-
Ismét sztrájkot hirdet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
2009 október 10.
Alternatív Energia
-
Újabb vasutassztrájk készül, amelyben a reprezentatív vasutas-érdekképviseletek közül ismét csak egy, a VDSZSZ vesz részt, folytatva a 2008 februárjában kezdett magányos gördülősztrájkot. Az időpont megjelölése nélküli munkabeszüntetésről a VDSZSZ akkor tájékoztatott, amikor még tartott a MÁV és az érdekképviseletek egyeztetése, melyről közben ők kivonultak. Mindez várható volt, legalábbis hetek…
-
Szollár: Új söprű jól söpör
2009 október 7.
HírTV
-
Szollár Domokos kormányszóvivő talán legemlékezetesebb megnyilvánulása volt, amikor – még a Budapest Airport szóvivőjeként – arról beszélt, hogy a jogaikat követelő reptéri alkalmazottak sztrájkja miatt egyszerűen „lepetézik”. Így tesz-e a MÁV botrányai kapcsán is? – egyebek mellett erről kérdezte a Magyar Nemzet Szollár Domokost.
-
Elvennék a kedvezményeket - Sztrájkkészültség a MÁV-nál
2009 október 7.
Alternatív Energia
-
Mától bármikor lehet nemcsak kétórás figyelmeztető, hanem általános vasutas sztrájk is a MÁV-nál. A közösségi közlekedés vasúttársaságot érintő átalakítása ügyében tegnap folytatódott kollektív munkaügyi vitán ugyanis nem közeledtek az álláspontok: a következő tárgyalás pénteken lesz, a munkabeszüntetésről konkrét döntés még nincs. A kormány szűkítené a vasúti dolgozók utazási kedvezményeit, amit…
-
A közúti közlekedést is megbéníthatja a MÁV-sztrájk
2009 szeptember 30.
HR Portál
-
A lehetséges MÁV-sztrájk alatt vasúti átjárókat állnának el a szerelvényekkel, így megbénulna a közúti közlekedés is - a Magyar Nemzet úgy tudja, ez a terv is megfogalmazódott a munkabeszüntetésre készülő vasutasok között.
-
MÁV: brutális sztrájkok jöhetnek
2009 szeptember 30.
HírTV
-
A lehetséges MÁV-sztrájk alatt vasúti átjárókat állnának el a szerelvényekkel, így megbénulna a közúti közlekedés is – a Magyar Nemzet információi szerint ez a terv is megfogalmazódott a munkabeszüntetésre készülő vasutasok között.
-
A vasutassztrájk alatt megbénulhat a közúti közlekedés is
2009 szeptember 30.
Infostart
-
Elkészült az MSZP választási programjának úgynevezett értékvázlata. Alig négymilliárdot spórolnak jövőre a korábbi lakástámogatási rendszer lényegi elemeinek felfüggesztésével. Lehetséges MÁV-sztrájk alatt vasúti átjárókat állnának el a szerelvényekkel, így megbénulna a közúti közlekedés is
-
Brutális sztrájkra készülnek a vasutasok?
2009 szeptember 30.
hirado.hu
-
A Magyar Nemzet értesülései szerint a sztrájkolni készülő vasutasok között az az elképzelés is megfogalmazódott, hogy szerelvényekkel elállják a vasúti átjárókat, így a közúti közlekedést is megbénítják. Közben megérkezett a kormány válasza, mely a szakszervezetek szerint felér egy sztrájkfelhívással. Abban ugyanis az áll: a MÁV-val állapodjanak meg a tervezett 40 milliárd forintos elvonásról
-
„Egy sztrájkfelhívással ér fel a kormány arrogáns válasza”
2009 szeptember 29.
HírTV
-
Egy sztrájkfelhívással felér a kormány hétfői levele, amelyben azt írták a vasutas szakszervezeteknek, hogy a kormányt a munkaügyi vitában a MÁV elnök-vezérigazgatója képviseli majd. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) emiatt már a munkaügyi vita idejére is munkabeszüntetést helyezett kilátásba - derül ki a VDSZSZ Független Hírügynökséghez kedden eljuttatott közleményéből.
-
Sztrájkok sorozata kezdődhet
2009 szeptember 22.
HírTV
-
Míg a MÁV 2015-ig csupán 200 kilométernyi fővonalon tervez felújítást, addig a GYSEV összesen 600 kilométernyi vonalat kíván átvenni és felújítani – olvasható a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) nyilatkozatában. A szakszervezet szerint ha nem jön létre elfogadható megállapodás, akkor sztrájkok sorozata kezdődhet.
