2020. szeptember 1. kedd

szept. 1
0:06
BL-sorsolás, majd baseball, lovak és US Open - sport a tévében (Infostart)
12-kor minden szempár egy svájci városra szegeződik, a Fradi izgalmai után azért meccsek is lesznek.
szept. 1
0:06
Semmi sem állhat Kusztor Péter útjába: cukorbetegsége sem lassítja le a kétszeres bajnok országúti kerékpárversenyzőt (Blikk)
Amerikai csapatában csakis diabétesszel küzdő kerékpárosok szerepelnek.
szept. 1
0:06
Októberben lesz az El Clasico, rajt jövő vasárnap (Eurosport)
Jövő vasárnap rajtol el a spanyol labdarúgó-bajnokság 2020/2021-es idénye.
szept. 1
0:09
Koronavírus-gyanú miatt szünetelnek az edzések a Vasas budai vívócsarnokában (444.hu)
Egy utánpótláskorú versenyző fertőződhetett meg.
szept. 1
0:10
Gulácsi Pétert csékáhelyettesnek választották a társak (Infostart)
A magyar válogatott kapus BL-elődöntős klubjában nagy becsben tartják.
szept. 1
0:10
Koronavírusos lett a klasszis exkézilabdázó, Nagy László, elmaradt a búcsúmeccse (Blikk)
Az egyik ünnepelt főszereplő, Nagy László pozitív koronavírustesztje miatt maradt el a vasárnapra tervezett Veszprém–THW Kiel kézilabda-mérkőzés.
szept. 1
0:10
A koronavírusos teniszező közeli kontaktjai mégis részt vehetnek a US Openen (Eurosport)
Igaz, ennek érdekében szigorú feltételeknek kell eleget tenniük.
szept. 1
0:13
Vannak klasszikus potyagólok, de a Debrecen kapusa túltett ezeken (444.hu)
Sok mindent tehetett volna a beíveléssel, ő így oldotta meg.
szept. 1
0:14
Spanyol válogatott futballista is megfertőződött, de a csapat mégis utazik (Infostart)
Mikel Oyarzabal tesztje pozitív lett, azonnal otthoni karanténba került, de a válogatott készül tovább a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.
szept. 1
0:14
Ötödször nyert Bajnokok Ligáját Marozsán Dzsennifer (Blikk)
San Sebastián – Ötödször ért a csúcsra a női Bajnokok Ligájában Marozsán Dzsennifer!
szept. 1
0:14
Törött borda, sérült tüdő: feladás helyett tovább küzdenek a Tour elpusztíthatatlan versenyzői (Eurosport)
Többen komoly sérülésekkel is folytatják a versenyt, hogy segíthessenek a csapatuknak.
szept. 1
0:17
Koronavírus miatt kikerült Korhut a válogatottból (444.hu)
Már a negyedik játékosról kell lemondania Rossinak.
szept. 1
0:18
Nincstelenül tengődik egy faluban a Vasas egykori kupagyőztes focistája (Infostart)
A villanyt már kikapcsolták nála, rokkantnyugdíjasként küzd a rákkal.
szept. 1
0:18
Megválasztották: a Magyar Kézilabda-hírességek Csarnokának 11. női tagja Kulcsár Anita (Blikk)
A 2005-ben elhunyt Kulcsár Anitát választották meg a szurkolók a Magyar Kézilabda-hírességek Csarnoka 11. női tagjává.
szept. 1
0:21
Megint belehúzott a Fradi, a Dinamo Zágrábot kapta (444.hu)
Itthon játszhatnak, de tavaly 4-0-ra nyertek a horvátok a Groupamában.
szept. 1
0:22
Újabb változtatásra kényszeríti Marco Rossit egy váratlan esemény (Infostart)
A Korhut Mihály helyére vasárnap behívott Hangya Szilveszter sem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.
szept. 1
0:25
Ilyen viccesen még sehol sem mutattak be magyar fociedzőt (444.hu)
Chennai focirajongói némi meghökkenéssel fogadták az animált László Csabát, én megszólalni is alig bírok.
szept. 1
0:26
Ismét a Dinamo Zagrebet kapta az FTC a BL-ben (Infostart)
Hazai pályán fogadhatja a horvát bajnokokot a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.
szept. 1
0:29
Soha nem láttunk élőben játszani: az argentin elnök a tévében könyörgött Messinek, hogy igazoljon haza (444.hu)
Alberto Fernandez szerint Messi igazi klubja a Newell’s.
