Kyle Lowry már júliusban lezárta húszéves NBA-pályafutását, méghozzá pontosan úgy, ahogyan korábban megígérte: visszatért Torontóba, egynapos szerződést kötött a Raptorsszal, majd annak a franchise-nak a játékosaként vonult vissza, amellyel karrierje legnagyobb sikereit érte el. Akkor azt is bejelentették, hogy a 7-es mezszáma többé nem kerül más j
A 30-szoros válogatott Gazdag Dániel távozott az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus Crew-tól. A támadóval szerződést bontott a klub. Sajtóhírek szerint a rutinos játékosnak már meg is van az új csapata.
A világbajnoki címvédő Lando Norris 2030-ig meghosszabbította szerződését a Forma-1-es McLarennel. A brit pilóta fizetése is az élmezőnyhöz tartozik. Akár az is előfordulhat, hogy a rutinos versenyző a wokingiaktól vonul vissza.
A nemzetközi összevetésben sokszor értelmezhetetlen számokat mutató hazai fociélvonal megtáltosodott a nyáron, kilenc válogatott játékos állt légiósnak ebben az évben. Ennek a magyar játékosok szerepeltetését előíró szabályok mellett a kormányváltás miatt elapadó pénzcsapokhoz is köze lehet.
A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Előzőleg Kiss Ágnes olyan számban lett ezüstérmes, női kenu egyes 500 méteren, amelyben magyar versenyző még soha nem volt dobogós. A kajakos Kopasz Bálin
A szlovén kerékpáros 31 kilométerrel a szakasz vége előtt esett el, az arca és a válla is megsérült. Pályafutása során először ad fel többnapos versenyt.
A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes a magyar szövetség volt szakmai igazgatójának, a szerdán elhunyt világ- és Európa-bajnok kajakos Boros Gergelynek ajánlja szombaton megszerzett aranyérmét. A négyes ezzel megvédte címét 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Az ünneplés v
A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes a magyar szövetség volt szakmai igazgatójának, a szerdán elhunyt világ- és Európa-bajnok kajakos Boros Gergelynek ajánlja szombaton megszerzett aranyérmét, amellyel megvédte címét 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon.
Tovább alakítja keretét a Minnesota Timberwolves, amely néhány nappal Jonathan Kuminga megszerzése után újabb cserében állapodott meg, ezúttal a Utah Jazzel. A lépés nemcsak három játékost mozgat meg, hanem pénzügyi szempontból is kulcsfontosságú Minnesota számára, hiszen ezzel megnyílt az út Kuminga szerződésének véglegesítése előtt. Shams Charani
Az Újpest a második félidőben hátrányba került, de fordított és 3-1-re legyőzte hazai pályán a számtalan ziccert kihagyó Vasast a labdarúgó NB I hatodik fordulójának szombati játéknapján. A lila-fehérek a második félidőben tizenkét perc alatt szereztek három gólt. A Vasas csaknem harminc éve, 1997 októberében nyert legutóbb bajnokit az Újpest vendé
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az Európa-liga ligaszakaszának menetrendjét. Ebből kiderült, hogy a Ferencváros Skóciában kezdi a sorozatot szeptember 17-én. A zöld-fehérek januárban fogadják Budapesten a Juventust.
Az Újpest a második félidőben hátrányba került, de fordított és 3-1-re legyőzte hazai pályán a számtalan ziccert kihagyó Vasast a labdarúgó NB I hatodik fordulójának szombati játéknapján. A Kispest-Honvéd megszerezte első győzelmét a szezonban.
A címvédő Niko Springer már a legjobb 32 között búcsúzott az MVM Dome-ban zajló Hungarian Darts Trophy szombat délutáni programjában. Az angol Rob Cross ismét szenvedett. Két nagy sztár is színpadra lépett.
Miután a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében feljelentést tett, megszólalt Kálnoki-Kiss Attila. A sportért felelős államtitkár hivatalos közösségi oldalán üzent. Mint írta, ez az ügy nem klubszimpátia kérdése.
Szeptember 17-én a skót Celtic FC otthonában kezdi és január 28-án a német Hoffenheim otthonában zárja a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros.
Kerkez Milost nem kímélték Angliában a Liverpool újabb döntetlenje után. A magyar válogatott balhátvéd kezdőként kapott lehetőséget a Nottingham Forest ellen, ám a 2-2-re végződő bajnoki után több angol értékelésben is a játékát szapulták. Különösen a beadásaival voltak elégedetlenek, és az sem mutatott jól, hogy Andoni Iraola akkor cserélte le, am
Ezen a hétvégén végre ismét újra útjára indul a labda, és kezdetét veszi a világ egyik leghangulatosabb, legtöbb nézőt vonzó bajnoksága, elstartol a német Bundesliga! A telt házas stadionok, a fantasztikus szurkolótáborok és a legendás rivalizálások garantálják, hogy idén is minden hétvégén futballázban égjünk.
Egyetlen meccs a címeres mezben, bajnoki aranyérem a Vác csodacsapatával, (és kerettagként a Honvéddal és az MTK-val is) és egy végtelenül harmonikus családi élet. Füle Antalnak mindez megadatott, ám a sors kegyetlenül korán, mindössze 53 esztendősen elszólította: a gyilkos kór fél év alatt végzett a soha nem dohányzó csatárral. Egykori csapattársa
Újabb, ezúttal minden eddiginél megnyugtatóbb fordulat történt Buzsáky Ákos ügyében. A korábbi magyar válogatott labdarúgó már nem szerepel eltűnt személyként a rendőrség honlapján. Mindez azért különösen fontos, mert a BRFK korábban egyértelműen közölte: Buzsáky körözését csak akkor tudják megszüntetni, ha személyesen jelentkezik a rendőrségen. Ez
Nem sikerült jól a Liverpool futballcsapatának első hazai mérkőzése az angol bajnokságban. A Pool pályaválasztóként csak döntetlent (2-2) tudott elérni a Nottingham Forest ellen, így két fordulót követően két pontja van. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, míg Kerkez Milost a második félidőben lecserélték a vörösök. Szoboszlai legalább
A Los Angeles Lakers nem tudta megszerezni Jonathan Kumingát, aki végül a Minnesota Timberwolves ajánlatát fogadta el, Los Angelesben azonban továbbra sem feltétlenül tekintik lezártnak a keret alakítását. Egy régi kiszemelt kerülhet ismét előtérbe, ráadásul Bruce Brown megszerzése pénzügyi szempontból is jóval egyszerűbb feladat lehet. Jake Fische
A néhány hete véget ért atlétikai Európa-bajnokság legkellemesebb meglepetését magyar szempontból Vindics-Tóth Lili Anna szolgáltatta, aki minden idők legjobb magyar maratoni eredményét elérve ezüstérmes lett Birminghamben. A 27 esztendős atléta – aki korábban akadályfutásban ért el sikereket – kb. egy éve nyergelt át a leghosszabb távra, s már a h
Nem vártak hiába a sportág rajongói, varázslatos jeleneteket, felejthetetlen pillanatokat hozott a Hungarian Darts Trophy. Az MVM Dome-ban sztárok sora mutatta meg magát, hozta lázba a drukkereket, a dartsviadal pénteken kezdődött és vasárnap estig tart. De sokak emlékezetében talán örökre ott marad.