A második félidőben az angolok egy villanással gólt szereztek, de aztán Argentína nagyon megnyomta a végét, és a ráadásban megszerezte a győzelmet és a vb-döntőt érő gólt.
A szeptember 1-jére tervezett lemondását július 15-i hatállyal előrehozta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke. Lemondott a felügyelő bizottság három tagja, Czeglédi Katalin, dr. Képes Lóránt és Németh Attila is, így a testület működésképtelenné vált. A működés folyamatosságának biztosítása érdekében az alapszabályra és a vonatkozó jo
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool új vezetőedzője, Andoni Iraola tökéletes választás volt a klub egyik magyar légiósa, Kerkez Milos szerint.
Anglia a 85. percig vezetett, de Enzo Fernández és Lautaro Martínez késői góljával a címvédő Argentína 2–1-re nyert, és vasárnap Spanyolországgal játszik a világbajnoki címért.
Az első félidőben futball helyett csak háborút láttunk az Anglia–Argentína világbajnoki elődöntőben. A szünet után Anthony Gordon szerzett az angoloknak vezetést, akik ezen kívül semmit nem mutattak. Az argentinok végig támadták a mérkőzés hátralévő részét, Lionel Messi pedig Enzo Fernándeznek és Lautaro Martíneznek is kiosztott egy gólpasszt, így
A címvédő argentin válogatott hátrányba került a második félidő elején, végül azonban 2–1-re legyőzte az angol csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében.
Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint a szurkolók nyerették meg velük az Anglia elleni világbajnoki elődöntőt. Lautaro Martínez megálmodta, hogy ő szerzi a győztes gólt, erről előre szólt is a kispadon. Mindketten a könnyeikkel küszködve nyilatkoztak a kamera előtt.
Thomas Tuchel azt mondta, vállalja a felelősséget a döntéseiért, de szerinte nem hibázott, csak ilyen a foci. Amúgy várja a 2028-as Eb-t, és a jelek szerint a kiesés ellenére maradhat is addig.
Az igazi persze, az lenne, ha húzná a cigány a Mátyás Pincében. Az ünnepi asztal közepén egy impozáns, Vasas-címeres, piros-kék zászló, mellette, körülötte pedig ott ülne Farkas Jancsi, Albert Flóri, Bene Feri, Szűcs Lajos és megannyi klasszis, közönségkedvenc futballista. És közösen énekelnék a meghatott Mészöly Kálmánnak, az örök csibésznek, hogy
Hajnalig tartó ünneplés kezdődött Spanyolországban, miután a válogatott bejutott a torna döntőjébe. Miközben a spanyol utcákon hömpölygött a tömeg, és a rendőrök is elnézően mosolyogtak a szabályokat áthágó ünneplőkön, Párizsban csalódottság és szinte teljes csend fogadta a kiesést. Hrutka János szerint hiába számított favoritnak Franciaország, a s
Argentína ismét bebizonyította, hogy a nagy fordítások mestere, amikor július 15-én a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében 0-1-es hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Angliát. A drámai végjáték a meccs után is feszültséget szült, amikor Jude Bellingham, az angol válogatott játékosa hevesen reagált az argentinok ünneplésére: dühében egy taslit adot
Lionel Scaloni a győzelem után méltatta csapatát, amely hátrányból fordítva jutott a vb-döntőbe. A szakember szerint ez a küzdőszellem nem arrogancia, hanem az argentin mez által megkövetelt, szívből jövő mentalitás.
"Fáradt, de boldog ember vagyok" – mondta Erdei Zsolt, az egykori profi ökölvívó, aki ma is fáradhatatlanul dolgozik a sportág népszerűsítésén és az utánpótlás nevelésén. Bár a napjai szinte teljesen be vannak táblázva, igyekszik időt szakítani a családjára, még ha ez nem is mindig könnyű.
Úgy tűnik, nehezen viselte a vereséget a Real Madrid sztárja, és nem tudott uralkodni az indulatain. Így történt, hogy megütötte a közelében ünneplő argentinok egyikét, a csere Valentín Barcót.
A két gólpasszt kiosztó argentin klasszis azt mondta, a vb előtt sokan lesajnálták őket, de az angolok megverésével és sorozatban a második döntőbe jutással ez a keret már tényleg mindent elért.
A 2025-26-os idényben szinte mindent megnyert Jalen Brunson, most pedig újabb díjjal gazdagodott. A New York Knicks irányítója elhódította a 2026-os ESPY-díjat, amelyet az év legjobb NBA-játékosának ítélnek oda. A Knicks klasszisa ezzel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett egy olyan szezon végén, amelyre a New York-i szurkolók évtizedek óta vártak. B
Az Anglia–Argentína vb-elődöntő utáni percekben Jude Bellingham odasétált és tarkón csapta az ünneplő Valentín Barcót. A jelenetet több kamera is rögzítette, a felvételek gyorsan elterjedtek.
