2026. július 4. szombat

júl. 4
0:20
Shams: A Lakers újabb cserét húz meg, Luka Dončić korábbi csapattársa érkezhet (nbanews.hu)
A Los Angeles Lakers a hírek szerint újabb jelentős lépést tett kerete átalakításában. Shams Charania, az ESPN vezető NBA-bennfentese arról számolt be, hogy a kaliforniai együttes megállapodott a Washington Wizardsszal egy cseréről, amelynek keretében Deandre Ayton Washingtonba kerül, míg a Lakers megszerzi Jaden Hardyt, valamint két második körös
júl. 4
0:21
Ritka gyenge meccs után, tizenegyesekkel ment tovább Egyiptom (Blikk)
Jobban kezdte a meccset Ausztrália, hiszen már az 5. percben kapufát lőtt Vopato és ezt követően is lendületben maradt a csapat. Nem sokkal később Bosnak is volt egy jó lövése, de sikerült menteniük az egyiptomiaknak.
júl. 4
0:24
Dennis Schröder vezérletével újabb győzelmet aratott Németország (nbanews.hu)
A német férfi kosárlabda-válogatott újabb fontos győzelmet aratott a 2027-es FIBA-világbajnokság európai selejtezőjében, miután idegenben 92-86-ra legyőzte Izraelt. Bár Németország már a mérkőzés előtt biztosította helyét a selejtező következő szakaszában, a sikernek köszönhetően matematikailag is bebiztosította legalább a második helyet az E csopo
júl. 4
2:57
Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n (Infostart)
Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a világbajnoki címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyszer egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntő
júl. 4
3:03
Hosszabbítás után jutott csak túl a Zöld-foki Köztársaságon Argentína (Blikk)
Dávid és Góliát csatáját rendezték a labdarúgó-világbajnokságon a legjobb 32 között Miamiban: a háromszoros vb-győztes, címvédő Argentína a vb-újonc Zöld-foki Köztársasággal csapott össze. Lionel Messiék végül hosszabbítás után tudtak csak győzni 3-2-re, a ráadásban egy öngól döntött. Az argentinok a nyolcaddöntőben egy másik afrikai csapattal, Egy
júl. 4
3:24
Nagyon megizzasztották Argentínát a zöld-fokiak, de a hosszabbításban továbbment a címvédő (Telex)
Lisandro Martínez góllal és gólpasszal jelentkezett, Lionel Messi megint gólt lőtt, de a 3-2-re nem lehetnek büszkék. A zöld-fokiak hatalmasat küzdöttek, és a végén majdnem kiharcolták a tizenegyeseket is.
júl. 4
3:36
Kolumbia–Ghána 1-0 (Telex)
.
júl. 4
6:00
Kolumbia legyőzte Ghánát, teljes a vb-nyolcaddöntők mezőnye (Telex)
Arias gólja döntött, az afrikai csapat nem találta el a kaput.
júl. 4
6:09
Kolumbiával lett teljes a legjobb 16 mezőnye a vb-n (Blikk)
A labdarúgó-világbajnokság utolsó tizenhatoddöntőjében Kolumbia és Ghána csapott össze Kansas Cityben. A dél-amerikai együttes az első negyed óra végén 1-0-s előnyre tett szert Jhon Arias révén, amit meg is őrzött a találkozó végéig. A nyolcaddöntőben Luis Diasékra Svájc csapata vár.
júl. 4
6:18
Leclerc szerint nincs abban semmi, hogy most Hamilton a jobb, de nem állna be mögé (Racing)
Charles Leclerc beszélt a Lewis Hamiltonhoz képesti, több verseny óta tartó lemaradásának okairól.
júl. 4
6:24
Itt a nyolcaddöntők menetrendje, klasszikusok jönnek (Telex)
Szombat este a franciák már a pályán lesznek, a brazilok vasárnap este játszanak, az angolok hétfőre virradóra. Portugál-spanyol lesz hétfő este. Kedden három meccsel alakul ki a legjobb nyolc mezőnye.
júl. 4
6:45
Messi a Zöld-foki Köztársaság elleni keserves továbbjutás után: "mindenért meg kell küzdenünk, ilyen egy világbajnokság" (Blikk)
A címvédő argentin labdarúgó-válogatott meglepetésre csak hosszabbítás után tudott felülkerekedni a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság csapatán a legjobb 32 között. Lionel Messi együttese első gólját szerezte, majd a nyolcszoros aranylabdás hosszabban is értékelt a nehézkes továbbjutás után.
