2017. június 15. csütörtök

jún. 15
6:51
Ma dőlhet el Bernd Storck sorsa (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége ma hallgatja meg a szövetségi kapitányt az Andorra elleni meccsel kapcsolatban.
jún. 15
7:03
Halálos méreg került a sztársportoló szervezetébe (Ripost)
Döbbenetes, mit közöltek róla a floridai rendőrök. Az életével játszott Tiger Woods.
jún. 15
7:06
Dárdai Pál véleménye: "A válogatottat már elengedtem" (Blikk)
A Hertha BSC magyar vezetőedzője, Dárdai Pál elmondta, már nem szeretne foglalkozni a válogatottal, csak a klubcsapatára koncentrál.
jún. 15
7:09
Török csapás, valamint biztató negyedik hely (Azenpenzem)
Vívásban a leggyengébb szakágunknak számító férfitőrben jó néhány csapást szenvedtünk már el az elmúlt évek világversenyein. A Tbilisziben zajló Eb-n szerdán pedig csapatunk számára eljött Mohács is: a tizenöt alakulatot felvonultató mezőnyben a mieink a nyolcad­döntőben 45-29-re kikaptak a törököktől.
jún. 15
7:18
Csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Férfi kézilabdázóinkra fontos mérkőzés vár Lettországban.
jún. 15
7:42
Új szankciók a FIFA-nál: a bírók véget is vethetnek a meccsnek a rasszista megnyilvánulások miatt (Blikk)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egy új, három lépcsős diszkrimináció ellenes szabályzatot vezet be a hétvégén kezdődő, oroszországi Konföderációs Kupán.
jún. 15
7:51
Óriási cselt mutatott be a Manchester United sztárja - videó (Sport365)
Szegény védőt nagyon átverték.
jún. 15
8:24
Így látja Dárdai Andorra után (Infostart)
A Herthával maximálisan elégedett és ezekben a hetekben ugyanolyan jól érzi magát a Balatonon, mint az év többi részében Berlinben, egyedül a magyar válogatott teljesítménye okozott számára csalódást – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Dárdai Pál, a labdarúgó válogatott korábbi kapitánya.
jún. 15
8:24
Ennek a kapusnak a megoldásán röhög a fél világ - videó (Sport365)
Hihetetlen újítás fűződik a nevéhez.
jún. 15
8:27
Vállalni a felelősséget (Azenpenzem)
Előre eltervezett, „rendes”, mégis rendkívüli ülést tart csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Az andorrai kudarc egyik következményeként Csányi Sándor elnök kérésének eleget téve felvették a napirendi pontok közé a szövetségi kapitány beszámolójának a meghallgatását. Az MLSZ vállalhatja a felelősséget Bernd Storck helyett.
jún. 15
8:33
Itt a vég? Nem állnak ki Storck mellett (Ripost)
A jelek arra utalnak, hogy az MLSZ elnöksége ma felmenti szövetségi kapitányi tisztségéből Bernd Storckot. Senki sem állt ki a német szakember mellett, úgy fest, nem marad következmény nélkül az Andorra elleni szégyen.
jún. 15
8:36
Lehetetlen Bernd Storck elküldése (Infostart)
Fehér Csaba 11 éve ott volt a pályán azon a meccsen, amikor Málta 2-1-re legyőzte Magyarországot. Az egykori 41-szeres válogatott futballista biztos benne, hogy most azok érzik magukat a legrosszabbul, akik Andorra ellen pályára léptek, és részesei voltak az 1-0-s vereségnek. Egri Viktor, a DIGI Sport kommentátora szerint Bernd Storckot le fogják v
jún. 15
8:54
Hivatalos: augusztusban rendezik az évszázad bokszmeccsét (Blikk)
Augusztus 26-án Las Vegasban rendezik meg Floyd Mayweather és Conor McGregor összecsapását, amit sokan csak úgy emlegetnek, hogy az évszázad bokszmeccse.
jún. 15
8:57
Férfi kézilabda: Kijuthat az Eb-re a magyar válogatott (Agroinform)
Csütörtökön biztossá válhat a magyar férfi kézilabda-válogatott továbbjutása az Európa-bajnoki selejtezőcsoportból.
jún. 15
9:12
Hoppá: az Arsenal korábbi sztárja a Fradival edz (Blikk)
A Ferencvárossal edz a 78-szoros elefántcsontparti válogatott védő, Emmanuel Eboué.
