A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most pedig a küldetés megmentése érdekében egy újabb műszert kapcsoltak le a Voyager–1 űrszondán.
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról a fogyasztás érdemi növekedése, és a hazai beszállítók helyzetének javulása érdekében. Az OKSZ üdvözli a felálló új kormányzat versenybarát hozzáállását – k
Megdöbbentő archív felvételt tett közzé elemzői oldalán Török Gábor. A videó egy mintegy 16 évvel ezelőtti közmédiás szereplését idézi fel, amelyen a politológus feltűnően fiatalon látható. A felvétel azonban nemcsak nosztalgikus értéke miatt keltett figyelmet.
Az elmúlt hetek szinte teljes egészében csapadékmentes időjárása mára megtette a hatását: az ország szinte egészében valamilyen fokú aszály van, különösen a keleti országrészben súlyos a helyzet. Ez április végén már olyan szintet ért el, hogy jelenleg a talaj azt az arcát mutatja, amelyet más években nyár elején szokott. A hetekkel előrébb tartó s
Megérkezett az agymozgató kvíz, ahol csak a legjobb játékosok jutnak el legalább 6 pontig. A kérdések különböző témákból érkeznek, így végig koncentrálnod kell, ha igazán jó eredményt szeretnél elérni. Ez a kihívás tökéletes választás egy kis napi szellemi edzéshez. A vegyes kvízekkel könnyedén beiktathatsz egy kis mentális edzést a napodba. Rövid
Papp-Zakor Ilka írásai megszólaltatják azokat, akiknek a belső világa a maga tökéletlen, groteszk módján az egész Világegyetemet modellezi, s akik ennek az illeszkedésnek vagy univerzális variációs ismétlődésnek hála igenis képesek otthonossá tenni a világot maguk számára – A Hazai Attila-díjas Papp-Zakor Ilkát Bárány Tibor méltatja.
Mindig is rajongtam az árnyas, dús kertekért, ahol a harsogó zöld levelek között az ember egy kicsit fellélegezhet a kánikulában. Tavaly azonban egy baráti grillezés után rájöttem, hogy amit én békés oázisnak gondoltam, az valójában egy all-inclusive hotel a környék összes kullancsának. Sokan abban a hitben élnek, hogy a vérszívók csak a mélyerdőkb
A rajongók öröme határtalan, Dióssy Klári visszatér a televíziózás világába, újra ő lesz a Ridikül műsorvezetője. Eldőlt, Dióssy Klári visszatér a Ridikül műsorvezetői székébe, soha senki visszatérését nem várták még így a rajongók. Az évek során számtalan műsorvezető váltotta egymást a Ridikül című talkskowban. Sokak nagy kedvence, Dióssy Klári 20
Jelentősen nő a magántőkealapok átláthatósága, az MNB pedig nem vállal veszteséget a 4iG kötvényeinek átütemezésénél – jelentette ki Varga Mihály. Az MNB elnöke szerint a transzparencia elkerülhetetlen, a valódi sajtó pedig sok esetben pontosan beazonosította a magántőkealapok valódi tulajdonosait. Az új vezetés célja nem az alapítványi vagyon „bed
Egy 11–12. századi falu maradványait és egy tudományos szempontból zavarba ejtő, vasabroncsos faedényt azonosítottak a régészek Ács határában. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete (MNM NRI) és a győri Rómer Flóris Múzeum szakemberei az autópálya-bővítést megelőzően végeztek feltárást a háromhektáros területen.
Ifj. Schóbert Norbi életének egy fontos mérföldkövéhez érkezett: sikeresen befejezte a középiskolai tanulmányait. Az édesanyja, Rubint Réka posztot tett közzé a Facebookon, ahol részletesen mesélt arról, milyen döntéseket hozott Norbi érdekében, és hogyan váltak ezek a döntések a lehető legjobbakká. A posztban Réka nemcsak a fiú eredményeit méltatt
A babérlevélből készült italok most újra felkapták az internetet. Egyre több videó állítja, hogy a "babérvíz" éhgyomorra csodát tesz, javítja az emésztést, zsírt éget, sőt még méregtelenít is. A valóság ennél józanabb, de így is érdekes: a babérlevélnek lehet enyhe, valós emésztést támogató hatása, csak nem csodaszerként érdemes rá nézni. Ez szépen
Hétfő délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, s összességében napos, száraz idő várható. Majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. Az időjárás-előrejelzések szerint a pár nap múlva érkező enyhe lehűlés után ismét visszatér majd a tavaszias időjárás.
16 évesen vált a szolárium rabjává egy brit lány, aki pár évvel később szembesült a mesterséges napozás hosszú távú következményeivel. A most 19 éves Megan Blain rémisztő változásokat észlel a bőrén, és már érti a bőrrák veszélyeit. Az állandó szoláriumozásról azonban képtelen lemondani.
Hat év után távozik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriuma: az alapítói jogokat az új, felsőoktatásért felelős minisztériumnak ajánlják fel. A döntést Böszörményi-Nagy Gergely jelentette be, kiemelve az elmúlt évek eredményeit, amelyeket Fellegi Tamás közreműködésével értek el.
Gulyás Gergely leendő frakcióvezető tett közzé egy táblázatot, hogy az ellenzékbe szorult párt mely tagjai milyen bizottsági helyeket töltenek majd be a következő ciklustól.
A pályafutása 970. gólját szerezte Cristiano Ronaldo szerdán, amikor fejjel betalált szaúdi labdarúgócsapata, az al-Nasszr hazai bajnoki mérkőzésén, amelyet az al-Ahlival vívott, s 2-0-ra nyert meg. A mérkőzés után a portugál sztár őszintén nyilatkozott a jövőjéről. A szurkolók nagy része viszont még nincs arra felkészülve, amire a támadó utalt.
