2019. november 26. kedd

nov. 26
6:15
Folytatódik a szürke, de enyhe idő (Háziállat)
Kedden hajnalban többfelé pára, köd képződik. Elsősorban a nyugat Dunántúlon maradhat meg tartósabban a köd, illetve a rétegfelhőzet, másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A hónap végén biztosnak látszik a lehűlés, így a téligumi cseréje erősen javasolt. Reggel az ország döntő részén még borult lesz az ég, néhol ködfoltok is lesznek. Napközb
nov. 26
6:27
Főként a felhők uralják majd az eget kedden (Háziállat)
Néhol azért szerencsére számíthatunk napsütésre.
nov. 26
6:39
Erős felhőzet is hideg idő vár ránk (Háziállat)
A reggeli köd felszakadozása után egybefüggő felhőzetre kell számítanunk, azonban csapadék nem valószínű.
nov. 26
7:57
Tartós, sűrű ködre kell számítani több megyében is, kiadták a figyelmeztetést (SzMo)
Az Alföldön ugyan kisüthet a nap, máshol azonban marad a borult idő kedden.
nov. 26
8:27
Tartós, sűrű ködre kell számítani több megyében is, kiadták a figyelmeztetést (Háziállat)
Az Alföldön ugyan kisüthet a nap, máshol azonban marad a borult idő kedden.
nov. 26
8:29
Az átlagosnál melegebb időre számíthatunk a héten (Háziállat)
Az időszakra jellemző sokévi átlagnál melegebb lesz ezen a héten, a nappali hőmérséklet elérheti a 15 Celsius-fokot, majd november 30-a után 3–4 fokig süllyed a hőmérők higanyszála.
nov. 26
8:33
Ködös, borús, de enyhe idő lesz kedden (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 Celsius-fok között alakul.
nov. 26
10:03
Jön az eső (Háziállat)
Csapadék- és szélmentes idő várható kedden, a hőmérséklet pedig éjjel is enyhe lesz, csak néhol süllyed fagypont alá a hőmérő higanyszála.
nov. 26
13:15
Idén fehér karácsony lesz? A meteorológusok nevetnek a kérdésen (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint teljesen felesleges egy hónappal az ünnepek előtt azt találgatni, milyen időjárás várható december utolsó napjaiban. Még “bőven lehet bármi”, ahogy ők fogalmaztak. Erről egy fotót is megosztotta a Facebookon, az ilyen témájú cikkek íróin élcelődve. Amit ettől valamivel biztosabban meg tudtak állapítani az
nov. 26
15:06
Riasztó ütemben melegedik Németország éghajlata (Háziállat)
Berlin - Riasztóan gyorsan és nagy mértékben melegedik Németország éghajlata, a rendszeres időjárási adatfelvétel 1881-es kezdete óta 1,5 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet.
nov. 26
16:48
Egyre kevesebb napsütésben lesz részünk (Háziállat)
Vastagabb felhők veszik birtokba a Kárpát-medencét, amelyek szerda délután már esőt is hoznak.
nov. 26
17:36
Esős, szeles idő jön (Háziállat)
Éjszaka többnyire erősen felhős, párás idő valószínű, főként keleten ködfoltok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Szerdán eleinte keleten rövid időre kisüthet a nap, majd ott is megvastagszik a felhőzet. A kora délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Reggelig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb néhol é
nov. 26
18:48
Egyre kevesebb napsütésben lesz részünk (Háziállat)
Vastagabb felhők veszik birtokba a Kárpát-medencét, amelyek szerda délután már esőt is hoznak.
nov. 26
19:42
Gyula Tv Híradó 2019. 11. 26. (Háziállat)
Témák: – Közel 30 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően újul meg a Máriás-ház 338 négyzetméteres tetőszerkezete. A csapadéktól és a kártevőktől károsodott szerkezet javítása, illetve cseréje a műemléképület folyamatos állagromlása miatt is szükségszerű volt. – 40 millió forintos eszközbeszerzés révén erősödött a megyében működő önkéntes és

