Egy érem óriási bravúr lenne, de a magyar műkorcsolya páros az 5-6. helyre reálisan odaérhet, és a rövidpályás gyorskorcsolyában sem lehetetlen egy hasonló helyezés. Kezdődik az olimpia Olaszországban.
A 15 fős magyar csapat a 86. nemzetként vonult be, a zászlót Somodi Maja és Nógrádi Bence vitte. De a többhelyszínes ceremóniát beárnyékolták a lelátókról hallható politikai reakciók is.
A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. S
Az éllovas ETO FC büntetőt hibázott, s csak 1–1-es döntetlent ért el a DVTK vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának szombati első mérkőzésén.
Megbotlott a listavezető: az ETO FC Győr 1-1-es döntetlent játszott a DVTK vendégeként a labdarúgó-NB I, azaz a Fizz Liga 21. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A győriek ráadásul büntetőt is hibáztak, így elszalasztották a győzelem lehetőségét.
Az olimpia lesiklását a síversenyek legtöbbet követelő pályáján tartották, ami még a jó kondijú síelőket is megviseli. Az izraeliként versenyző Szőllős Barnabás egy kicsit azért tudta élvezni. A svájci tehénkolompok Odermattért szóltak, de végül a marhaszarvat mutató honfitársa nyert. Helyszíni riport.
A Debrecen a pályafutása 100. élvonalbeli mérkőzését játszó Bárány Donát góljával 1–0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának szombati játéknapján.
Az olasz hatóságok szabotázsakcióként vizsgálják a Bologna melletti vasúti incidenseket. Matteo Salvini miniszter merényletnek nevezte az esetet, a nyomozás anarchista szálon is elindult.
A címvédő Ferencváros 3–0-ra legyőzte hazai pályán az Újpestet a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának szombat esti rangadóján. A hazaiak kezdőcsapatában szerepelt a csütörtökön szerződtetett Osváth Attila, aki múlt hét vasárnap még a Ferencváros ellen lépett pályára a Paks játékosaként. A 30 éves szélső védő gólpasszal mutatkozott be új klubjában.
Kettős japán sikerrel zárult a férfi hódeszkások big air versenyszáma szombaton, a milánói-cortinai téli olimpián: győzött Kimura Kira, megelőzve honfitársát, Kimata Rjomát.
Vasárnap a második versenynapon rendezik a milánói-cortinai téli olimpia egyik leginkább várt számát, a női lesiklás, illetve a magyarok is megkezdik a szereplésüket a két férfi sífutó, Büki Ádám és Kónya Ádám révén.
A Ferencváros–Újpest mérkőzéssel zárult a labdarúgó-NB I 21. fordulójának szombati játéknapja. A 246. bajnoki derbit a Fradi 3-0-ra nyerte a Groupama Arénában. Robbie Keane csapata így újra első a tabellán.
Már napok óta a világ figyelme Észak-Olaszországra szegeződik, ahol javában zajlik a 2026-os téli olimpia. Több ezer sportoló küzd a dicsőségért, történelmi rekordok születhetnek, és a magyar csapat is jégen bizonyíthat. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, valamint azt is, kiknek szurkolhatunk itthonról.
Hatalmas csatában, döntő szett tie-breakben szenvedett vereséget Marozsán Fábián az amerikai Ethan Quinn ellen a Davis-kupa-világdöntő selejtezőjében, miután a magyar teniszező négy meccslabdát sem tudott kihasználni, így az Egyesült Államok válogatottja az első nap után 2-0-ra vezet.
A Ferencváros nyerte a 246. bajnoki derbit az Újpest ellen a labdarúgó-NB I 21. fordulójában. A mérkőzés után Robbie Keane boldogan étrékelt. Szélesi Zoltán, az Újpest vezetőedzője a Blikknek Dárdai Pál sportigazgató egy mérkőzés előtti mondatára is reagált.
A címvédő Győri Audi ETO KC remekelt szombat este. 34-22-re simán legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát, ezzel már biztosította helyét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Takamoto Katsuta nagyon közel volt tavaly a győzelemhez Svédországban, azonban végül kikapott Elfyn Evans-től. A japán toyotás idén is hasonló teljesítményben bízik a havas futamon.
Vasárnap magyar érdekeletsége is lesz a téli olimpiának; emellett labdarúgás, tenisz, kézilabda, kosárlabda és többek között kerékpár is szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
Az alpesi síelésben volt egy ember, akinek mindene megvolt a halhatatlansághoz – kivéve a szerencséjét az olimpiákon. Karl Schranz, Ausztria egyik legnagyobb sícsillaga, olyan döntések áldozata lett, amelyek ma már inkább tűnnek politikai leszámolásnak, mint sportszerű ítéletnek.
Egy félidő alatt lerendezte a Ferencváros az Újpest elleni derbit az NB I-ben, a zöld-fehérek sima 3-0-ás sikert arattak hazai pályán. A liláknak gyakorlatilag esélyük nem volt a pontszerzésre, bár a játékosok fogadkoztak még a meccs előtt. A csapatnak ezután arra kell koncentrálnia, nehogy a bennmaradásáért kelljen aggódnia, mert a riválisok egyre
Nem felejtik el Marian Cozmát Veszprémben. Tizenhét esztendővel ezelőtt, február 8-án gyilkolták meg a csapat kézilabdázóját, az évforduló sebeket tép fel a klub és a sportág híveinek szívében. A veszprémiek idén is koszorúzással tisztelegtek játékosuk előtt, de közösségi oldalukon szintén megemlékeztek róla.
A hódeszkás Brunner Blanca tartaléksorban várt a lehetőségre, ami most két sérülés miatt megadott neki. A sportoló már utazik is Olaszországba, ahol február 13-án rendezik a snowboard cross selejtezőjét.
Brunner a 32 krosszos közé nem tudott bekerülni eredetileg, két hellyel csúszott le a kvótáról, ám amint a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja vasárnap bejelentette: sérülés miatt ketten visszaléptek a mezőnyből, így Brunner olimpiai résztvevővé lépett elő, ő lesz a magyar csapat 16. tagja a játékokon.
Súlyos sérülés után próbálta meg az olimpiai indulást, de nagyot esett, amikor egy kapuba beakadva elrontott egy ugratót. Breezy Johnson lett a lesiklás olimpiai bajnoka.