2020. október 1. csütörtök

okt. 1
0:00
Schumacher ma a Ferrari F1-esével gyakorolhat (F1világ)
Jövő héten hivatalos Forma-1-es versenyhétvégén is bemutatkozhat a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick, ám már ma újra F1-es autóba pattanhat. A német tehetség a Ferrari Akadémia másik két tagjával együtt a Scuderia 2018-as autójával hangolódhat.
okt. 1
0:04
AlphaTauri: Csak a gumiszabály miatt végzett előrébb a „lassabb” Ferrari (F1világ)
Az AlphaTauri Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost szerint a Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc csak azért tudta maga mögött tartani pilótájukat, Pierre Gaslyt a múlt vasárnapi Orosz Nagydíjon, mert a francia a szabályok szerint használt gumikon kellett, hogy megkezdje a versenyt.
okt. 1
0:08
Horner: Mit ivott Jordan, hogy a Red Bullhoz küldené Hamiltont?! (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner lényegében csak nevetni tudott a korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan azon véleményén, miszerint Lewis Hamiltonnak az osztrák istállóhoz kellene szerződnie, ahol összemérhetné tudását Max Verstappenével.
okt. 1
0:12
Ezek a káros szokások vezethetnek alvászavarhoz (x) (Vezess)
Az alvásra a szervezetnek az evésnél is nagyobb szüksége van. Kimutatott tény, hogy evés nélkül tovább bírjuk, mint alvás nélkül. Az éjszakai pihenés alatt az agyunk regenerálódik, a szívverésünk lelassul, éppen ezért az alvás elengedhetetlenül fontos az egészségünk megőrzése érdekében. Ha nem tudunk elaludni, vagy felriadunk éjszakánként a követke
okt. 1
0:12
Hamilton: Nem találhat rajtunk fogást az FIA! (F1világ)
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt mondja, az elmúlt időszakban történtek után alaposan át fogják nyálazni a Forma-1-es szabálykönyvet, hogy ne adjanak támadási felületet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybíróinak.
okt. 1
0:12
Katasztrófavédő-járműnek is beválik a Nissan Re-Leaf (Hírstart)
A brit forgalmazó készítette el a katasztrófa után mentési feladatokra használható villanyautót.
okt. 1
0:16
Fotók: Fioranóban teszteltek Mick Schumacherék (F1világ)
A Ferrari házi tesztpályáján, Fioranóban körözhetett szerdán az olasz istálló akadémiájának három növendéke, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman.
okt. 1
4:42
770 ok az izgalomra (Hírstart)
Nemcsak rekordszintű teljesítményt kínálnak a Scania új V8-as motorjai, hanem jelentősen javított üzemanyag-hatékonyságot is. A teljes megtakarítás elérheti a hat százalékot – vagy még többet – megfelelő körülmények között, ha a hajtáslánc az új G33-as sebességváltót tartalmazza. Az ilyen mértékű üzemanyag-megtakarítás természetesen hatalmas különb
okt. 1
5:42
Villámos a villamos ellen? Honda e vs. Opel Corsa-e összevetés (Autónavigátor)
Két külön világ a és az (tesztjük külön-külön a linkeken!), ám - nevükből kiolvashatóan - mindketten elektromosak, mindketten indulnak is
okt. 1
6:09
Vége a magyar villanyautósok aranyéletének (Vezess)
Bosszantó időfecsérlés szabad töltőt keresni villanyautóhoz, ráadásul újabban egyes szolgáltatók meglehetősen drágán árulják belőlük az áramot. Évek óta dizájnos fali töltők kelletik magukat a piacon, akár a szíved csücske autómárka logójával, és még saját garázs sem kell hozzá. Milyenek és mennyiért?
okt. 1
6:27
Ennyi alvásra van szüksége mindenkinek (Vezess)
Ha nem alszol eleget, előbb-utóbb ördögi körbe kerülsz és azon kapod magad, hogy egész nap ásítozol. Na, de mennyit kell aludnia mindenkinek?
