2026. február 9. hétfő

febr. 9
8:21
Thierry Neuville nyolc év után ismét nyerne a Svéd Rallyn (Racing)
Thierry Neuville minden alkalommal jól tud szerepelni a Svéd Rallyn, ezért ebben bízik idén is és 2018 után ismét győztesként szeretne célba érni.
febr. 9
8:27
Kiderült, mennyire súlyos Lindsey Vonn sérülése, miután óriásit bukott a téli olimpián (SzMo)
Az amerikai sílegenda nem sokkal a rajt után esett el a vasárnapi futamon, miután a válla beakadt az egyik kapuba. Mivel felállni sem tudott, a pályaorvosok percekig ápolták a lejtőn, mielőtt helikopterrel kórházba szállították.
febr. 9
8:45
Mindig úgy kezdődik, hogy hú, de aztán több ezer ember mondja, hogy óóó (Telex)
A téli olimpia tőlünk legtávolabbi helyszínén, Livignóban zajlanak az extrém sportágak futamai. A szervezők fesztivállá duzzasztották fel a versenyeket, és ezzel is lekörözhetik a hagyományos téli sportágakat.
febr. 9
8:57
Majdnem minden mást lefagyaszt a téli olimpia – sport a tévében (Infostart)
Török, spanyol, olasz és portugál foci a milánói játékokon kívül, mutatjuk a teljes, részletes tévés sportkínálatot!
febr. 9
9:15
Orbán Viktor is elmondta a véleményét Szoboszlai Dominik góljáról (Blikk)
A Liverpool ugyan kikapott a Manchester Citytől az angol labdarúgó bajnokság vasárnapi meccsén, de az egész világ Szoboszlai Dominik góljáról beszél. A találat kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök is posztolt.
febr. 9
9:27
Josep Guardiola is kommentálta Szoboszlai Dominik mozdulatait (Infostart)
Mintha megvédené a Liverpool magyarját.
febr. 9
9:57
A fő kritikusa is megmondta a magáét Szoboszlaiék teljesítményéről (Blikk)
A Liverpool vasárnap drámai körülmények között kapott ki 2-1-re a vendég Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. A vörösök klubikonja, Jamie Carragher attól tart, hogy a volt csapata lemarad a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről. A Szoboszlai Dominik legnagyobb kritikusának tartott korábbi kiválóság a magyar
febr. 9
9:57
A cselgáncs végleg felszabadult az "oroszozás" alól (Infostart)
Az orosz Timur Arbuzovot választotta az Év sportolójának a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF).
febr. 9
10:21
Ennyiért kelt el Varga Barnabás licitre bocsátott Fradi-meze (Blikk)
Vasárnap este 8 órakor zárult le a licit. Kiderült, hogy ki és mennyiért viheti haza az ereklyét. Azt a Varga Barnabás által viselt és saját kezűleg aláírt Ferencváros-mezt, amelyet egy NB I-es bajnoki mérkőzésen hordott. A befolyt összeget egy családnak ajánlotta fel a mez korábbi tulajdonosa.
febr. 9
10:21
Mabellini Lanciával célozza meg az Eb-címet (Racing)
Andrea Mabellini az idei Európa-bajnokságra új autóval készül, a Skodát lecserélve Rally2-es Lanciával szeretné megnyerni a bajnokságot.
febr. 9
10:33
Gary Neville és Erling Haaland sem érti, miért kellett kiállítani Szoboszlait a hétvégén (Telex)
A szabály az szabály, de ettől még igazságtalannak érzik, hogy elvette a videóbíró a City harmadik gólját.
febr. 9
10:51
Szoboszlai Dominik gólja Puskás-díjat is érhet (Blikk)
Szoboszlai Dominik elképesztő gólt szerzett a Liverpool–Manchester City angol labdarúgó-mérkőzésen. A magyar játékos 30 méterről lőtte Gianluigi Donnarumma kapujába a labdát. Az biztos, hogy erről a gólról még sokat beszélünk majd.
