2017. június 1. csütörtök

jún. 1
0:03
Felkészülés: Lapadula triplával debütált a válogatottban (She)
Nyolcgólos győzelmet aratott az olasz labdarúgó-válogatott San Marino ellen, a felkészülési mérkőzésen az újonc Gianluca Lapadula, a Milan csatára három gólt szerzett.
jún. 1
4:36
Meztelenül fürdőzik a nagy mellű tetkós modell (Ripost)
Leticia Alonsót brutális mellekkel és kerek fenékkel áldotta meg a mindenható. Elképesztő idomokkal rendelkezik.
jún. 1
5:33
Magányos bombagyáros (Behaviour)
Öt éve a rendőrség „jelentéktelen” bűncselekményekkel gyanúsította Salman Abedit.
jún. 1
5:35
Merkel elvesztette a türelmét (Behaviour)
2020 után komoly változások lesznek az Európai Unióban.
jún. 1
6:57
FTC: A héten be kell még ugranom érte – Botka Endre a bajnoki aranyéremről (She)
A Ferencváros drámai találkozón, tizenegyesekkel győzte le a Vasast a Magyar Kupa döntőjében. A finálé után az NSO Tv stábja a zöld-fehérek védőjével, Botka Endrével beszélgetett, aki rögtön két aranyéremmel lesz gazdagabb, hiszen ősszel még a Budapest Honvéd csapatában szerepelt, így bajnoknak is mondhatja magát. A védő elárulta, hogyan jut hozzá a bajnoki aranyhoz.
jún. 1
7:00
Hosszú Katinka szerint Gyárfás bosszúja a négyszámos indulás (444.hu)
Az úszószövetség volt elnöke tagadja, hogy ő állna a szabályváltoztatás mögött.
jún. 1
7:12
Fúrják is, de építik a csepeli csarnokot (Azenpenzem)
Nyolc kamerát számoltunk össze tegnap Németh Szilárd sajtótájékoztatóján a Csepeli Sport- és Szabadidő-központban, ahol az itt épülő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szolgáltatta a témát.
jún. 1
7:15
Újabb részletek: nem súlyos Lovrencsics Gergő sérülése (Blikk)
Thomas Doll, a sorozatban harmadik, összességében 23. kupagyőzelmét begyűjtő Ferencváros vezetőedzője játékosai küzdeni tudását méltatta a Vasas ellen végül 11-esekkel megnyert finálét követően, valamint helyzetjelentést adott a súlyos sérülést szenvedő Lovrencsics Gergőről is.
jún. 1
7:24
Doll: Lovrencsicsnek csak az orra tört el, és egy nagyobb ütést kapott a tarkójára (ATV)
Thomas Doll, a sorozatban harmadik, összességében 23. kupagyőzelmét begyűjtő Ferencváros vezetőedzője játékosai küzdeni tudását méltatta a Vasas ellen végül 11-esekkel megnyert finálét követően.
jún. 1
7:33
Ronaldo szobrásza újra lecsapott: ezúttal Bale-ről készült egy furcsa alkotás (Blikk)
A Paddy Power fogadóiroda felkérte a hírhedt Emanuel Santost, hogy Ronaldo után Gareth Bale-ről is készítsen egy mellszobrot. Az eredmény ismét érdekesre sikerült.
jún. 1
7:42
Csak az orrát törte Lovrencsics (444.hu)
A magyar kupa döntőjének 90. percében maradt a földön a Ferencváros játékosa.
jún. 1
7:45
Hosszú Michael Jordanhez hasonlítja magát (24.hu)
A Magyar Úszó Szövetség is közleményben állt ki korunk legeredményesebb magyar úszónője mellett.
jún. 1
7:51
Holland válogatott védővel erősít Dárdai (Blikk)
Egybehangzó francia és német sajtóértesülések szerint hamarosan aláír a Hertha BSC-hez a Marseille védője, Karim Rekik.
jún. 1
7:54
Aranyak, milliók és sok más: ennyit veszít Hosszú Katinka (Ripost)
Sokba kerül az Iron Ladynek és Shane Tusupnak a szövetség váratlan döntése.
jún. 1
8:00
Harmadszora bajnok a Fradi (HírTV)
1-1-es döntetlen után büntetőkkel nyerte meg a Ferencváros a labdarúgó magyar kupát - sorozatban harmadszor.
jún. 1
8:09
Mezőkövesd: a DAC közönségkedvence érkezett (She)
A labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen végző Mezőkövesd bejelentette Jakub Brasen érkezését.
