2020. szeptember 11. péntek

szept. 11
0:03
Egy új korszak veheti kezdetét a Manchester Unitednél, kapusposzton is (Liner)
A Manchester United átalakítóban van, sorra érkeznek a kerethez a faital tehetségek, akik megvalósíthatják a szurkolók nagy álmát, és újra bajnoki győzelmet ünnepelhetnek.
szept. 11
0:06
Babos Tímea már Rómában készül (Infostart)
Már a jövő heti, római tenisztorna helyszínén készül Babos Tímea, az első számú magyar női teniszező, akit szombaton kizártak a jelenleg zajló US Open páros versenyéből.
szept. 11
0:07
Szoboszlai ára az egekben, hatalmas pénzt ér: irány a Serie A? (Liner)
Nem kizárt, hogy a magyar futball történetének egyik legnagyobb tehetsége Olaszországban köthet ki, és egy olyan csapatnál játszhat, ahol harcban lehet a bajnoki címért, és a Bajnokok Ligájában is meglepetést okozhat.
szept. 11
0:10
A Szerencsejáték Zrt. is segíti az olimpiai csapatot (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Szerencsejáték Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
szept. 11
0:11
Klopp jelezte, nem oligarchák a Liverpool tulajdonosai: ‘válasz’ a Chelsea-nek (Liner)
Jürgen Klopp a legutóbbi nyilatkozatával a londoni szurkolók és a Chelsea tulajdonosi köre sem zárta a szívébe a német edzőt, akinek nem is ez volt a célja, csak szimplán reagált.
szept. 11
0:14
Épp 35 éve dőlt el, hogy lesz magyar Forma–1-es futam (Infostart)
1985. szeptember 10-én írták alá a Forma–1-ről szóló szerződést, és rá egy évre, 1986-ban rendezték meg az első Magyar Nagydíjat mintegy kétszázezer nézővel.
szept. 11
0:15
A Chelsea a legnagyobb riválisának adhatja el Kantét, amiből még baj lehet (Liner)
Ha létrejön a transzfer, és a játékos beválik, azzal a Chelsea saját magát fogja gyengíteni, ugyanakkor az igazolásból kapott pénzből újabb kiváló fogásokat hajtat végre Frank Lampard.
szept. 11
0:18
Elhalasztották a spanyol bajnoki rajtot (Infostart)
Elhalasztották a spanyol labdarúgó-élvonal, hivatalos nevén a LaLiga Santander 2020–2021-es szezonjának nyitányát. Az eredetileg péntekre kiírt Granada–Athletic Bilbao találkozót egy nappal későbbre tették.
szept. 11
0:19
Megérkezett a Barcelona legújabb igazolása, Koeman új embere (Liner)
A FC Barcelona nem a legbarátibb időpontban mutatta be az új érkezőt, aki azonban már ott van a katalán városban, és az új csapatával készülhet az első la ligás szezonjára.
szept. 11
0:22
Hiába a pozitív tesztek, megtartják a Fradi meccsét (Infostart)
A koronavírus-járványban erősen érintett Paksi FC kérelme ellenére nem halasztják el a tolnaiak Ferencváros elleni, pénteki mérkőzését a labdarúgó NB I negyedik fordulójában.
szept. 11
0:26
Wéber Gábor: ezt jelenti Vettel átigazolása az Aston Martinhoz (Infostart)
Egy patinás autómárka érkezik a Forma-1-be, amelynek szüksége volt egy igazi húzónévre, a csillagok pedig együtt álltak.
szept. 11
5:30
Lefotózták, félmeztelenül írt a táblára a szőke tanárnő (Ripost)
Bevállalós fotóval jelentkezett közösségi oldalán Amanda Costa.
szept. 11
6:09
Osaka és a Williamst legyőző Azarenka játsszák a női döntőt a US Openen (Eurosport)
Mindketten egy komoly háromszettest nyertek meg az elődöntőben.