júl. 4
7:12
Messi: Nem becsültük le őket (Telex)
Az argentin csapatkapitány kritikusan nyilatkozott a zöld-fokiak ellen a hosszabbításban elért 3-2-es győzelem után.
júl. 4
7:15
Íme a nyolcaddöntők párosításai a foci-vb-n! (Blikk)
Utolsóként Kolumbia csatlakozott a legjobb 16 mezőnyéhez a labdarúgó-világbajnokságon. Ma este már két összecsapással megkezdődnek a tengerentúlon zajló torna negyeddöntői. A slágerösszecsapás a portugálok és a spanyolok csatája lesz, de Brazília és Norvégia negyeddöntőjére is sokan kíváncsiak lesznek például.
júl. 4
7:18
Új korszak épül Dallasban, Dusty May újabb ismert nevet csábíthat a Maverickshez (nbanews.hu)
A Dallas Mavericks új vezetőedzője, Dusty May megkezdte szakmai stábjának kialakítását, és a legfrissebb hírek szerint egy rendkívül rutinos NBA-játékost is maga mellé csábíthat. Marc Stein értesülése szerint a 16 szezont a ligában eltöltő Garrett Temple komolyan fontolgatja, hogy játékos-pályafutása után edzőként folytatja karrierjét, és első állo
júl. 4
7:30
Foci-vb: kétszer is egyenlített a csodacsapat, egy 111. perces öngóllal jutottak tovább Messiék (SzMo)
A világbajnoki címvédő argentin válogatott hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a hősiesen küzdő Zöld-foki-szigeteket a legjobb 32 között. A mindent eldöntő találatot a zöld-foki Diney Borges szerezte, akiről a hosszabbítás vége előtt pattant a labda a saját kapujába.
júl. 4
7:42
Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen (SzMo)
Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed Szalah egy Panenka-mozdulattal pecsételte meg, míg az ausztrálok kétszer is hibáztak.
júl. 4
7:45
Kolumbia legyőzte Ghánát, ezzel teljes a nyolcaddöntő mezőnye a foci-vb-n (Infostart)
A kolumbiai válogatott 1-0-ra legyőzte a ghánai csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Kansas Cityben. A kolumbiaiak a 16 között kedden Svájccal találkoznak Vancouverben.
júl. 4
7:54
Foci-vb: Kolumbiának egy gól is elég volt a továbbjutáshoz – megvan a legjobb 16 csapat (SzMo)
Jhon Arias 14. percben szerzett találatával nyert Kolumbia Kansas Cityben, a forró éjszakai meccsen. A dél-amerikai csapat a nyolcaddöntőben a történelmi sikert elérő Svájccal találkozik Vancouverben.
júl. 4
8:00
Foci-vb: Kolumbiának egy gól is elég volt a továbbjutáshoz – megvan a legjobb 16 csapat (SzMo)
Jhon Arias 14. percben szerzett találatával nyert Kolumbia Kansas Cityben, a forró éjszakai meccsen. A dél-amerikai csapat szerezte meg az utolsó helyet a legjobb 16 között, a nyolcaddöntőben a történelmi sikert elérő Svájccal találkozik.
júl. 4
8:00
Russell akárhogy nézi, nem jön ki a matek Silverstone-ban (Racing)
George Russell szerint a Ferrarinak nem kellene az élen állnia a nagy energiaigényű silverstone-i pályán.
júl. 4
8:36
Lionel Messi tudta, hogy szenvedni fognak (Demokrata)
A nyitó gólt szerző Lionel Messi kiemelte: sokkal nehezebb mérkőzés volt, mint amire számítottak.
júl. 4
8:36
Megható üzenettel köszönt el Messi a zöld-foki csodakapus Vozinhától (Telex)
A lefújás után váltottak pár szót egymással.
júl. 4
8:39
Ők teszik felejthetetlenné a focivébét - a játékok legjobb arcai (Blikk)
A három ország társrendezésével zajló világbajnokságon potyognak a gólok és a könnyek, van mit nézni. Cikkünk megjelenésekor már csak 16 válogatott van versenyben a világbajnoki trófeáért, azaz az első, 48 csapatos futball-vb mezőnyének kétharmadától már elbúcsúztunk.