jún. 1
8:24
Vészjósló pillanatok, Lovrencsis a kórházból üzent (Ripost)
A magyar válogatott játékos elájult a kupadöntőn, szerencsére nem lett komolyabb baja.
jún. 1
8:27
Videó: rendhagyó jelenet a Fradi sajtótájékoztatóján – a légiós félbeszakította edzőjét (She)
Mint ismert, a Ferencváros nyerte meg a Magyar Kupát: a 2016–2017-es kiírás döntőjében 1–1 után tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte a Vasast. A találkozót követő sajtótájékoztatón a zöld-fehérek távozó védője, Emir Dilaver a sajtótájékoztató közben vett búcsút Thomas Doll vezetőedzőtől. Nézze meg videón az esetet!
jún. 1
8:30
Futács nem cserélné el a horvát gólkirályi címét a magyar válogatottságra (444.hu)
Már nem is várja Bernd Storck behívóját a Hajduk Split játékosa.
jún. 1
8:30
Zsinórban harmadszorra kupagyőztes a Fradi (HírTV)
1-1-es döntetlen után büntetőkkel nyerte meg a magyar labdarúgó-kupát a Vasas ellen.
jún. 1
8:36
Érik a Pingvinek címvédése (m4sport.hu)
Már 2-0-ra vezet a Pittsburgh a nagydöntőben.
jún. 1
8:42
A Final Sixbe vágyik az OSC, de edzője még nincs (m4sport.hu)
Jövő héten fiatal magyar edzőt jelenthetnek be.
jún. 1
8:45
Haladás: távozik az U19-esekhez „száműzött” csatár; Jancsó hosszabbított (She)
A labdarúgó NB I-ben hatodik helyen végző Haladás hivatalos honlapján jelezte, Szasa Popin is távozik Szombathelyről, illetve Jancsó András meghosszabbította szerződését.
jún. 1
9:00
A szövetség kezdeményezi az új FINA-szabályok felülvizsgálatát (m4sport.hu)
Gyárfás Tamásnak nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz.
jún. 1
9:03
FTC: Lovrencsics aranyos reggeli üzenete – fotó (She)
A szerda esti Magyar Kupa-döntőben egy ütközés után az eszméletét elvesztő Lovrencsics Gergő a Ferencváros Facebook-oldalán üzent az érte aggódóknak.
jún. 1
9:03
Elképesztő felépülés: Ibrahimovic már rúgja a bőrt áprilisi horrorsérülése után - videó (Blikk)
Kevesebb mint másfél hónappal brutális sérülése után már labdás gyakorlatokat végez a Manchester United csatára, Zlatan Ibrahimovic.
jún. 1
9:05
MU: 60 milliós ajánlatot utasítottak el De Geáért – sajtóhír (She)
A Sky Sports megbízható forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy a Manchester United elutasította a Real Madrid 60 millió fontos ajánlatát, melyet David de Geáért tett a spanyol klub.
jún. 1
9:06
Izgalmasabbá tenné a FIS a lesiklóversenyeket (m4sport.hu)
Az egyelőre kísérleti versenyt néhány nappal a jövő évi téli olimpia előtt rendezik.
jún. 1
9:18
Gyógyító terápia után: Alonso egy jobb McLarenbe ülne vissza (m4sport.hu)
Lenne mit tanulnia az F1-nek az IndyCartól Fernando Alonso szerint.
jún. 1
9:21
Itt az első fotó Lovrencsicsről sérülése után - üzent a rajongóknak (Blikk)
Sokkal jobban érzi magát a Ferencváros szélsője, Lovrencsics Gergő, aki a szerdai Magyar Kupa döntőjén vesztette eszméletét egy ütközés után.
jún. 1
9:21
Honvéd: ez a motivációs videó is kellett a bajnoki címhez (She)
A labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Videotont, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét. A kispesti játékosok Marco Rossi beszéde után, egy órával a mérkőzés kezdete előtt megtekintettek egy motivációs videót, amelyben családtagjaik, barátnőik és a klub alkalmazottai üzentek nekik. A Honvéd a hivatalos honlapján közzétette a csaknem…
jún. 1
9:24
Roland Garros: Ismét túlórázására kényszerülhet Nisikori (Agroinform)
A hazai közönség támogatását élvező Jeremy Chardy megizzathatja a japán klasszist.
jún. 1
9:39
Férfi kézi: távozik a Barcától az olimpiai bajnok beálló (She)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére készülő és nagy esélyes Barcelonából az idény végén eligazol a 36 esztendős Jesper Nöddesbo, aki visszatér hazájába, Dániába.
