Fucsovics Márton két sima játszmában legyőzte a francia Arthur Cazaux-t a 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
Drávucz Ritával kislánya betegségéről, a pozitív életszemlélet és a szülői példamutatás fontosságáról, valamint a női vízilabda sikerének kulcsáról beszélgettünk.
A már visszavonult norvég klasszis, Aksel Lund Svindal mostanában eléggé elfoglalt. A november eléggé fontosnak tűnik számára, hiszen a hónap elején az önéletrajza jelenik meg a könyvpiacon németül, a hónap végén pedig a dokumentumfilmje, amely karrierje utolsó éveit tekinti át.
A sztárfocista vasárnap a Spezia elleni bajnoki találkozón térhet vissza, jövő héten pedig a Ferencváros ellen játszhat a Puskásban, a BL-csoportkör harmadik fordulójában.
Ebben az esztendőben is fájóan sok sportlegendát veszítettünk el, szinte minden hónapban távozott valaki az olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki érmesek sorából.
Egy sportreality után egy táncos tévéműsor is elcsábította az olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozót, akinek azért sportágon belüli tervei is vannak.
A férfi 100 méteres síkfutás világbajnoki címvédője, Christian Coleman mindenképpen fellebbez két évre szóló eltiltása ellen, amelyet a doppingellenőrzések elmulasztása miatt kapott. Ha a büntetés érvényben marad, akkor az amerikai versenyző nem vehet részt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.
Lewis Hamilton idei kilencedik futamgyőzelmét aratta az Imolában rendezett, századik olaszországi Forma–1-es nagydíjon, ezzel már csak hét sikerre van a száz elsőségtől. A Mercedes brit pilótája mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be másodikként, a harmadik az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) lett.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíját, ezzel csapata megvédte konstruktőri világbajnoki címét.
Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva legyőzte a kanadai Vasek Pospisilt a 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének második fordulójában, ezzel feljutott a főtáblára.
Kopasz fej, labda, kopasz fej, labda - képzeletben szinte végig hallani a meccsről készült felvételeken, ahogy nem tudja a partjelzőt a labdától megkülönböztetni a szoftver.
A cél érdekében még le is fogyott. Azt tervezi, hogy további rekordokat döntene meg a különleges gépével, amin számos korszerű berendezés van, még egy speciális mentőernyővel is felszerelték.