okt. 1
6:29
Egy autós veszélyforrás, melyre ritkán gondolunk (Vezess)
Ahogy az élet más területeire, úgy az autóvezetéshez szükséges képességeinkre is negatív hatással van a stressz. Most megtudhatod, hogyan is hat ez pontosan a volán mögött ülő sofőrökre, és mire érdemes ezzel kapcsolatban figyelni.
okt. 1
6:31
Így kerüld el a stresszt az autóban! (Vezess)
Már túl vagyunk ugyan a szeptemberen, amely gyakran sokkszerű élményként éri az autósokat, elvégre ez valóban kritikus időszak, azonban továbbra is fontos, hogy higgadtan kezeld az idegesítő helyzeteket a kormány mögött!
okt. 1
7:15
Repülőt alakított étteremmé egy légitársaság (Vezess)
A koronavírus-járvány miatt ugyan csökkent az utazások száma, de nem hagyják kihasználatlanul a gépeket.
okt. 1
7:42
Schumachert, Ilottot és Shwartzmant lenyűgözte az F1-es teszt (F1világ)
Nagyon élvezték a fioranói tesztlehetőséget a Ferrari Forma-1-es csapatának ifjú növendékei, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman. A három tehetség a csapat 2018-as, SF71H kódjelű autójával körözhetett.
okt. 1
8:18
Növényi anyagokból készült ennek a Porschénak a karosszériája (Autónavigátor)
A karbonszálas erősítésű műanyag elemek használata mára egyre elterjedtebb a sorozatgyártású autók között. Ahogy a legtöbb fejlesztés, ez is a
okt. 1
9:00
Lőni is tud a legóból összerakott T-34-es (Vezess)
Elképesztő, hogy egy kis kreativitás segítségével mit ki nem lehet hozni néhány LEGO-kockából.
okt. 1
9:02
Újra Forma-1-essel tesztelt Schumacher fia (Vezess)
A Forma-1-es szabadedzéseken való bemutatkozásaik előtt a Ferrari házi pályáján melegített az olaszok három Forma-2-es neveltje, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman.
okt. 1
9:18
Százmilliós kincs bukkant elő egy pajtából (Vezess)
Ha az enyém volna, sosem újítanám fel a 300 SL Roadstert, csak menjen és viselje magán 60 év nyomát. A szépségét ez sem homályosíthatja el.
okt. 1
9:30
Péntekig érdemes tankolni a dízeleseknek (Hírstart)
Habár egy hétig most nyugalom volt ezen a piacon, péntektől viszont ismét emelkedni a gázolaj literenkénti átlagára, ezúttal bruttó 2 forinttal
okt. 1
9:42
Alonso: Egyetlen oka van a visszatérésemnek (F1világ)
Fernando Alonso jövőre visszatér a Forma-1-be, ám a spanyol pilóta biztos benne, hogy a 2021-es szezonban Lewis Hamilton és a Mercedes legyőzhetetlen lesz – az utána lévő időszaknak azonban nagy reményekkel vág neki.
okt. 1
9:54
Ma sok pénzt ér egy ilyen rég lenézett Skoda (Vezess)
Érdekes fordulatokat hoz az idő, pár éve még filléreket sem értek ezek a Skodák, mostanában viszont meredeken emelkedik az áruk, főleg az ilyen megkímélt daraboknak.
okt. 1
10:06
Már csecsemőnket is kényeztethetjük Mercedes-AMG-vel (Auto Pult)
Nem lehet elég korán kezdeni. A Mercedesnél is tisztában vannak a közhely igazságtartalmával, ezért társultak két éve a Hartan nevű specialistával és léptek be a babakocsik piacára. Egészen 2020-ig kellett várni a legkisebbeknek szánt Mercedes-AMG modellekre, de most végre itt vannak, vagyis mostantól méltó körülmények között tologathatja gyermekét
okt. 1
10:06
Az új BMW X2 M Mesh Edition (Hírstart)
Az új BMW X2 M Mesh Edition debütálásával a prémium kompakt szegmens iránymutató Sports Activity Coupé (SAC) modellje minden korábbinál egyedibb és vonzóbb testet ölt. Az M Sport X felszereltségi csomag alapjaira továbbgondolt különkiadás hamisítatlan stílusjegyekkel és exkluzív elemekkel célozza meg az aktív kikapcsolódást kedvelő fiatal és örök f
okt. 1
10:12
Bíróság elé állították az Audi volt elnökét (Vezess)
Elkezdődött szerdán Münchenben az Audi igazgatótanácsa volt elnökének büntetőpere, amely a csoport dízelbotrányával összefüggésben csalás vádjával indult.
