2020. október 1. csütörtök

okt. 1
0:00
Az esernyő és a kiskabát se maradjon otthon – Mutatjuk, milyen idő várható a hét második felében (Blikk)
Szeszélyes időjárásra számíthatunk szerdán, napsütésből és esőből is lesz elég. A hét második felében jellemzően borús idő várható, esővel, heves zivatarokkal.
okt. 1
5:06
Jön a meleg, nemsoká 30 fok is lehet - itt az előrejelzés (Infostart)
Továbbra is ciklon alakítja időjárásunkat, így érdemi változásra csütörtökön sem számíthatunk - még. Utána viszont fordul a szél és az időjárás is.
okt. 1
6:24
Rövid ideig tart a nyugalom a két ciklon között (Háziállat)
Csütörtökön továbbra is felhős időre számíthatunk, többfelé újabb esővel, majd pénteken átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Szombaton azonban már egy újabb ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat.
okt. 1
6:48
Szombaton visszaköszön a nyár (Háziállat)
Pénteken melegfront érkezik élénk, erős délies széllel, helyenként kisebb esővel, záporokkal, de már vékonyodik, szakadozik a felhőzet, rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Melegszik az idő, délután 17-25 fokot mérhetünk. Szombaton napközben csapadék nem várható, változóan felhős-napos időre van kilátás. Az erős, viharos déli, délkeleti szélben 23-
okt. 1
7:30
Indul a távfűtés Győrben (Háziállat)
A Győr-Szol Zrt. Távhőszolgáltatási Igazgatósága október 1-én, csütörtökön a hajnali óráktól megkezdi a fűtést szolgáltatási területén.
okt. 1
8:00
Borús, esős idő várható október első napján (Háziállat)
Csütörtökön is marad a borús idő, többfelé számíthatunk esőre, záporokra, az ország északi részén pedig kiadós csapadék várható.     A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 Celsius-fok között alakul, de Közép-Szlovákia déli és nyugati részén 17 fok is lehet. Nyugaton 10–25 km/órás északnyugati szél várható.   SHMÚ
okt. 1
8:18
Antarktiszi fuvallat teszi fagyossá az időt Ausztráliában (Köpönyeg)
Szokatlan időjárási jelenséggel találták magukat szemben az Ausztrálok...
okt. 1
10:18
Szombaton átmeneti nyár! (Köpönyeg)
Pénteken hajnalban, reggel keleten és északkeleten még kialakulhat eső, zápor, majd délnyugat felől csökken a...
okt. 1
10:54
Nagy mennyiségű esőre figyelmeztetnek északkeleten (Háziállat)
Szerdán és csütörtökön hazánk időjárását egy ciklon határozza meg, amely az északkeleti területekre nagy mennyiségű esőt zúdít. Több megyében figyelmeztetés érvényes.
okt. 1
11:30
Ma még didergünk, de aztán jön a hétvége – Mutatjuk, milyen idő várható október elején (Blikk)
A napok óta tartó didergős, őszi idő után a hétvégén teljes fordulatot vesz az időjárás, átmenetileg visszatér a nyár.
okt. 1
11:32
Még nincs vége: pár nap és visszatér a nyár. Eddig tart a jó idő (Blikk)
Hőmérsékleti rekordokat dönthet a szombaton érkező meleg.
okt. 1
12:12
A szezon legrosszabb vihara alakult ki Új-Zélandon (Köpönyeg)
Ú- Zélandon a szezon legrosszabb viharával szembesülhettek az...
okt. 1
12:42
Sok eső várható északkeleten, figyelmeztetés érvényes (Háziállat)
A csütörtöki nap időjárását a hazánktól északkeletre örvénylő ciklon határozza meg, amely helyenként még nagy mennyiségű esőt okoz.
okt. 1
13:54
Ezt most mindenkit fejbevág: Október első hétvégéjén akár 30 fokot is mérhetünk (Blikk)
A didergős, esős hétköznapok után szombaton kellemesebb időjárásra számíthatunk.
okt. 1
14:24
Sok eső várható északkeleten, figyelmeztetés érvényes (Háziállat)
A csütörtöki nap időjárását a hazánktól északkeletre örvénylő ciklon határozza meg, amely helyenként még nagy mennyiségű esőt okoz.