-
Sztrájkok sorozata kezdődhet
2009 szeptember 22.
HírTV
-
Míg a MÁV 2015-ig csupán 200 kilométernyi fővonalon tervez felújítást, addig a GYSEV összesen 600 kilométernyi vonalat kíván átvenni és felújítani – olvasható a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) nyilatkozatában. A szakszervezet szerint ha nem jön létre elfogadható megállapodás, akkor sztrájkok sorozata kezdődhet.
-
Sztrájkok sorozata kezdődhet
2009 szeptember 22.
HírTV
-
Míg a MÁV 2015-ig csupán 200 kilométernyi fővonalon tervez felújítást, addig a GYSEV összesen 600 kilométernyi vonalat kíván átvenni és felújítani – olvasható a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) nyilatkozatában. A szakszervezet szerint ha nem jön létre elfogadható megállapodás, akkor sztrájkok sorozata kezdődhet.
-
Sztrájk! - Zúgolódnak a közszolgák a büdzsé ellen
2009 szeptember 15.
Alternatív Energia
-
A magyar vasút tönkretételét jelentené a jövő évi költségvetésben a MÁV-tól tervezett 40 milliárd forintos elvonás, ezért e témát is felvette a másfél éve tartó gördülő sztrájk követelései közé a VDSZSZ - jelentette be a vasutas érdekképviselet elnöke. Gaskó István közös fellépésre, sztrájkra szólított fel a közösségi közlekedés reformja ellen. Egyelőre nem nagy a tolongás: a volános…
-
Sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete
2009 szeptember 9.
hirado.hu
-
Az érdekvédők azt szeretnék elérni, ha a kormány megtárgyalná velük a MÁV tervezett átalakítását
-
Nem lesz leépítés a MÁV-Gépészetnél
2009 szeptember 4.
HR Portál
-
Elhárult a vasutas sztrájk veszélye, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-Gépészet Zrt. vezetői aláírták a csoportos létszámleépítés elkerüléséről szóló megállapodást - közölte a szakszervezet portálunkkal.
-
Egyelőre nem lesz sztrájk
2009 szeptember 3.
HírTV
-
Aláírta csütörtökön a csoportos létszámleépítés elkerüléséről szóló megállapodást a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV-Gépészet Zrt-vel. Az érdekképviselet szerint ezzel egyelőre elhárult a sztrájk lehetősége.
-
„Izgalmas” ünnep a magyar vasúton
2009 augusztus 24.
HírTV
-
Több értelemben is „izgalmas” időszakot él a MÁV. A napokban eldől, hogy a közösségi közlekedést érintő kormányzati tervek miatt sztrájkolnak-e a vasutas-szakszervezetek.
-
Küszöbön a MÁV és a Volán sztrájkja
2009 augusztus 21.
HírTV
-
Sztrájkbizottságot alakít a Mozdonyvezetők Szakszervezete, amennyiben az augusztus 27-ei egyeztetésig nem kapnak részletes tájékoztatást Hónig Péter közlekedési minisztertől a vasút tervezett átalakításáról és a vasutasok kedvezményeinek módosításáról. A szervezet elnöke, Borsik János érdemi tárgyalásokat követel.
-
Évtizedes gondokat görget maga előtt a MÁV
2009 augusztus 17.
Alternatív Energia
-
Lépéskényszerben van a Bajnai-kormány, miután sem jövőre, sem azután nem jut annyi pénz a közösségi közlekedési szektorra, mint eddig. Ezért a korábbi reformterveknél talán határozottabban és átfogóbban kíván változtatni az ágazat működésén és finanszírozásán. Antali Károly kormánybiztos tisztában van azzal, hogy a tervezett lépések sok érdeket sértenek, sőt sztrájkok is várhatók.
-
Ezer dolgozójától válna meg a MÁV?
2009 július 24.
hirado.hu
-
A VDSZSZ a MÁV különböző hivatalos közléseiből számolta ki ezt az eredményt és emlékeztetett az érvényben lévő sztrájkfelhívásra
-
Sztrájkalap: MÁV, BKV, Volán - a türelem megoldást teremt?
2009 július 8.
Privátbankár
-
A vasút átalakításról egyeztettek a Vasúti Egyeztető Bizottságban Hónig Péter közlekedési miniszter és Antali Károly miniszteri biztos részvételével a tárca szakterületének képviselői és a vasutas reprezentatív szakszervezetek - a szaktárcának elképzelése sincs a MÁV, a BKV és a Volán jövőjére