A modern labdarúgásban a mérkőzések tempója és a fizikai igénybevétel olyan szintre emelkedett, ahol a tehetség önmagában már nem elég. A pályán megtett kilométerek és a sprintteljesítmény mögött ma már egy precízen megtervezett biokémiai gépezet áll. Ennek az "üzemanyagtöltésnek" az első és legfontosabb állomása a reggeli. De vajon mit ken a pirít
Illovszky Dominik 6.52 másodperces országos csúccsal győzött 6o méteren a belgrádi nemzetközi aranykategóriás fedettpályás atlétikai viadalon. A verseny rajtja nem volt zökkenőmentes. Kozák Luca második lett 60 méter gáton.
A Liverpool vezetőedzője Jürgen Kloppra utalt, amikor az állásáról kérdezték. Arne Slot szerint akkor sem lenne világvége, ha nem jutnának be a Bajnokok Ligájába.
Először szólalt meg Lewis Hamilton Kim Kardashianről. A hétszeres Forma–1-es világbajnok az utóbbi hetekben többször mutatkozott együtt az amerikai influenszer-üzletasszonnyal. Úgy tűnik, valóban egy új kapcsolat van kibontakozóban.
Mindössze 114 nap után menesztette Sean Dyche-ot a vezetőedzői posztról az angol labdarúgó-bajnokságban bennmaradásért küzdő Nottingham Forest. A csapat az Európa-liga alapszakaszában a Ferencvárossal is találkozott. A rutinos edző utódja még nem ismert.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint a sportoló viselhet fekete gyászkarszalagot az áldozatok emlékére, ha szeretne, de a sisak sérti az olimpiai szabályokat.
Ez ám az elhivatottság. Az Eto kézilabdázói, Győri-Lukács Viktória és Sandra Toft együtt ünnepelhették a karácsonyt az újszülött kislányaikkal, februárban pedig már visszatértek a klubjukhoz.
A Mercedes csapatfőnöke sok mindenről nyilatkozott Bahreinben, például kijelentette, hogy a Red Bull körönként egy másodpercet ver rájuk az egyenesekben, és hogy a trükkös motorjuk annyira nem is hoz sokat a konyhára.
Nem sokáig akar pihenni Xabi Alonso. A Real Madridtól a közelmúltban kirúgott szakember jelenleg nyaral, de a szezon után ismét állást kaphat. Fabrizio Romano szerint Anglia felé veszi az irányt.
16 évesen debütált a Ferencváros labdarúgócsapatában Czéh Barnabás. A klub korábbi játékosának, Czéh Lászlónak a fia az Aqvital FC Csákvár elleni Magyar Kupa-mérkőzés után ajándékot is kapott a csapattársaitól és Robbie Keane vezetőedzőtől. Erre a pillanatra is biztosan sokáig örülni fog a fiatal játékos.
A Svéd Rallyn összesen heten indulnak a Junior WRC mezőnyében, köztük a spanyol szupertehetséggel, Gil Membradóval, akit többek között Carlos Sainz is támogat.
Ma 18 órától rendezik Brüsszelben a Nemzetek Ligája 2026–2027-es idényének sorsolását. A magyar csapat ebben a kiírásban a B-divízióban szerepel majd. Tizenkét lehetséges ellenfél közül kap hármat.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elutasította a férfi NB I-ben sereghajtó SZTE-Szedeák óvását, amelyet a listavezető Szolnoki Olajbányász ellen kedden lejátszott mérkőzés kapcsán nyújtott be. A szegediek nem fellebbeznek, így a szolnokiak nem bűnhődnek buta hibájuk miatt.
Megrázó fordulatok után az ukrán Vladiszlav Heraskevicset kizárták a téli olimpiáról, mert nem volt hajlandó lecserélni a háborús áldozatok előtt tisztelgő sisakját. Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke várta reggel a verseny előtt, és ő sem tudta lebeszélni a sisakról – majd a NOB-elnök könnyezve tartott rövid sajtótájékoz