jún. 15
9:30
Őrület: jön az évezred bokszmeccse, megvan az időpont! (Sport365)
Valóban összecsap Mayweather és McGregor!
jún. 15
9:33
Összesen 106,5 milliót nyertek, akik Andorrára fogadtak (444.hu)
A fortunaweb szerint meglepően sokan fogadtak a Tippmixen az esélytelennek látszók győzelmére.
jún. 15
9:45
Ég veled? Storck borzalmas napra ébredt (Ripost)
Bernd Storck egy év alatt hosszú utat járt be, csütörtökön dönt a sorsáról az MLSZ elnöksége.
jún. 15
9:48
Imre Géza tudathasadásos állapotba került (Infostart)
A már szinte megnyert, mégis elvesztett riói olimpiai döntőre utalva Fehérarany címmel jelent meg Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző önéletrajzi kötete. A vívó az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy folytatja-e pályafutását.
jún. 15
9:48
Keszthelyi Vivien is részt vesz a DTM budapesti hétvégéjén (Blikk)
Keszthelyi Viviennel is találkozhatnak a szurkolók a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM magyarországi versenyhétvégéjén a Hungaroringen.
jún. 15
10:03
Sokk: bunda volt a válogatott Andorra elleni veresége? (Sport365)
Hihetetlen feltételezés.
jún. 15
10:03
Átigazolás: Új éra kezdődhet a kapusszakmában (Agroinform)
A 2017-es nyári átigazolási szezon igazi áttörést jelenthet majd a kapusok árát illetően.
jún. 15
10:06
Döntöttek a pedofíliával vádolt magyar úszóedző ügyében (Blikk)
A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) elnöke 2017. április 1-jén vizsgáló bizottságot állított fel kiskorú veszélyeztetése miatt T. R. ellen tett feljelentés tárgyában - olvasható a MÚSZ közleményében.
jún. 15
10:18
Váratlan fordulat a meztelen képeket küldözgető úszóedző ügyében (Infostart)
A rendőrség elutasította a feljelentéskiegészítést, és nem indít nyomozás Tóth Ramon, az MTK úszóedzője ellen, aki a gyanú szerint kiskorú lányoknak küldött magáról meztelen fotókat. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint etikai vétséget követett el a férfi, és szerződést bontott vele a szervezet.
jún. 15
10:27
Nem adják el a családi ékszert (Azenpenzem)
Bemutatkozott a médiának Erik van der Meer, a Honvéd labdarúgó-bajnokcsapatának vadonatúj edzője. A három napja érkezett ötvenéves szakembert csupa kellemes benyomás érte – ahogy hangsúlyozta – Puskás Ferenc klubjánál, s a BL-selejtezők elé bizakodva tekint. Mint ahogy Geor­ge F. Hemingway klubtulajdonos is, aki azonban nem hajlandó eladni az édesa
jún. 15
10:39
Döntöttek, így változik Bernd Storck fizetése (Ripost)
Pluszmilliókat kapnak a legjobban kereső edzők és sportolók. A szövetségi kapitány a legnagyobb nyertes.
jún. 15
10:42
Menesztették a válogatott szövetségi kapitányát (Blikk)
Menesztették Uli Stielikét, a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának német szövetségi kapitányát.
jún. 15
11:00
Aljas sportszerűtlenség: tűvel szurkálta ellenfelét meccs közben az argentin focista (Blikk)
Federico Allende, egy argentin alacsonyabb osztályú labdarúgó azzal dicsekedett, hogy tűket rejtett a sípcsontvédőjébe. Hosszú időre eltilthatják.
jún. 15
11:03
Spanyol foci: Mit adott a Messi-korszak a Barcelonának? (Agroinform)
Tizenhárom idény alatt például a korábbi aranytermés felét összehozta vele a Barca a bajnokságban.
jún. 15
11:24
Bölöni László: miért kell ennyire behódolni a német vonalnak? (Infostart)
Csütörtökön délután hallgatja meg Bernd Storck szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. A posztra korábban esélyesnek tartott Bölöni László szerint súlyos gondokkal küzd a magyar futball, és nem érti, miért kell ennyire behódolni a német vonalnak.
jún. 15
11:36
Andorrai sikersztori: ennek a férfinek a kezében van a spanyol futball jövője (Blikk)
Albert Celades Barcelonában született, aztán a szülei Andorrába költöztek, így 13 éves koráig a hercegségben élt. 14 esztendős volt, amikor a Barcelona beszipkázta az utánpótlás rendszerébe, ahol, a törpeállamból érkezvén mindenki úgy emlegette: az andorrai!
