Politika, bulvár, közélet és persze rengeteg csípős megjegyzés: szeptember 6-án, vasárnap újra felcsendül a Heti Hetes jól ismert főcímdala. A hetesfogat a tavaszi visszatérés után ősszel is nekimegy a hét legfontosabb és legmeghökkentőbb történéseinek.
Lea Ypi albán származású író és filozófus Szabadon című könyve egyszerre felnövéstörténet, emlékezés kommunizmusról, kapitalizmusról, valamint a szabadság fogalmának feltárására tett kísérlet.
Az X-Faktorban semmi sem lehetetlen: két fiatal kamerák elé állt, hogy segítséget kérjen, és rögtön kaptak is. A Party Őrség névre keresztelt formáció fiataljai egy beteg kisgyereknek, Örsnek indítottak gyűjtést, a kezdeményezéshez pedig rögtön csatlakoztak a mentorok is. Ne feledd: az ősz első hétvégéjén kétszer is találkozhatsz a tehetségekkel, u
Magyar Péter sem hagyta ki Schiff András régóta várt budapesti koncertjét. A miniszterelnök a Zeneakadémiáról jelentkezett be, ahol Orbán Anita külügyminiszterrel és Rost Andreával, a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossal közösen várta a világhírű zongoraművész fellépését.
Új epizódokkal folytatódik a Heti Hetes, amelyben a visszatérő szereplők mellett új arcok is helyet kapnak. Janklovics Péter és Járai Máté először ül be a hetek közé, míg Kajdi Csaba, Lilu, Hevér Gábor és Fancsikai Eszter is visszatér a műsorba.
A költő, író, dalszerző az Ördögkatlan Fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával önsajnálatról, prés alatt lévő középgenerációról és nagy pályatársakról.
Közleményük szerint a Déryné Program szándéka soha nem a drámapedagógia kisajátítása vagy monopolizálása volt, hanem egy plusz szakmai alternatíva nyújtása.
Ez a Nádas emlékeztet az általam ismert Nádasra, egy alváltozata, egy variációja, egy szünetjele, akivel az életben nem találkoztam. – Nádas Pétertől Forgách András búcsúzik.
Ha egy közönségfilm sikeréhez nem lenne elég Brad Pitt, akkor legyen a másik főszereplő egy kutya. Biztos, hogy minden szív ellágyul egy kutyás kalandon, csak maradjanak mindketten életben... A vadon szíve című amerikai film szeptember 24-én kerül a hazai mozikba, ami a világsztár miatt biztos sokakat lázba hoz.
A fiatal énekesnő személyében az X-Faktor történetének egyik legképzettebb mentora érkezett a tehetségkutatóba. Az új évad előtt az egyik új házigazda, Köllő Babett arról beszélt, miért fontos a műsorvezető szerepe, Verebély Marcell kreatív producer pedig elárulta, miért távozott Pápai Joci a műsorból.
Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Kustos Júlia mesél kötettervéről, alkotásról és középkori szerepekről.
Laurie Anderson új művet ír a jövőnek – 2114-ig senki sem olvashatja Laurie Anderson amerikai művész lesz a Future Library projekt 13. résztvevője. Az újonnan készülő kéziratát 88 évig elzárva őrzik, és csak 2114-ben válik hozzáférhetővé. A Future Library projektben részt vevő szerzők titkos kézirataikat egy erre a célra kialakított csendes helyisé
Mi bújik meg a valódi tekintet mögött? Mit lát az, aki nemcsak néz, hanem egészében fogja fel a dolgokat? Olvass bele Márián Gábor Lamellákon át című verseskötetébe!
A sikeres színész, aki nem szeret a vőrös szőnyegen pózolni, inkább horgászik és kirándul. Batmannel és Birdmannel is a csúcsra ért, avagy egy nagy visszatérő meglepő ereje.
Most az egyszer címmel, Nádas Péter halála után jelenik meg az a kötet, amelyben a szerző röpirata olvasható: a szövegben Nádas a bolygó és az emberiség, azon belül is Európa jövőjéről elmélkedik. A könyvről, a köztük lévő személyes és szakmai viszonyról és a 40. évfordulóra készülő Emlékiratok-kiadásról beszélgettünk Nádas Péter kiadójával, Sárköz
Különleges alkalomnak lehettek részesei a Veszprémi Filmpiknik vendégei: premier előtt láthatták a Még egy kívánság című romantikus filmet, amelynek rendezője Dobó Kata. A vetítés előtt a film alkotói és főszereplője meséltek a közös munkáról, a szereplőválogatásról és arról is, miért lett ennyire fontos számukra ez a történet.
Nem minden nap teszi tiszteletét az X-Faktorban egy hentes. Majka annyira megörült ennek, hogy egyből kínálgatni kezdte a portékáját. Ne feledd: az ősz első hétvégéjén kétszer is találkozhatsz a tehetségekkel, ugyanis szeptember 5-én, szombaton és szeptember 6-án, vasárnap este érkezik az X-Faktor hétvége az RTL-re és az RTL+ Premiumra.
Még meg sem jelent, de a rajongók már így is megtalálták, miért lesz csalódás a GTA 6. Nehéz eldönteni, hogy a hardcore fanok élethű játékmenetet vagy tökéletes játékélményt szeretnének.
