Óriási magyar sikerrel indult az ősz a robotika világában: idén szeptemberben a magyar piPatch csapata első helyezést ért el Amerikában, az Americas Open Championship elnevezésű rangos versenyen. A csúcseredményre építve, Magyarország újabb mérföldkőre készül: az Edutus Egyetem 2029-ben Európai Nyílt Bajnokságot, 2031-ben pedig World Robot Olympiad
A hétvégi időjárás igazi kétarcú arcát mutatja: a csípős, helyenként fagyos reggelek után kellemes napsütés és felmelegedés várható. Mutatjuk a részleteket!
Közel tíz kilót fogyott nagyjából másfél hónap alatt Horváth Éva, aki súlyos motorbalesete után nyolc műtéten esett át, és több mint egy évig rehabilitálódott. Azt mondja, a súlycsökkenés már a mozgásán is érződik, és fokozatosan visszatér a tornához, súlyzózáshoz. Megmutatta, milyen ételeket készít magának, és elmesélte, hogyan változtak az étkezé
Az élete 69. évében elhunyt Kuna Károly, a magyar színházi és filmes élet elismert és közkedvelt művésze. A székesfehérvári Vörösmarty Színház színművészének halálhíre mély megrendülést váltott ki a szakmában és a színházkedvelő közönség körében egyaránt.
Hat napon át kilenc vadászpáros kereste Európa-szerte Sebestyén Balázst, Frohner Fecót és Pápai Jocit A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! forgatásán. Puskás-Dallos Peti elmesélte, hogy előfordult, amikor a célpontok közvetlenül előtte szálltak fel egy repülőre, vagy csupán egy vonattal jártak előtte. A közösségi médiában terjedő félrevezető informáci
Hatalmas izgalmak elé néz a megújult Heti Hetes csapatát is erősítő Lakatos László és a testvére, Ferenc, ugyanis a nézők hamarosan egymás oldalán láthatják majd őket az RTL képernyőjén. A testvérpár most először szerepel együtt egy műsorban, a csatorna vadiúj vetélkedőjében pedig könnyen bajba sodorhatja majd őket a jó szívük. A fivérek fél szavak
Harry herceg és Meghan Markle angliai visszatérése utáni első közös megjelenésén egy testbeszéd szakértő szúrt ki egy sokatmondó részletet, ami mindent elárul a kapcsolatukról.
Nádai Anikó Görög Zitával, Lakatos László pedig testvérével, Ferivel vág neki a Hotel Blöffnek, hogy megszerezzék a 20 millió forintot rejtő táskát. A játékban tíz egyforma táska szerepel: az egyikben a pénz, egy másikban azonnali kieséskártya van, nyolc pedig üres. Anikó bevallotta, hogy nehezen tud blöffölni, mert a teste hamar elárulja, Laci vis
Véget ért a Házasság első látásra negyedik évada, amely bővelkedett váratlan fordulatokban, érzelmi hullámvölgyekben és meglepő döntésekben. Az évad elején hét pár állt oltár elé, ám közülük mindössze négy jutott el a végső döntésig, amikor arról kellett határozniuk, hogy a kísérlet lezárulta után házastársakként folytatják-e közös életüket. Az ide
Elérkezett egy újabb Kerekasztal ideje. Nagy volt a tét, ugyanis a Gyilkosok többnapos belső háborúja után az Ártatlanok nem nyugodtak, és újabb Árulót akartak megcsípni. A szavazás szinte teljesen egyhangú lett, ez azonban még közel sem jelentette azt, hogy a csapat jó döntést hozott, vagy mégis? Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban minden hétközna
Az Árulók kastélyában egyre szorul a hurok, és már senki sem érezheti magát biztonságban. Miközben a Kerekasztalnál ritkán látott egyetértés született, az új Gyilkosduó sem tétlenkedett: Vasvári Vivien és Sapkás Piréz már az első közös áldozatukról döntöttek. De vajon az Ártatlanok gyanúja vagy a Gyilkosok hidegvérű taktikája bizonyul végzetesebbne
Varga László egy 1960-as években gyártott zeneszekrényt hozott el A legjobb ajánlatba, ami állítólag Kádár Jánosnak készült. Az eladó azonban kézzel fogható bizonyítékokkal ezt nem tudta alátámasztani, ezért a Felfedezők kétkedve álltak a tárgy eredetéhez. Vajon ez befolyásolta a licitálást? A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatód
Egy évtizedekkel ezelőtt talált, Pontius Pilátus nevével ellátott rejtélyes ősi gyűrű új megvilágításba helyezi a Biblia egyik legvitatottabb jelenetét.
"Egyszerűen művészet nélkül nem lehet élni, azaz lehet, de minek?" – fogalmazott Péterfy Bori, a 16. Art Market Budapest egyik nagykövete. A 11 ezer négyzetméteres kortárs művészeti vásáron közel 30 ország több mint 500 művészének alkotásai kaptak helyet. A látogatók szögekből készült képekkel, újrahasznosított anyagokból született művekkel és egy
Hegedűs Indián László tízéves kora óta indiánnak hiszi magát, éppen ezért sem meglepő, hogy egy ilyen témájú könyvet hozott el A legjobb ajánlatba is. Ószeres Frici régi ismerősét nem kellett félteni, saját magát interjúztatta licitálás közben, majd Czeglédi Laurát is rávette, hogy többet költsön a tárgyra, mint szeretett volna. A legjobb ajánlat m
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
Nagypál László Kossuth-bankókat hozott el A legjobb ajánlatba, amelyek közül az egyiket 1852-ben nyomtatta Kossuth, amiből egy esetleges következő szabadságharcot akart finanszírozott volna. László azért szerette volna eladni ezeket, hogy aranylakodalmába fektethesse. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+
Eddig úgy hitték, csak 150 évig élnek, de egy új kutatás bebizonyította, hogy a tavi tokhalak életkora a 400 évet is elérheti. Az őslakosok eddig is tudták a titkot.
