Már csak órák választják el a rajongókat Jason Derulo budapesti koncertjétől: a többszörös platinalemezes világsztár 2026. június 10-én, szerdán érkezik a Budapest Parkba The Last Dance World Tour című világturnéjával. Az este egyik új bejelentése, hogy az előfellépő Bruno mellett Spacc és KKevin is színpadra lép.
Miller Dávid a Birodalomban egy szelíd informatikus fiút játszik, Michelle Wilde párját. A fikciós sorozat rendezője, Kovács Dániel Richárd elárulta, milyen volt együtt dolgozni a színésszel, és mi nehezítette a közös munkát. A Birodalom harmadik része már elérhető az RTL+ Premiumon!
Az apja halála után tér vissza a szülővárosába Juliet Dumon nyomozó. Az ügyek intézése közepette bekapcsolódik a helyi zsaruk munkájába, nem sejtve, hogy ezáltal fájdalmas, régi sebek is feltépődnek, családi titkok is felszínre kerülnek. Ráadásul nyakába szakad a tizennégy éves, lázadó és mélyen megbántott unokahúga.
Alföldi Róbert Julius Caesart rendezett, hogy mindenkit emlékeztessen: a hatalom természete nem változik, a demokrácia törékeny, a hamisan csengő jelszavak évezredek alatt sem koptak el. Nem árt résen lenni! Kritika.
A Birodalom középpontjában azok az emberek állnak, akik résztvevőivé váltak ennek a világnak: honnan érkeztek, milyen körülmények között nőttek fel, milyen megrázkódtatások, személyes traumák és vágyak mentén választották ezt a megélhetési formát. A Birodalom harmadik részében Michelle Wild (Gombó Viola Lotti) története bontakozik ki, akinek a párj
Tompa Andrea, Terék Anna, Markó Béla, Kollár Árpád, Kolibri és több mint száz fiatal alkotó találkozik a Fiatal Írók Szövetségének nyári táborában július 15–19. között Királyréten.
Nelio Biedermann bestsellere egy igazi modern családregény, amely az Osztrák–Magyar Monarchia korától egészen a 20. századig vezeti végig az olvasót a magyar történelmen, méghozzá pörgős tempóban, tele szerelemmel és érzékiséggel. Olvass bele a Lázár című regénybe!
Köszönjük Csehy Zoltánnak Ovidiust, az antikokat és a moderneket, az isteneket, az operát és Svájcot, a bájosságokat és a sikamlósságokat, és főként ezt a belső ritmust, a belső hexametert! – Az Üveggolyó-díjas Csehy Zoltánt Deczki Sarolta méltatta.
Az Ünnepi Könyvhét előestéjén, június 10-én, szerdán este adták át az Írók Boltja Üveggolyó-díját, melyet 2026-ban Csehy Zoltánnak ítéltek a bolt munkatársai. A díjátadón Csehy Zoltán felolvasta hálaepigrammáját, amelyet most náluk is elolvashatnak.
Guy Ritchie brit filmrendező Berlinből adott exkluzív interjút a Fókusznak a héten mozikba kerülő, Szürke zóna című új akciófilmje kapcsán. A Blöff és a Sherlock Holmes alkotója mesélt a Henry Cavill, Jake Gyllenhaal és Eiza González főszereplésével készült filmről, korábbi budapesti reklámforgatásáról, valamint elárulta azt is, mekkora esély van a
Júniusban különleges alkalom várja az ásványok, drágakövek és fosszíliák kedvelőit: a nyári időszakban most először rendeznek Lelkes Ásványbörzét. A 21. Lelkes Ásványbörze 2026. június 13–14-én várja a látogatókat Budapest egyik legnépszerűbb rendezvényhelyszínén, a MOM Sportban.
Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regénye egy igazi kalandos utazás a '90-es évek kavalkádjába, legyen szó akár a magyar emigránsokkal teli Amerikáról vagy a rendszerváltás utáni Budapestről. De hogyan lehet ketten regényt írni? Mennyire gátolja az embert az írásban a saját emlékezete? És mit jelent hozott anyagból dolgozni? Ezekről beszélg
Jó hírt kaptak a Heti Hetes rajongói: a műsor ősszel újra képernyőre kerül. Addig sem maradnak tartalom nélkül a nézők, hiszen az RTL+-on elérhetők a korábbi epizódok, az RTL közösségi felületein pedig extra és kimaradt jelenetek is feltűnnek.
A kultúra megújításáról, demokratikus alapokra helyezéséről, egy új kulturális stratégia kidolgozásához kíván hozzájárulni Idő van címmel induló körkérdésünk, melynek bevezetőjeként összefoglalunk most három alapdokumentumnak tekinthető szakmai javaslatcsomagot, a kultúra, benne az irodalom, annak nemzetközi jelenléte és a könyvpiac megújításáról.
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni a Puskás Aréna környékén. A Dózsa György út és a Stefánia út szakaszos lezárása mellett több troli- és buszjárat útvonala is módosul.
Szerda este óriási bulit csinált Jason Derulo a Budapest Park színpadán, ahol előtte több magyar előadó is megfordult. Akadtak, akik még közös fotót is készítettek a világsztárral, de a közönségben szintén feltűntek páran a hazai sztárok közül.
