Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének városüzemeltetési munkatársai folyamatosan szépítik a kerületet, gondozzák a zöldterületeket. A Búza és Huszti út sarkán egy lakossági bejelentést követően levágták a kilátást nehezítő sövényt, valamint az időjárás függvényében folyamatos a kaszálás és a parlagfű mentesítés is.
Napról napra melegszik az idő; pénteken már nagy területen mérünk majd 30 fok feletti csúcshőmérsékleteket. Extrém erős UV-sugárzással érkezik a tikkasztó hőség.
Ha a lehulló csapadékot nem elvezetjük, hanem megtartjuk otthonunkban, azzal nem csak a pénztárcánknak teszünk jót, de a hőség és szárazság ellen is hatékonyan védekezhetünk. Ráadásul ezzel sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük azt a természeti kincset, amely minden élet alapja. A WWF Magyarország ahhoz ad tippeket, hogy hogyan tartsuk meg a vizet
A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély erre, nemrég még csak 10 volt. Az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén.
Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.
A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély erre, nemrég még csak 10 volt. Az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén.
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Eleinte még néhol élénk nyugati, délnyugati szél mérséklődik, majd helyenként megélénkül a déli, délkeleti.
Pénteken még a hőség miatt lesz érvényben négy északkeleti megye kivételével az egész országban riasztás, lesz, ahol 36 fokig forrósodika levegő, ilyen ebben az évben még nem volt. Vasárnapra azonban alaposan megváltozik a helyzet.
Pénteken még a hőség miatt lesz érvényben négy északkeleti megye kivételével az egész országban riasztás, lesz, ahol 36 fokig forrósodika levegő, ilyen ebben az évben még nem volt. Vasárnapra azonban alaposan megváltozik a helyzet.
Az elmúlt néhány napban fokozatosan – szinte percről percre – emelkedett a hőmérséklet, ami nem lesz másként ma sem. Ám ekkor kicsit még jobban rákapcsol a légkör, és a hétvégén érkező hidegfront előterében kialakuló délies áramlás miatt afrikai meleg érkezik a térségbe. Ez meghozhatja az idei év legforróbb napját is Magyarországon, azaz a maximum
Az elmúlt hetekben magasabb volt az UV-B sugárzás, amelynek elsődleges oka, hogy a légkör ózontartalma az ilyenkor átlagosnál alacsonyabb – nyilatkozta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI megkeresésére. Fekete Dénes meteorológus kifejtette: a felszínre érkező UV-sugárzást alapvetően 4 tényező befolyásolja: a légkör ózontartalma,
Az elmúlt hetekben magasabb volt az UV-B sugárzás, amelynek elsődleges oka, hogy a légkör ózontartalma az ilyenkor átlagosnál alacsonyabb – nyilatkozta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI megkeresésére.
Várható időjárás az ország területén péntek estig: Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható helyenként élénk déli, délkeleti széllel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az elmúlt hetekben magasabb volt az UV-B sugárzás, amelynek elsődleges oka, hogy a légkör ózontartalma az ilyenkor átlagosnál alacsonyabb - nyilatkozta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.
Az északkeleti, északi tájakon is csökken a felhőzet. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Eleinte még néhol élénk nyugati, délnyugati szél mérséklődik, majd pénteken helyenként megélénkül a déli, délkeleti.
Az aratásra száraz, meleg időre lenne szükség, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. A Dunántúlon viszont már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.
A száraz tavasz után a májusi esőzések miatt árasztották el az országot a szúnyogok, de a hivatalos irtó szerint az is gond, hogy a jelenlegi módszerrel csak a kifejlett szúnyogokat tudják gyéríteni, az utánpótlást nem.
A C/2020 F3 (NEOWISE) névű üstököst a hajnalban fotózták Salgótarján felett. Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető - írja az MTI.
Szombaton hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására zivatarok kialakulására számíthatunk, de előtte az ország nagy részén még fokozódó hőség várható.
Egyre melegszik az idő, és vele együtt az utazási hajlandóság is növekszik, ami abból is látszik, hogy tízből négy magyar nem fél a járvány utáni turisztikai utazások miatt. A nyaralások esetében egyértelműen a Balaton a legnépszerűbb belföldi úti cél, ahonnan a képes posztok áradata is megindult – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből.
Szombat délután északnyugat felől újabb hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására vasárnapra jelentősen visszaesik a hőmérséklet, országszerte megszűnik a kánikula.