Komoly a helyzet. Rövid időn belül több mint nyolcvan helyre hívták a tűzoltókat Győrben és környékén, elsősorban a vihar következtében kidőlt fák miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd este az MTI-vel. A Bem téren autóra és kerítésre dőlt fa miatt kérték a tűzoltók segítségét, a József Attila utcában megbontotta a
Rövid időn belül több mint nyolcvan helyre hívták a tűzoltókat Győrben és környékén, elsősorban a vihar következtében kidőlt fák miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd este az MTI-vel.
Egy hidegfront hatására egészen csütörtök reggelig még többfelé várhatók záporok, zivatarok az országban. Nem nyugszik meg ezután sem hosszabb időre időjárásunk, pénteken újabb viharok érik el hazánkat.
Vas megyében szerdán északnyugat felől elszórtan fordulnak elő záporok (néhol zivatar is lehet), majd a déli óráktól csökkenni kezd a felhőzet, egyre nagyobb területen süt ki a nap.
Országszerte 130 helyszínre kellett kivonulniuk a vihar okozta károk elhárítására a tűzoltóknak - mondta el az InfoRádió reggeli műsorában Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Szupercellás zivatar alakult ki a Bükk fölött, a zivataros területeken rövid idő alatt 10-12 fokot zuhant a hőmérséklet. Nyugaton is többfelé zeng az ég.
Rövid időn belül több mint nyolcvan helyre hívták a tűzoltókat Győrben és környékén, elsősorban a vihar következtében kidőlt fák miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd este az Mti-vel.
Több utcát is tengerré változtatott a keddi vihar Győrben, a közterületek mellett számos mélygarázst is elárasztott a víz. Dézsi Csaba András fideszes polgármester azt ígérte közösségi oldalán, “elbeszélget” az illetékesekkel.
Az ország több területére is riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a várható heves viharok miatt. Mint írják, napközben szórványosan, de nagyobb számban
Péntek délután kiadós záporok, zivatarok érkezhetnek a Dunántúlra, majd szombaton keletre is – írja az Időkép. Időjárásunkat még több napig a szerda hajnalban érkezett hidegfront alakítja, így továbbra is vendégeink maradnak a záporok, zivatarok. A legtöbb helyen 25-30 fokig emelkedik a hőmérséklet, kicsivel hűvösebb csak szombaton a tartósabba
Több helyen várható záporeső, szórványosan zivatar. Estétől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de az éjszaka második felében a déli országrészben újra kialakulhatnak záporok, zivatarok.
Szupercella söpört végig kedden az ország északi felén. Győrre ritkán látott brutális vihar csapott le: utcákat, tereket öntött el a víz, órákon át a vonatok sem jártak. Később Miskolcon is hatalmas károkat okozott.
Pénteken napos, néhol párás, ködös idővel indul a reggel, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon, valamint a középső tájakon egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. 23 és 32 fok közötti maximumokat mérhetünk. Szombatra virradóan sokfelé várható kiadós zápor, zivatar, napközben lassan kelet felé vonul a csapadék, délután k
Jobbára napos, derült időnk lesz. Helyenként átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, főleg az ország középső részén záporra, nyári viharra is számítani kell. A reggeli órákban köd képződhet. A nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között alakul. Gyenge lesz a szélmozgás, mely vihar esetén átmenetileg megélénkülhet. shmu.sk
A déli és a középső országrészben lesz több felhő, és itt elszórtan, másutt csak kevés helyen fordulhat elő záporeső, zivatar - derül ki az Agrárszektor csütörtöki (2020.07.23.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje
Várható időjárás az ország területén csütörtök estig: A déli és a középső országrészben lesz több felhő, és itt elszórtan, másutt csak kevés helyen fordulhat elő záporeső, zivatar. Az északias szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.
Több megyében másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás veszélye miatt csütörtök délben az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat. A veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megye számos járására adtá
Olvasóink beszámolói alapján csütörtökön több baranyai településen is heves viharok voltak. Az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) veszélyjelzése szerint a nap során további felhőszakadások is kialakulhatnak. Berkesdi olvasónk elmondása szerint a településre nem sokkal dél előtt csapott le a vihar. A felhőszakadást jégeső is kísérte, a vízelvez