Hatalmas meglepetéssel indul az X-Faktor 2026-os évada, hiszen Köllő Babett és Ember Márk párosa veszi át a műsorvezetést. A két műsorvezető között már az első pillanatban megvolt az összhang, aminek hátterében egy egészen szürreális történet áll: Babett négy évvel ezelőtt a barátnőivel viccből szelfikkel árasztott el egy gazdátlanul hagyott telefo
Émile Zola a világirodalom kiemelkedő alakjaként őszintén és kendőzetlenül tárta fel a korabeli társadalom igazságtalanságait. Fotósként a sokkal intimebb kíváncsiság vezérelte: a család, a mindennapok és a belső világ felé fordult.
Az X-Faktor 2026-ban is az őszi szombat esték elengedhetetlen része lesz! Elmondjuk, milyen változások vannak a zsűriasztal mögött, és mikor és hol látható az új évad.
Majka őszintén beszélt az X-Faktor kulisszatitkairól és mentortársaihoz fűződő viszonyáról. A rapper szerint Solere személyében egy valódi szakember került a műsorba, aki nemcsak a színpadon, hanem a kamerák előtt is gátlástalanul profi, miközben saját mentori stílusát továbbra is a "trollkodás" és az őszinteség fogja jellemezni az X-Faktor 2026-os
Solere, az X-Faktor idei évadának egyik új mentora őszintén vallott arról, hogyan éli meg a tehetségkutató körüli pörgést és a mentortársaival való kapcsolatát. Az énekesnő nemcsak zenei tapasztalatát, hanem coaching múltját is kamatoztatja a műsorban, miközben Majkával szinte sorsszerű, apa-lánya viszony alakult ki közöttük.
Az X-Faktor mentorai elfoglalták helyeiket, mielőtt azonban megérkezett volna az első versenyző, Majka érdeklődve nézett Gáspár Laci irányába. A zenész szamuráj öltözéke több kérdést is felvetett a rapperben. Persze, a különleges alteregó mellett azt is kitárgyalták, hogy kinek milyen vágyai vannak az új évaddal kapcsolatban.
A Gavallérock a Megjöttünk című saját dalukkal indították el az X-Faktor első Válogatóját. A táncbetéttel is felturbózott rapdal kifejezetten bejött a mentoroknak, amit ByeAlex és Gáspár Laci ritkán osztogatott állva tapsolással jutalmaztak.
Ha beindul az X-Faktor Válogatója, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy azok a versenyzők is megérkeznek, akik tutira egyetlen igent sem csikarnak ki a mentorokból. Egymást váltották a színpadon a kiejtett versenyzők, azonban a legtöbbjük még a totális elutasítástól is boldog volt. Majka bevallotta, ő tutira nem így reagálna a helyükben.
A 18 éves Budavári Dóra "Sassy" már gyerekkora óta zenél és stúdiózik, ezért is döntött úgy, hogy az ország legnagyobb tehetségkutatójában teszi próbára magát. Az X-Faktor versenyzője már az első pillanatban elvarázsolta a mentorokat látványos szettjével. De mi köze lehetne egy szoknyához ByeAlexnek?
A 18 éves Budavári Dóra "Sassy" annyira lenyűgözte saját dalával a mentorokat, hogy már az X-Faktor Válogatóján elkezdtek harcolni érte. ByeAlex és Solére is a saját csapatában szeretné tudni a lányt, és ennek érdekében nem riadtak vissza tőle, hogy beszóljanak egymásnak.
Nagyon vidék? Kicsit vidék? Solére és ByeAlex nem értettek egyet a témában. Mielőtt azonban még jobban belemerülhettek volna, újabb versenyzők léptek az X-Faktor színpadára, akik között Gáspár Laci egy ismerőst fedezett fel.
Balogh Attila Szilver saját dallal érkezett az X-Faktor Válogatójára. A produkció közben nemcsak Solére, de a backstage-ben Köllő Babett is szerenádot kapott. A dal előadása után azonban hamar kiderült, hogy a négy mentor nem mindenben ért egyet, ami nem tetszett Majkának.
Az X-Faktorban sok minden előfordult már, de olyan még nem, hogy egyetlen produkcióra egy stúdiónyi ember mondjon nemet. Persze, a jó hangulatból sem volt hiány: a mentorok különleges karikatúrát kaptak, miközben igazi karibi hangulat alakult ki a mentorpultban.
Mihályi Béla pár másodperc alatt felsült a mentorok előtt, amikor felkérte egy táncra Solére-t, amin nem segített az előadott dal sem. Az énekesnőt, majd később minden nézőt Gáspár Laci mentette meg, amikor kézen fogva kivezette a stúdióból a versenyzőt, aki még ekkor is azt hitte, hogy továbbjutott a Táborba.
Veres Anna édesanyja, Bagosi Alexa korábban már szerepelt a 2011-es X-Faktorban, ahol egészen az Élő show-ig jutott. Lányával közösen is rendszeresen fellépnek, így nem csoda, hogy Anna is próbára tette magát a Válogatón. A mentorok izgatottan figyelték, hogyan építi fel egyre jobban az előadott dalt.