Általában kevés felhőre, napos időre számíthatunk, de az ország északkeleti harmadán erősebben gomolyfelhős időszakok is várhatók, ám csapadék ott sem lesz.
Nem lesz hiány napsütésben, a nyári hangulatba csak az ország északkeleti harmadán kavarhatnak bele erősebben a gomolyfelhők, de nem lesz vészes, az eső ott sem fog esni. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-30 fok között alakul. Ezt érdemes lesz kihasználni, mert pénteken már felhők jönnek és esni is fog. (met.hu)
Itt a hajnalok hajnala! Minden évben június 15-én jön el az a nap, amikor a legkorábbi időpontra esik a napkelte. Ezért ezt a hajnalt a hajnalok hajnala néven is szokás emlegetni. Az ország legkeletibb pontján ez 4.28-at jelent, míg Budapesten 4 óra 44 perckor jön majd fel a Nap. A nyugati határnál élőknek pedig 4.56-ig kell majd várniuk a napkelté
Brutális szél és nagyméretű jég is előfordulhat, tudjuk meg a Kiderül figyelmeztető előrejelzéséből. Ma még kiélvezhetjük a napos időt, ám holnaptól erős szél és zivatarok kíséretében borzolja majd egy alapos hidegfront a kedélyeket. A Kiderül veszélyjelzése alapján a holnapi napra 11 megyére adtak ki riasztást. Ez alapján Vas, Győr-Moson-Sopron, K
Általában kevés felhőre, napos időre számíthatunk, de az ország északkeleti harmadán erősebben gomolyfelhős időszakok is várhatók, ám csapadék ott sem lesz.
A hétvégén markáns hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött, emiatt sokfelé szeles, a több-kevesebb napsütés ellenére - főként szombaton - hűvös időre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.