Monique Covet tavaly decemberben zárta le a hosszú kapcsolatát, ami nyolc évig tartott. A korábbi felnőttfilmes sztár, aki azóta újra boldog, a Blikknek elárulta, januárban ismerte meg az új párját, egy osztrák férfit, akivel már fél éve a lehető legjobb irányba halad a szerelmük.
Zsiga Melinda kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes kick-boxer komoly sérülést szenvedett a Papp László Sportarénában rendezett gálán. Bár a hüvelykujja eltörött és a térde is megsérült az első menetben, a korábban állami gondozásban nevelkedett sportoló mégis végigküzdötte a mérkőzést. Melcsi a meghívott fehérvári gyerekotthon lakói előtt küzdö
Elérkezett az az időszak, amit a legtöbben a kikapcsolódáshoz, a pihenéshez, és feltöltődéshez kötnek. A legújabb lapszámunk ebben nyújt neked tökéletes segítséget. A mindig csodálatos Görög Zita egyik legfontosabb üzenete az őszinteség, ez pedig az egész lapszámot végig kíséri. Mély interjúk, problémák, élettörténetek, és megannyi izgalmas anyag s
A műsorvezető közben kemény munkára fogta a férjét is, Attila felel a teraszbővítésért. A pár azután vágott bele a melóba, hogy az UV-sugárzás látható károkat okozott a déli homlokzaton.
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, "miért kellett most kiteregetni a szennyest".
Miközben a brit királyi családot évek óta botrányok és belső konfliktusok rázzák meg, Vilmos herceg és Katalin hercegné a háttérben csendben készülnek a jövőjükre. Bennfentesek szerint van egy különleges megállapodás, amely évek óta meghatározza a kapcsolatukat – és amely nagy szerepet játszhat majd abban is, milyen uralkodók lesznek egy napon.
A kisbaba halálát a hirtelen csecsemőhalál szindróma okozta. Korábban semmilyen probléma nem volt a babával, minden rendben volt vele a terhesség alatt is.
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
A kisbaba halálát a hirtelen csecsemőhalál szindróma okozta. Korábban semmilyen probléma nem volt a babával, minden rendben volt vele a terhesség alatt is.
A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag alkalmas vezetőség kinevezését sürgetik.
Nem indul mindenhol nyugodtan a csütörtök: keleten többfelé eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. Napközben azonban nyugat felől egyre több helyen felszakadozik a felhőzet, és fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett országszerte kisüthet több-kevesebb időre a nap.
Tapasztalt utazók szerint Afrikának rengeteg arca van, emiatt akit odasodor az élet, azt vagy eltaszítja, vagy magába szippantja. Dr. Baradács István szülész-nőgyógyász, a Nődokik internetes oldal egyik alapítója nem turistaként érkezett Ghánába, hanem orvosként. Amit ott átélt, az nemcsak szakmailag, hanem emberileg is új irányba állította.
Monique Covet fél éve él párkapcsolatban egy osztrák férfival, miközben szexuálterapeutaként dolgozik és egészségügyi tanulmányokat folytat Bécsben. A korábbi felnőttfilmes sztár a Blikknek beszélt új kapcsolatáról, szakmai terveiről, valamint arról is, hogy egy mesterséges intelligenciával működő digitális avatárral jelent meg az erotikai iparban.
A konyha tisztasága sokszor nem a látványos felületeken dől el, hanem azokon a rejtett, szűk résekben megbújó szennyeződéseken, amelyekről könnyű megfeledkezni. Van azonban egy olyan terület, amely szinte minden háztartásban különösen gyorsan koszolódik, mégis nehéz hozzáférni.
Szikora Róbert énekes szerint a készülő Fenyő-szobor feje nem idézi meg a legenda jellegzetes arcvonásait, például a csibészes mosolyát. A család szerint azonban a műnek nem is az a dolga, hogy fotóhű legyen, hanem hogy egy életérzést adjon vissza.
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős közlekedési változások lesznek a Puskás Aréna környékén. A BKK több fő útvonalat, köztük a Dózsa György utat is lezárja este 6 órától.
A brit uralkodó nehéz döntés előtt áll: két nagyon fontos eseményen kellene részt vennie egyszerre, mindkettő közel áll hozzá. Vajon hogyan oldja meg a helyzetet Károly király?
