-
Francia miniszterelnök: Terrortámadások lesznek, ártatlanok fognak meghalni
2016 szeptember 11.
ATV
-
Manuel Valls szerint példanélküli a terrorfenyegetettség Franciaországban, 15 ezer szélsőségest tartanak számon, több százan harcolnak az Iszlám Állam oldalán. Szombaton egy kamaszt vettek őrizetbe, aki feltehetően merényletet akart elkövetni Párizsban, és bejelentették: szigorítják a radikálisok fogva tartását.
-
Tarjányi: A szakma nagyon le van maradva
2016 szeptember 11.
ATV
-
Gázpalackokkal telepakolva parkolt egy magára hagyott gépkocsi a párizsi Notre Dame székesegyház közelében. A francia belügyminiszter szerint a jelek arra mutatnak, hogy terrorakcióra készültek az autóval. Közeledik szeptember 11. Mire készülnek a terroristák? – Tarjányi Pétert elemezte a kockázatokat az ATV Egyenes Beszéd Ráadás című műsorban.
-
Az Egyesült Államok felismerte, az EU nem
2016 szeptember 10.
Gondola
-
A Nézőpont Intézet elemzője szerint míg az Egyesült Államok a 2001-es terrortámadások után rájött, hogy meg kell erősítenie a határt, addig az Európai Unió nem tette meg ugyanezt a 2015-ös párizsi merényletek után
-
Felesküdött az Iszlám Államnak: Újabb letartóztatások Párizsban
2016 szeptember 9.
ATV
-
Újabb embert vettek őrizetbe a gázpalackokkal teli gépkocsival összefüggésben, amelyet a múlt hét végén Párizs belvárosában találtak, s ezzel nyolcra emelkedett a letartóztatottak száma. Francois Hollande francia államfő megerősítette, hogy egy terrorcsoport próbált meg merényletet végrehajtani.
-
Fidesz érvelőkártya: Nem zárható ki terrortámadás Magyarországon
2016 szeptember 9.
ATV
-
„Bár a magyar rendvédelmi erők kiváló munkát végeznek, ilyen körülmények között nem lehet teljesen kizárni, hogy nálunk is megtörténjen az, ami korábban Párizsban vagy Brüsszelben” – áll azon a belső terjesztésű érvelőkártyán, amelyet országszerte ezekben a napokban kapnak meg a Fidesz aktivistái, hogy minél meggyőzőbben tudjanak korteskedni a kvóta referendum mellett.
-
Terror Párizsban! Három nő robbantotta volna fel a Notre Dame-ot
2016 szeptember 9.
Blikk
-
Meglőttek és elfogtak egy nőt a francia rendőrök, mert köze volt egy autóhoz, amit gázpalackokkal megpakolva találtak a párizsi Notre Dame közelében. Terroristák akartak robbantani a kocsival.
-
Letartóztattak három embert a franciák – terrorakcióra készültek?
2016 szeptember 9.
Privátbankár
-
Az előző hét második felében okozott kisebb riadalmat Párizsban a gazdátlan gázpalackokkal telerakott furgon.
-
Terrorgyanú: meglőttek és elfogtak egy nőt Párizsban
2016 szeptember 8.
Gondola
-
A francia rendőrök meglőttek és elfogtak egy terrorgyanús ügyben keresett nőt
-
"Soha nem volt még ilyan fokozott a terrorfenyegetettség Franciaországban"
2016 szeptember 8.
ATV
-
Egy második házaspárt is őrizetbe vett a francia rendőrség a közép-franciaországi Montargisban a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt, amelyet a hétvégén Párizs belvárosában találtak. A villogó elakadásjelzőkkel az út szélén hagyott üres autóban gázolajjal teli kannák is voltak - közölték csütörtökön rendőrségi források.
-
Terrorveszély - Gázpalackokkal teli kocsit találtak Párizs belvárosában
2016 szeptember 7.
Blikk
-
Gázpalackokkal teli gépkocsit talált vasárnapra virradóra a francia rendőrség Párizs belvárosában, a Notre Dame katedrális közelében - jelentette szerdán honlapján a Le Figaro című napilap.
-
Véresebb támadásokra készült az Iszlám Állam
2016 szeptember 5.
Gondola
-
A párizsi terrortámadásoknál sokkal súlyosabb terrorakciót tervezett az Iszlám Állam európai hálózata.
-
Amerikai segítséggel tudták elkapni Salah Abdeslamot
2016 augusztus 22.
ATV
-
A belga hatóságoknak az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) segítségével sikerült elfogniuk Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét - közölte hétfőn a BuzzFeed News hírportál két, az ügyet jól ismerő tisztségviselőre hivatkozva.
-
Végzetes csapást mértek az IÁ raktárközpontjára
2016 augusztus 22.
ATV
-
A francia légierő harci gépei csapást mértek vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetének létesítményeire a szíriai Rakkában - jelentette be az este a francia nemzetvédelmi minisztérium. "A francia légitámadás során csapást mértek Rakkában az IÁ nehézfegyvereit tároló és kiszolgáló raktárközpontra" - áll a francia védelmi tárca párizsi közleményében.
-
Kevesebb, mint feleannyian foglalnak szállodát Párizsban, mint egy éve
2016 augusztus 7.
444.hu
-
Iszonyatosan sokat ártottak a francia gazdaságnak a terrorista merényletek.
-
Segélyekből finanszírozhatták az európai terrortámadásokat
2016 augusztus 5.
ATV
-
A párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények elkövetői közül többeknek is szociális juttatásokat fizetett a belga állam a merényleteket megelőző időszakban, ami szakemberek szerint komoly kérdéseket vet fel az ellátórendszer működésével kapcsolatban - írta pénteki elemzésében a The Wall Street Journal (WSJ) című napilap.
-
A párizsi merénylők szociális támogatásból éltek, miközben a terrortámadást tervezték
2016 augusztus 5.
444.hu
-
Egészen a támadások előtti utolsó pillanatig felvették a segélyeket. Maga az Iszlám Állam is ezt javasolja harcosainak.
-
Terrorgyanú miatt adtak ki körözést Párizsban
2016 augusztus 4.
Privátbankár
-
Egy névtelen afgán férfit keres a párizsi rendőrség és a francia titkosszolgálat.
-
Párizs erőteljesen hangnemet váltott
2016 augusztus 4.
Alternatív Energia
-
Új helyzet állt elő a francia plébános meggyilkolása után – Nem közlik a terroristák képét.
-
Durva iszlamista terror uralkodik a francia börtönökben
2016 augusztus 1.
Blikk
-
Párizs - A francia börtönök lakóinak lassan a 60 százaláka muszlim, így az oda kerülő terroristák gyakran válnak a bentlakók szellemi vezetőivé.
-
Hollande: Hosszú háború előtt állunk
2016 július 28.
ATV
-
Növeli hadseregének létszámát Franciaország az országot érintő sorozatos terrortámadások miatt – jelentette be a párizsi belügyminiszter. Az elmúlt napokban 2500 franciát kértek fel, hogy csatlakozzon a tartalékos sereghez. A keddi keresztény templom ellen elkövetett dzsihádista támadással kapcsolatban, francia vallási vezetők találkoztak. Ők egységre szólították fel a franciákat. Az egyik…