júl. 4
8:51
Foci-vb-nyolcaddöntők, Wimbledon, Tour de France – sport a tévében (Infostart)
Autósport, vízilabda, lósport és sznúker is szerepel a fentieken túl a szombati élő kínálatban.
júl. 4
9:12
Hamiltonra "ráijesztettek" a hétvége előtt, de nem csak a Ferrari teljesítménye lepte meg (Racing)
Lewis Hamiltonék sokkal rosszabbra számítottak a Brit Nagydíj hétvégéje előtt, a sprinttel kapcsolatban is optimista.
júl. 4
9:18
A világbajnok Argentína majdnem leégett, csak egy 111. perces öngóllal jutott tovább a Zöld-foki-szigetek ellen (444.hu)
Messi közben tovább építi a rekordját, már 20 vb-gólnál jár.
júl. 4
9:21
Szörnyű tragédia: meghalt Kertész Krisztián, kétszeres magyar ralibajnok navigátor – mindössze 47 éves volt (Blikk)
Váratlanul elhunyt Kertész Krisztián, kétszeres abszolút magyar ralibajnok navigátor, aki Hadik András oldalán érte el legnagyobb sikereit. A sportoló egy autós rendezvényen lett rosszul, 47 éves volt.
júl. 4
9:27
"Csak a lövésre!" – elárulta a büntetőpárbajok titkát a győztes egyiptomiak kapitánya (Infostart)
Hosszam Hasszan, az egyiptomi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint kulcsfontosságú volt, hogy a játékosai az ausztrálok elleni 11-es párbajban kizárólag a lövésre figyeltek, így jutottak a világbajnokság nyolcaddöntőjébe.
júl. 4
9:42
Yamal vagy Ronaldo nem jut negyeddöntőbe – kezdődnek a nyolcaddöntők, portugál-spanyol meccs is lesz (444.hu)
A spanyolok a 2010-es világbajnoki cím óta egyszer sem jutottak a nyolc közé, négy éve mindkét csapatot Marokkó verte ki.
júl. 4
9:48
Jayson Tatum érzelmes üzenetben búcsúzott Jaylen Browntól (nbanews.hu)
Kilenc közös szezon után véget ért a Boston Celtics egyik legsikeresebb korszakának meghatározó párosa. Miután a klub meglepetésre a Philadelphia 76ershez cserélte Jaylen Brownt, Jayson Tatum sem maradt csendben, és közösségi oldalán egy hosszú, személyes hangvételű üzenetben búcsúzott egykori csapattársától. Brown távozása sokkolta az NBA világát,
júl. 4
10:00
Történelmi magyar siker – Molnár Martin pole-pozícióban a Hungaroringen (Racing)
A magyar versenyző első hazai szereplésén rögtön megnyerte az első időmérőt, amivel nemcsak saját, hanem Magyarország első pole-ját is szerezte a brit F3-ban.
júl. 4
10:06
Ötórás káosz után döntött a FIFA, nem tolja el az Anglia–Mexikó időpontját (Telex)
A vihar veszélye fennáll, de a csapatok sem értettek egyet azzal, hogy hat órával korábban, vagyis délben kezdjenek.
júl. 4
10:30
Foci-vb: izgalmas rangadókkal jön a nyolcaddöntő, itt a teljes program (SzMo)
A legjobb 16 között többek között Mexikó Angliával, Portugália pedig Spanyolországgal csap össze a továbbjutásért. Mutatjuk a párosításokat és a mérkőzések időpontjait.
júl. 4
10:39
Jön az év egyik legkülönlegesebb eseménye a Dunán (Infostart)
Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig: ekkor tartják az Open Water Tournament (OWT) immáron hagyományosnak számító úszását. Hatszáz jelentkező élheti át az élményt, hogy milyen érzés a nyílt folyón megtenni 5 kilométert.
júl. 4
10:54
A videó, amely megmutatja, mekkorát veszített varázsából Silverstone – épp emiatt lesz "jó" a verseny? (Racing)
Az adatok alapján rengeteget lassultak az F1-es autók Silverstone legemblematikusabb kanyarjaiban, de ez sok előzést hozhat.
