2020. május 1. péntek

máj. 1
0:06
A koronavírus teljesen átalakította a zenehallgatási szokásainkat: ez a helyzet most (Blikk)
Bizony, a zenehallgatási szokásaink is megváltoztak a koronavírus, illetve a karantén miatt, legalábbis erről számolt be a Spotify.
máj. 1
0:09
Feldolgozták Bródy János ikonikus dalát - anyák napi akció indult (Infostart)
A Mama kérlek 2020-as verziójában minden előadó fiatalabb a dalnál. Aki kattint, egy forinthoz juttatja az autista gyermekét egyedül nevelő anyákat.
máj. 1
0:10
Jó hír a rajongóknak: visszatérhet a Linkin Park! (Blikk)
Jó hírt jelentett be Dave Farrell basszusgitárosa: elkezdtek új dalokon dolgozni a Linkin Parkkal.
máj. 1
0:13
Csaknem 400 dalszerző számlájára érkezik pénz (Infostart)
Egységesen bruttó 160 ezer forint gyorssegélyt kapnak abból a 62 milliós támogatási keretből, amelyet március végén hozott létre az Artisjus jogvédő irpda könnyűzenei szerzők számára.
máj. 1
0:14
„Egyévi munkánk vész kárba, és súlyos anyagi csapást szenvedünk” – Közleményt adott ki a Rockmaraton (Blikk)
Közleményben tájékoztatták közönségüket a Rockmaraton szervezői, hogy idén elmarad a rendezvényük.
máj. 1
0:17
Ikonikus szereplőkkel bővült a miniszobor-állomány Budapesten (Infostart)
Kolodkó Mihály ezúttal a fővárosi Szabadság térre hozta el Süsüt, a sárkányt.
máj. 1
0:18
Közleményt adtak ki a Strand fesztivál szervezői: ez a helyzet az idei eseménnyel! (Blikk)
A Sziget Sajtóiroda nemrég adott ki egy közleményt, melyben az áll, hogy a kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.
máj. 1
0:21
Más formában tartják meg a rangos filmfesztivált (Infostart)
Elmarad a hagyományos, több évtizedes múltú nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban - jelentette be Andrea Pfeffer Ferklová, a nyugat-csehországi fürdőváros polgármestere.
máj. 1
0:25
Felfalhatja a nyári fesztiválokat a koronavírus, az egyik már be is dobta a törölközőt - helyzetkép (Infostart)
A FEZEN sorsa megpecsételődött, két másik eseményt áttettek a nyár végére.
máj. 1
0:29
Elhunyt Szalai András (Infostart)
Életének 75. évében elhunyt Szalai András kiváló művész, Balázs Béla-díjas operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára - tudatta a család.
máj. 1
0:33
Bodrogi Gyula is megszólalt a Süsü-szoborról (Infostart)
A színész, amint tudja, megnézi majd Kolodko Mihály legújabb alkotását.
máj. 1
0:37
Népszerű, ingyenes vígjátékokat nézhetünk otthon (Infostart)
Nyolc évtized húsz magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé online a Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar film napja alkalmából csütörtöktől 10 napon át a magyarfilmnapja.hu oldalon.
máj. 1
0:41
Klasszikusok és izgalmas újdonságok csütörtökön online - kattintson! (Infostart)
Koncertek, online élő közvetítések, letölthető felvételek, hangoskönyvek és InfoRádió-interjúk – itt a csütörtöki kínálat unalom és depresszió ellen.
máj. 1
0:45
Eldőlt a Sziget sorsa - de rengeteg más eseményé is (Infostart)
Augusztus 15. a határnap, minden előtte lévő nagyesemény kútba esik, van olyan fesztivál is, amelynek a pótidőpontja is odalesz. Körkép.
máj. 1
4:06
Női ruhában sem bőgött le Latabár és Rudolf – A Nemzeti Filmintézet a legnagyobb klasszikusokkal ünnepli a magyar film napját (Blikk)
– A magyar komédia gyöngyszemének tartják a filmtörténetben az 1943-ban készült Egy szoknya, egy nadrág című örökzöldet.
máj. 1
9:33
A Tanútól az Alkoholistákon át a Nyugimesékig - kattintson a jobbnál jobb ingyenes tartalmakért (Infostart)
Koncertek, online élő közvetítések, letölthető felvételek, hangoskönyvek és InfoRádió-interjúk – itt a pénteki kínálat unalom és depresszió ellen.
máj. 1
11:00
Várunk és reménykedünk – Budapest több pontján is találkozhatunk Márkus Sándor installációjával (Spa Trend Online)
A sárgán villogó fényjelző készülékek a várakozás érzésének nehézségére hívják fel a figyelmet.
máj. 1
13:34
Premier: csak látszólag szól a járványról a Müller Péter Sziámi AndFriends új dala (SzMo)
„Beteg a világ” a címe, de valójában még szó sem volt koronavírusról, amikor megszületett a szövege.
máj. 1
15:12
Sosem tapasztaltak még ilyet a légkörben (Infostart)
A rendszeres mérések kezdete óta soha nem volt még olyan magas a metánkoncentráció a Föld légkörében, mint április közepén az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal adatai szerint.
máj. 1
15:36
Zongorista vendéget fogad szombat este Ákos (Infostart)
Ritkán játszott dalok áthangszerelt, főként zongorára átírt változataival jelentkezik Kovács Ákos a Karanténnapló sorozat szombati adásában. A 20 órakor kezdődő műsort megnézheti itt az Infostarton is.
máj. 1
16:06
Eldőlt a független színházak rövid távú sorsa (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megjelentette a támogatási rendet.
máj. 1
17:12
Tilos a szex, és ez nagyon vicces – megnéztük az Ellenállhatatlan kísértést, a Netflix realityjét (SzMo)
A résztvevők számára csak a helyszínen derül ki a szex teljes tilalma, ami épp a fordítottja az eddigi valóságshow-koncepcióknak.

