, amely akár a látásunkat is veszélyeztetheti. Ez viszont nem azt jelenti, hogy búcsút kell intenünk a tartósan hosszú és ívelt pillasornak, a szemész szakorvos szerint ugyanis a probléma nem az esztétikai beavatkozásokkal van, hanem a szakszerűtlen kivitelezéssel – és az
júl. 13
4:30
Napi horoszkóp - július 13: a retrográd Szaturnusz és Neptunusz miatt itt a belső szerkezetváltás ideje, egy lezártnak hitt konfliktus újra felbukkanhat (Promotions)
A Bak Hold a megfontoltságot és a gyakorlati szellemet erősíti.
júl. 13
5:00
Amit a Budai-hegyek alatt találtak, az iszonyatos – egy ajtó nyílt a Föld gyomrába (Promotions)
Egy videó újabb titkot tár fel a Budai-hegyek mélyén – de amit ott találtak, az minden képzeletet felülmúl.
júl. 13
5:36
11 vármegyére ömlik csapadék, már kiadták a figyelmeztetést is a záporok és zivatarok miatt? Részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Erre kell majd figyelni az időjárás frontján a hét utolsó napján, vasárnap.
júl. 13
6:00
Kinyitották a titkos szovjet bázist Magyarországon, nem találták a szavakat (Promotions)
Leírhatatlan látvány, amit hátrahagytak az oroszok, egy külföldi szökött be a bázisra.
júl. 13
6:24
Tévhit, hogy csak a munkahely okozhatja a kiégést: ez valami nagyobb baj tünete (Glamour)
A kiégést alapvetően munkahelyi jelenségként tartjuk számon, úgy is kezeljük – de mi minden áll a munkával kapcsolatos kihívások hátterében? A felszínt megkapargatva gyakran kiderül, hogy az alap problémát "otthonról hozzuk" és a kiégés valójában egy tünet, amit természetesen mindenképpen kezelni kell. De mi hozza el a gyógyulást?
júl. 13
6:30
Sokkoló dologra bukkantak gázvezeték fektetése közben a munkások (Promotions)
Átlagos munkanapnak indult, erre nem lehetett felkészülni.
júl. 13
6:54
A 12 perces vérnyomáscsökkentő módszer, ami olyan hatásos, mint a gyógyszer, csak sokkal természetesebb (Glamour)
Képzeld el, hogy létezik egy edzésforma, ami mindössze 12 percet vesz igénybe, mégis olyan hatékony lehet a vérnyomás csökkentésében, mint egy gyógyszer. Ez bizony nem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – a tudomány is alátámasztja.
júl. 13
7:00
Kvíz: a 3. kérdésnél a 80 százalék azonnal hibázik (Promotions)
Ebben a kvízben meg kell majd hajtanod az agytekervényeidet.
júl. 13
7:06
Brazíliában kelt egybe meleg párjával a DK vezető politikusa (Infostart)
Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója július 12-én, pénteken házasodott össze brazil párjával, Joao Affonsóval São Paulóban. A pár azonos neműek házasságát elismerő országban tartotta a szertartást.
júl. 13
7:06
Magyarország alatt félelmetes dolgot találtak, egy ajtó vezetett a mélybe, a Bakonyban bújik meg a titkos erőd (Promotions)
Elképesztő, hogy mit rejt a mély a Bakonyban.
júl. 13
7:24
Napi horoszkóp: Az Ikrek kalandokra vágyik, a Skorpió belelát mások lelkébe - július 13. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
júl. 13
7:24
Kínos csókkísérlet: Szlépka Armand csalódott, Balázs Merci elsírta magát (rtl.hu)
Szlépka Armand Moh szerette volna nyakon csókolni azt a lányt, aki tetszik neki az Exek csatája birtokán. Balázs Mercit annyira váratlanul érte az intim pillanat, hogy reakciójával kellemetlen pillanatokat okozott volt párjának. Az RTL+ Premiumon már elérhető a 8. rész!
júl. 13
7:24
Nappali rémálom lesz öt megyében a vasárnapi nyaralás (AC News)
Nem sok jót tartogat a július 13-i, vasárnapi időjárás. Az ország nagy részén ugyan napos, de felhős idő várható. Zavaróan szeles zivatarokra az észak–északnyugati tájakon kell számítani.
júl. 13
7:30
Az űrből lőttek képet a Kínai Nagy Falról, valami nagyon nem stimmel (Promotions)
38 furcsa halom található Kínában, csak egyetlen magyarázatuk lehet.
júl. 13
7:54
7 csodás hely a Balaton környékén, ahol a kutyádnak is örülnek (Glamour)
Nyaralás négylábúval? A Balatonon ez már nem akadály. Egyre több hely gondol a gazdikra és kedvenceikre, ráadásul nemcsak a strandokon, hanem különböző szállásokon és éttermekben is. Összegyűjtöttünk 7 olyan kutyabarát helyet, ahol te is kikapcsolódhatsz, és a kutyusod is boldogan csóválhatja a farkát.