2019. november 27. szerda

nov. 27
0:06
Jobb, ha vastag kabátot húz: télies idő vár ma ránk (Blikk)
Magyarország – Nem kecsegtetnek túl jó időjárással az égiek. A melegebb kabátot sem érdemes otthon hagyni ma. Reggel hideg, északkeleten foltokban fagyos az idő, a nyugati és középső országrész felett mérsékelt felhőzet borítja az eget.
nov. 27
0:10
Megszólalt az Országos Meteorológiai Szolgálat: elárulta, milyen lehet az időjárás karácsonykor (Blikk)
Röviden fogalmaztak.
nov. 27
0:14
Nincs menekvés: hamarosan óriási fordulatot vesz az időjárás (Blikk)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint szerdától nagyot változik az időjárás.
nov. 27
6:57
Autósok, figyelem: időjárási figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
Hat megyében tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
nov. 27
7:00
Autósok, figyelem: időjárási figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Hat megyében tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
nov. 27
7:42
Kiadós esőzés közelít nyugat felől (Háziállat)
Szerda délután egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek mozgása térségünk felett jelentősen lelassul, egyre több helyen kell ismétlődő esőre számtani.
nov. 27
8:00
Köd miatt adtak ki figyelmeztetést hat megyére (Háziállat)
Keleten lehet csak esély némi napsütésre.
nov. 27
10:48
Sok eső jön (Háziállat)
A következő napokban országszerte csapadékos, borult időre számíthatunk, a napsütést csak kevesen élvezhetik majd.
nov. 27
11:06
Sűrű ködre figyelmeztetnek az Alföld jelentős részén (Háziállat)
Szerdára virradó éjszaka a délkeleti, keleti megyékben többfelé jelentősen romlanak a látási viszonyok, majd napközben egyre nagyobb területen feloszlik a köd.
nov. 27
16:54
Szerdán már több helyen eshet is (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
nov. 27
17:04
Jön a tél: hétfőn leeshet az első hó és meg is maradhat (SzMo)
Hétvégén még eső fog esni, de a jövő hét már havazással és mínusz fokokkal indulhat.
nov. 27
17:12
Jön a tél: hétfőn leeshet az első hó és meg is maradhat (Háziállat)
Hétvégén még eső fog esni, de a jövő hét már havazással és mínusz fokokkal indulhat.
nov. 27
17:18
Jön a tél: hétfőn leeshet az első hó és meg is maradhat (Háziállat)
Hétvégén még eső fog esni, de a jövő hét már havazással és mínusz fokokkal indulhat.
nov. 27
17:24
Mindenhol eső – vicces videót készítettek a meteorológusok (Háziállat)
Ciklonális hullám vonul át hazánk fölött, ezáltal nedvesebb levegő tölti ki a Kárpát-medencét.
nov. 27
17:54
Tartós hótakaró alakulhat ki hamarosan az ország jelentős részén (Háziállat)
Pár napig még marad az enyhébb idő, a jövő hét elején azonban bekeményít a tél. Fotó: Pixabay Szerda estétől nyugaton, éjjel országszerte több hullámban érkező esőket hozó ciklon éri el térségünket, írja az Eumet előrejelzése alapján a 444. hu.  Csütörtökön is borongós idő lesz a jellemző, bárhol eshet eső, főleg északon. Még éjszaka is lesznek els
nov. 27
18:42
Érdemes megfogadnia ezeket a tanácsokat, ha beköszönt a hideg (Háziállat)
A téli, fagypont körüli időjárás komoly gondokat is okozhat otthonunkban, de egy kis odafigyeléssel ezek megelőzhetők.
nov. 27
19:06
Hétfőn megérkezik a tél (Háziállat)
A jövő hét elején erőteljes lehűlés kezdődik, havazásra is készülni kell – írta az eumet.hu szerdán.
nov. 27
19:12
Hétfőtől lehűlésre és havazásra is készülni kell (Háziállat)
Az előrejelzés szerint az ország északi, északnyugati felében havazás, délebbre inkább eső, havas eső lesz jellemző. A lehulló hó előreláthatóan meg is marad.