szept. 11
6:48
Kisorsolták a Magyar Kupa párosításait (Infostart)
A Ferencváros a mezőny egyetlen megyei másodosztályú csapatát, a Ráckeve VAFC-t kapta a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának csütörtök esti sorsolásán, amelyet a Puskás Arénában rendeztek.
szept. 11
7:00
Nba: megint nyert a Lakers, már csak egy lépés a főcsoportdöntő (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, a Nyugati főcsoport elődöntőjében a Los Angeles Lakers 110–100-ra nyert a Houston Rockets ellen, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában már 3–1-re vezet. A Lakersben Anthony Davis, LeBron James és Rajon Rondo, a Rocketsben Russell Westbrook zárt dupla duplával.
szept. 11
7:06
Nhl: a hosszabbításban dőlt el, nyert a Dallas Stars (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, a nyugati főcsoportdöntő harmadik felvonásán a Dallas Stars hosszabbításban 3–2-re legyőzte a Vegas Golden Knightsot.
szept. 11
7:18
Barca: három meccsen játszott, a másodosztályba igazolt (She)
Távozott az FC Barcelona labdarúgócsapatától Juan Brandáriz Movilla, művésznevén Chumi, aki a Videoton (ma már Mol Fehérvár FC) korábbi vezetőedzője, José Gomes által irányított Almeríában folytatja pályafutását – erről a másodosztályú klub számolt be a hivatalos honlapján.
szept. 11
7:21
Michelisz: Jobb pilótává tett a vk-győzelmem (BorsOnline)
Önbizalomtól duzzadva, címvédőként várja a vasárnapi túraautó-világkupa-rajtot Michelisz Norbert.
szept. 11
7:30
Kiderült, miért ragadhatott Lionel Messi a Barcelonában (ATV)
Nem jelezte időben távozási szándékát a Barcelonának, ezért ragadhatott a spanyol csapatnál – derül ki az Origo Sport podcast műsorából.
szept. 11
7:36
Nfl: a címvédő sima győzelmével kezdődött az új idény (She)
Az NFL 2020-ban kezdődő idényének első mérkőzésén a címvédő Kansas City Chiefs hazai pályán 34–20-ra nyert a Houston Texans ellen.
szept. 11
7:36
Shane Tusup behálózza a magyar sportot, őt edzené még az amerikai tréner (Ripost)
Az úszók után a labdarúgók felkészítésével is foglalkozó Shane Tusup újabb sportág felé nyithat: a teniszező Babos Tímeát is edzené. Úgy látszik, az amerikai fenegyerek a magyar sportolók nagy kedvence lett.
szept. 11
7:42
US Open: Oszaka Naomi döntős, Serena Williams kiesett (She)
A New Yorkban zajló amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében Oszaka Naomi három szettben győzte le Jennifer Bradyt, így 2018 után ismét döntőt játszhat a US Openen. A másik elődöntőben Viktorija Azarenka szetthátrányból fordított, így búcsúztatta a 23-szoros Grand Slam-győztes klasszist, Serena Williamst. A fehérorosz tenisze
szept. 11
8:06
Még nem tudni, mikor térhetnek vissza a nézők a Hungaroringre (Infostart)
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint 2023-ra megújulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépülete, valamint a boxok és az azok mögött elhelyezkedő terület, az úgynevezett paddock.
szept. 11
8:06
Összjáték: „Egy szál magam vagyok” – beszélgetés Sóvári Kálmánnal (She)
A korábbi 17-szeres válogatott hátvéd, Sóvári Kálmán szerény körülmények között, magára hagyatva éli mindennapjait – legfőbb ideje, hogy a sportág szereplői felvállalják a szolidaritást a régi idők nagy játékosaival.
szept. 11
8:22
Ezért Thibaut Pinot a profi kerékpársport legesendőbb sztárja (Eurosport)
A hátsérüléssel bajlódó Pinot sárga trikós álmai újfent szertefoszlottak, ám kudarcai által megismerhetjük a kerékpársport emberi oldalát.