júl. 13
8:00
Gigantikus siker: ez a magyar találmány forradalmasítja az étkezést, 3 millió ember már használja (Promotions)
Négy magyar diák csinált valamit, amitől az egész világ megőrül: a Munch app már 3 millió ételt mentett meg attól, hogy a kukában landoljon!
júl. 13
8:30
Történelmet írt a Paramount pszichológiai thrillere - 9.2-t IMDb-n és 90%-ot érdemelt a Rotten Tomatoes-on (Promotions)
Nem minden nap kap egy thriller 9.2-t IMDb-n és 90%-ot a Rotten Tomatoes-on. De a floridai igazságszolgáltató nem is egy átlagos visszatérő.
júl. 13
8:36
Négy pont, amely Magyar Péter szerint megmentené az országot (AC News)
Magyar Péter pártelnök a Tisza párt országos kongresszusán szombaton Nagykanizsán négy pontban foglalta össze hatalomra kerülésekor a legfontosabb teendőket.
júl. 13
8:51
Rák, Skorpió, Halak: hogyan hódíthatók meg a víz jegyűek? (Blikk)
Nincs könnyű dolga annak, aki a víz jegyűek valamely képviselőjét szeretné meghódítani. A Rákok rendkívül gyanakvóak, és félnek a csalódásoktól. A Skorpiók rögtön átlátnak azokon, akik csak a jobbik oldalukat próbálják megmutatni nekik. A Halak esetében pedig a figyelmetlenség is elég lehet, hogy máris elússzon a lehetősége a kapcsolatnak.
júl. 13
9:00
Pécsi Árminról beszél egész Anglia, elképesztő döntést hozott a Liverpool felcsúti zseniről (Promotions)
Kiderült, hogy a Liverpool hány magyar légióssal számol az ázsiai túrán. #pécsiármin #liverpool
júl. 13
9:03
Második gyerekét várja Vanessa Hudgens (Blikk)
Bő egy évvel ezelőtt jelentette be Vanessa Hudgens az örömhírt, hogy édesanya lesz, majd 2024 júliusában megszületett az első gyereke. Most pedig arról számoltak be, férjével, Cole Tuckerrel, hogy már úton van a kistesó. A High School Musical sztárja ezúttal a közösségi oldalán osztotta meg a híreket a rajongókkal.
júl. 13
9:36
Brutális bakikat vétettek a Hunyadiakkal kapcsolatban, mégsem veszi észre őket senki (Promotions)
A Hunyadiak szinte a semmiből tűntek fel a 15. századi magyar történelemben, hogy a törökverő Hunyadi János és fia, Mátyás király révén maradandó nyomot is hagyjanak.
júl. 13
9:54
Sok szülő nem tudja, hogy meddig jár a családi kedvezmény (Glamour)
A ballagásnak vége, az érettségi bizonyítvány már a fiók mélyén pihen, mindenki hátradőlhet, egy korszak lezárult. Viszont sok szülő tanácstalan, ugyanis nem tudják, hogy júliusban még kapnak-e családi pótlékot. És mi van az adókedvezménnyel? A jó hír, hogy jár, sőt még egy bónusz is, amit kár lenne nem kihasználni!
júl. 13
9:54
Botrány a Kremlben: szeretője buktatta le Putyin miniszterét (AC News)
Úgy tűnik, Putyin egyik minisztere a titkos információkat és a karrierjét kockáztatja egy nő iránti rajongása miatt.
júl. 13
9:57
Megkérdeztük Magyar Pétert: mit tenne, ha végül Varga Judit lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje? Ezt válaszolta (Blikk)
Nagykanizsán tartott szakmai kongresszust a Tisza Párt, hogy erősítse a meglévő szakpolitikusait és újakat mutasson be.
júl. 13
10:06
Végzetes betegséget előzhet meg néhány kézmozdulat? Azonnali eredményt ígér egy új otthoni teszt (Promotions)
Ezzel a trükkel azt ígérik, pillanatok alatt ellenőrízheted, amiért órákig ülnél az orvosnál.
júl. 13
10:12
Újabb pusztító videó Várkonyi Andreáról és Mészáros Lőrincről, futótűzként terjed az interneten (Promotions)
Magyarország leggazdagabb felesége mostanában csúnyán kapja az ívet.
júl. 13
10:24
Brutális vulkánkitöréseket okoz világszerte a jégtakaró olvadása (AC News)
A klímaváltozás nemcsak az olvadó jégtakarókban és emelkedő tengerszintben ölthet testet – a tudósok most arra figyelmeztetnek, hogy a jég visszahúzódása akár több száz szunnyadó vulkánt is felébreszthet a Föld különböző pontjain.

Keresés