Malév

Törlik a Malévet a cégjegyzékből
2018 június 6.   HírTV
Véglegesen, jogutód nélkül megszűnt a Malév.
371 millió forint veszteséget termelt a Malév utódcége
2018 május 30.   HírTV
A Malév GH ellen már tavaly vizsgálatot indított az Európai Bizottság, tiltott állami támogatás miatt.
Ferihegy, Isztambul, Brüsszel, Tata
2018 május 19.   vg.hu
Miután a Malév leállt, ma már szinte mindenhol repül magyar pilóta. Köztük van Fehérváry Géza kapitány is, aki korábban a légitársaság üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, főpilótája volt.
Sikeres átstartolás
2018 május 12.   vg.hu
A Malév egykori pilótája oktató lett, most teherszállító gépekkel járja a világot. Boeingjei gyomrába csomagküldő szolgálatok mütyürjeit tartalmazó konténerek kerülnek.
Tolóerő és magvas zsemle
2018 május 6.   vg.hu
Vígh János tett egy tiszteletkört Boeingjével Budapest légikikötője felett, s megmeglibbentette a gép szárnyait. Így búcsúztatta a Malévot az utolsó, Írországba vezető úton. A kapitány ma négy pékáruüzletet üzemeltet Budapest agglomerációs körzetében.
Budapest-New York közvetlen járatot indít a LOT
2018 május 3.   Kripto Akadémia
A Malév megszűnése óta kellett rá várni.
Volt egy Malév
2018 április 29.   vg.hu
2012. február 3-án megszűnt a magyar nemzeti légitársaság, a Malév. A magyar repülés története azonban ennél jóval messzebbre nyúlik vissza, s nem egy légitársaság indulásával, hanem egy repülőgyár bejegyzésével kezdődött.
Kétmilliárdot kaphatnak a Malév volt dolgozói a magyar államtól
2018 április 11.   Portfolio
Jogerősen pert nyertek a Malév Zrt. f.a. dolgozói állammal szemben, így több mint 2 milliárd forintot ki kell fizetnie az alperesnek a volt dolgozók felé - számol be a mai bírósági döntésről a napi.hu. A Fővárosi Ítélőtábla a ma...
Orbán vagyonkezelője a sárga földig lehordta az állami cégvezetőt
2018 március 29.   HírTV
Szivek Norbert az elmaradt kartellezés miatt kérte számon a Malév GH vezérigazgatóját.
Szivek Norbert a Malév GH vezetőjének: Te ilyen önkéntes rendőr vagy?
2018 március 29.   444.hu
Egy hangfelvétel szerint az MNV vezére nagyon csúnyán kiosztotta a Malév GH vezetőjét, csak mert az a GVH-hoz fordult egy tiltott együttműködés ügyében.
Milliókat érő tárgyak lapulhatnak otthon a padláson: mutatjuk, mit keress
2017 december 14.   Pénzcentrum
Több tízezer forintért próbálnak egyesek túladni az interneten régi magyar céges relikviákon. Van közöttük Ikarus-makett, Malévon nem használt közel 500 darabos evőeszköz-készlet, régi plakát, vasúti menetrend 1909-ből. De mitől...
Légicsődvédelmi alapra van szükség
2017 december 13.   vg.hu
Olyan biztosítás vagy alap létrehozását javasolja az Európai Utazási Irodák Szövetségeinek Szervezete, amely a légitársaságok csődje esetén fizet a megvásárolt, de fel nem használt jegyek tulajdonosainak. Egy ilyen megoldás öt és fél éve, a Malév csődjekor is jól jött volna.
Mi a közös a székely Atlantiszban, a Malév-pilóták sorsában és Pilinszky költészetében?
2017 november 16.   Menedzsment Fórum
Mindegyikről olyan dokumentumfilm készül, amit támogat az NMHH! Összesen 16 doku kap pénzt, a projektek 110 millió forinton osztoznak. Ja, és Vajna kapott egy újabb rádiót.
Eltitkolt katasztrófa: budapesti házra zuhant egy utasszállító
2017 november 5.   ATV
Ön szerint minden embernek jár a legdrágább, azaz sokszor a legjobb orvosság, ha rákos? Egy új törvény szerint nem! Korrekt ez így? A héten erről szavazhat! Ön mit tenne, ha hajléktalanok élnének az ablaka alatt? Nagyvárosi nyomor és mocsok az orrunk előtt, a hivatalok pedig egymásra mutogatnak. Az eltitkolt Malév-katasztrófa: budapesti házra zuhan
Eljárást kezd az unió a Malév GH ellen
2017 szeptember 21.   HírTV
Úgy tudni, tiltott állami támogatás gyanúja miatt jelentették fel az EU-nál az egykori Malév-céget.
Az árverseny nehezíti a Malév GH életét
2017 szeptember 8.   vg.hu
A légitársaságok magyarországi földi kiszolgáló és karbantartó cégei elviselik az Air Berlin csődjét, de egyes magyarországi piaci körülmények komoly kihívást jelentenek a működésük szempontjából.
Feljelentették az egykori Malév-céget
2017 szeptember 8.   HírTV
Állami támogatásból fedezték az állami banknál felvett hitelt, ez ellentétes az uniós joggal.
Az árverseny nehezíti a Malév GH életét
2017 szeptember 8.   vg.hu
A légitársaságok magyarországi földi kiszolgáló és karbantartó cégei elviselik az Air Berlin csődjét, de egyes magyarországi piaci körülmények komoly kihívást jelentenek a működésük szempontjából.
Újjászületett egy sajátos Maléves jármű
2017 szeptember 3.   Infostart
Az őszi sajtóbemutató előtt több helyen is nyilvánosan bemutatkozik a kultikus jármű.
Öt év után befejeződhet a Malév felszámolása
2017 augusztus 30.   HírTV
A magyar légitársaság 160 milliárd forintos tartozást hagyott hátra.