Nem várható sok eső, eközben pedig mindkettő tározó üres – mondta el Gárdony polgármestere az InfoRádióban. Most 66 centiméteres a vízszint. A valaha volt legkisebb vízállás 53 centi volt, de nyáron egy hónap alatt legalább 15-20 centit párolog a Velencei-tó
Akár a 3-4 Celsius-fokot is elérheti a középhőmérséklet növekedése Magyarországon az évszázad végére, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben a hőség és a megváltozott klíma miatt megugrik a talajközeli ózonkoncentráció – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. budapesti konferenciáján. A szakemberek szerint a klímaváltozás már a mindennapi tapa
Az ország nagy részén szerdán többnyire napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Főként a nyugati, délnyugati térségben alakulhat ki helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Napközben ismét többfelé megélénkül a szél. Ami pedig a következő napokat illeti, úgy tűnik, egy időre búcsút mondhatunk a zord időjárásnak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a technológia a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció – hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az
A mai nap folyamán az ország egyes részein még megmarad a borongós időjárás. Olyan térség is akad, ahol éjfélig villámlás, jégeső, szélvihar miatt adtak ki figyelmeztetést. Ám a hétvégére rendeződhet a helyzet, és talán már a hosszú hétvége első napjait is érdemes lehet a szabadban tölteni.
A Velencei-tó helyzete idén májusban kritikus ponthoz érkezett. Az aszályos időjárás és a csapadékhiány miatt a tó vízszintje drámaian alacsony: az agárdi vízmérce mindössze 66 centimétert mutatott május közepén, és a nyári hónapokban további apadás várható. A tó kiszáradásának veszélye nemcsak a helyi ökoszisztémát, hanem a turizmust és a tóparti
Meleg lesz a pünkösdi hosszú hétvégén; egy kicsit melegebb, mint ilyenkor szokott, de ez még nem hőhullám – mondta az InfoRádió megkeresésére Kuntár Roland meteorológus, a HungaroMet munkatársa. Csapadékra most ne számítsunk!
Ha körbenézünk a városhatáron kívül, azt látjuk, hogy zöld a természet, éppen ezért nehéz elhinni azt a tényt, hogy aszály van. A Velencei-tó vízszintje 2026 tavaszán vált kritikusan alacsonnyá, most nagyjából 60 centiméterrel mértek alacsonyabb értéket, mint egy évvel korábban. A Fókusz riportere a Házasodna a gazda szereplőihez is ellátogatott: v
Alig néhány napja még szakadó eső, viharos szél és kifejezetten hűvös idő nehezítette a mindennapokat, most viszont teljesen más irányt vehet az időjárás. A friss előrejelzések szerint egy gyors felmelegedés jöhet, amely a hétvégére már nyárias csúcsokat is hozhat.
A kevés gomolyfelhő mellett alapvetően napos időre számíthatunk pénteken. Legfeljebb a keleti határ közelében alakulhat ki futó zápor. A szél sokfelé lesz élénk, erős. Az ország középső részén lehet mérsékeltebb a légáramlás. A hosszú hétvégén ugyanakkor visszatér a napsütés és kellemesen meleg, tavaszias időjárás.
A HungaroMet napos és száraz időszakot jelez péntektől hétfőig, tartós északi szél kíséretében. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pénteki 23–28 fokról hétfőre 25–31 fokig melegszik a levegő.
A pünkösdi hosszú hétvégén végig sütni fog a nap, eső egyáltalán nem várható, az északi szél viszont sokfelé erős lesz. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pénteki 23–28 fokról hétfőre 25–31 fokig melegszik a levegő.
Az utolsó pillanatos foglalások és a jó idő hatására jelentősen megélénkült a pünkösdi hosszú hétvége iránti kereslet. A szallas.hu adatai szerint a Balaton lett a legnépszerűbb úti cél, Siófok pedig a foglalási toplista élére került.
A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól – közölte a Szallas.hu.