2020. május 10. vasárnap

máj. 10
0:06
Még a vér is megfagy az ereinkben minden idők legvérszomjasabb lényétől – Több mint negyven évvel ezelőtt mutatták be az első Alien-filmet (Blikk)
Csodás bolygót fedez be a galaxis mélyére tartó űrhajó legénysége. A Paradicsomnak tűnő új világ azonban sötét és veszélyes. Ha valaki tigrissel néz farkasszemet, legalább tudja, mi következik. Az Alien: Covenant című sci-fi horrorban nem, és ettől igazán félelmetes. Erről bárki megbizonyosodhat, ha szombaton 22.15-kor átkapcsol a Tv2-re.
máj. 10
6:18
Meghalt Little Richard (Hírstart)
Tiszteletére az Illés-együttes is dalt írt Little Richard címmel.
máj. 10
8:18
Online debütál a Hűség című díjnyertes magyar dokumentumfilm (Hírstart)
Május 15-étől online megtekinthető a Szekeres Csaba által rendezett Hűség című dokumentumfilm, amely a tavalyi Ars Sacra Filmfesztiválon első helyezést ért el. A rendhagyó filmforgalmazással együtt az alkotók elindítják Felejthetetlen Történetek elnevezésű projektjüket is: a film főszereplői által inspirálva egyedi történeteket gyűjtenek azokról a
máj. 10
9:09
Akinek Jimi Hendrix volt a gitárosa: 10 tény Little Richard életéből (Koncert.hu)
Nyolcvanhét éves korában, Nashville-hez közeli otthonában szombaton elhunyt Little Richard. A zenész halálának hírét fia, Danny Penniman közölte a Rolling Stone magazinnal, de a halál okát nem árulta el. Nem akárhonnan indult – nem akárhova jutott...
máj. 10
9:18
Milánóig menekült a kisvárosi magyar lány (24.hu)
Ott dolgozva végre szabadnak érezte magát a magyar lány.
máj. 10
9:18
A Harry Potter sztárja apa lett (Hírstart)
A Harry Potter sztárja apa lett Varázslat vagy sem,  Harry Potter Ron Weasleye felnőtt. 10 pont a  Griffendélnek! A 31 éves Ruper Grintnek és feleségének megszületett első gyermekük. „Rupert Grint és Georgia Groome örömmel erősítik meg, hogy megszületett kislányuk. Valamint arra szeretnének kérni mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket
máj. 10
9:21
Vasárnap – online kulturális programajánló a karantén idejére (Infostart)
Koncertek, online élő közvetítések, letölthető felvételek, hangoskönyvek és InfoRádió-interjúk – itt a vasárnapi kínálat unalom és depresszió ellen.
máj. 10
9:30
Vasárnap – online kulturális programajánló a karantén idejére (Hírstart)
Koncertek, online élő közvetítések, letölthető felvételek, hangoskönyvek és InfoRádió-interjúk – itt a vasárnapi kínálat unalom és depresszió ellen.
máj. 10
9:42
Koronavírusban halt meg az Eleven híd rockegyüttes basszusgitárosa (Hírstart)
Pár nappal ezelőtt Bökönyi László az Eleven híd basszusgitárosa (52 éves) heteken át tartó kórházi beavatkozás ellenére, elvesztette a küzdelmet a koronavírussal szemben. A hírt a rockzenész családja mély fájdalommal osztotta meg közösségi oldalukon.    ” 52 évesen a koronavírus miatt vesztettük el…. most leírom nektek a teljes történetet, de nem a
máj. 10
9:51
Mellette újra az a kisfiú voltam, aki először hallott rock and rollt – hírességek búcsúznak Little Richardtól (24.hu)
Mick Jagger és Michelle Obama is megemlékezett a legendás zenészről.
máj. 10
9:54
Hobbit-maratonnal 283 ezer font adományt gyűjtött Andy Serkis (Hírstart)
A Gollamot alakító Serkis 11 óra alatt olvasta fel pénteken az 1937-ben megjelent regényt.
máj. 10
10:24
Megvan, mikor nyitják újra az athéni Akropoliszt (Hírstart)
Görögország legfőbb idegenforgalmi látványossága március közepe óta tart zárva a járvány miatt.
máj. 10
10:36
Visszatér a Star Wars halottnak hitt szereplője (Hírstart)
A népszerű karaktert A Jedi visszatér óta nem láthattuk élőszereplős Star Wars-ban.
máj. 10
10:57
Andy Serkis 11 óra alatt olvasta fel A hobbitot, egy halom pénzt gyűjtve jótékony célra (24.hu)
A Gollamot alakító csak vécészünetekkel szakította meg a felolvasást.
máj. 10
11:30
60 éves Bono, a U2 legendás frontembere (24.hu)
60 éves Bono, a U2 frontembere, aki már akkor is ideje nagy részében humanitárius munkát végzett, amikor az még nem volt ennyire menő. Ráadásul a koncerteken mai napig úgy viselkedik, ahogy egy tisztességes frontembernek kell.