Hosszú évek egyeztetése után áttörés született az Európai Unióban: a tagállamok elfogadták a szociális biztonsági rendszerek koordinációjának modernizálásáról szóló megállapodást, az úgynevezett „883-as dossziét”. A döntés több mint egy évtizednyi tárgyalássorozat végére tett pontot, és jelentős előrelépést jelent több millió európai munkavállaló s
Nem hagyták ki a magyar sztárok sem Az ördög Pradát visel 2. premierjét. A vörös szőnyegen sok hazai híresség jelent meg, mindannyian kíváncsiak voltak a hollywoodi sikerprodukció folytatására. Az esemény olyan volt, mint egy divatbemutató.
Mind a négy nyertes jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél a négy sorsoláson megnyert összesen mintegy 8 milliárd forintos nyereményért. Ettől függetlenül a rendkívüli vizsgálatot lefolytatják a Skandináv lottó, a hatos lottó, a Joker és az ötös lottó sorsolásain elért telitalálatok ügyében, miután a közvéleményben kétségek merültek fel a sorsoláso
A Bitcoin árfolyama heteken át küzd a piaci átlag szintjével, miközben rekordszintű short pozíciók halmozódnak fel a derivatív piacokon. A legfrissebb Glassnode-elemzés szerint minden adott egy short squeeze-hez, ha a vevők hirtelen megjelennek. A Bitcoin árfolyam heteken át egy szűk sávban vergődik, miközben a piaci elemzők egyre hangosabban emle
Május 1. sokaknak csupán egy szabadnap vagy majális, valójában azonban a munkavállalói jogok és a társadalmi összefogás szimbóluma. Honnan ered az ünnep, és mit jelent ma? Idén Budapesten nemcsak a hagyományok kerülnek fókuszba, hanem egész napos, ingyenes program is várja a dolgozókat és családjaikat.
Több népszerű szolgáltatás is díjmentessé válik az OTP-nél, ezzel nem titkoltan a Revolutot kívánja lekörözni a legnagyobb hazai bank. A legnagyobb kedvezményeket a Junior ügyfelek kapják. A bank júliustól az inflációnál kisebb mértékben drágítja a számlavezetési díjait, a kedvezmények azonban a legtöbb ügyfél esetében kompenzálják az emelést.
Megdőlt az országos napi hidegrekord csütörtök virradóra: a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon -5,0 Celsius-fokot mértek, ami alacsonyabb az 1976-ban, Kékestetőn regisztrált korábbi csúcsnál.
Zendaya stílusa az egyik legizgalmasabb jelenség a kortárs divat világában, mert következetesen a határok feszegetésére épül, mégis eleganciát és kifinomultságot sugároz. Nem "csak" különleges ruhákat visel, hanem olyan vizuális történeteket teremt, amelyekben az outfit az önkifejezés eszközévé válik.
A 19. században bevett gyakorlat volt a post mortem fotózás, mely során a család még egyszer utoljára együtt fotózkodott a halott hozzátartozóval, akit az alkalom kedvéért felöltöztettek, kicsinosítottak és élőként kezeltek. Mexikóban a halált egy más állapotba való átlépésnek tekintik, így például halottak napján nem az elvesztett életeket gyászol
Nórának csak olaj volt a tűzre, hogy hozzátartozói azt mondogatták: túl késő újrakezdeni. Most, pár évvel a válás után az alábbi történettel kíván üzenni a károgóknak.
Pörög az e-kereskedelem és a csomagszállítás, felpörög az Uber is. Budapesten elindult az Uber Futár, mutatjuk, hogyan kell használni és hogy hogyan fognak árazni. Mi történt? Mától az Uber alkalmazáson keresztül Budapesten is elérhetővé válik az Uber Futár, amellyel a felhasználók gyorsan, egyszerűen és a hagyományos taxi tarifánál akár kedvezőbb
A geopolitikai törésvonalak láncreakciót indítottak el: az adásban a közel-keleti krízis gazdasági következményeitől indulva a Nato válságán át egészen az ukrajnai béke és a területi lemondások húsbavágó kérdéséig jutunk.
Sokan keresik, de kevesen tudják pontosan: hol lehet visszanézni A legjobb ajánlat 1. évada. Az RTL új műtárgy-felfedező műsora gyorsan a nézők kedvencévé vált – szerencsére nem maradsz le semmiről, ha tudod, hova kell kattintani.
Szokatlan jelenetet örökített meg Zalavári Noémi, az RTL Híradó riportere: a Tisza párt országgyűlési frakcióvezetője, Bujdosó Andrea egyenként mutatkozott be az Országházban a sajtótájékoztatóra érkező újságíróknak. A politikában ritka az ilyen közvetlen gesztus, különösen egy olyan feszült időszakban, amikor minden mozdulatnak súlya van.
A férfit azzal vádolják, hogy 26 éve meggyilkolta a 11 éves fiút egy Baja környéki tanyán. A vádlott tagad, noha korábban beismerte tettét. A tárgyalás a nyáron folytatódik.
A helyszínen kiderült: a beteg állapota kritikus, az orvos ezért az azonnali beavatkozás mellett döntött. Az RTL Híradónak, azt mondta, hogy ebben az esetben fontosabb volt a gyorsaság, mint a sterilitás. A férfi túlélte az életveszélyes sérülést.
Hogyan kerülhetett ismét egy fegyveres támadó Trump közelébe? Hol voltak az elnök emberei? Ki és miben hibázhatott újra? Ezekre a kérdésekre szakértőktől vártuk a választ miközben annyi már biztos, hogy a szombati támadó 31 éves, Kaliforniában élő tanár, aki videójáték-fejlesztőként is dolgozik.