Inge és Lóri, a TV2 népszerű valóságshow-jának, A Kísértés első évadának a jegyespárja a műsor után is együtt maradt, és már a családalapítást tervezték. Kapcsolatuk azonban váratlanul véget ért, amit Lóri meg is erősített. A hír sokakat meglepett, hiszen a pár korábban úgy nyilatkozott, hogy a műsor próbáit kiállva már semmi sem szakíthatja szét ő
A jó tojás titka végső soron nem csupán a főzési időben rejlik, hanem abban is, hogyan bánunk vele azután, hogy kikerült a fazékból. Egy apró változtatás a rutinban meglepően sokat javíthat a végeredményen.
A háziporatka-allergia felerősítheti más allergiák tüneteit. Friss kutatási eredmények azt is igazolják, hogy a háziporatka-allergiások körében nagyobb az asztma és más légúti betegségek kialakulásának kockázata is.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2026-ban is meghirdette a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv díjakért folyó versenyt. A díjak odaítéléséről idén az MKKE Elnöksége által felkért öttagú szakmai zsűri döntött.
Nincs köze és ráhatása a kormánynak az Integritás Hatóság elnökével szembeni eljárásra, az ÁSZ elnöke eldöntheti, kezdeményezi-e Biró Ferenc eltávolítását. Az új jogállamisági és korrupcióellenes törvénycsomag értelmében, ha az elnök bukik, akkor megy a vezetőség többi tagja is.
Az iráni konfliktus hatásai messze túlmutatnak a hagyományos biztonságpolitikai és diplomáciai kereteken – véli Papp Zsanett Gréta. A klíma- és energiapolitikai elemző szerint a háború nem csupán regionális kérdés, hanem olyan rendszerszintű probléma, amely összekapcsolódik az energiabiztonsággal, a klímaváltozással, a víz- és élelmiszer-ellátással
A kormány több mint 3,6 milliárd forintos kórházi hűtésrekonstrukciós program elindításáról döntött, amelynek célja az elavult rendszerek korszerűsítése és a betegbiztonság további erősítése. Köböl Anita kormányszóvivő kiemelte, hogy a program keretében országszerte számos egészségügyi intézményben végeznek javítási és fejlesztési munkálatokat. A b
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki 343.700 eurót rejtett el egy kisbuszban.
Gyermekzsivajtól és guruló járművek hangjától voltak hangosak a napokban a Bátyúi kistérség oktatási intézményei. Kárpátalján egyre nagyobb teret hódít a svájci mintára épülő, élményalapú közlekedésbiztonsági nevelés, amely a nyíregyházi székhelyű...
Gondolkodunk a tranzakciós adó eltörlésén, de azzal a feltétellel, hogy találunk elegendő pénzügyi forrást a 400 millió eurós kiesés pótlására az állami költségvetésben. Ezt Robert Fico (Smer-SD), a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a poprádi Tatravagónka vállalatnál tett látogatása során. Hangsúlyozta
A júniusban érkező hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet. De vajon lehet-e ezt késői lombtrágyázással vagy biostimulátorokkal tompítani? A Metszet kérdésére Bán Róbert, a Dpmg Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
A csütörtöki esetet a meghibásodó biztosítóberendezés okozta Karcag közelében, így egyes járatok hossza lerövidült, más indulási állomással, a többinél jelentős késésekkel kellett számolni. Csütörtök reggel meghibásodott a biztosítóberendezés Karcag és Püspökladány között, ezért a záhonyi fővonalon ezen a szakaszon 15-25 perccel megnőhet a menetidő
Minden nyáron várjuk, hogy újabb és újabb házi fagylaltokat próbálhassunk ki, az idei szezont pedig ezzel a csodás puncsfagyival ezzel megnyitottnak nyilvánítjuk! A rum mellett természetesen a babapiskóta és a mazsola sem maradhat ki ebből a nagyon retró ízeket idéző, halványrózsaszín nyalánkságból, amit percek alatt összedobhatunk.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
A mikrochipek gyártása a modern technológia egyik legérzékenyebb és legösszetettebb folyamata, amely szinte steril környezetet igényel. Az Intel oregoni chipgyárában tett látogatása során Olivia Nemec, a Business Insider újságírója testközelből tapasztalta meg, milyen szigorú szabályok uralkodnak egy ilyen létesítményben.
A Telex After vendége két feltörekvő előadó, a 2025-ös Open Mic győztese, Xike és a Kikeltetőben az After különdíját elnyerő Lil 404 volt. Xike az Open Mic döntője utáni online balhéról, Lil 404 pedig Krúbi hatásáról beszélt a műsorban.
A katonai hatóságok emlékeztetnek arra, hogy a 2009-ben született fiatal férfiaknak a meghatározott határidőn belül, 2026. július 31-ig katonai nyilvántartásba kell vétetni magukat.
Négy hátrányos helyzetű, ugyanakkor motivált és jó magatartású szegedi gyermek vehet részt térítésmentesen a 2026-os nyári gokarttáborokban annak az együttműködésnek köszönhetően, amelyet a Vital Ifjúsági Sportegyesület, a Gokart Park Szeged és a szegedi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat indított. A kezdeményezés célja, hogy olyan fiatalok számára