okt. 1
15:30
Viharciklon éri el Európát! Alex hozzánk is bekopogtat! (Háziállat)
Holnap éri el az Alex névre keresztelt viharciklon Európát, a hétvége időjárását hazánkban is ez határozza meg! Egy erős atlanti ciklon éri el Európa nyugati partjait holnap, és okoz erős vihart, elsősorban Írországban, valamint Franciaország északnyugati területein. A viharban orkán erejű szél várható, azaz 120km/h feletti szélsebességre kell felk
okt. 1
15:42
Kicsit visszatér a nyár (Infostart)
Október első hétvégéjén még 20 Celsius-fok feletti, néhol 30 fok közeli meleg is várható. Sok lesz a napsütés, de esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 1
15:54
Kicsit visszatér a nyár (Háziállat)
Október első hétvégéjén még 20 Celsius-fok feletti, néhol 30 fok közeli meleg is várható. Sok lesz a napsütés, de esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 1
16:12
830 000 embert érint a szudáni áradás (Köpönyeg)
Szudán a történelem folyamán nem igazán a kiegyensúlyozott gazdaságáról  vagy a gazdagságáról volt...
okt. 1
16:30
Többfelé kisüthet a nap pénteken (Háziállat)
Kezdetben északkeleten még lehet eső, majd megszűnik a csapadék.
okt. 1
16:42
Hatalmas csavar jön az időjárásban: október első hétvégéjén visszatér a nyár (Háziállat)
Október első hétvégéjén még 20 Celsius-fok feletti, néhol 30 fok közeli meleg is várható. Sok lesz a napsütés, de esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (Omsz) országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 1
16:44
Szebbik arcát mutatja pénteken az időjárás – erre számíthatsz (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet a 24 fokot is elérheti.
okt. 1
17:30
24-30 fok is lehet a hétvégén, meleg lesz október eleje (SzMo)
Szél azért lesz, de kellemes indián nyárra jellemző hőmérsékletek várhatóak.
okt. 1
17:36
24-30 fok is lehet a hétvégén, meleg lesz október eleje (Háziállat)
Szél azért lesz, de kellemes indián nyárra jellemző hőmérsékletek várhatóak.

2020. október 2. péntek

okt. 2
4:27
Az első októberi hétvégén több mint húsz fok is lehet (Háziállat)
Október első hétvégéjén még 20 Celsius-fok feletti, néhol 30 fok közeli meleg is várható. Sok lesz a napsütés, de esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
okt. 2
4:39
Markáns változás az időjárásban, de sokáig ne örüljünk (Infostart)
Péntek estig a Kárpát-medence fölé eleinte még nedves, majd váltakozó nedvességtartalmú, egyre melegebb léghullámok érkeznek, erősödik a nappali felmelegedés.
okt. 2
5:45
Egyre több lesz a napsütés (Háziállat)
A hőmérséklet kora délután általában 19 és 24 fok között alakul.
okt. 2
6:27
Jön a 30 fok (Háziállat)
A következő napokban fokozatosan csökken a felhőzet és a csapadék mennyisége, emelkedik a hőmérséklet, majd ismét ősziesre vált az idő.
okt. 2
7:03
Ma már több helyen előbújik a nap (Háziállat)
Északkeleten is vékonyodik, csökken a felhőzet, de az északkeleti határ mentén csak estére válik szakadozottá a felhőtakaró. Északkeleten a déli órákig még előfordulhat kisebb eső, később már nem valószínű csapadék. Másutt ugyanakkor változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A déli, délnyugati szél országszerte megé
okt. 2
7:24
Kiderült, meddig élvezhetjük még az októberi meleget (Blikk)
A hétvégén és a jövő hét elején visszatér a nyárias idő, sok napsütéssel és kellemes időjárással.
okt. 2
8:09
Erős széllel érkezik az enyhülés (Háziállat)
Az elmúlt napok hűvös, borongós időjárását okozó ciklon elhagyja térségünket, hozzánk dél felől egyre melegebb levegő érkezik, intenzív légmozgás kíséretében.
okt. 2
8:09
Megdőlhet a melegrekord: 30 fok is lehet hétvégén - mutatjuk a részleteket (Ripost)
A hűvös pénteket nyárias meleg követi szombaton, de nem tart majd sokáig.
okt. 2
8:15
Jégeső teremtett téli tájat az angoloknál (Köpönyeg)
Angliában, West Yorkshire-ben valószínűleg egy szupercella okozott...
