Legkésőbb jövő februárban kerülhet a Parlament gazdasági bizottsága elé az a törvényjavaslat, ami a Bem téri Radetzky-laktanya lebontását kívánja megakadályozni. Kérdés, addigra lesz-e mit megőrizni.
Több százan búcsúztatták szerda este a Színház- és Filmművészeti Egyetem leköszönő vezetőségét. A hallgatók elfoglalták Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is.
Új dallal és klippel jelentkezett Váray László. Akusztik Stand Up című műsorának legújabb felvétele egy 2020-as rockabilly blues, aminek a hangszerelése sem megszokott.
A vadonatúj, Egyszer volt pálinka termékcsalád megvásárlásával négy hazai zenekart, a Hősöket, a Jónás Vera Experimentet, a Margaret Islandet és a Turbo zenekart támogathatod.
2016 óta Axl Rose helyettesítette a Guns n' Rosesból, miután Johnson komoly halláskárosodása miatt leállt a turnézással. Jön az új lemez is - ez az ötös készítette az zenekar eddigi utolsó, 2014-es stúdióalbumát, a Rock or Bust-ot.
Váratlanul közleményt adtak ki, ami szerint teljesítik a sztrájkoló egyetemi oktatók és munkavállalók két követelését. A béremelés bejelentését kicsit árnyékolja, hogy erre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt.
„Gyermek” címmel jelent meg Magyarország egyik legkedveltebb énekesnőjének vadonatúj száma. Kollányi Zsuzsi most tényleg a szívig hatol, hiszen az elképesztően bájos hangzásvilág és az énekesnő lágy vokálja egy igazán szerethető szerzeményben teljesedik ki.
Most, hogy a harmadik kisfiamnak adhattam életet, szerettem volna egy olyan újdonságot adni a szülőtársaimnak, ami értünk, Rólunk szól, A Családokról - mesélte az énekesnő a Gyermek című új daláról.
Az SZFE leköszönő rektorhelyettese búcsúvideójában azt mondta: „normális körülmények között, szerencsésebb időkben komoly építkezésre volna alkalom, ezek azonban nem voltak szerencsés idők.”
Az Amadeus című színdarabot tűzi műsorára a József Attila Színház, a 2020 őszi évadjában bemutatandó előadásban Mozartot Tasnádi Bence alakítja. A zsenialitásáról elhíresült osztrák zeneszerző megformálása nem könnyű feladat, erről kérdeztük a színészt.
A Netflix saját gyártású sorozata, A távolban hűen példázza azt, miért is nem tesz jót egy alapvetően tudományos témájú szériának, ha hollywoodi drámával fűszerezzük meg. Véleménycikk következik spoilerrel.
Szentpáli Roland tubaművész komponál is, legutóbb Londonban jelent meg szerzői lemeze. A tubán is meg kell tanulni, a helyes technikát, és akkor bárki lehet zenekari tag, vagy akár szólista, nemtől függetlenül.
Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ az alkotók.
Ő volt az első, aki a rockban egyszer s mindenkorra felszabadította a lányokat a maga kétségbeesett féktelenségével, lesöpörve magáról minden álszent erkölcsiséget. Elemi erő lakozott benne, de ez nemcsak az énekében nyilvánult meg, hanem saját maga ellen is fordult.
Az eseményen beszédet mond többek között Pálinkás József egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Hajós András televíziós személyiség, Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő. De fellép többek között a Ricsárdgír és Harcsa Veronika is.
Fontos a kultúránk ápolása és az értékeinek továbbadása a jövő nemzedékeinek – mondja Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője, a Womex idei életműdíjasa. Az előadó szerint a roma zenei kultúra is változik, az együttesek szívesen ötvözik a cigányzenét mással.
A Nincs idő meghalni eredetileg idén áprilisban került volna a mozikba, végül novemberre tették át a premiert. Most úgy tűnik, hogy legkorábban jövő tavasszal láthatjuk újra James Bondot.