okt. 1
10:12
Elektromos autóból épített mentőjárművet a Nissan (Hírstart)
Furcsán hangzik, hogy elektromos autóból épített speciális mentőjárművet a Nissan, pedig egy természeti katasztrófa által sújtott területen nagyon is jó szolgálatot tehet a nagy akkumulátorával.
okt. 1
10:30
Mesterséges intelligenciával főztek új sört (Vezess)
Mesterséges intelligencia segített megalkotni a receptjét egy új, citrusos sörnek, amely a Deeper nevet kapta svájci készítőitől.
okt. 1
10:32
Tiéd lehet a villa, ahol James Bond is lakott (Vezess)
18 év után költözik el malibui otthonából Pierce Brosnan, mely akár egy kémfilm helyszíne is lehetne.
okt. 1
10:34
Alonso: Hamilton Schumacher szintje alatt (Vezess)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint hiába éri be, szárnyalja túl Michael Schumacher rekordjait Lewis Hamilton, akkor is a német legenda a jobb.
okt. 1
10:48
Megmérték, mennyi anyag van a világegyetemben (Vezess)
A Kaliforniai Egyetem kutatói által vezetett tudóscsoportnak sikerült pontosan megmérnie, hogy mennyi anyag van a világegyetemben: az univerzum 31 százalékát alkotja anyag, a maradék sötét energia.
okt. 1
10:48
Alfa Romeo: Nincs még döntés Räikkönenről (F1világ)
Az Alfa Romeo Forma-1-es csapatát irányító Frederic Vasseur nem kívánt megerősíteni azokat a sajtóhíreket, melyek szerint megállapodtak Kimi Räikkönennel a folytatásban.
okt. 1
10:50
A kínaiak már a legendás veteránokat is koppintják (Vezess)
Eddig általában a nyugaton népszerű, de kortárs modelleket másolták le, de úgy tűnik, a veteránok replikáira is van igény Kínában.
okt. 1
10:54
Az (örök) fiatalokat célozza a BMW X2 M Mesh Edition (Auto Pult)
Különkiadás készül a BMW X2-ből. Az M Sport X felszereltségi csomagot továbbgondolva érkeztek el a bajorok az X2 M Mesh Edition kivitelhez. Ami nem SUV, nem is crossover és főleg nem CUV; hanem egy SAC – vagyis Sports Activity Coupé.
okt. 1
11:06
Hibridautók lepik el Magyarországot (Vezess)
Alaposan átalakult az autókínálat hazánkban, egyre több autó fogyasztását csökkenti valamilyen hibridhajtás. Melyik mit tud és mit várhatunk a különféle megoldásoktól?
okt. 1
11:06
Az (örök) fiatalokat célozza a BMW X2 M Mesh Edition (Hírstart)
Különkiadás készül a BMW X2-ből. Az M Sport X felszereltségi csomagot továbbgondolva érkeztek el a bajorok az X2 M Mesh Edition kivitelhez. Ami nem SUV, nem is crossover és főleg nem CUV; hanem egy SAC – vagyis Sports Activity Coupé.
okt. 1
11:12
Konnektoros hibrid Corvette? Kínában létezik! (Autónavigátor)
Messziről megtévesztésig hasonlít az 1958-as Corvette C1-re a Songsan Motors SS Dolphin névre keresztelt csodája. Közelebbről már egyértelműen látszik, hogy
okt. 1
11:42
2 km-en belül 2-szer mérték be az autóst a 4-esen (Vezess)
A szolnoki rendőrök összehangolt sebességmérést végeztek a 4-es út Szolnokot elkerülő szakaszán szeptember 29-én.
