Reggel van, és máris ott szorít valami belül – pedig semmi különös nem történt. A szorongás gyakran nem kérdez, nem indokol, csak belép és marad. Nem mindig egy konkrét helyzet vagy trauma áll mögötte, néha egyszerűen maga a létezés váltja ki. Mi történik akkor, ha már a csend is nyomaszt, és a nyugalom sem jelent megkönnyebbülést? Cikkünkben a lét
Zöld utat kapott Jenette Mccurdy, egykori gyereksztár megrázó memoárja alapján készülő dramedy. Jennifer Aniston új sorozata az Apple Tv+-on kebelezi be az ember lelkét.
A színész nagyon szeretne bensőségesebb viszonyt ápolni a gyerekeivel. Brad Pitt bízik benne, hogy Knox és Vivienne születésnapjának ő is részese lehet.
A töltött káposzta egyike a legnépszerűbb hagyományos fogásoknak Magyarországon, azonban kevesen készítik úgy, ahogy a 20. századi magyar konyhaművészet egyik leghíresebb személyisége, Horváth Ilona. Ki volt ő, mikor élt és mi mindent érdemes tudni róla? Fellapoztuk a szakácsnő 1955-ben megjelent kötetét és megkerestük az igazi töltött káposzta rec
Hosszú és minden értelemben véve fájdalmas utat járt be az Amerikában élő üzletasszony, Andy Vajna özvegye. Vajna Timi emberfeletti küzdelmet vívott azért, hogy a súlyos és nők millióit érintő betegsége ellenére édesanya lehessen. Aztán megtörtént a csoda...
Kevés színésznő van, aki olyan eleganciával és méltósággal öregszik, mint Connie Nielsen: a dán származású filmsztár a hatodik X felett is bámulatos szépséggel hódít, akárcsak évtizedekkel ezelőtt.
Kíváncsi vagy, hogyan festenének a Kacsamesék szereplői, ha valódi emberek lennének? Az Ai segítségét kértük, galériánkból pedig kiderül, hogyan néznének ki a mesehősök a valóságban!
Ha előről kezdhetné, másképp csinálná a Baywath egykori szereplője. Pamela Anderson szerint a szexszimbólum megnevezés nem hízelgő, ma pedig már ki is kéri magának.
Rute Cardoso gyermekeivel érkezett az Anfieldre, hogy tisztelegjen férje emléke előtt. A Liverpool játékosai virágokat helyeztek el az elhunyt csapattársuk, Diogo Jota tiszteletére.
Az olasz fogyasztóvédelmi szövetség, az Assoutenti felmérése szerint idén az olaszországi nyaralásra érkezőknek a legkevesebb költséggel Emilia Romagna régió üdülőhelyein, a legtöbbel Szardínián kell számolni. A kompok ára közel tíz százalékkal magasabb a tavalyinál. A strandok esetében általában mérsékelt emelkedés tapasztalható az árakban.
Urbex kalandorok betörtek Kádár János titkos nyíralójába, és a TikTok videó alapján kijelenthető: ez brutális! A TVH Studio felvétele már 934 like-ot szedett össze, és nem véletlenül - az egykori pártfőtitkár balatoni búvóhelyétől leesik az állad.
Ismét alkotott a színész! Veréb Tamás egy olyan élményét dolgozta fel, mikor még agglegény életet élt. Emiatt is lehet, hogy nagyon hirtelen és könnyedén dőltek belőle a harmóniák és a gondolatok, amiket most látunk megtestesülni.
Az elmúlt években komoly életmódváltáson ment keresztül Balássy Betty, aki ma már tudatosan figyel arra, milyen alapanyagokat használ a sütéshez-főzéshez. Ennek részeként az énekesnő saját konyhakertet alakított ki családja számára, sőt, otthon egy egész baromfiudvart is fenntartanak, így minden reggel friss tojás kerül az asztalra.
"Szép lány vagy, a legszebb itt, igen" - gondolhatja a rapper, ha a csinos táncosnőre pillant. L.L. Juniorról és Tímeáról újabb beszédes felvétel készült.
A strandbüfések idén is minden trükköt bevetnek, hogy leszívják a pénztárcánkat. Egy négytagú család akár 50 ezer forintot is otthagyhat egyetlen nap alatt. Mutatjuk, mik a legocsmányabb átverések és hogyan védekezhetünk ellenük!
Itt a nyár, és itt az ideje, hogy kiszakadjunk a napi rutinból. Mindenki a maga módján igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szabadságból, hogy jól érezze magát és feltöltődjön arra a napra, amikor kezdődik elölről a mókuskerék. A legtöbben ebben az időszakban nyaralni indulnak, de sokszor kellemetlen meglepetés várja otthon: büdös szagok, állott
Titokban trükközik, mert ugyan melyik nyugdíjas olvassa el a vonatkozó, s hozzáférhető rendelet 3. §-át, ahol kiderül a csapda, és az is: a postás csak egyszer csenget!