szept. 1
0:30
A Honvéd svéd, a Fehérvár máltai ellenfelet kapott (Infostart)
A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a svéd Malmővel, a legutóbb bajnoki második MOL Fehérvár FC pedig a máltai Hiberniansszel találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második körében.
szept. 1
0:33
Lázár: Ha az állam nem lenne ilyen bőkezű támogató, számos sportág már üzletileg is működtethető lenne (444.hu)
Nem akarja, hogy továbbra is csak egy zárt elit közösség élvezhesse a teniszt.
szept. 1
0:34
Pozitív lett Nagy László koronavírustesztje (Infostart)
Ezért kellett elhalasztani saját búcsúmeccsét.
szept. 1
0:37
Nagy László koronavírusos (444.hu)
Tünetmentes, jól érzi magát, de búcsúmeccsét el kellett halasztani.
szept. 1
0:38
Ennyit változott a Dinamo Zagreb tavaly óta (Infostart)
A Ferencváros – akárcsak egy évvel korábban – a horvát bajnok Dinamo Zagrebet kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. 2019 nyarán a Dinamo a hazai 1-1 után 4-0-ra nyert a Groupama Arénában, ott, ahol majd a szeptember 15-i (vagy 16-i) mérkőzést is rendezik. Az, hogy mi történt az elmúlt egy évben a Szergej Rebrov által irányít
szept. 1
0:42
A válogatott a pótselejtezőre gyakorolhat a következő két meccsen (Infostart)
Sigér Dávid szerint természetesen fontos a minél jobb eredmény elérése a Nemzetek Ligája első két fordulójában, csütörtökön a török, vasárnap pedig az orosz csapat ellen, ugyanakkor a legfontosabb, hogy ezeken a találkozókon a magyar labdarúgó-válogatott meg tudja valósítani majd azt a taktikát, amely később a bolgárok elleni Európa-bajnoki pótsele
szept. 1
1:06
US Open: Balázs Attila az első körben búcsúzott (She)
A US Open férfi egyes versenyének első fordulójában a magyar Balázs Attila három szettben kikapott a kazah Mihail Kukuskintól, így búcsúzott.
szept. 1
3:06
Dúl a szerelem: magyar bajnokba szeretett bele az Újpest focistája – Kiderült, ki a szerencsés (Blikk)
A lilák csapatkapitányát a góljainak köszönhetően a válogatottba is meghívták.
szept. 1
4:36
Tsitsipas iskolajátékkal, de Zverev is meggyőzően jutott tovább a US Openen, Balázs Attila kiesett (Eurosport)
A kilencedik kiemelt Schwartzman 2-0-s szettelőnyről kapott ki.
szept. 1
5:15
Átlátszó felsőben villantotta meg mellbimbóit a focistafeleség (Ripost)
Nora Segura a modellkedés mellett a színészettel is megpróbálkozott.
szept. 1
5:21
Csütörtökön nyílik a Ligetben a szupermodern sportcentrum - már világrekord is született az egyik pályán (BorsOnline)
Tucatnyi sportág űzhető ingyenesen a Liget új büszkeségének számító Városligeti
szept. 1
6:51
US Open – Balázs Attila kiesett az első fordulóban (Behaviour)
Balázs Attila búcsúzott hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
szept. 1
7:18
Nem adta könnyen magát, de végül kiesett a magyar teniszező a Us Openről (Blikk)
Sajnos, rövid véget ért Balázs Attila szereplése a New York-i tornán.
szept. 1
7:21
Dibusz: Revansot veszünk a Dinamón (BorsOnline)
Revansra készül a zágrábi Dinamo ellen a Ferencváros a foci Bajnokok Ligája selejtező harmadik körében. A horvát együttes tavaly nagy falat volt, ám idén sokat erősödtek Dibusz Dénesék.
szept. 1
7:54
Nba: a Miami győzelemmel kezdte a főcsoport-negyeddöntőt (She)
Tizenegy pontos, 115–104-es győzelmet ért el a Miami Heat a Milwaukee Bucks ellen az észak-amerikai kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. Az Oklahoma City Thunder és a Houston Rockets párharca időközben már a hatodik meccsnél tart – s mivel az Oklahoma győzött 104–100-ra, jöhet a mindent eldöntő hetedik találkozó is.
szept. 1
8:00
El: a Fehérvár nem lesz kiemelt, a Dac a Milant is kaphatja (She)
Hétfőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartották a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének sorsolását, kedden pedig már a következő forduló lehetséges párosításaira is fény derül. Lássuk, továbbjutás esetén milyen ellenfeleket kaphatnak a magyar érdekeltségű csapatok!
