Holnap, azaz csütörtökön déli óráktól kezdve gomolyosodásra kell számítani. Főleg egy összeáramlási zóna mentén (Duna-Tisza közén, illetve a Tisza vonalában, valamint nyugaton) kell számítani hózáporokra, záporokra, kis eséllyel zivatarra, hózivatarra. Megmaradó hóra nem kell számítani síkvidéken, csupán magasabb helyeken lehet átmenetileg lepel-1
A Nyugat-Dunántúlon napos, gomolyfelhős, másutt erősen felhős vagy borult idő várható. Elsősorban az ország középső harmadában alakulhat ki zápor, jégdarazápor, hózápor. Emellett a Tiszántúlon fordulhat elő gyenge eső, a délkeleti határvidéken esetleg havas eső is. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és az északkeleti megyékben napközben gy
Az ezredforduló óta már csak 50‒70%-ban válik be a korábban 80‒100%-os biztonsággal igaz népi bölcsesség. Az általános tendencia nem jelent egyenletes melegedést, március közepétől épp a szeszélyesebb időjárás volt a jellemző.
A több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporokra, hózáporokra is készülni kell a hétvégén. Melegedés továbbra sem várható, a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, a leghidegebb órákban pedig néhol mínusz 5 fok alá is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön
Az elmúlt fél évszázad meteorológiai adatai alapján már nem Sándor, József és Benedek hozzák a meleget, a tavasz kezdete korábbra tolódott, miközben szeszélyesebbé vált március közepén az időjárás - derül ki Kis Anna meteorológus, az ELTE TTK Meteorológiai Tanszék munkatársának tanulmányából.
A több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporokra, hózáporokra is készülni kell a hétvégén. Melegedés továbbra sem várható, a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, a leghidegebb órákban pedig néhol mínusz 5 fok alá is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Továbbra is vesztésre áll a tavasz. Szórványosan kialakulhatnak hózáporok, záporok, az éjszakai órákban pedig több helyen fagyni fog. A jövő hét végén érkezhet enyhülés.
Péntek reggelig a Duna vonalának tágabb környezetében várható a legtöbb felhő, arrafelé lehet számítani leginkább további hózáporok kialakulására. Napközben alapvetően erősen gomolyfelhős időben lesz részünk több-kevesebb napsütéssel, de lehetnek – főleg az Észak-Dunántúlon – tartósabban felhős körzetek. Szórványosan számíthatunk záporos csapadék k
Reggelig főleg a Duna vonalának tágabb környezetében várható a legtöbb felhő, arrafelé lehet számítani leginkább további hózáporok kialakulására - derül ki az Agrárszektor pénteki (2021.03.19.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a b
Egyre több helyen havazik, újabb csapadéktömb érkezik! Kora reggel a Duna vonalán voltak erősebb hózáporok, majd a csapadék a középső országrészre tevődött át, jelenleg is nagy területen vannak hózáporok, záporok.Északnyugat felől kiterjedt csapadékmező érkezik, amelyből a Dunántúl északi felében jellemzően hó hullik, záporos formában. A következő
Éjjel a középső országrészben havazott, nap közben pedig olvasóink a fővárosból jelentették, hogy elkezdett hullani a hó. Több olvasónk is jelezte pénteken délelőtt, hogy nagy pelyhekben havazik Budapest több részén. Főképpen
Változékony, mondhatni áprilisi, bolondos időjárást produkál nekünk itt a március. Az országban vannak olyan területek, ahol elkezdett szakadni a hó. Szerencsére a mennyiség nem nagy, talán meg sem marad belőle semmi, mégis kellemetlen, amikor már a napsütést és a meleget várná mindenki. Vagy a fényt az alagút végén. Legalább az időjárásban...
Változékony, mondhatni áprilisi, bolondos időjárást produkál nekünk itt a március. Az országban vannak olyan területek, ahol elkezdett szakadni a hó. Szerencsére a mennyiség nem nagy, talán meg sem marad belőle semmi, mégis kellemetlen, amikor már a napsütést és a meleget várná mindenki. Vagy a fényt az alagút végén. Legalább az időjárásban...
Változékony, mondhatni áprilisi, bolondos időjárást produkál nekünk itt a március. Az országban vannak olyan területek, ahol elkezdett szakadni a hó. Szerencsére a mennyiség nem nagy, talán meg sem marad belőle semmi, mégis kellemetlen, amikor már a napsütést és a meleget várná mindenki. Vagy a fényt az alagút végén. Legalább az időjárásban...
Teljesen megbolondult az időjárás, reggelre az ország több részén is havazott. De ezzel még nincs vége, nemsokára villámlással, viharos széllel és jégesővel csap le a zivatar
Teljesen megbolondult az időjárás, reggelre az ország több részén is havazott. De ezzel még nincs vége, nemsokára villámlással, viharos széllel és jégesővel csap le a zivatar.
Nem kedveskedik velük az időjárás, de az biztos, hogy meglepetést okoz: szombaton elszórtan havazásra is számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet legfeljebb -6 fok lesz.
Kontinensünk középső, illetve keleti részét továbbra is hideg légtömeg tölti ki, így itt felhős, hűvös idő a meghatározó. Szombaton szórványosan, elsősorban ismét a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén lehet kisebb havazás
A következő napokban sem várható még komolyabb enyhülés, folytatódik a télies tavasz. Változásra csak a jövő hét végén számíthatunk, csendesedik a légmozgás, száraz idő várható, kevesebb lesz a felhő, több a napsütés, jelentősen melegszik majd az idő.