2020. május 2. szombat

máj. 2
0:06
Az Efott még nem döntött az idei fesztivál sorsáról, most a közönség segítségét kérik! (Blikk)
A kormány tegnapi bejelentette, hogy semmilyen 500 főnél nagyobb tömegrendezvényt nem lehet megrendezni egészen augusztus 15-ig, majd még az este folyamán pontosítottak, tudatva, hogy a rendelet az 500 fő alatti tömegrendezvényekre is érvényes.
máj. 2
0:10
Gyász: meghalt a zenészlegenda - a világ egyik legjobb dobosaként emlegetik (Blikk)
79 éves korában Párizsban elhunyt Tony Allen, az afrobeat mozgalom egyik megalapítója és legendája, írta meg a 444.hu a Guardian nyomán.
máj. 2
9:06
Csapás minden múzeum számára – körkép (Infostart)
A nagy budapesti múzeumok működését is érzékenyen érinti a veszélyhelyzet idején kieső jegybevétel.
máj. 2
11:09
A világ körül Monet-val (Spa Trend Online)
Egy hónapja még nem gondoltam, hogy ebből állandó program lehet. A világ múzeumai a koronavírus járvány miatt zárva – ezekben az időkben mindenki csak virtuális sétákat tehet a termekben. De azt folyamatosan bővülő lehetőségek között teheti. Ma Claude Monet nyomában megyünk múzeumozni.

2020. május 3. vasárnap

máj. 3
0:03
Rossz hírünk van: újabb film premierjét tolták el a koronavírus miatt (Blikk)
Egy évvel eltolódik a Johnk Wick 4. premierje.
máj. 3
10:24
A mikrofondobálós Loca Pantera ismét kiakasztotta Gáspár Lacit (SzMo)
Az X-Faktor után most egy másik műsorban látták viszont egymást.
máj. 3
15:39
Elhunyt Scherer József (Spa Trend Online)
Életének 73. esztendejében szombaton elhunyt Scherer József nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia

2020. május 4. hétfő

máj. 4
0:03
Összefogtak a magyar zenészek: így pótolják a járvány miatt elmaradt fesztivált (Blikk)
Ingyenes rendezvénnyel kárpótolja közönségét augusztus végén az Ukk&Roll fesztivál szervezőcsapata. A Karanténzáró Rock Pikniken a zenekarok tiszteletdíj nélkül állnak színpadra, közös ünneplésre invitálva a közönséget. A eseményen fellép többek közt a Disco Express, a Stula Rock és a Samas, de ott lesz az Ukk&Roll 2017-es himnuszát jegyző
máj. 4
0:06
Baán László: június–júliusban már nyithatnak a hazai múzeumok is (Infostart)
A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ez évre tervezett tavaszi nagy kiállításait valószínűleg csak jövőre tudják bemutatni a közönségnek – mondta az InfoRádiónak Baán László miniszteri biztos, az intézmények főigazgatója.
máj. 4
0:07
A magyar mentősöknek is köszönetet mondtak a világhírű zenészek (Blikk)
A Queen Adam Lamberttel kiegészülve mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak.
máj. 4
0:11
Dalol, mint egy pacsirta: mindenkit elvarázsolt a 96 éves, Alzheimer-kóros nagymama (Blikk)
Olyan történt a Britain’s Got Talent című tehetségkutató színpadán, amiért már megérte megrendezni a válogatót.
máj. 4
8:21
Videosuli – 6. osztály, Vizuális kultúra: Hogyan olvassuk a grafikonokat, diagramokat? (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hatodikosoknak szóló órája: Vizuális kultúra. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 4
8:23
Videosuli – 5. osztály, informatika: Algoritmus fogalma, értelmezése, algoritmus-leíró nyelvek (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, ötödikeseknek szóló órája: Informatika. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 4
8:25
Videosuli – 7. osztály, biológia: Az élőlényeket felépítő anyagok, anyagcsere (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hetedikeseknek szóló órája: Biológia. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 4
8:27
Videosuli – 8. osztály, kémia: Az állatok és az ember életéhez szükséges tápanyagok kémiai tulajdonsága (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, nyolcadikosoknak szóló órája: Kémia. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 4
8:39
Videosuli – 2020. május 4.: A mai leckék anyagai itt találhatóak! (Blikk)
A videotanár.hu-val együttműködésben a Blikk.hu is részt vesz az otthonról tanulni kényszerülő iskolások segítésében.
máj. 4
10:48
Szép sötét világ (Spa Trend Online)
Optimista utópiának indult, mostanra az élhetetlen és hazug jelent is megmutatja a több mint ötven éves sorozat.
máj. 4
11:54
A szabadság ára (Spa Trend Online)
A Netflixen március közepe óta látható az Unorthodox című négy részes minisorozat. Az alapjául szolgáló önéletírás, Deborah Feldman: Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek című regénye április végén jelent meg magyarul.
máj. 4
13:00
A legjobb mesterség (Spa Trend Online)
Márquez kötete az újságírás lelkesült apoteózisa is. Vajon mit szólna a dél-amerikai diktatúrák szorítását megtapasztalt kolumbiai író honi sajtóviszonyainkhoz?
máj. 4
13:09
Támogass te is tehetséges magyar fiatalokat! (SzMo)
Idén is várják az 1%-os személyi jövedelemadó felajánlásokat a Nemzeti Tehetség Program számára, mellyel a tehetséges magyar fiatalok támogatásához, céljaik megvalósításához járulhatsz hozzá.
máj. 4
17:09
Mi lesz a nyárral? Mi lesz a Balatonnal? - Beszélgetés-sorozatot indít a MOL Nagyon Balaton (SzMo)
A házigazdák hétről-hétre más-más balatoni események főszervezői, a meghívott vendégek pedig ismert balatoni személyek, művészek, turisztikai szakemberek.
máj. 4
20:24
Márta István: ennek a fesztiválévnek szinte vége is (Infostart)
A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke szerint a fesztiválgazdákat azért kellene most legalább egy kicsit megsegíteni, hogy legalább jövőjük lehessen az eseményeknek.
máj. 4
20:57
A Queen a magyar egészségügyieknek is köszönetet mond az új klipjében (SzMo)
A karanténvideóban szereplő mentőautó ráadásul különleges, már csak kevés hasonlóval lehet találkozni.
máj. 4
21:03
Mocskos szereposztó dívány, tinigyilkosság, és újra támad a Fertőzés – májusi streaming-ajánló (SzMo)
Jim Parsonst még sosem láttuk ilyen undorítónak. Egy magyar sorozatot is ajánlunk a sok felkavaró/izgalmas tartalom mellé.

2020. május 5. kedd

máj. 5
0:03
Egymást faggatta Freddie és Ya Ou: hihetetlen titkok derültek ki az énekesekről a Magneoton Spotlight legújabb részében (Blikk)
Elkészült a Magneoton Spotlight friss része, a főszerepben Freddie és Ya Ou mutatta meg magát.
máj. 5
0:07
Új Star Wars-filmet rendez az Oscar-díjas rendező (Blikk)
Egy új Star Wars-filmet-rendez az Oscar-díjas Taika Waititi, aki egyben a film forgatókönyvírója is lesz együtt Krysty Wilson-Cairnsszel – jelentette be hétfőn, a nemzetközi Star Wars-napon a Disney és a Lucasfilm.
máj. 5
0:11
Gyász: életét vesztette a legendás brit együttes zenésze (Blikk)
A 71 éves Dave Greenfield pozitív eredményt mutatott a koronavírusteszten.
máj. 5
3:45
Elképesztő titkokat árult el a Csinibaba forgatásáról Németh Kristóf: a Fórum színház igazgatója így emlékszik vissza élete egyik legmeghatározóbb élményére (Blikk)
Főiskolásként csöppent bele a Csinibaba forgatásába Németh Kristóf (44), aki a mai napig élete egyik meghatározó élményének tartja, hogy részt vehetett a film készítésében. Az 1997-es zenés mozi a magyar film napja alkalmából 20 klasszikus hazai vígjáték között április 30-tól tíz napig ingyenesen elérhető a Nemzeti Filmintézet internetes oldalán.

Keresés