Vannak dolgok, amikről azt hisszük, pontosan értjük, pedig csak a felszínt kapargatjuk. A nyelv, a gondolkodás és a kultúra tele van olyan fogalmakkal, amiket gyakran félreértelmezünk. Most letesztelheted, mennyire vagy képben ezekkel a mindennapos, mégis félreértett alapfogalmakkal.
A népszerű színész mostanában ritkán kap szinkronszerepet, pedig korábban rengeteg filmben hallhattuk a hangját. Azt is elmondta, mivel tölti legszívesebben a szabadidejét.
A műsorvezető és a politikusceleb tavasszal a Nagy Duett forgatásán ismerkedett meg, ahol Schmuk önfeledten mókázott a hivatalos forgatási időn kívül is.
Az egykori haditudósító, Vujity Tvrtko egy 1991-es fotót osztott meg a közösségi oldalán. A felvételen rendkívül fiatalon éppen nyilatkozik egy elbarikádozott óvóhelyről Jugoszlávia háborús területéről, ahol akkoriban "aratott a halál".
Kerekes József, a Budapesti Kamaraszínház és a Vígszínház korábbi színésze évizedek óta kölcsönzi Jim Carrey és Will Ferrell magyar hangját, sőt a Family Guy című rajzfilmsorozat kelekótya főhősét, Peter Griffint is ő tolmácsolja magyarul.
A Magyar Közlöny friss lapszáma szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök úgy döntött, hogy 12 embertől vonja vissza a magyar állampolgárságot. Azzal indokolták a döntést, hogy az érintettek a jogszabályok megszegésével jutottak hozzá az állampolgársághoz.
Wimbledon a brit nyári versenynaptár fénypontja, és nemcsak a pályán zajló izgalmas események, hanem a stadionban látható divatbemutatók miatt is. A rangos torna sosem nélkülözi a világ legjobb teniszezőit, akik mindannyian a hőn áhított trófeáért küzdenek, miközben a lelátókat makulátlanul öltözött hírességek töltik meg.
A népszerű világsztár nemsokára Budapesten ad szuperkoncertet. Jennifer Lopez jelenleg is turnézik, a magyarországi bulija előtt pedig betekintést kaptunk az eddigi fellépéseibe. A fotók láttán nehéz szóhoz jutni, grandiózus showra készülhetnek a hazai rajongók!
A közösségi média nem csak a kapcsolatainkat, a kommunikációnkat, a figyelmünket változtatta meg, alakította át az évek során, hanem egy jóval mélyebb, rejtettebb dolgot: az időhöz való viszonyunkat is. Kinek ne lenne ismerős a folyamatos görgetés ritmusa, és a telefonra érkező értesítések pulzáló jelenléte, amelyek átalakították az életünket? Az o
Horváth Tomi és gyönyörű felesége, Péterfi Andi évek óta boldog házasságban élnek, amit követőik is imádnak. Közös fotóikból és videóikból árad a harmónia, a romantika és a humor, amivel sokak számára igazi példaképpé váltak.
Tiborcz István Európa egyik legsikeresebb befektetőcsoportját szeretné felépíteni. A BDPST cégcsoport tulajdonosa egy interjúban mesélt többek között a politikához fűződő viszonyáról, az őt ért vádakról, valamint a családja közelgő amerikai költözéséről is.
A 2026-os választások közeledtével felértékelődnek a magyar politikusok nyilvános megjelenései, egyre inkább nem mindegy, mit mutatnak magukról. A főpolgármester képén valami nagyon szokatlant szúrtak ki.
Sarolta hercegnő a közelmúltban a wimbledoni teniszdöntőn okozott nagy szenzációt a megjelenésével, az igazán szemfüles rajongók azonban kiszúrhatták azt is, hogy a kislány bizony felrúgott egy régi szabályt.
Jennifer Aniston újra ragyog: úgy tűnik, a szerelem ismét bekopogtatott az ajtaján. A színésznő egy különleges férfi oldalán tölti a nyarat Mallorcán, és az utazás nemcsak pihenést, hanem mélyebb lelki kapcsolódást is hozott számára. Jim Curtis hipnotizőrként és önismereti coachként tevékenykedik – a férfi egy nyilvános üzenetben osztotta meg, mit
Zámbó Jimmy hangja és dalai örökérvényűek, pályatársai tesznek is róla, hogy ne merüljön feledésbe. Szikora Róbert például a technika vívmányainak hála duettre készül A Királlyal.
Az 52 esztendős Vujity Tvrtko nyakig merült a nosztalgiában: közösségi oldalán ritka, több mint három évtizeddel ezelőtt készült fotót osztott meg saját magáról.