Óriási a felháborodás Angliában azt követően, hogy Argentína játékosai politikai transzparenssel ünnepelték az angolok elleni világbajnoki elődöntőben aratott 2-1-es győzelmüket. A diadalt ünneplő labdarúgók "A Falkland-szigetek Argentínához tartoznak" feliratú molinót lobogtattak a gyepen, az angolok pedig természetesen példás büntetést követelnek
Thomas Tuchel szövetségi kapitány továbbra is élvezi az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) támogatását az Argentína elleni, világbajnoki elődöntőben elszenvedett vereség után, és vélhetően a 2028-as Európa-bajnokság végéig marad a posztján.
Egy szurkolótól került Giovanni Lo Celsóhoz a "Las Malvinas az argentinoké" feliratú zászló, amiért könnyen lehet, hogy büntetést kap majd az argentin szövetség.
A Las Vegas-i Summer League első hete nemcsak a látványos teljesítményekről szólt, hanem arról is, hogy egyre tisztábban látszik, kik állnak készen az NBA következő idényére. Míg néhány toptehetség már pihenőt kapott, mások továbbra is minden játékpercet arra használnak, hogy meggyőzzék saját klubjukat. A hetedik játéknap ismét bizonyította, hogy a
Az Anglia ellen 2-1-re megnyert vb-elődöntő után a játékosok a transzparenst a pályára is kitették. A FIFA szabályai szerint pénzbírság vagy más fegyelmi büntetés jár a politikai témák megjelenítéséért.
A nyolcszoros aranylabdás, hatodik labdarúgó-világbajnokságán szereplő Lionel Messi az angolok elleni elődöntőben is pályára lépett, így már 33 mérkőzéssel áll az örökrangsor élén.
Az argentin válogatott játékosai egy, a Falkland-szigetek hovatartozását firtató transzparenssel ünnepelték az Anglia elleni 2–1-es győzelmüket. A gesztus különösen súlyos, mivel az argentin szövetségi kapitány a meccs előtt éppen a sport és a politika szétválasztását kérte.
Harry Kane, az angol labdarúgó-válogatott csatára megtörten nyilatkozott az argentinoktól a világbajnoki elődöntőben elszenvedett 2-1-es vereség után, ugyanakkor nem zárta ki a lehetőséget, hogy a 2030-as tornán is pályára lépjen.
Jordan Pickford kapott egy részletes eligazítást arról, melyik argentin hova szokott lőni. A kapusnak végül nem volt erre szüksége, de az érintettek jól szórakoztak rajta.
Hiába ért véget a mérkőzés, a feszültség csak fokozódott az Argentína–Anglia elődöntő lefújása után. Jude Bellingham sportszerűtlen mozdulata újabb lökdösődéshez vezetett.
Anglia 2–1-re kikapott Argentínától a foci-vb elődöntőjében, miután a vezetés birtokában összeomlott. Thomas Tuchel szövetségi kapitány a meccs után megvédte a védekező cseréit.
Jude Bellingham kiosztott egy tockost az Anglia–Argentína (1-2) világbajnoki elődöntő után. Most előkerült egy felvétel, amelyből kiderült, hogy Valentin Barco mivel bőszítette fel az angolt. Így már érthetőbb az eset.
A nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében az angolok elleni siker után elmondta, az argentin szurkolók ezt a győzelmet jobban akarták, mint bármelyik másikat a tornán.
A Philadelphia 76ers továbbra sem tett le arról, hogy megszerezze LeBron Jamest. Miközben a négyszeres bajnok továbbra sem döntött a jövőjéről, a Sixers több fronton is próbálja meggyőzni arról, hogy Philadelphiában lehet a legnagyobb esélye egy újabb bajnoki címre. LeBron James szabadügynökpiaci döntése immár a második hetébe lépett, a bizonytalan
Thomas Tuchelt ekézi az angol sajtó és a szurkolók, miután a háromoroszlánosok egygólos előnyből elbukták az Argentína elleni elődöntőt a labdarúgó-világbajnokságon (1-2). A német szakember kritikusai szerint nagy hiba volt, hogy a tréner Anthony Gordon vezető gólja után hátvédeket cserélt be, és védekezőbb felállásra váltott.
Messiék 2-1-re verték az angolokat a foci-vb elődöntőjében úgy, hogy a 85. percben még hátrányban voltak. És ez már a sokadik olyan meccsük volt, ahol a 80. perc után találtak be.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével – a szervezők úgy döntöttek, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást a 2026. július 18–19-i hétvégén nem tartják meg.
Szerda este eldőlt, hogy a labdarúgó-világbajnokság döntőjében Spanyolország és Argentína csap majd össze az East Rutherford-i MetLife Stadionban. A finálé esélyesei az Opta sportelemző és adatgyűjtő világcég szuperszámítógépének előrejelzése szerint a spanyolok. A torna előtt is ők voltak a favoritok.
Anglia a 1-0 után az 55. perctől szinte teljesen lemondott a labdáról és a támadásról, Argentína köszönte szépen és kihasználta, hogy Thomas Tuchel csapata behúzta a kéziféket.