máj. 10
11:54
Megvan, mikor nyitják újra az athéni Akropoliszt (Hírstart)
Görögország legfőbb idegenforgalmi látványossága március közepe óta tart zárva a járvány miatt.
máj. 10
12:09
Hobbit-maratonnal 113 millió forintnyi adományt gyűjtött Andy Serkis (Szeretlek Magyarország)
A 283 ezer font sokkal több lett, mint amit vártak. A Gollamot alakító színész 11 óra alatt olvasta fel a regényt.
máj. 10
12:18
Lemerültek az oroszok a Mariana-árok fenekére (Hírstart)
Lemerült a Mariana-árok fenekére a Vityjaz-D orosz, személyzet nélküli, automatizált mélytengeri merülőkészülék, a fasizmus feletti győzelem 75. évfordulójának tiszteletére – közölte az Perspektivikus Kutatások Alapja (Fpi) szombaton az Interfax hírügynökséggel. A térképészeti felvételek készítésére és mintavételre alkalmazható Vityjaz moszkvai idő
máj. 10
12:48
Rekordot döntött a börtönből szabadult rapper (Hírstart)
6ix9ine új klipjét máris közel 60 millióan nézték meg.
máj. 10
13:12
Rekordot döntött a börtönből szabadult rapper (Hírstart)
6ix9ine új klipjét máris közel 60 millióan nézték meg.
máj. 10
13:30
Idén online rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált (Hírstart)
Az eseményen csaknem félszáz programot követhet az érdeklődő közönség.
máj. 10
14:00
Jó hírünk van a Bad Boys 4 kapcsán! (Hírstart)
Nagyon úgy tűnik, hogy a Mindörökké rosszfiúk sikerén felbuzdulva a Sonynál máris belevágtak a Bad Boys 4 előkészületeibe. Jerry Bruckheimer, aki a film producereként vett részt a munkálataiban a Col...
máj. 10
14:48
A Konyhafőnök új évadát is csúsztatja az RTL Klub (24.hu)
A Tanár és az Apatigris után újabb műsor került le az RTL Klub jelenlegi műsorrendjéről.
máj. 10
16:06
Országismereti és műfordítói táborokat tartanak augusztusban Lakiteleken (Hírstart)
A résztvevő fiatalok neves szakemberek irányításával ismerkedhetnek meg a műfordítás mesterségével, szakmai fogásaival.
máj. 10
17:42
Közös karanténklipet forgatott Ariana Grande és Justin Bieber (Hírstart)
A klipben rengeteg híresség feltűnik, többek között Hailey Bieber, Kendall Jenner, Mila Kunis, Gwyneth Paltrow és Ashton Kutcher is!
máj. 10
18:09
Budapest nevét viseli Keith Jarrett születésnapi albuma (Koncert.hu)
Keith Jarrett és kiadója egy Budapesten, a Müpában készült felvételt bocsájt ki a zenész 75. születésnapja alkalmából.
máj. 10
18:24
Néptáncos film készül a nemzeti összetartozás napjára (Hírstart)
A szervezők arra kérik a táncosokat, hogy környezetük emblematikus helyszínein készítsenek 1-2 percnyi videofelvételt szólóban vagy párban.
máj. 10
18:39
Nézze újra otthon a legjobb Batman-trilógiát (24.hu)
Bepótolni vagy újranézni is érdemes a Nolan-féle Sötét lovag-trilógiát.
máj. 10
18:48
Néptáncos film készül a nemzeti összetartozás napjára (Hírstart)
A szervezők arra kérik a táncosokat, hogy környezetük emblematikus helyszínein készítsenek 1-2 percnyi videofelvételt szólóban vagy párban.
máj. 10
19:12
A nap fotója: Különös jelenség jött létre a Nap körül, úgy hívják: Halojelenség (Hírstart)
Halojelenség a Nap körül Budapestről fotózva 2020. május 9-én. A gyűrű alakú fényjelenséget a 8-12 kilométer magasban elhelyezkedő fátyol- és pehelyfelhőkben lévő jégkristályokon megtört és visszaverődött fénysugarak okozzák. Mti/Mónus Márton
máj. 10
19:45
A prűd, vallásos nénié a legmenőbb pornóbolt (24.hu)
Alighanem a címben foglalt információ elég is, hogy az olvasó eldöntse, izgatja-e a téma, de a Circus of Books valójában jóval több, mint botránydoku.
máj. 10
20:36
Megemeli a televíziós pályázatok keretösszegeit az NFI (Hírstart)
Mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók.
máj. 10
20:54
Megemeli a televíziós pályázatok keretösszegeit az NFI (Hírstart)
Mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók.
máj. 10
22:24
Sok magyar múzeum készül különleges programokkal a Múzeumok Napjára (Hírstart)
A Mozaik Múzeumtúra digitális iskolai múzeumi oktatási napot szervez a múzeumok nemzetközi napja alkalmából május 18-ra.
máj. 10
22:36
Húsz magyar múzeum készül különleges programokkal a Múzeumok Napjára (Hírstart)
Minden program ingyenes, csak regisztrálni kell.

Keresés