szept. 1
8:00
Zseniális videókkal froclizzák egymás a srácok a Tour de France-on (Eurosport)
Lehet, hogy ez a legfeszültebb versenye az évnek, de a humor itt is megterem
szept. 1
8:02
Akárhová szerződne a Bayern kétszeres BL-győztes klasszisa, biztosan feljavítaná csapata középpályás játékát (Eurosport)
Thiago Alcantara a Liverpoolt is még jobbá teheti, ha Jürgen Klopp együttesét választja következő állomáshelyéül.
szept. 1
8:06
Nba: a Miami győzelemmel kezdte a főcsoport-elődöntőt (She)
Tizenegy pontos, 115–104-es győzelmet ért el a Miami Heat a Milwaukee Bucks ellen az észak-amerikai kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. Az Oklahoma City Thunder és a Houston Rockets párharca időközben már a hatodik meccsnél tart – s mivel az Oklahoma győzött 104–100-ra, jöhet a mindent eldöntő hetedik találkozó is.
szept. 1
8:12
Nhl: a Lightning kétszeri hosszabbítás után búcsúztatta a tavalyi döntőst (She)
A Tampa Bay Lightning hétfőn kétszeri hosszabbítás után nyert a tavalyi döntős Boston Bruins ellen, ezzel öt mérkőzést követően bejutott az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjébe.
szept. 1
8:18
Gyász: 49 évesen korában elhunyt Nagy Norbert, Bongo (Blikk)
Elhunyt Kavecz István, korábbi autóversenyző. Nagy Norbert a közösségi oldalán emlékezett meg a volt csapattulajdonosról, akivel együtt dolgozott.
szept. 1
8:21
20 millióért kelhet el Hidegkuti hagyatéka (BorsOnline)
Szombat este kalapács alá kerülnek az Aranycsapat legendás csatárának, Hidegkuti Nándornak a hagyatékai. Indulhat a licit!
szept. 1
8:24
BL: ha továbbjut a Dinamo Zagreb ellen, kiemelt lesz az FTC (She)
Hétfő délben az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását, nincs azonban megállás, kedden már a playoff lehetséges párosításait is elkészíti az UEFA.
szept. 1
8:24
5 ok: ezért vághat vissza a Fradi a Dinamo Zagrebnek a tavalyi fiaskóért (Ripost)
Az egy évvel ezelőtti 1-5-ös összesítés nem sok jót ígér a közelgő BL-selejtezőre, de... Sokminden változott 2019 augusztusa óta.
szept. 1
8:24
Az utolsó pillanatban módosul a WTCR-idénynyitó helyszíne (Eurosport)
A Salzburgring lelépett, de gyorsan sikerült alternatív helyszínt találni
szept. 1
8:26
Milan: megegyeztek a Real Madrid támadójával (She)
A Sky Sport információi szerint az AC Milan kölcsönveheti a Real Madrid spanyol labdarúgóját, Brahim Diazt.
szept. 1
8:30
amikor Bodnár bombája alapozta meg a BL-csoportkört (She)
A múlt héten lezárult a Nemzeti Sport 20 év ászai elnevezésű olvasói szavazása, melyben az elmúlt húsz év magyar álomtizenegyét kerestük, s a következő napokban e csapat tagjainak egy-egy emlékezetes mérkőzését idézzük fel. Király Gáborral kezdtünk, most a jobbhátvéddel, Bodnár Lászlóval folytatjuk a sort.
szept. 1
8:30
Schwartzman meglepetésre búcsúzott, Tsitsipas  és  Zverev továbbjutott - ez történt az első nap a US Openen (Eurosport)
.
szept. 1
8:42
Chris Paul és a Thunder visszavágott a Houstonnak, hetedik meccs lesz (She)
Jimmy Butler parádéjával a Miami győzelemmel nyitotta a Milwaukee elleni párharcot, Giannis Antetokounmpót megfogták, míg az OKC újabb szoros végjátékot húzott be a Houston ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.
szept. 1
9:00
Chelsea: megállapodtak Havertz áráról, drágább lesz, mint Kepa (She)
A goal.com beszámolója szerint megszületett a megállapodás, 72 millió fontért, mintegy 80.5 millió euróért cserébe Kai Havertz a Chelsea-hez igazol.
szept. 1
9:18
Visszatérhetnek a szurkolók a német lelátókra - de nem mindenhol (Infostart)
Nézők előtt rajtolhatnak el a labdarúgó Német Kupa 2020-2021-es idényének a küzdelmei.

Keresés