Kiss Orsolya testre simuló ruhában készített fotókat, és ezeket tette közzé Instagram-oldalán. A képek mellett egy személyes bejegyzésben írt a háláról és arról, hogy büszke az elmúlt éveire.
Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
Forsthoffer Ágnes, a Parlament elnöke Instagram-posztban ajánlotta az Országgyűlési Könyvtárat a felsőoktatásban tanulóknak. Bejegyzését azután tette közzé, hogy a helyszínen hallgatókkal is elbeszélgetett.
Kulcsár Edina és G.w.M néhány napra Vonyarcvashegyre szöktek el kettesben, ahol egy panorámás, medencés, több szintes luxusnyaralóban romantikáztak. Nézz körül a lélegzetelállító szálláson!
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.
Elindult a Séfek Séfe nyolcadik évadának forgatása, és máris egy váratlan visszatérő borzolja a kedélyeket. A rajongók nagy örömére újra feltűnt Lukasz, a korábbi évad egyik legemlékezetesebb szereplője, aki ezúttal a kulisszák mögött kérdezgette az új versenyzőket.
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Bár a közétkeztetés reformja és a gyermekek egészséges étkezésre nevelése napjainkban kiemelt téma és társadalmi ügy, a megvalósítás a gyakorlatban sokszor komoly infrastrukturális és logisztikai akadályokba ütközik.
Kaley Cuoco az Instagramon közzétett bejelentésben nemcsak a babapocakját mutatta meg, hanem egy édes családi pillanatot is megörökített: titkon megüzenték a baba nemét is. Az Agymenők színésznője és vőlegénye boldogabbak már nem is lehetnének.
Kerékpárra cserélte ikonikus piros luxus Ferrariját Jákob Zoltán. No nem örökre, csupán a nyaralása idejére. Az üzletember ugyanis úgy döntött, a pihenés mellett aktívan, testmozgással is tölti mostani nyaralását, és biciklivel fedezi fel Mallorca tengerpartját.
Dr. Sheila de Liz szerint a változókornak rengeteg jele lehet a hőhullámoktól az ízületi fájdalmakig. Ám a panaszok sokfélesége miatt a nőket gyakran félrediagnosztizálják.
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Kaley Cuoco egy képválogatással osztotta meg a hírt Instagramon, hogy érkezik a második gyermekük. A képek között egy olyan 3D-ultrahangkép is látható, amelyen a magzat a középső ujját mutatja.
Rubin Kristóf szerint a frissen elvált Viszkis izgalmas főszereplője lehetne a párkereső realitynek. A felvetés azután hangzott el, hogy a TV2 nemrég hivatalosan bejelentette, idén nem készít új évadot a műsorból.
A legaktívabb térség ezúttal is a Csendes-óceáni tűzgyűrű volt, amely a Föld egyik leggyakrabban földrengéseket produkáló övezete. Az elmúlt órákban a Fülöp-szigeteken volt nagyobb rengés.
Évek óta csak találgatni lehet, mi zajlik tulajdonképpen a két kolléganő, Sydney Sweeney és Zendaya között. A feszült viszony több mint valószínű, és a találgatások politikai nézetkülönbségektől kezdve egészen Tom Holland iránti érdeklődésig terjednek. Most azonban Sydney Sweeney megtörte a csendet, és elmondta a saját verzióját.
Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese a Story magazinnak adott interjúban elmondta, a történtek ellenére már nyitott egy új románcra, és a szakításuk óta egyébként is ostromolják a férfiak. Csak kapkodja a fejét a rengeteg randilehetőség között.
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.
Bicskanyitogató stílusú videóban oktatja ki az ötvenes nőket az öltözködésről egy huszonéves lány. Szerinte ormótlan, stílustalan, bő felsőket kellene hordanunk.
A Reggeli vendége Dull Szabolcs újságíró hangsúlyozta, hogy a jelenlegi rendszerben egyáltalán nincs retorziója annak, ha egy miniszter vagy egy képviselő füllent a valós vagyoni helyzetéről. Úgy fogalmazott, hogy a vagyonnyilatkozat a legnagyobb fikciós műfaj, és a magyarok egyik népszerű sportja a mások zsebében turkálás. Dull Szabolcs emlékeztet