szept. 11
8:27
Spanyol focibajnokság - Totál esélytelen a Barca? (BorsOnline)
A La Liga megint azzal a kérdéssel rajtol, hogy: „a Real vagy a Barca hódítja-e el a trófeát?”. Ám a koronavírus és egyéb nehézségek okán most egyáltalán nem ennyire egyértelmű a helyzet.
szept. 11
8:30
Ezzel az ütéssel jutott döntőbe Osaka (Eurosport)
.
szept. 11
8:36
Dominált a Lakers, csak kozmetikázni tudott a Rockets (She)
Nagyon simán győzte le a Houston Rocketset a Los Angeles Lakers a párharc negyedik meccsén az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, de a végeredményt megszépítették James Hardenék.
szept. 11
8:54
Hernádi Zsolt: A szurkoló beszél belőlem, sokkal jobb a futballunk (She)
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a honi kupasorozat presztízséről, a Vidi elmúlt tíz évéről és a Puskás Aréna látványáról is beszélt lapunknak.
szept. 11
9:00
amikor Koman pazar gólt csavart és megmentette az U20-asokat (She)
Múltidéző sorozatunkban – Szoboszlai Dominik Törökország ellen lőtt góljától „megihletve” – nagy magyar szabadrúgásgólokkal foglalkozunk. Jöjjön egy az U20-as világbajnokságról, 2009-ből – enélkül nem bronzérem, hanem hazaút következett volna. A főszereplő Koman Vladimir!
szept. 11
9:06
Milan: végleg a Bundesligába került a válogatott támadó (She)
A német élvonalbeli Eintracht Frankfurt a hivatalos honlapján bejelentette, megvásárolta André Silvának, az olasz első osztályú AC Milan portugál labdarúgójának a játékjogát.
szept. 11
9:18
Az EHF-nél a Győrt tartják a legnagyobb esélyesnek (Eurosport)
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a címvédő Győri Audi ETO KC csapatát tartja a legnagyobb esélyesnek a végső sikerre a szombaton rajtoló női Bajnokok Ligájában.
szept. 11
9:21
Kulcsár leszögezte: Lesz olimpia! - interjú (BorsOnline)
70 millió forinttal lett gazdagabb a MOB a Szerencsejáték Zrt. és a Magyarock stratégiai partnerei jóvoltából. Kulcsár Krisztián elnök elmondta: a japánok jövőre mindenképp megrendezik a játékokat.
szept. 11
9:24
Így ért véget a Williams - Azarenka mérkőzés (Eurosport)
.
szept. 11
9:30
Real: Hazard megint ugyanazt játszotta el, Zidane kibukott (She)
Amikor a belga válogatottban a Dánia és az Izland elleni Nemzetek Ligája-találkozón sem lépett pályára az egyébként elvileg teljesen egészséges Eden Hazard, már lehetett sejteni, hogy valami nem stimmel. Nos, úgy tűnik, megvan, mi a probléma a belga sztárral…
szept. 11
9:32
Juventus: Higuaín egy lépésre Miamitól – Giroud-val pótolhatják (She)
Amerikai sportportálok információi szerint Gonzalo Higuaín, az olasz labdarúgó élvonalban szereplő Juventus támadója megegyezett az Inter Miamival, a játékos 2022 decemberéig a floridai klubban folytathatja pályafutását.
szept. 11
9:36
PL: Mikel Arteta az Arsenal új menedzsere (She)
Mikel Arteta az Arsenal új menedzsere – számolt be a londoni klub hivatalos honlapja, miután a spanyol szakember titulusát a weblapon szinte mindenhol frissítették. Nem, nem Internet Explorerrel dolgozunk: Arteta eddig az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott, mostantól viszont a hagyományos brit klubmodell szerint egy személyb
szept. 11
9:39
Dagad a FIFA-botrány, de gyengék a svájci hatóságok (Behaviour)
Az alpesi ország bíróságainak körülményessége, illetve a jogszabályok által támasztott akadályok miatt nem tudják elkapni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökét sem.