Kossovics András néhai édesapja, Kossovics Gábor három alkotását hozta el A legjobb ajánlatba. Fő célja az volt, hogy édesapja művészetét több emberrel is megismertethesse, hiszen az alkoholproblémákkal küzdő alkotó élete folyamán inkább csak magának készítette műveit. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+
Az előző évadban több lányt elcsábító Bazsi A Kísértés mostani szezonjában is megjelent kísértőként, és ezúttal sem várt sokáig azzal, hogy felkavarja az állóvizet. A pénteki adásban pont Petrát viszi randira, aki már tavaly felfigyelt rá a TV2 műsorában. Van-e mitől tartania Máténak?
Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában viselkedett zavartan a hét elején, pár nappal később kiderült, hogy az egész jelenet megrendezett volt, egy reklámkampányként szolgált a viselkedése. A színésznő "rosszullétének" nagy visszhangja lett, péntek este az RTL is közleményt adott ki róla: elnézést kértek a nézőktől, mert érzékelték, hogy nem m
Egy hónapig élt a világ másik végén felesége és kislányai nélkül Kasza Tibi, ennyi ideig zajlott ugyanis a TV2 népszerű realityje, a Kísértés forgatása Thaiföldön. A műsorvezető azonban nem kellett hiányolja a családot, bátyja, Gábor ugyanis elutazott vele az ázsiai országba. A kint töltött hetek amellett, hogy még szorosabbá fűzték a kettejük közö
A csillagok állása szerint a hétvége folyamán is izgalmas kalandok várnak, azt azonban, hogy pontosan mire számíthatsz, csak akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Hihetetlen, 2300 éves hajóroncsot és rejtélyes feliratokat találtak búvárok a szomszédos Horvátország partjainál. Mutatjuk a páratlan tengeri lelet részleteit!
Jaj, ez fáj! Azt hitte, az előléptetés már szinte a zsebében van? És aztán a munkát egy kolléga kapja meg. Ilyen helyzetben egyszerre sokféle érzés tör ránk: csalódás, frusztráció, irigység, önbizalomhiány, talán még düh is. És haragszunk magunkra, amiért nem tudunk csak simán, tiszta szívből örülni a kollégánk sikerének. Hogyan lehet kezelni az il
Egyetlen jól megválasztott pillanat és a másodperc töredéke alatt kattanó zár képes többet elmondani a XX. század sorsfordító viharairól, mint száz vaskos történelemkönyv. A modern fotográfia krónikája tele van olyan felvételekkel, amelyek messze túlléptek a puszta dokumentáción.
A Gyilkosduó nem bízta a véletlenre az újabb gyilkosságot Az Árulók kastélyában: Sántha Xéniát veszélyesebb ellenfélnek tartották, mint Sipos Orsit, mert úgy vélték, őt nehezebb lenne manipulálni. A hegymászó Ártatlanként büszke arra, hogy egyszer sem került gyanúba, és végig aktívan nyomozhatott a Gyilkosok után.
Ha fagytűrő egy növény, és a levelei alapján egészségesnek tűnik, az sajnos még nem jelenti automatikusan azt, hogy cserépben, a teraszon vagy az erkélyen is gond nélkül átvészeli a telet. A gyökerei ugyanis egészen más körülmények között vannak, mint egy szabadföldbe ültetett növényé.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Nem követte gitártörő unokatestvére, Hörcher László példáját a 71 éves Balkay László, aki saját dallal érkezett az X-Faktor válogatójára. A korábban a Csillag Születikben is szereplő grafikus otthonában különleges alkotásait is megmutatta. A szombati adásban a héttagú Luxusnagyik is színpadra léptek, DJ Papa pedig felidézte, hogyan találkozott több
Sokak számára a kutya vagy a macska nem egyszerűen egy háziállat, hanem családtag. Természetes, hogy akkor is szeretnénk gondoskodni róla, ha mi már nem lehetünk mellette. De mi történik a kedvencekkel a gazdájuk halála után? Örökölhetnek-e, és hogyan biztosítható, hogy továbbra is megfelelő ellátást kapjanak?
Az Árulók kastélyában a kilencedik napra már Csonka Bandi körül is megfagyott a levegő: bárhová próbált csatlakozni, a többiek azonnal elhallgattak. A színészt különösen megviselte a kirekesztés, amellyel a való életben nem szokott találkozni. Pedig önazonosan játszott, és azt sem titkolta, hogy rettenetes a memóriája, és sokszor fogalma sincs, mi
A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla eleget beszélni. Tóth Krisztinával, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen szervezet alelnökével, a Mellrák Koalíció alapítójával beszélgettünk.
Betontól jobb távolságot tartani a Panelhősök lakótelepén, a keményfiúnak azonban van egy gyenge pontja: vonzódik az újonnan beköltözött Nikihez. Az őt alakító Szaszák Zsolt szerint a kívülről ellenszenvesnek tűnő karakter idővel akár az érzelmei kezelését is megtanulhatja. A musicalszínpadokról ismert színész arról is mesélt, milyen kihívást jelen
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a fonalat, ahol a legtöbb beszámoló véget ér: John F. Kennedy Jr., felesége, Carolyn Bessette Kennedy és sógornője, Lauren Bessette 1999-es repülőgép-sz