2020. október 1. csütörtök

okt. 1
0:00
„Csak egy jobb és erősebb Barcelonát szerettem volna” – Nyilvánosan kért bocsánatot szurkolóitól Lionel Messi (Blikk)
Nyár óta áll a bál az FC Barcelonánál, nemrégiben még biztosra lehetett venni azt is, hogy a klub legendája, Lionel Messi (33) elhagyja a katalán klubot. Most azonban nyilvánosan is elnézést kért.
okt. 1
0:00
Csütörtöki sportműsor: a Fradi csoportellenfeleket kap a BL-ben (She)
Csoportellenfeleket kap a BL-ben a Ferencváros! Az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában kulcsfontosságú mérkőzést játszik a Mol Fehérvár a belga Standard Liege ellen. Ha nyerni tud Márton Gábor együttese, biztosan ott lesz az El-csoportkörben! Fucsovics Márton és Balázs Attila is pályára lép a Roland Garroson. Az angol Ligakupa nyolcaddön
okt. 1
0:00
Három új tag a sport halhatatlanjai között (Infostart)
Kajakozót, párbajtőrvívót és asztaliteniszezőt választottak a tagok közé.
okt. 1
0:00
Fernando Verdasco bepereli a francia teniszbajnokság szervezőit, amiért a pozitív koronavírustesztje miatt diszkvalifikálták (444.hu)
A spanyol teniszezőnek volt egy pozitív, de több negatív tesztje is.
okt. 1
0:00
Az egykori top 5-ös összehozta minden idők legrosszabb adogatójátékát (Eurosport)
Sara Erranit kétszer figyelmeztették azért, mert képtelen volt rendesen feldobni a labdát.
okt. 1
0:04
Bl: ezeket a topcsapatokat és világsztárokat hozhatja Budapestre a Fradi (Blikk)
A szurkolók és a Ferencváros labdarúgó csapatának tagjai is túl vannak már az eufórián, és sokkal inkább csütörtök kora estére néznek előre. 17 órától, az athéni Sztavrosz Niarhosz Foundation Cultural Centerben rendeznek.
okt. 1
0:04
Váratlan gesztust tett Lionel Messi (Infostart)
Az FC Barcelona híveihez intézett üzenetben kért bocsánatot a futballklub válságáért a katalán együttes argentin csapatkapitánya.
okt. 1
0:04
Messi: Vállalom a felelősséget a hibáimért (444.hu)
Luis Suarez távozása után még feldúlt üzenetben szólt oda a klubvezetésnek, most azt mondja: legyen vége a balhénak.
okt. 1
0:04
Hivatalos: Valter Attila az FDJ-nél folytatja! (Eurosport)
Valter Attila francia csapatnál folytatja, a magyar kerékpáros két éves szerződést írt alá az FDJ-vel.
okt. 1
0:08
Erős kezdés: elérte első igazi sikerét a Grand Slam-tornán Balázs Attila (Blikk)
Élete sikerét elérve – Fucsovics Márton (28) után – Balázs Attila (32) is győzelemmel kezdte meg a szereplést a francia nemzetközi teniszbajnokságon!
okt. 1
0:08
Orosz Pál: innen minden BL-mérkőzés már csak bónusz (Infostart)
A csapategység a Ferencváros titka – árulta el Orosz Pál, a futballklub vezérigazgatója, és erősítés nélkül is alkalmasnak tartja a zöld-fehérek keretét arra, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében is pontokat szerezzen.
okt. 1
0:08
Hiába épült meg a 14 milliárdos új stadion Fehérváron, visszaesett a klub jegyeladásból származó bevétele (444.hu)
Szerencsére 7,7 milliárd forintot beletoltak a csapatba a szponzorok és reklámozók.
okt. 1
0:08
Bertens tolószékben hagyta el a pályát a háromórás, győztes meccse után (Eurosport)
A holland játékosnak tolószékre volt szüksége
okt. 1
0:12
„Segíteni akartam, nem sikerült” – Leekens örül, hogy a magyar foci része lehetett (Blikk)
Georges Leekens (71) neve nem kapcsolódik a sikerhez Magyarországon. A belga szakember négy mérkőzésen irányíthatta kapitányként a labdarúgó-válogatottat, ám egyszer sem sikerült győzniük. Úgy véli, több türelemmel sokra mehetett volna, de a Blikknek – Békeffy Gábor menedzser közreműködésével – beszélt a Fehérvár FC mai, a Standard Liége elleni Eur
okt. 1
0:12
Dráma a Roland Garroson: győzelem után kerekesszék (Infostart)
Győzelme után kerekesszékben hagyta el a pályát Kiki Bertens szerdán a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Halep, valamint Nadal és Thiem tarolt. Stollár Fanny kiesett párosban.
okt. 1
0:12
Szoboszlai is bejutott a Salzburggal a Bajnokok Ligájába (444.hu)
A magyar játékos a rájátszás mindkét meccsén betalált.
