Sokan örülhetnek, ugyanis kiderült, hogy nyolc év után Magyarország is visszatérhet az Eurovíziós Dalfesztiválra. A közmédia megbízott vezetése jelentős díjkedvezményt kapott a verseny szervezőitől, ráadásul december 7-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt is. A részvételről a Független Közmédia Testület előzetes jóváhagyását követően szül
Franciaország egyik legismertebb történelmi emléke érkezett Londonba, ennek örömére Kamilla királyné és Károly király fogadták a francia elnöki párt. A királyné és Brigitte Macron pedig még össze is öltöztek!
A TrendForce friss jelentése szerint az iPhone Ultra ára 2099 és 2299 dollár között alakulhat, míg a csúcskonfigurációk akár 3000 dollárra is rúghatnak. Ez lesz a legdrágább iPhone, jóval a 1199 dolláros iPhone 17 Pro Max fölött. A hajlítható iPhone 5,5 hüvelykes külső OLED kijelzője és 7,8 hüvelykes belső OLED kijelzője ProMotion technológiával re
Politika, bulvár, közélet és persze rengeteg csípős megjegyzés: szeptember 6-án, vasárnap újra felcsendül a Heti Hetes jól ismert főcímdala. A hetesfogat a tavaszi visszatérés után ősszel is nekimegy a hét legfontosabb és legmeghökkentőbb történéseinek.
Dietz Gusztáv többször elmondta már, hogy nem akar "az ország leszokott drogosa" lenni, ám interjúkban vagy privát megkeresésekre válaszolva továbbra is beszél a korábbi függőségéről, hátha tud másoknak is segíteni. A sportolóból lett színész újabban arról vallott részletesen, hogy 14–15 évesen az édesapja halála után miként indult el a lejtőn, ami
Gyerekkora óta szőlősorok között jár, mégsem volt magától értetődő, hogy egyszer a családi birtok élére áll. Ma már a nemzetközi borvilág egyik figyelemre méltó női szereplőjeként emlegetik, miközben minden döntését egyetlen alapelv vezérli, miszerint a természetet nem legyőzni kell, hanem együttműködni vele. Elena Casadei a Tenute di Famiglia Casa
Az OpenAI bemutatja a GPT-6 Astra frissítést, amely továbbfejleszti a ChatGPT és a Codex képességeit. Az új eszköz várhatóan jelentős előnyöket kínál a felhasználóknak. További részletek hamarosan érkeznek.
A Most Wanted – A hajsza legújabb epizódjában drámai üldözéseknek lehettek tanúi a nézők, ahol helikopteres menekülés és egy hajsza is nehezítette a celebek dolgát. Kabát Peti és Torghelle Sanyi korábbi jóslata valóra vált, amikor az üldözők a nyomukba eredtek, miközben Pumped Gabóék egy salgótarjáni kifőzdénél kényszerültek menekülésre.
Maria Bartiromo, aki a Fox News egyik legismertebb műsorvezetője, több mint 12 év után távozott a csatornától. A Fox News Media szeptember 3-án jelentette be, hogy az újságírónő már nem áll a vállalat alkalmazásában, és a döntés azonnali hatállyal lép életbe. A csatorna a közleményében megköszönte Bartiromo munkáját, és sok sikert kívánt neki a jöv
A Motorola bemutatta a Swarovski-kövekkel díszített Razr-t, amely visszarepít a 2000-es évek stílusába. A cég emellett megjelentette a Moto Watch Ultra okosórát is, amely új funkciókkal gazdagítja a portfólióját.
Négy hónappal ezelőtt, 24 év után ért véget Balázs Andi és párja, Ridzi Gábor kapcsolata. A 48 éves színésznő a szakítás feldolgozásában a hivatásába temetkezik, a színházhoz közel költözött, és békével, bizakodva tekint a jövőbe.
Ember Márk és a felesége, Havasi Virág három hete tudatták a nagyvilággal az örömhírt, hogy gyermekáldás elé néznek. A színész és kedvese, akik 2025 augusztusában kötötték össze az életüket, nem mindennapi módját választotta a bejelentésnek: búvárkodás közben készítettek egy videót, amelyen egy cumit tartottak a kezükben a víz alatt.
Az ENSZ sosem látott riasztást adott ki a felduzzadó szuper El Niño miatt. Extrém időjárás, pusztító aszályok és áradások fenyegetik a bolygót egészen 2027-ig.
ALAPVONAL. Conor McGregor, ír harcművész: elhíresült mondásának lényege, hogy az álmok valóra válnak, ha valaki képes vizualizálni a sikert, és mindent megtenni a megvalósításáért. Hitvallása szerint a vizualizáció és a kemény munka teremt valóságot.
