Dombovári Vanda hosszú éveken keresztül volt az RTL meghatározó arca. Aztán egyszer csak eltűnt a képernyőkről, és vidékre költözött. Teljesen véletlenül futottunk össze, s mivel akkor rohanásban volt, abban maradtunk, hogy egy kávé mellett beszélgetünk egy jót, de nem volt egyszerű tető alá hozni a találkozót.
Az előadó az édesanyjával karöltve több tucat embert vert át különböző interetes csalásokkal. A bíróság ma hivatalosan három és féléves börtönbüntetésre ítélte Sean Kingstont.
Laurence Van Wassenhove olyan helyzetben találta magát, ami valószínűleg sokunk álma lehetne. 20 éven át kapott rendszeres fizetést, amiért egy percet sem kellett dolgoznia – ő azonban ahelyett, hogy fülét-farkát behúzta volna, most beperelte a munkáltatóját.
Chapell Roan zárta az idei Sziget Fesztivál nagyszínpadának programját. A grandiózus színpadkép, a zenekar és a látvány akkor is szórakoztató volt, ha az énekesnőtől csak a kötelező nagy slágert ismerte az ember. Chapell Roan koncertjei híresek arról, hogy valamilyen téma köré szervezi a látványt és a ruhákat, sőt, a közönségnek is megvan a maga fe
Ha igazán egyedi, praktikus, mégis hangulatos hellyé varázsolnánk konyhánkat, nyúljunk vissza a ’80-as évekbe. Retró konyhai ötletek páratlan bájat kölcsönöznek otthonunknak.
A Pew Research szerint az amerikai felnőttek közel harmada szerint belefér, ha valaki titokban átnézi a párja mobilját. A kérdés csak az, hogy ez vajon jogos önvédelem vagy határsértő kémkedés?
A világhírű influenszer és a dán Nina Agdal a Comói-tónál mondta ki egymásnak a boldogító igent. Számtalan híresség és Logan öccse Jake Paul is résztvett a luxusesküvőn.
A TOMCSANYI márka és Eged Enikő illusztrátor-grafikus első közös kapszulakollekciója a természet, a folklór és a lassú életmód iránti szeretetből született. A négy exkluzív minta az alföldi csikósok világát dolgozza fel kortárs, játékos szemszögből, miközben hű marad a márka jellegzetes bő szabású, nőies fazonjaihoz. A kollekció egyszerre tiszteleg
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.
A világhírű színésznő csupán köszönt egy gyerekkori barátjának, de nem tudta, hogy ez milyen következményekkel fog járni. Sophie Turner integetése ugyanis szakítást eredményezett.
Vannak csillagjegyek, akiken egyszerűen nem fog a manipuláció, legyen az bármilyen okos is. Ők azok, akiknek erős az akaratuk, határozottak, és még a legügyesebb érzelmi játszmák sem tudják kibillenteni őket. A következő öt csillagjegy ösztönösen érzi, mikor próbálnak hatni rájuk, és villámgyorsan lezárják a helyzetet.
A 37–38 fokos kánikula nemcsak a közérzetünket rontja, de az alvásunkat és napi teljesítményünket is befolyásolja. Kustánczi Lia és Keresztes Ildikó is megosztották, hogyan hűsölnek, míg szakértők hasznos tanácsokat adnak a hőség biztonságos átvészeléséhez. Árnyék, megfelelő folyadék, pihenés – ezek most a kulcsszavak.
Augusztus 16-án, a Hősök tere adott otthont a Magyar Ökölvívók Szövetsége századik születésnapjának. A szorítókban felvonult a sportág számos legendája és jelenlegi sztárja, hogy együtt tisztelegjenek a magyar ökölvívás múltja és jövője előtt, a Sztárbox is óriási dobással készült a helyszínen.
Eldőlt: Katalinék Forest Lodge-ot választották a következő otthonuknak. Vilmos herceg és családja innentől sokkal szerényebb körülmények között fog élni, mint korábban.
Meghan Markle ismét visszatér a képernyőre a Szeretettel, Meghan második évadával, és ezúttal egy egészen meglepő titkot is elárul a hercegi pár étkezési szokásairól, kiderül ugyanis, hogy Harry herceg számára bizony van egy étel, amit egyszerűen nem hajlandó megenni.
Az adrenalin az egekben! Chris Hemsworth visszatért, és ezúttal nem egy Thor-kalapáccsal, hanem jeges vízzel, sziklamászással és harcművészettel készül meghódítani az egészség és tudatosság világát. A Disney+ új sorozatában nem csak ő izzad meg – te is, már csak a nézéstől.
Az emberi érzelmek világa rendkívül bonyolult és gyakran kiszámíthatatlan, ezért nem meglepő, hogy sokan többet éreznek pszichiáterük iránt, mint kellene. Sok páciens számára ez az érzés zavart kelt, hiszen a kapcsolat hivatalos keretek között zajik, nem romantikus. Azonban pszichológiai szempontból a jelenség teljesen természetes, és a szaknyelvbe
A 72 éves színész még mindig az egyik legjóképűbb hollywoodi sztár. Pierce Brosnan most elárulta, hogy szerinte a kedvenc sörének köszönheti, hogy nők millió rajonganak érte a mai napig.
Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők sorából.
Az egészséges párkapcsolat alapja a bizalom. De mi van, ha te egy feketeöves féltékenykedő párja vagy? Akkor lehet, hogy otthon egy hazugságvizsgáló vár rád.