júl. 4
10:57
Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot (Infostart)
"Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is" – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
júl. 4
11:00
Remekül rajtolt a Warriors a Summer League-ben, kiütötték a Lakerst (nbanews.hu)
A Golden State Warriors meggyőző játékkal kezdte meg szereplését a 2026-os California Classic Summer League-ben. Steve Kerr együttese ugyan még csak a fiatalokkal és újoncokkal lépett pályára, de a Chase Center közönsége így is látványos bemutatkozást láthatott, hiszen a Warriors 104-72-re legyőzte a Los Angeles Lakerst. A mérkőzés sorsa már a máso
júl. 4
11:12
Európa-bajnok a magyar lánycsapat! (Demokrata)
Aranyérmes lett a magyar női csapat a barcelonai junior öttusa Európa-bajnokságon.
júl. 4
11:54
Verstappen a harmadik hellyel együtt sem elégedett, de nem a sprinten számít előrelépésre (Racing)
Max Verstappen szerint Lewis Hamilton és Kimi Antonelli tmpóját a Brit Nagydíj sprintjén sem fogja tudni tartani.
júl. 4
12:00
Klopp készen áll arra, hogy átvegye a német válogatottat (444.hu)
De azért még semmi nincs kőbe vésve.
júl. 4
12:12
Elhunyt Kertész Krisztián (Demokrata)
A Borsod 24 értesülése szerint a ralinavigátor egy pénteki máriapócsi autós eseményen lett rosszul, és már nem tudtak rajta segíteni.
júl. 4
12:15
Még Schwarzeneggert is lenyűgözte Nick Árpád ereje (Blikk)
Foggal elhúzott többtonnás kamionok, repülők és kompok, megszámlálhatatlan Guinness-rekord – Nick Árpádot egy világ ismeri szuperhőshöz illő erejéről. A 73 esztendős legenda azonban nemcsak öntöttvasat hajlít, hanem lírai dalokat is énekel, egykor pedig olyan ikonokat masszírozott, mint Benedek Tibor vagy Erdei Zsolt. Lapunknak most őszintén vallot
júl. 4
12:18
A zöld-fokiak alig várták, hogy szelfizhessenek Messivel (444.hu)
Ami fontos, az fontos.
júl. 4
12:24
Jó esély van argentin–francia döntőre, de azért még sokan beleszólhatnak (Telex)
A legnagyobb sztárok ontják a gólokat, de Haaland vagy Vinícius vasárnap után már nem fogja. Argentína ága a legkönnyebb, a spanyolok jönnek fel, aminek C. Ronaldo láthatja a kárát.
júl. 4
12:42
Látványos csaták után Antonelli ismét történelmet írt – ez történt a Brit Nagydíj sprintjén (Racing)
Kimi Antonelli nyerte a Brit Nagydíj látványos csatákat hozó sprintfutamát Lewis Hamilton és Lando Norris előtt.
júl. 4
13:06
Továbbra sem indulhatnak belarusz és orosz sportolók hivatalos atlétikai világversenyeken (Telex)
Hiába javasolt már két éve is a NOB, hogy legalább semleges színekben indulhassanak, a kitiltást nem oldották fel.
júl. 4
13:24
Ancelotti talizmánja, aki még nem kapott ki világbajnokságon (Telex)
Az olasz edzőt sokszor bírálták Casemiro miatt, most megköszönik neki, hogy Japán ellen a pályán hagyta.
júl. 4
13:48
Drámai végjátékban nyert a Heat a Spurs ellen a Summer League-ben (nbanews.hu)
A Miami Heat sikerrel kezdte szereplését a 2026-os California Classic Summer League-ben, miután egy izgalmas végjátékban 88-87-re legyőzte a San Antonio Spurst a San Franciscóban rendezett nyitómérkőzésen. A floridaiak a találkozó nagy részében kézben tartották az irányítást, a Spurs azonban a második félidőben fokozatosan ledolgozta hátrányát, és
júl. 4
14:00
Már csak sprintfutam győzelme nem volt Antonellinek, a Brit Nagydíjon ezt is megszerezte (Telex)
Habár a sprintidőmérőn csak a második helyet tudta megszerezni, a sprintfutamot simán nyerte.

Keresés