A Hajsza közben igazi zenei kalandra vállalkoztak a Most Wanted üldözői. Miután fogalmuk sem volt róla, ki is az a Németh Vincent, ismertebb nevén Vini, belehallgattak a dalaiba. A káromkodásokkal teletűzdelt dalszövegek hallattán először röhögőgörcsöt kaptak, utána viszont Sebestyén Balázsék azonnal felhívták a Nagy Bogival menekülő rappert. A Mos
A zöldhályog egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy sokáig nem vesszük észre, hiszen lassan, fájdalom és feltűnő látásromlás nélkül károsítja a látóideget. Rendszeres szemvizsgálattal azonban időben, még a tünetek megjelenése előtt felismerhetők a kezdeti elváltozások.
A Most Wanted üldözői ismét szagot fogtak: Pumped Gabo és Kiss Laci kerültek a radarjukra. A két celebszökevény alig pár méterrel Balázsék előtt autózott, azonban Gabo ettől sem jött zavarba. Telefonon intézkedett, hogy emberei kicselezzék az őket követő furgont. Vajon bejött az autós csel vagy az üldözés ismét elkapással végződött? A Most Wanted m
J.K. Rowling elsírta magát a forgatáson, Daniel Radcliffe pedig majdnem lemaradt a főszerepről. 25 éves a Bölcsek köve, lerántjuk a leplet a legnagyobb titkokról!
Majka a Sziget Fesztivál nagyszínpadán rántotta le a leplet egy titkos akcióról, amelyben elmondta, meglovasította a Most Wanted üldöző csapatának az autóját, ezzel segítve a celebszökevényeket. A rapper Gáspár Laci és Valkusz Milán segítségére sietett, de az igazi fordulat még csak most következik, amihez Majka csak annyit fűzött hozzá, "Nem lesz
Egész nap menekültek, alig aludtak, mégis mosolyogva meséltek az RTL.hu-nak a Szigeten: Vini és Nagy Bogi azt mondják, a Most Wanted hozta össze őket, és bár korábban alig ismerték egymást, a hajsza során szinte azonnal egy hullámhosszra kerültek. A páros arról is beszélt, hogyan segítik egymást a legnehezebb pillanatokban, és mit tapasztalnak, ami
Nagy Attila egy háromkerekű olasz mopedet hozott el A legjobb ajánlatba, amiért Kováts Dávid és Polgár Árpád csaptak össze. Annak ellenére, hogy Árpád lelkesen licitálgatott, abban biztos volt, hogyha hazaviszi a gépet, akkor nem alhat majd a házban. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
A nemzetközi kortárs fotóművészet alkotóit bemutató sorozatunkban a következő hetekben azokból a legfrissebb nemzetközi fotóprojektekből válogatunk, melyeket elismert szakértők, kurátorok, művészeti igazgatók, képszerkesztők, valamint kiadók és galériák vezetői emeltek ki a LensCulture idei Critics’ Choice pályázatán. Yangjun Peng Pekingben élő kí
Csendes Péter egy múlt századból származó nagybőgőt mutatott be A legjobb ajánlatban. A licitálás egy nem várt összecsapást eredményezett Pápai Péter és Szendrő Péter között. A bedobált összegek hallatán nem egyszer maga Pápai Péter is megdöbbent, ugyanis eredeti elképzeléseit jócskán túlszárnyalták. A Legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel
Egy különleges tárgy váratlan emlékeket idéz fel Polgár Árpádban és Pápai Péterben A legjobb ajánlat pénteki epizódjában. A Felfedezők ezúttal nemcsak értékes kincsekkel találkoznak, hanem olyan pillanatokkal is, amelyek könnyeket csalnak a szemükbe. Hogy mi érintette meg őket ennyire, kiderül a következő adásból.
Lionel Richie, a világhírű énekes és zenei legenda a háromnapos kórházi kezelése után hazatért Los Angelesbe, és elmondása szerint "remekül van". A 77 éves művész augusztus 29-én, egy St. Louis-i koncertet követően jelentkezett be a kórházba, ahol szívvizsgálatokon esett át. Az intenzív osztályra szállították, miután a fellépése során rosszullétet
Gáspár Laciék, Nádai Anikóék, Kulcsár Edináék és Kabát Petiék elkapása után Sebestyén Balázsék mindent egy lapra feltéve indultak a még szabadon lévő Pumped Gabo és Kiss Laci nyomába a Most Wanted – A hajsza legújabb adásában. A nyomozócsapat első számú közellenségének kiáltotta ki az izomcelebet és a csillagászt, ám a szökésben lévő páros elképesz
Az egyedülálló édesanyaként átélt nehéz időszak után végül megkapta a saját tündérmeséjét Radics Gigi, aki a 30. születésnapján férjhez ment a zenész kedveséhez, Mackó Miklóshoz. Gigi most végre megmutatta a nagy napon viselt csodálatos menyasszonyi ruháját is, amibe már a legelső próbán beleszeretett.