jún. 15
11:42
Már ma eldőlhet, hogy távozik-e Storck (Sport365)
Döntéshelyzet előtt az MLSZ.
jún. 15
11:54
Hatalmas öröm: megházasodott a magyar gólvágó - fotó (Blikk)
Megnősült a horvát élvonal magyar gólkirálya, Futács Márkó.
jún. 15
12:09
E-sport: Főszerepben a kiscsapatok nagy csatái - EU LCS 3. hét (Agroinform)
Egy helyen várható csak meglepetés az EU LCS 3. hetén, a topfavoritok győzelme azonban nem kérdés.
jún. 15
12:09
Óriási balhé, a magyar szurkolók nem fogták vissza magukat (Ripost)
Pozsonyban csapott össze a magyar és a szlovák tábor.
jún. 15
12:15
A Sport1-en lesz látható a világválogatottal Nagy László (Sport365)
Pazar mérkőzések következnek.
jún. 15
12:48
Háromszoros olimpiai bajnokunk régi önmagát keresi (Sport365)
Harcolni fog.
jún. 15
12:51
Túraautók versenyeznek a ringen (HírTV)
Ezen a hétvégén kerül sor a német túraautó-bajnokság, a DTM hungaroringi futamára.
jún. 15
13:06
Lionel Messi 30 millió euróért vett szállodát (Blikk)
Lionel Messi belevágott az ingatlanbefektetésbe.
jún. 15
13:09
Összejött a sztárbunyó (HírTV)
Augusztus végén összecsap a 28 éves, veretlen ketrecharcos, Conor McGregor és a vereség nélkül visszavonult 40 éves bokszvilágbajnok, Floyd Mayweather.
jún. 15
13:15
Azért rúgták ki a pedofília gyanúja alól amúgy tisztázott MTK-s úszóedzőt, mert meztelenül lefotózta magát, és elküldte a képet a barátnőjének (444.hu)
Furcsa, elég zavaros közleménnyel indokolja a Magyar Úszó Szövetség, hogy miért rúgta ki Tóth Ramont.
jún. 15
13:21
Nemzetközi foci: Hova igazolhatnak a legnagyobb sztárok? - átigazolási körkép az oddsok alapján (Agroinform)
A bukmékerek szorzói alapján következtethetünk arra, melyik topjátékos hova igazolhat a nyáron.
jún. 15
13:24
Cseh László és a cápa - itt a vizes vb új kampánya (Infostart)
Új kampánnyal népszerűsítik a július 14-én kezdődő vizes világbajnokságot a szervezők. A kampány központjában a világesemény hat sportágának (úszás, műugrás, szinkronúszás, vízilabda, óriás-toronyugrás és nyíltvízi úszás) bemutatása áll.
jún. 15
13:24
Tolószékben nyomorog egykori válogatott kézilabdázónk (Blikk)
Az 1986-os világbajnoki ezüstérmes kézilabda csapat egyik legnagyobb sztárja, Szabó László több mint 30 évvel a hatalmas siker után kerekesszékben, egy kis Csongrád megyei falu szociális otthonában nyomorog.
jún. 15
13:26
Ezen az úton vezette Storck a magyar csapatot a focimennyből a kénköves pokolba (Blikk)
Egy év alatt a magyar válogatott Bernd Storck alatt eljutott a mennyből a pokolba. Fenti infovideónkon követheti végig az eseményeket lépésről-lépésre.
jún. 15
13:33
Megható fotó: kimondta a boldogító igent a magyar válogatott focista (Ripost)
A sportoló egy igazán érzelmes képpel tudatta, hogy nagy lépésre szánta el magát.
jún. 15
13:54
Botrány: pedofília miatt rúgták ki a magyar úszóedzőt (Sport365)
A MÚSZ nem kertelt, cselekedett.
jún. 15
14:21
Olasz foci: A BL-döntő után azt éreztem, vége - Allegri (Agroinform)
A Real elleni 4-1 után a Juventus edzője a távozását fontolgatta. A két vesztes BL-döntőt ellensúlyozza a hat scudetto.
jún. 15
15:00
Vb-selejtező: terrortámadást akartak, börtönbe kerülnek (Sport365)
Elképesztő eset.
jún. 15
15:09
Balhés futballista tűnt fel a Ferencváros edzésén (Ripost)
Az afrikai játékos nem akart fizetni, ezért a FIFA eltiltotta a focizástól. Korábban az Arsenalban éveket húzott le.

Keresés