jún. 1
9:42
A FINA-korlátozások felülvizsgálatát kéri az úszószövetség (Infostart)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) értetlenül áll a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) döntése előtt, amely jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.
jún. 1
9:42
A magyar úszószövetség nem érti, miért hozta a FINA azt a döntést, ami jól megszívatja Hosszú Katinkát (444.hu)
Az idén 9 állomásos világkupa-sorozatban egy úszó egy versenyen max. 4 egyéni számban indulhat. Hosszú Katinka volt már, hogy tíznél is több számban indult.
jún. 1
9:57
Vádat emeltek a Pars Krisztián kocsiját összetörő autószerelő ellen (Blikk)
Az ügyészség vádat emelt L. Dávid autószerelő ellen, aki Pars Krisztián kocsijával szenvedett balesetet.
jún. 1
9:57
Légiósok: Bőle menne Romániából, erősebb bajnokságba vágyik (She)
Bőle Lukács, a CSMP Iasi futballcsapatának magyar légiósa elmondta, még nem tudja, hol folytatja pályafutását, ám erősebb bajnokságba vágyik, és elhagyná a román élvonalat.
jún. 1
9:57
Lovrencsics Gergő arannyal a nyakában üzent (24.hu)
Úgy látszik, a nemes fémnek “gyógyító hatása van”, mert a Ferencváros labdarúgója már sokkal jobban van és köszöni az aggódást.
jún. 1
10:00
Lovrencsics üzent a kórházból (m4sport.hu)
Szerencsére jobban van a Fradi játékosa.
jún. 1
10:12
Világbajnoki ezüstérmest igazolt a DVTK (m4sport.hu)
A cseh játékos komoly erősítés lehet a miskolciaknak.
jún. 1
10:15
Női kosár: vb-ezüstérmes cseh játékost igazolt a DVTK (She)
Tereza Pecková személyében világbajnoki ezüstérmes cseh játékost igazolt a DVTK női kosárlabdacsapata.
jún. 1
10:17
MU: attól tartanak, hátrányba kerülnek az átigazolási piacon (She)
A Manchester United labdarúgóklubnál attól tartanak, hogy Nagy-Britannia uniós távozása, a Brexit után hátrányba kerülnek nemzetközi riválisaikkal szemben az átigazolási piacon.
jún. 1
10:18
Aggódnak az angol klubok a Brexit miatt (m4sport.hu)
Hátrányba kerülhetnek az átigazolási piacon.
jún. 1
10:19
FTC: Megbeszélem az asszonnyal – Csukics a jövőjéről (She)
A Ferencváros drámai találkozón, tizenegyesekkel nyert a Vasas ellen a Magyar Kupa döntőjében. A finálé után a zöld-fehérek győztes lövését jegyző Vladan Csukiccsal beszélgetett az NSO Tv stábja. A visszavonulását már többször is bejelentő szerb középpályás kameránk előtt a jövőjére is kitért.
jún. 1
10:20
Cseh Sándor: A BL-győzelem egy csoda, de minden kezdődik előröl (m4sport.hu)
Visszanézve a döntőt, még az oly' szigorú edző is elérzékenyült.
jún. 1
10:21
FIFA-világranglista: a hollandok ismét előttünk, két helyet visszaestünk (She)
A magyar válogatott két pozíciót visszaesve a 33. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján. Az élen nem történt változás, továbbra is Brazília vezet Argentína és Németország előtt.
jún. 1
10:24
Búcsújárás Sepsiszentgyörgyön (Azenpenzem)
Új, fényes fejezet kezdődött a romániai magyar futballtörténelemben: székelyföldi együttes az első bajnoki osztályban! A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK csapatának olyasmit sikerült megvalósítania, ami álomként is erős túlzásnak tűnt. Dunaszerdahely és Eszék után háromra bővült a magyar identitású élvonalbeli futballcsapatok köre közös pályánkon, a Kár
jún. 1
10:36
Úszás: A Magyar Úszó Szövetség kiáll Hosszú Katinka mellett (Agroinform)
A MÚSZ értetlenül áll a FINA döntése előtt, amelyet Hosszú Katinka is élesen kritizált.
jún. 1
10:42
Hosszú Katinka üzent: feszegeti a határokat (Infostart)
Az olimpiai bajnok újabb érveket vet be a versenyszámokban való indulásra irányuló konfliktusban.
jún. 1
10:42
Így készült a Groupama Aréna a kupadöntőre - exkulzív felvételek (m4sport.hu)
Magyar Kupa-döntő - ahogy még nem látta.

Keresés