febr. 9
11:21
27 éve nem volt olyan az F1-ben, mint amit most a Cadillac csinált (Racing)
A Cadillac a Super Bowl alatt mutatta be első F1-es festését, amivel húztak egy váratlant.
febr. 9
11:21
Néhány riválisának a nagyanyja lehetne az 52 éves osztrák snowboardos, de így sem gondol a korára (Telex)
Claudia Rieglernek 24 éve azt mondta az edzője, hogy túl öreg. Három évvel később visszakerült a csapatba, és azóta is ez hajtja, idén a sportág királynője ellen esett ki.
febr. 9
11:27
A Barcelona focistáját is lenyűgözte Szoboszlai bombagólja (Blikk)
Szoboszlai Dominik bombagóljáról beszél a világ. A Liverpool magyar futballistája a Manchester City ellen elbukott rangadón távoli szabadrúgásból talált be. Korábbi lipcsei csapattársa, a Barcelonát erősítő Dani Olmo tetszését is elnyerte a találat.
febr. 9
11:33
Ijesztő hír jött, Lindsey Vonn az intenzív osztályra került (BorsOnline)
Dermesztő hír jelent meg Lindsey Vonn bukása után.
febr. 9
11:45
Szoboszlai Dominik gólját ünneplik, de él a kérdés: megérte a kiállítás? (Infostart)
Szoboszlai Dominik teljesítménye is a fókuszba került Liverpool és a Manchester City vasárnap esti, az Anfield Roadon játszott találkozója után. Ismét jobbhátvédet kellett játszania, mégis ő szerezte meg a vezetést a Vörösöknek látványos szabadrúgásgóljával. Aztán a 103. percben piros lapot kapott, mert visszarántotta jóbarátját, Erling Haalandot.
febr. 9
12:09
Szoboszlai Dominik váratlan kiállításán még az ellenfél edzője és játékosa is kiakadt (SzMo)
A Liverpool magyar sztárját egy vitatott VAR-döntés után küldte le a pályáról a bíró. A Manchester City edzője, Pep Guardiola és a csatár Erling Haaland is úgy gondolja, Szoboszlai nem érdemelt volna piros lapot.
febr. 9
12:21
Liverpoolban megtalálták a bűnbakot a City elleni vereség után (Blikk)
Demoralizáló vereséget szenvedett a Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi rangadóján a Liverpool labdarúgócsapata. A vasárnapi 2-1-es kudarc után a vörösök szurkolói hamar megtalálták a "bűnbakot". A drukkerek teljesen kiábrándultak a holland Cody Gakpóból.
febr. 9
12:21
Evans Svédországban is folytatná jó formáját, megvédené tavalyi győzelmét (Racing)
Elfyn Evans második helyezéssel kezdte az idei szezont a Montén, a jó formáját pedig szeretné folytatni Svédországban is, ahol a tavalyi szezon során az első győzelmét szerezte.
febr. 9
12:27
Bl-főtáblás lenne a Ferencváros, ha minden így maradna (Blikk)
A Ferencváros szombaton 3-0-ra legyőzte az Újpestet a derbin. Sikerével a zöld-fehér együttes élre állt a labdarúgó-NB I-ben. További jó hír a Fradi szurkolói számára, hogy jelen állás szerint a következő idényben a Bajnokok Ligája-főtábláján szerepelhetne a gárda.
febr. 9
12:27
29 évesen kirúgták, mert túl öregnek találták, 52 évesen eljutott az olimpián a nyolcaddöntőig Claudia Riegler (SzMo)
Az osztrák snowboardost 24 kirakta az edzője a csapatból, de ő nem adta fel, három évig keményen, egyedül edzett, és visszakerült a válogatottba.
febr. 9
12:51
"Boldoggá tesz, hogy tudtam segíteni" – Megszólalt Varga Barnabás aláírt Fradi-mezének új tulajdonosa – a beteg Lacuson segít a pénz (Blikk)
Lezárult a jótékonysági licit, mely során elkelt Varga Barnabás saját kezűleg aláírt Ferencváros-meze, melyet egy NB I-es bajnoki mérkőzésen hordott. A Blikk a mez egykori tulajdonosával, új tulajdonosával, valamint azzal a családdal is beszélt, aki az érte járó összeget adományként hamarosan megkapja.