szept. 11
9:42
„Nagyon fáj, hogy nem lehettem ott a barátom temetésén” – szomorú vallomás a Fradi legendájától (Ripost)
Rákosi Gyula évtizedekig ápolt szoros kapcsolatot a nemrég elhunyt Szűcs Lajossal.
szept. 11
9:48
Légiósok: Schäfer lemondott a fizetése egy részéről a DAC-ért (She)
Schäfer András, a Dunaszerdahely nagy munkabírású magyar középpályása a nehéz napokról, az álmatlan éjszakákról, a válogatottról és az új szerződéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak.
szept. 11
9:48
Film készült a 25 évvel ezelőtti Fradi-csodáról – itt az első rész (Demokrata)
Magyar csapatnak 1995-ig és azóta sem sikerült Európa legjobb 16 klubja közé verekednie magát.
szept. 11
10:00
NB II: a csákvári kapus mezőnyjátékos lesz a következő meccsen (She)
Ugyan a hétvégi, Dorogi FC elleni bajnoki mérkőzését elhalasztotta az FC Csákvár a koronavírus-járvány miatt, Visinka Ede csapatának jövő szerdán pályára kell lépnie Nyíregyházán – annak ellenére, hogy a keret jelentős része nem játszhat.
szept. 11
10:02
F1: Ha távozom, akkor soha nem térek vissza (She)
Sergio Pérez elmondása szerint meglepően sok ajánlatot kapott, azonban ha egyik opciót sem találja vonzónak, az év végén búcsút int a Formula–1-nek.
szept. 11
10:06
Így nyilatkozott Serena Williams legyőzése után Azarenka (Eurosport)
.
szept. 11
10:12
Az élete legjobb szezonját záró Lewandowski ezt a szintet várja magától még éveken át (Eurosport)
Robert Lewandowski úgy triplázott a Bayern Münchennel, hogy mindegyik sorozatban gólkirály lett.
szept. 11
10:42
Nadal Dimitrovval edzett együtt, mielőtt harcba szállna tizedik római tornagyőzelméért (Eurosport)
A spanyol és a bolgár teniszező Mallorcán készült együtt a jövő heti római tornára.
szept. 11
10:48
Wtcr: Plusz nyomás, de szeretek én lenni az üldözött (She)
Időről időre emlékeztetik rá, milyen messzire jutott, s ez jó érzés. Michelisz Norbert címvédőként érkezett a túraautó-világkupa nyitányára, de nem tudja, mire számíthat.
szept. 11
11:00
Bottas az élen, a Ferrari helyzete nem reménytelen (She)
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Toszkán Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) végzett, majd Lewis Hamilton következett a másik a Mercerdesszel a negyedik pozícióban. Sebastian Vettel a 13. helyen zárta a Ferrari 1000. nagydíjának nyitó tréningjét.
szept. 11
11:02
Szuperkupa: Csányi Sándor nem tartja kockázatosnak a rendezést (She)
Szeptember 24-én rendezik meg a Puskás Arénában az Európai Szuperkupa-mérkőzést, amelyen nagyjából 20 ezer szurkoló vehet részt a helyszínen. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor interjút adott az M4 Sportnak, amelyben kitért a Bayern München–Sevilla találkozó megrendezésére is.
szept. 11
11:06
Parádés gól született, az év találata lehet (Infostart)
A spanyol Marca az Év góljaként ünnepli egy francia játékos a kínai élvonalban szerzett találatát. Az Olympique Marseille-ben és a Los Angeles Galaxyban is megfordult Roman Alessandrini a Csingtao Huanghaj mezében rúgott látványos gólt.

Keresés