Éjszaka sokfelé fagypont alá csökken a hőmérséklet, a fagyzugokban -5 fok is lehet, és helyenként párássá is válik a levegő. Csütörtökön napközben a sok napsütés hatására viszonylag magasra emelkedik a hőmérséklet, felhők és csapadék nem lesz, legfeljebb délnyugaton lehet kevés fátyolfelhő, és a Dunántúlon élénkülhet meg a szél. Pénteken azonban tö
Hónapokig, évekig tartó ukrajnai háborúval számol a kormány; Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető marad; nem lesz önálló egészségügyi és oktatási minisztérium sem; kiderült a parlamenti alakuló ülést követő menetrend is - a csütörtöki Kormányinfón.
Továbbra is Kocsis Máté vezeti a Fidesz frakcióját – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője, nem titkolván azt sem, hogy „kormányzati pozíciót kaphatott volna Kocsis Máté, de ő úgy döntött, hogy marad a Fidesz frakcióvezetője”.
Az árak az egekben vannak, országszerte drágulnak az élelmiszerek, így elképzelhető, hogy a balatoni nyaralásunkon is mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni.
Bevált az árstop a kormány szerint, egyelőre mégsem hosszabbítottak rajta. Gulyás Gergely miniszter csütörtökön azt mondta, 13 százalékra rúgna az infláció állami beavatkozások nélkül, és azt ígérte, napokon belül döntenek az eredetileg jövő vasárnapig tartó élelmiszerár-stopról. Az általunk kérdezett üzletláncnál múlt hét óta 15-20 százalékkal töb
Mediterrán ciklon érkezik, viharos szélre is számíthatunk. Labilis meleg szektor veszi át az uralmat pénteken. Több hullámban érkezik csapadék a hétvégén.
Szentkirályi Alexandra kijelentette: a nemzeti kormány nem gondolkodik megszorításokban a jövőben sem, és továbbra is a magyar családokat fogják segíteni.
Vasárnap napközben újra felhősödésre számíthatunk, a déli óráktól egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar, nagyobb számban a középső és keleti tájakon
Özönvíz zúdult Bajára péntek kora este. A percek alatt esett nagy mennyiségű csapadékot nem tudta elvezetni a város csatornarendszere, ezért több helyen az utcákon hömpölygött a víz. Elárasztotta a város főterét és az egyik nagy üzlet parkolóját. Az özönvíz utáni a sáros hordalékot sok helyen még ma is takarították.
A délies szél élénk, hajnalban a Kisalföldön, illetve az Alpokalján már meg is erősödhet. Aztán napközben ez a délies légmozgás tovább erősödik, már viharos lökései is lehetnek.
Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.
Több északkeleti járásra már másodfokú riasztásokat adott ki a zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.
Több északkeleti járásra már másodfokú riasztásokat adott ki a zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.