febr. 9
12:57
Lebukott a sztárpár, Lewis Hamilton a Super Bowlon tette fel a nagy kérdést új szerelmének (BorsOnline)
A hétszeres világbajnok autóversenyző és új barátnője is ott voltak az idei Nfl-döntőn. Lewis Hamilton és Kim Kardashian között érdekes beszélgetés zajlott le a Super Bowlon.
febr. 9
13:03
A ruhája is kiégett, annyira hosszan csúszott a bukása után egy olasz alpesi síző (Telex)
Florian Schieder lesiklásban 17. lett, a csapat kombinációban pedig így Tobias Kastlungerrel együtt kiesett, ezzel vége is az olimpiájának.
febr. 9
13:15
"Futballbűn" Szoboszlait jobbhátvédként játszatni (Infostart)
Jürgen Klopp, a Liverpool korábbi menedzsere – az edző, aki Szoboszlai Dominikot a Liverpoolhoz vitte – egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Arne Slot jobbhátvédként játszatja a magyar válogatott csapatkapitányát. Legalábbis a nevével fémjelzett szurkolói oldalon, egy Facebook-posztban az olvasható: "minden értelemben futballbűn őt jobbhátvédként h
febr. 9
13:45
Visszhang Lindsey Vonn rémálomszerű napjáról (Infostart)
Lindsey Vonn rémálomszerű napjáról írt a nemzetközi sajtó, miután a sportoló vasárnap hatalmasat bukott a milánói-cortinai téli olimpia női lesiklóversenyén.
febr. 9
13:45
"Engem elzavartak volna Újpestről ilyen hibák után" – keményen beszólt a lila-fehér legenda (Metropol)
Amíg nem vesznek minőségi játékost, a baj permanens marad.
febr. 9
14:09
Fellélegezhetnek Győrben, marad a világsztár a városban (Infostart)
Meghosszabbította a védelem egyik alapemberének számító Kristine Breistöl szerződését a Bajnokok Ligájában és a női kézilabda NB I-ben is címvédő Győri Audi ETO.
febr. 9
14:15
Eldőlhetett Gulácsi Péter jövője Lipcsében (Blikk)
Német sajtóhírek szerint eldőlt Gulácsi Péter jövője az RB Leipzignál. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapusa hamarosan aláírja új szerződését a csapatnál. A következő szezonban azonban új szerepkör várhat rá.
febr. 9
14:21
Oliver Solberg korábban elképzelni sem tudott hasonlót a Svéd Rally előtt (Racing)
Oliver Solberg szinte üstökösként robbant be a WRC Rally1-es kategóriájába, azonban eddigi veretlensége ellenére is igyekszik földön maradni hazai futamán, ahol idén az álma is teljesülni fog.
febr. 9
14:39
Szoboszlai bombája volt Angliában a forduló gólja – a magyar focista 13 éve a legjobb szabadrúgáslövő a Poolnál (Blikk)
A Premier League honlapján Szoboszlai Dominik Manchester Citynek lőtt gólját választották az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a legszebb találatnak. A magyar válogatott csapatkapitánya mintegy 27 méterről, szabadrúgásból talált Gianluigi Donnarumma kapujába. Az olasz megmozdulni sem tudott a tökéletesen helyezett lövés után, amely a kétfő
febr. 9
14:39
Hajmeresztő bejelentést tettek Lindsey Vonn állapotáról (BorsOnline)
Váratlan bejelentést tettek, miután az amerikai síklasszis hatalmasat bukott a téli olimpia női lesiklóversenyén. Lindsey Vonnt továbbra is az intenzív osztályon ápolják, de a jövője kapcsán nem tartják kizártnak a visszatérését.
febr. 9
15:03
Megvédte olimpiai bajnoki címét női slopestyle-ban Mathilde Gremaud (Demokrata)
Mathilde Gremaud győzelmével ért véget a szabadstílusú sízők női slopestyle számának döntője.