2019. november 28. csütörtök

nov. 28
0:06
Hidegfronttal támad a télies időjárás: van, ahol már havazhat is a héten (Blikk)
Sok napsütésre ne számítsunk az elkövetkezendő napokban.
nov. 28
0:10
Hatalmas havas esővel indul az advent. Már a karácsonyi hőmérsékletek is látszanak (Blikk)
Erre számíts karácsonyig!
nov. 28
0:14
Sokkoló dolgot állít a történész: Nem érdemes aggódni a januári időjárás miatt, december 28-án mindennek vége. Ez fog történni (Blikk)
Ne tervezzünk hosszú távra!
nov. 28
0:18
Kiderült, mikor eshet le az első hó: valósággal ránk rúgja az ajtót a december (Blikk)
Hétfőtől erőteljes lehűlés kezdődik, havazásra is készülni kell – írta az eumet.hu szerdán.
nov. 28
6:42
Esővel és széllel búcsúzik a november, aztán jön a lehűlés (SzMo)
December első napjaiban már megérkezhet a havazás is.
nov. 28
8:36
Eddig tartottak a száraz napok: ma egy másik arcát mutatja a november (Háziállat)
Az országban több helyen várható eső, zápor csütörtökön, és mindössze a Dunántúlon szakadozhat majd fel a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul majd, de van ahol 16 fok is lehet.
nov. 28
10:06
Többfelé várható eső, záporeső, zivatar (Háziállat)
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég csütörtökön, némi napsütésre délután a Dunántúlon van esély
nov. 28
14:21
Kemény mínuszokkal támad a tél a hétvégén (Háziállat)
Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Fotó: Pixabay Pénteken rövidebb-hosszabb napos időszakok is lesznek, de elszórtan záporokra is számítani ke
nov. 28
14:30
Tökéletes időzítéssel érkezik a tél Budapestre: a decemberrel a fagy is beköszönt (SzMo)
A meteorológiai ősz utolsó napjának utolsó óráiban ér az erős lehűlés a fővárosba.
nov. 28
14:33
Tökéletes időzítéssel érkezik a tél Budapestre: a decemberrel a fagy is beköszönt (Háziállat)
A meteorológiai ősz utolsó napjának utolsó óráiban ér az erős lehűlés a fővárosba.
nov. 28
14:35
Lehűlés várható a hétvégén (Háziállat)
Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
nov. 28
15:39
A franciák második éve nyögik az időjárást - Itt az európai körkép! (Háziállat)
Extrém szárazról fordult fullasztóan csapadékosra Franciaország időjárása, így megint elcsúsztak a búzavetéssel (ahogy a kukoricabetakarítással is). Kelet-Európában egészen mostanáig 2-4 fokkal volt melegebb a sokévi átlagnál. A száraz időjárásnak csak a november vetett véget - még éppen idejében, hogy elégedettek lehessünk a vetések állapotával. G
nov. 28
16:30
Hoppá: villámlás, jégeső, erős szél miatt adtak ki figyelmeztető előrejelzést (SzMo)
November végén kifejezetten ritka az ilyesmi.
nov. 28
16:33
Hoppá: villámlás, jégeső, erős szél miatt adtak ki figyelmeztető előrejelzést (Háziállat)
November végén kifejezetten ritka az ilyesmi.
nov. 28
16:45
Nem lesz fekete a péntek (Háziállat)
Szerencsére az időjárás nem tartja a fekete pénteket, de tartós szürkeségre sem kell számítanunk.
nov. 28
17:33
Az ország keleti felén további esőzés várható (Háziállat)
Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl egyes részein már elvékonyodhat a felhőzet. Több helyen, ...
nov. 28
17:45
A zápor mellé jön a szél is (Háziállat)
Mutatjuk a várhtó időjárást.
nov. 28
18:03
Hétvégén kőkeményen megérkezik a tél, mínusz 8 fokig hűlhet a levegő (Háziállat)
Lehűlés jön a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 fokig is lehűlhet a levegő, de a jövő héten már benéz a hőmérő mínusz 10 fok alá is.

Keresés