Marozsán Fábián – a címvédő Gael Monfils legyőzése után – a második fordulóban komoly bravúrt bemutatva, két játszmában verte a második kiemelt norvég Casper Ruudot, így bejutott a negyeddöntőbe a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi-keménypályás tenisztornán.
Marozsán Fábián - a címvédő Gael Monfils legyőzése után - a második fordulóban komoly bravúrt bemutatva, két játszmában verte a második kiemelt norvég Casper Ruudot, így bejutott a negyeddöntőbe a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi keménypályás tenisztornán.
Adrien van Beveren nyerte a Dakar tizedik szakaszát a motorosok között, ahol már csak Luciano Benavides és Ricky Brabec küzdhet érdemben a győzelemért, míg a címvédő Daniel Sanders megsérült szerdán.
Hiányos szabályismeret miatt túl korán örült, majd összeomlott és kiesett a selejtezőben egy osztrák teniszező az ausztrál nyílt bajnokság férfi versenyében.
A Dakar szerdai napján Mathieu Serradori volt a leggyorsabb, azonban az összetett élére ismér Nasser Al-Attiyah állt, még pedig nem is kis előnnyel Henk Lategan és Nani Roma előtt.
Chema Rodríguez kihirdette a magyar férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra utazó keretét, amelyben nincs ott a sérüléssel bajlódó beálló, Bánhidi Bence.
A magyar válogatott pénteken, Lengyelország ellen kezdi a férfi kézilabda Európa-bajnokság küzdelmeit. Azonban térdsérülés miatt Bánhidi Bence, a Szeged beállója biztosan nem utazik a csapattal.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 21–6-ra legyőzte Máltát a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság harmadik fordulójában, a csoportkör szerdai zárásán, s hibátlan, százszázalékos teljesítménnyel jutott be a középdöntőbe.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a várakozásoknak megfelelően 21–6-ra legyőzte Máltát a harmadik Európa-bajnoki csoportmeccsén. A találkozót követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Korsós Kristófnak értékeltek.
Szuhodovszki Soma, a Fizz Ligában szereplő DVSC 1-szeres magyar válogatott középpályása bízik benne, hogy sérüléséből felépülve hamarosan újra csapata rendelkezésére állhat.
Miko Marczyk 2025-ben felért eddigi karrierjének csúcsára az Eb-t megnyerve. Idén a lengyel versenyző szeretne címet védeni, de a jövőben még magasabbra vágyik.