okt. 1
11:48
2 km-en belül 2-szer mérték be az autóst a 4-esen (Hírstart)
A szolnoki rendőrök összehangolt sebességmérést végeztek a 4-es út Szolnokot elkerülő szakaszán szeptember 29-én.
okt. 1
12:00
Egy évet csúszik a Csömöri úti felüljáró felújítása (Vezess)
Nem az eredeti tervek szerint alakul egy budapesti felüljáró felújítása. A távlati terveken is el kell gondolkodni.
okt. 1
12:02
F1: Kiderült egy titok a Ferrari új igazolásáról (Vezess)
A McLaren-vezér azt mondja, a Ferrari hálás lehet, amiért Daniel Ricciardo elérhető volt, máskülönben nem engedték volna el Carlos Sainzot az olasz csapathoz.
okt. 1
12:54
Gondol a családosokra a Mercedes, itt az első hivatalos AMG-babakocsi (Vezess)
A Mercedes már két éve belépett a babakocsik piacára, de az AMG széria ez idáig váratott magára.
okt. 1
12:56
Sokkoló videót tett közzé a magyar rendőrség (Vezess)
Halálos baleset okozóját szólaltatta meg a magyar rendőrség a börtönben.
okt. 1
13:18
Perez: Van előrelépés az F1-es jövőmmel kapcsolatban (F1világ)
A Racing Point Forma-1-es csapatától év végén távozni kényszerülő Sergio Perez azt mondja, sikerült előrelépéseket tennie jövőjével kapcsolatban, ám továbbra sem sürgős számára az, hogy mihamarabb megállapodjon valamely istállóval.
okt. 1
13:30
Újabb milliárdos vehet F1-csapatot a fiának (Vezess)
Olasz sajtóértesülés szerint az orosz milliárdos, Dmitrij Mazepin a Haas-csapatot venné meg a Forma-2-ben versenyző fiának.
okt. 1
13:48
Harapós külsővel, pici motorral érkezik a Hyundai i20 N Line (Autónavigátor)
Eleve izgalmas formát álmodtak meg az új i20-nak, de tudták ezt még fokozni az N Line kiegészítőkkel. Az autó orrán
okt. 1
14:06
Eszelős rekordot állítottak fel a Balatonon (Vezess)
Bors Máté egy támasztóuszonyos szörffel megdöntötte a Keszthely-Balatonkenese távon kiírt gyorsasági rekordot.
okt. 1
14:24
Akár több szárny is lehetett volna az Escort Cosworthon (Vezess)
Frank Stephenson eredetileg három szárnnyal képzelte el az Escort RS Cosworthot. Az eredmény 30%-kal több leszorítóerő lett.
okt. 1
14:42
Kár, hogy őt nem láttuk a Forma-1-ben (Vezess)
A Red Bull-főnök nem bánja, hogy később másutt világbajnoki címekig jutó pilótákat szórtak ki a programjukból, igaz, volt valaki, akit szívesen megnézett volna a Forma-1-ben is.
okt. 1
14:42
Alonso: Ki tudja, mi lett volna, ha Hamilton mellett Verstappen vagy Leclerc versenyzett volna… (Hírstart)
Az Orosz Nagydíj hétvégéjén Lewis Hamilton egy esetleges győzelemmel beérhette volna Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját, azonban hiába rajtolt az első helyről, a büntetése miatt végül „csak” a harmadik helyen ért célba a brit.Lewis Hamilton a 2007-ben indult F1-es pályafutása alatt eddig 6 világbajnoki címet és 90 futamgyőzelmet tudott
okt. 1
14:48
F1: Megdöntötte a Ferrari rekordját a Mercedes (Hírstart)
Túl vagyunk az Orosz Nagydíjon is, ahol sok-sok mérföldkőhöz eljutott a Száguldó Cirkusz, hiszen lassan teljesen a múlté lesz a Ferrari és Schumacher szinte összes rekordja.

Keresés