okt. 2
8:51
Feltöltődhettek a talajok nedvességgel (Háziállat)
A múlt szombaton átvonult hidegfront a lehűléssel együtt egy csapadékos időszakot is elindított. A talaj felszín közeli rétegei országszerte átnedvesedtek, így a repce a szezon kezdeti nehézségek után regenerálódhat és az őszi kalászosok magágy előkészítéséhez is már kedvezőek a talajnedvességi viszonyok. Az előttünk álló napokban az eddigieknél me
okt. 2
8:57
A hétvégén újra nyár lesz, a jövé héten visszatér az ősz (Háziállat)
A bő három hetes szeptemberi száraz idő után, a múlt szombaton átvonult hidegfront a lehűléssel együtt egy csapadékos időszakot is elindított. A talaj felszín közeli rétegei országszerte átnedvesedtek, így a repce a szezon kezdeti nehézségek után regenerálódhat és az őszi kalászosok magágy előkészítéséhez is már kedvezőek a talajnedvességi viszonyo
okt. 2
10:15
Viharos szél, délen hőség! (Köpönyeg)
Szombaton estig fátyolfelhős, napos időre számíthatunk; majd késő estétől nyugaton már záporok, zivatarok alakulnak...
okt. 2
10:27
Itt a tél! Szakadó hó a szomszédban – Fotók! (Metropol)
Alig pár száz kilométerre Budapesttől havazás nehezíti a közlekedést.
okt. 2
10:29
Tartósan beborul az ég, itt fog lecsapni a vihar (Metropol)
A keleti részeken várható esőzés. Az ország többi részén semleges időre lehet számítani.
okt. 2
10:57
Viharos szél, délen hőség! (Háziállat)
Szombaton estig fátyolfelhős, napos időre számíthatunk; majd késő estétől nyugaton már záporok, zivatarok alakulnak...
okt. 2
11:39
Lecsapott az Alex viharciklon Franciaországra! Belle-Île szigetén 186km/h széllökést regisztráltak! (Háziállat)
Tegnap este elérte az Alex viharciklon Franciaországot, rengeteg kárt okozott! Ahogyan arról tegnap írtunk, egy viharciklon alakult ki Bretagne-tól nyugatra, ez a várakozásoknak megfelelően Franciaország, és Anglia partvidékét érintette. Orkán erejű széllel csapott le a lakott területekre, a 120km/h feletti széllökések következtében fák dőltek ki,
okt. 2
11:57
Alex partraszállt Bretagne-ban (Háziállat)
Október 2-án, az éjfélt követő percekben a Bretagne-tól délre fekvő Belle-Île szigetén 186 km/h-s széllökést regisztráltak, míg Groix-n 157 km/h-t. A Meteo France mérése alapján ugyanis a Groix szigeten szélcsend közeli helyzetet követően percek alatt erősödött közel 160 km/h-s erősségűvé a délkeletiről északnyugatira forduló szél, ami tökéletes pé
okt. 2
12:09
Rangpurban az emberek derékig gázolnak az árvízben (Köpönyeg)
Bangladesben, Rangpur városban olyan heves esőzéssel kellett szembenéznie a helyieknek, amire már 100 éve nem volt...
okt. 2
12:15
Összetört egy Ferrari Hejőpapinál (Háziállat)
Túl gyorsan ment az autópályán, a vizes úton.
okt. 2
12:27
Orkán erejű széllel érkezett az Alex viharciklon (Háziállat)
A legerősebb széllökés elérte a 186 km/h-t, jelentős károkat okozott a vihar.
okt. 2
13:33
Októberben is kapunk egy nyári napot (Háziállat)
A Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon szombat estétől nedvesebb levegőt szállít fölénk, de előtte napközben még meleg, nyárias időben lesz részünk.
okt. 2
13:57
Jégesővel, viharos széllel érkezik a hidegfront hétvégén (SzMo)
Szombatra három megyére is másodfokú figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok miatt.
okt. 2
14:03
Jégesővel, viharos széllel érkezik a hidegfront hétvégén (Háziállat)
Szombatra három megyére is másodfokú figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok miatt.
okt. 2
14:45
Ideér a ciklon: szélvihar, jégeső érkezik, narancssárga figyelmeztetés adott ki az Omsz (Háziállat)
Narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, heves esőzés várható a hétvégén.
okt. 2
15:30
Nyakunkon a ciklon: szélvihar, jégeső érkezik, kiadták a narancssárga figyelmeztetést (Ripost)
Narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétvégére.
okt. 2
16:09
Metánból biológiailag lebomló egyszer használatos étkészlet? Miért ne! (Köpönyeg)
A műanyagok jelenléte az iparban komoly problémát jelent a bolygóra...

Keresés