okt. 1
0:12
Néhány napja lelket kapott a Hyundai elektromos túraautója (Eurosport)
Megtörtént a közös hajtásrendszer integrációja az első ETCR autóba
okt. 1
0:16
Milyen csapdákat kell elkerülnie a Ferencvárosnak? (Infostart)
Ha valami negyedszázadonként egyszer történik meg egy klub életében, nyugodtan nevezhetjük futballtörténelmi eseménynek. Ilyen a Ferencváros szereplése a Bajnokok Ligája főtábláján, miközben, persze, már most reménykedik abban minden magyar szurkoló, hogy a 2020 utáni következőre nem kell majd huszonöt évet várni. A Ferencváros sokat tehet ezért,
okt. 1
0:16
Nadal és Thiem is három szettben jutott tovább, Bertens tolószékben hagyta el a pályát (Eurosport)
A férfiaknál mindkét esélyes simán nyert, Bertens maratoni meccsen ment tovább
okt. 1
0:20
Neymar vezeti az országos adóslistát (Infostart)
A Paris Saint-Germain brazil válogatott labdarúgója a természetes személyek között az első helyen áll Spanyolországban az államnak tartozó adósok listáján.
okt. 1
0:20
Az önelégültség okozhatja a Mercedes vesztét a Red Bull főnöke szerint (Eurosport)
Egyre többet hibázik a Mercedes, ami Christian Horner szerint önbizalmat adhat az ellenfeleknek. Csak kellene egy jó autó is.
okt. 1
0:24
Lisztes Krisztián szerint az egész magyar futball profitálhat az FTC sikeréből (Infostart)
A sportember arról beszélt, hogy a 25 évvel ezelőtti és a mostani gárdában hasonló a szenvedély és a karakter.
okt. 1
0:24
Csak 15 védőért fizettek 50 millió eurónál többet a klubok, ebből hétszer a Manchester City (Eurosport)
Nem, a védőigazolás nem tartozik a klub erősségei közé.
okt. 1
0:28
A Bayern Münchené a Német Szuperkupa (Infostart)
A csapat története során nyolcadik alkalommal nyerte meg a labdarúgó Német Szuperkupát: a Bajnokok Ligája-győztes együttes szerda este a Borussia Dortmund 3-2-es legyőzésével hódította el újra a trófeát.
okt. 1
0:28
A kazah teniszező látványos lábközötti után könnyű röptét rontott (Eurosport)
Bublik a nehéz ütést megcsinálta, majd a könnyűt elrontotta.
okt. 1
0:32
Könnyedén győztek a ferencvárosi pólósok (Infostart)
A címvédő könnyed, 17-9-es győzelmet aratott a vendég KSI SE felett a férfi vízilabda ob harmadik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
okt. 1
0:32
Elektronikus távolságtartókat vezetnek be a vasárnapi londoni maratonon (Eurosport)
Ezzel próbálják elejét venni a szervezők tömeges fertőződésnek, és így segíteni a későbbi kontaktkutatást.
okt. 1
0:36
Szoboszlaiék is a BL csoportkörében - itt vannak a főtáblás csapatok (Infostart)
A zöld-fehérek a negyedik kalapból várják majd a csütörtöki genfi sorsolást.
okt. 1
0:36
Zverev ötszettes csatában jutott tovább (Eurosport)
Zverev döntőszettes meccsen jutott a harmadik fordulóba.
okt. 1
4:48
Egyszer is ritka, nemhogy duplán - két elképesztő gól tegnap estéről (Infostart)
Az egyikért a Bayern München és egyik játékosa lehet hálás Fortunának, a másik miatt a PAOK játékosa és csapata átkozhatja ugyanőt.
okt. 1
4:51
Lefotózták a meztelen szurkolólányt, tökéletes kebleket villantott (Ripost)
A skandináv bombázó, Natasha Thomsen a török Besiktas labdarúgócsapatáért rajong.
okt. 1
5:54
Görögtűz a stadionban, így ünnepeltek a fehérvári hősök (Ripost)
Óriási bravúrt ér el a Vidi az Európa-ligában, egy meccsre van a főtábla.
okt. 1
6:57
Ez tényleg emberfeletti. Ennyi meccs vár a Fradira decemberig (Ripost)
Eddig sem volt leányálom a Fradi idei szezonja, de mostantól turbófokozatba kapcsol a zöld-fehér focicsapat.
okt. 1
7:06
Nba: kiütéses Lakers-győzelemmel indult a nagydöntő (She)
A Miami Heat egyetlen negyed erejéig tudott pariban lenni az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első mérkőzésén, utána jött az extrán dobó Los Angeles Lakers és átgázolt ellenfelén.