febr. 9
15:39
"Igazi varázsló" – Szoboszlai Dominiké lett a forduló gólja a Premier League-ben (Infostart)
Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője és Joe Hart, az angol válogatott korábbi kapusa is megdicsérte a magyar középpályást.
febr. 9
15:45
Tragédia érte Mohamed Szalah-t a Manchester City elleni meccs után (BorsOnline)
Meghalt Mohamed Szalah nagyapja.
febr. 9
15:51
Megszületett a döntés Lipcsében, Gulácsi kikerül a csapatból (Ripost)
Megegyeztek az RB Leipzig vezetői a magyar klublegendával.
febr. 9
16:21
Betörtek az izraeli bobcsapat szállására, az útleveleiket és több ezer dollárnyi holmijukat vitték el (Telex)
A szombati incidens nem Olaszországban történt, hanem egy harmadik európai országban, ahol a csapat edz a verseny előtt.
febr. 9
16:27
Ebből balhé lesz, több százezer ír röhög a magyarokon (Metropol)
Szoboszlai Dominikon röhögnek Írországban.
febr. 9
16:27
Ennyibe kerülne az amerikai álom, azaz a Super Bowl Magyarországról (BorsOnline)
Hamburger 65 ezer forintért?
febr. 9
16:33
Kiderült, meddig maradhat Gulácsi Péter Lipcsében (Infostart)
A kapus plusz egy évig marad az RB Leipzigben, azonban rangsorban a másodikká lép vissza és a fizetését is megnyirbálják.
febr. 9
16:33
Kétszer is műtötték a téli olimpián hatalmasat bukó Lindsey Vonnt (Telex)
A 41 éves amerikai alpesisíző eleve sérülten állt rajthoz, az esés közben pedig eltörte a bal combcsontját.
febr. 9
16:45
Megvan a téli olimpia első duplázó bajnoka és holtversenyes ezüstérme (Telex)
Az olimpián először szereplő sí csapatkombinációban a kevésbé esélyes svájci páros nyert, aminek Von Allmen, a lesiklás bajnoka is tagja volt. A szuperfavorit Odermatt, Meillard páros győzelme elúszott.
febr. 9
17:21
Bemutatta idei F1-es festését a McLaren (Racing)
A címvédő idei autóját már láthattuk a barcelonai teszten, de az idei festés csak most, a bahreini teszt előtt két nappal debütált.
febr. 9
17:21
Egymás után esnek szét a téli olimpia érmei, a szervezők már vizsgálják, hogy mi okozza a bajt (Telex)
Több sportoló is arról számolt be, hogy a medáljuk leesett a szalagról.
febr. 9
17:27
Megszületett a döntés Szoboszlai Dominikról (Metropol)
Szoboszlai lőtte a forduló legszebb gólját Angliában.
febr. 9
17:45
Magyarországról indult, Thaiföldön át, Netanjahu segítségével lett 37 évesen Izrael első olimpiai sífutója (Telex)
Kertész Mihály felnőttként célozta meg az olimpiát, most ott is van a milánói-cortinai játékokon. A kvóta megszerzése legalább olyan rázós volt, mint hogy útlevelet kapjon. Egy utolsó pillanatos törvénymódosítás segített, hogy Netanjahu aláírhassa kérelmét.
febr. 9
17:57
Két gólja ellenére semmibe veszik Varga Barnabást Athénban (Metropol)
Varga helyett egy másik labdarúgót éltetnek a görög lapok.
febr. 9
18:21
Ennyi volt, eldőlt Gulácsi Péter sorsa Lipcsében (BorsOnline)
Büszkén osztotta meg a hírt a magyar kapus.
febr. 9
18:21
Sesks szeretné megszorongatni a WRC élmezőnyét Svédországban (Racing)
Martins Sesks ismét Svédországban kezdi részmunkaidős WRC-szezonját, akár csak tavaly, ezúttal azonban már a havas futamon is szeretné az élmezőnnyel felvenni a csatát.

Keresés