Már csak egy nap, és kiderül, kinek a fejére kerül a Miss World koronája: szeptember 5-én rendezik meg a világ egyik legrangosabb szépségversenyének döntőjét. A 18 éves Végvári Janka, aki százhúsz ország versenyzője között képviseli Magyarországot, az elmúlt hetekben számos alversenyen és rendezvényen vett részt Vietnámban. A nemzetközi megmérettet
A pénzről beszélni továbbra is kellemetlennek számít, pedig a Z generációs és milleniál pároknál éppen a pénzügyi különbségek vezetnek meglepően gyakran szakításhoz.
Solére üdítő pozitív energiákat hozott az idei X-Faktor mentorgárdájába. A fiatal, tehetséges énekesnő meleg, sugárzó személyiség, ebben viszont – mint elárulta – kőkemény munka van. Solére egy traumaalapú személyiségzavarból jött ki terápia és önismeret segítségével.
Hivatalos: a 14-szeres válogatott Varga Kevin a Karcagi SC játékosa lett. Szakály Péter sportigazgató értékelte a nevelőegyesületébe visszatérő szélső leigazolását.
Majka újabb csellel kiszabadította az első napon elfogott Gáspár Lacit és Valkusz Milán, azonban mindenkinek megüzente: csak egyetlen feltétellel kerülhetnek újra játékba. A zenészek a Sziget Fesztiválon, egy színpadhoz kötözve várták, hogy valamelyik celebtársuk leszedje róluk a bilincset. A Most Wanted minden hétköznap új részekkel folytatódik az
Patrik és Dorci nyerték meg az Exek csatája második évadát, a győzelemmel járó 14 millió 960 ezer forintot pedig elfelezik egymás között. A pénzt mindketten lakásvásárlásra fordítják, Patrik pedig feleségével első közös gyermekük érkezésére is készül. Joe és Csenge ugyan fődíj nélkül távozott, de közösen folytatják útjukat.
Majka felhívását követően – aki a Sziget Fesztiválon megbilincselte Gáspár Laciékat – több celebszökevény páros is a fesztivál helyszínére sietett, hogy segítsen a korábban kiesett zenészeken. Ezzel a tervvel csak az volt a gond, hogy Sebestyén Balázs és üldözőcsapata is irányba vette a Hajógyári-szigetet. A Most Wanted minden hétköznap új részekke
ogyan irányította a náci okkultizmus, az asztrológia és a mágia a Harmadik Birodalmat? Döbbenetes történelmi titkok Hitler és Himmler spirituális téveszméiről.
Sebestyén Balázsék újabb sikeres elkapásuk után sem álltak le, mindenképp le akartak kapcsolni egy másik Sziget Fesztiválon rohangáló celebpárost is. Nagy Bogi és Vini, valamint Gáspár Laci és Valkusz Milán azonban csomagtartóban és autókban bujkálva túljártak az eszükön. Bogiékat ráadásul maga a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás szöktette meg. A
Betöltötte a 18. életévét Molnár Martin, aki a nyári szünet után a brit Forma–3-as bajnokság doningtoni futamán tér vissza a rajtrácsra. A fiatal magyar pilóta összetettben a második helyről várja a folytatást, és határozott célja, hogy megszerezze első futamgyőzelmét.
Sokkoló eset Ceutában: egy csoport migráns bántalmazta és verte halálra a partra vetődött bébidelfint. Az elkövetők azonnali letartóztatását követelik.
A Tököli reptéren igazi Most Wanted-kommandózás alakult ki. Sebestyén Balázsék rájöttek, hogy Sváby András és Jakupcsek Gabriella épp leszálltak egy repülővel, ezért azonnal üldözőbe vették őket. Autók és bokrok között lopakodtak, hogy elkaphassák a celebpárost, azonban Svábyék és András hű társa, Karcsika nem várt csellel törtek borsot Frohner Fec
Már javában készülnek a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői a kolumbiai dzsungelre. Szalai Vivien a tisztálkodási nehézségekre is gondol, Pásztor Virág szeretteitől kapott személyes tárgyakat csomagol, Kármán Odett pedig már itthon elkezdett szembenézni az állatoktól való félelmével.
Kováts Miron egy egyedi, gyűjtői fénykardot hozott el A legjobb ajánlatba, amit ő maga készített. A Felfedezők közül Szendrő Péter és Kováts Dávid azonnal rávetették magukat a sith fegyverre, Dávid ráadásul be is mutatta, mennyire ért a fénykardforgatáshoz. Vajon a két Star Wars-rajongó közül ki vihette haza a relikviát? A Legjobb ajánlat minden hé
Masror-Folytán Ágnes egy 1902-es zongorát mutatott be A legjobb ajánlatban, ami még a nagymamájáé volt. A hangszer levette a lábáról a Felfedezőket, arra azonban Czeglédi Laura egyáltalán nem számított, hogy társai közül szinte mindenki billentyűt ragadott. Sőt, Polgár Árpád még egy dalt is rögtönzött a stúdióban. A legjobb ajánlat minden hétköznap
Ha valakire nem lehet azt mondani, hogy néni, az Vándor Éva, noha egy nénit alakít a legújabb szerepében. A Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja egy roadmovie-t visz színpadra Kökényessy Ágival, sőt, még egy buszt is meglovasít az előadás alatt, persze, mindezt azért, hogy a nézőket szórakoztassák. De vajon a való
Az X-Faktorban már többször feltűnő Hörcher László tabudöntögető olajfestményeit most A legjobb ajánlat stúdiójába is elhozta. A Felfedezők nem féltek megmondani véleményüket az alkotásokról, hiába ellenkezett velük Hörcher. Amikor a feszültség már elviselhetetlenné vált, a festő pedig üvöltözni kezdett, Kováts Dávid felszólította, hogy hagyja el a
Élesedett a küzdelem a Celeb-hajszában: Sebestyén Balázséknak többszöri próbálkozás után sem sikerült elfogniuk Pumped Gabót és Kiss "Tudós" Lacit. Nagy Bogi és Vini közben a Sziget Fesztiválon keresett menedéket, Whisperton és Ton Papa pedig Apostagon töltötte az éjszakát, ahol hamar híre ment az érkezésüknek.
Szeptembőr 5-től elindul a Megasztár kilencedik évada, ám erre kevesen számítottak: annak ellenére, hogy Tóth Gabi már nincs a zsűritagok között, mégis belenyúlt egy kicsit a döntésbe. Egy fiatal fiút ösztönzött élő TikTok-adásban, hogy mutassa meg a tudását a TV2 tehetségkutatójában