okt. 1
7:18
Szívesen aprítanák Messit a fradisták (BorsOnline)
Olyan világsztárokkal nézhetnek farkasszemet a Fradi focistái, mint Cristiano Ronaldo (Juventus), Lionel Messi (Barcelona) vagy Neymar (PSG).
okt. 1
7:24
BL: a csoportmeccseket is a Groupamában játssza az FTC (She)
Biztossá vált, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében is a Groupama Arénában játssza hazai mérkőzéseit a Ferencváros – adta hírül a zöld-fehérek hivatalos oldala.
okt. 1
7:26
Férfi kézi NB I: a Komló kölcsönvette a Motor magyar légiósát (She)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Komló a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a csapat elkezdhette a felkészülést, és hogy érkezett Melnyicsuk Viktor a Motor Zaporizzsjától.
okt. 1
7:30
BL: Biztos lehet mindenki, a csoport rajtjára készen állunk majd (She)
A BL-csoportkörbe jutó ferencvárosiak szakvezetője, Szerhij Rebrov ünnepelni is szigorú szabályok szerint szokott, így jól tudja, labdarúgói akkor tudják igazán elengedni magukat, ha nincs a közelükben.
okt. 1
8:06
Ilyen lesz Valter Attila következő három hete - videón a 2020-as Giro teljes útvonala (Eurosport)
Videón a szombaton rajtoló Giro összes szakasza.
okt. 1
8:18
El: Sok jóra nem számíthat a Fehérvár – Bölöni László (She)
A Mol Fehérvár FC csütörtök este a Standard Liege vendégeként lép pályára az Európa-liga playoffkörében, a tét a főtáblára jutás. A találkozó előtt a belga csapat korábbi trénerét, Bölöni Lászlót kérdeztük az esélyekről.
okt. 1
8:24
Még a Barcát is kikaphatja a Ferencváros a BL-ben - Sport a tévében (Infostart)
Ma szinte minden a labdarúgásról szól, na jó, lesz egy kis Roland Garros, baseball és kerékpár is.
okt. 1
8:30
Valter Attila az FDJ-be igazolt, Serena Williams visszalépett a Roland Garroson (Eurosport)
Ez történt szerdán.
okt. 1
8:36
Női kézi: Azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a pályafutásomat (She)
Már a pályafutása befejezésén gondolkodott Planéta Szimonetta, ám vége a drámakirálynő-show-nak, és túllendült az újabb kisebb műtéten.
okt. 1
8:42
Mtk: túl a műtéten – Katona legkésőbb nyolc hónap múlva térhet vissza (She)
Szerdán megoperálták Katona Mátét, az NB I-es MTK Budapest 23 esztendős labdarúgóját, akinek bő egy héttel korábban elszakadt a keresztszalagja. A jobb szélen és a középpályán bevehető játékos legkésőbb nyolc hónap múlva lesz ismét százszázalékos állapotban.
okt. 1
9:03
Majdnem visszavonult, rengeteg fenyegetést kapott a Vidi-meccsét vezető hittantanár (Ripost)
A Mol Fehérvár ma (csütörtök), 20 órától a belga Standard Liege vendége lesz a labdarúgó Európa-liga playoffkörében. A főtáblájára jutásról döntő találkozót a skót William Collum vezeti, aki civilben vallást oktat.
okt. 1
9:06
Újpest: szabadon igazolható lett, egy év után visszatér a grúz (She)
Ismét az Újpest FC játékosa lett Giorgi Beridze – számolt be róla a fővárosi klub hivatalos honlapján. A 23 éves grúz szélső szerződése az előző idény végén lejárt a belga Gentnél, így szabadon igazolhatóvá vált, és a lila-fehérek ingyen szerezték meg.
okt. 1
9:12
Fucsovics Mártonra és Balázs Attilára is rutinos spanyol ellenfél vár a Roland Garroson (Eurosport)
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek. Illetve az Eurosport Playerre.
okt. 1
9:21
Vizes arany, kézis könny: az olimpiai döntők napja (Behaviour)
Ma húsz éve, hogy a pólósok és a női kézilabdások egymással párhuzamosan finálét játszottak Sydneyben.
okt. 1
9:24
Kerékpár: büntetés jár a kijelölt zónákon kívüli szemetelésért (She)
A tervek szerint időbüntetésre számíthatnak azok a kerékpárosok, akik a kijelölt zónákon kívül dobják el a szemetet a versenyek során. David Lappartient, a nemzetközi szövetség (UCI) elnöke azt mondta, valószínűleg már a következő évtől alkalmazni fogják ezt a szabályt.
okt. 1
9:42
Baseball: nézők előtt lesz a főcsoportfinálé és a nagydöntő is (She)
Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vezetőinek döntése értelmében a bajnoki címért kiírt nagydöntő, a World Series mérkőzéseit és előtte a Nemzeti főcsoport (NL) fináléjának találkozóit is nézők előtt rendezik majd meg.

Keresés