Amerikai elnökválasztás

Márki-Zay Péter: Hallgasson a népre, és változtasson álláspontján, legyen azonnal közvetlen elnökválasztás!
2026 július 21.   SzMo
A politikus nyilvános bejegyzésben javasolta Magyar Péternek a köztársasági elnök közvetlen megválasztását. Szerinte a miniszterelnök jelöltje így is győzne, a politikai felelősség pedig a választóké lenne.
Márki-Zay és Magyar Péter összecsapott Polgár Judit államfői jelölése miatt: A miniszterelnök lobbizással vádolja a polgármestert
2026 július 19.   SzMo
Márki-Zay Péter azt írja, szerinte a sakkvilágbajnok sem tudná garantálni az intézmény függetlenségét a jelenlegi választási rendszerben. Magyar Péter megjelent a kommentek között, és azt mondta, hogy felesleges lobbizni, és a közvetlen elnökválasztás csak az új Alkotmány elfogadása után lehet.
Donald Trump szerint Kína beavatkozott a 2020-as elnökválasztásba, de ezt azok a dokumentumok sem bizonyítják, amiket erre hivatkozva nyilvánosságra hozott
2026 július 17.   Telex
Az amerikai elnök 25 perces beszédet mondott, amiben eddig titkosított hírszerzési dokumentumokról beszélt. Ezek közül több inkább ennek az ellenkezőjét mutatja, vagy egyáltalán nem kapcsolódik az amerikai választási infrastruktúrához.
Magyar Péter közvetlen elnökválasztást javasol: új korszak jöhet és mi dönthetünk?
2026 július 13.   Blikk
Komoly változást lebegtetett be Magyar Péter: a jövőben nem az Országgyűlés, hanem közvetlenül a választók dönthetnének arról, ki legyen Magyarország köztársasági elnöke. A Tisza Párt vezetője egy Reddit-kérdésre válaszolva azt írta, támogatja a közvetlen elnökválasztást, de hangsúlyozta, hogy erről végső soron az emberek döntenének az új alkotmány
Magyar Péter a közvetlen elnökválasztást támogatja
2026 július 12.   rtl.hu
Újra napirendre került a közvetlen köztársaságielnök-választás. Magyar Péter a Redditen azt írta: a döntés az embereken múlik, ő pedig támogatja a nép általi választást. A Fidesz ugyanakkor úgy látja, a TISZA ezzel csak terelni próbál, és nem támogatják a közjogi rendszer "teljes felforgatását". A Híradónak nyilatkozó alkotmányjogász azt mondja, ha
Gyógyszeráfa, azbeszt és közvetlen elnökválasztás – ezeket a komolyabb ígéreteket lehet majd számon kérni Magyar Péteren a reddites válaszai alapján
2026 július 12.   Telex
A miniszterelnök válaszaiból többek közt kiderült, hogy dolgoznak a gyógyszerek áfájának csökkentésén, van terv a GVH elnökének leváltására és nem vennék el a határon túliak szavazati jogát.
Áfacsökkentés, közvetlen elnökválasztás, újabb "Orbán-bábok" elmozdítása - Magyar Péter nem kertelt a Redditen
2026 július 11.   SzMo
A miniszterelnök egy szombat esti Reddit AMA (kérdezz tőlem bármit) keretében válaszolt a felhasználók kérdéseire. Mutatjuk a legfontosabb új információkat a kormány döntéseiről, terveiről.
Vučić álma: még egy ciklus, hogyan akarja elérni?
2026 július 9.   Balk
Aleksandar Vučić újabb választási manőverre készül: a jelek szerint előbb parlamenti választásokat tartana, és csak utána engedné elnököt választani az országot. A sorrend nem véletlen. Ha előbb bebiztosítja a parlamenti többséget és a kormány irányítását, akkor az elnökválasztás tétje jelentősen csökken. Miközben a szerb ellenzék még mindig a közö
Marine Le Pen-t elítélte a bíróság, mégis indulna az elnökválasztáson
2026 július 8.   AC News
Franciaország politikai életét alaposan felkavarta Marine Le Pen bejelentése, miszerint a jogerős bírósági döntés ellenére is indulni kíván a következő elnökválasztáson.
Szakértő: formális vagy informális módon is megtarthatná a hatalmat Aleksandar Vucic
2026 július 8.   Infostart
Ősszel előre hozott parlamenti és/vagy elnökválasztás is lehet Szerbiában, amennyiben Aleksandar Vucic ígéretét betartva valóban lemond az államfői posztról. Németh Ferenc Nyugat-Balkán-szakértő szerint nagyon érdekes erőviszonyok alakulhatnak ki az ősszel esedékes parlamenti választások után. Emellett Szerbia uniós csatlakozásának akadályairól is
Marine Le Pen francia elnök lenne
2026 július 8.   Magyar Hírlap
Az ellenzéki politikus is elindul a jövő évi francia elnökválasztáson.
Marine Le Pen elindul a jövő évi francia elnökválasztáson
2026 július 8.   Demokrata
Ezt az ellenzéki Nemzeti Tömörülés politikusa kedd este jelentette be.
A bíróság ítélete ellenére Marine Le Pen elindul a 2027-es elnökválasztáson, de van egy csavar
2026 július 8.   Forbes
A szélsőjobboldali elnökjelölt korábban azt mondta, nem akar nyomkövetővel a lábán kampányolni.
Ismét indulhat az elnökválasztáson a jelenlegi kazah elnök
2026 július 8.   Magyar Hírlap
Az új alkotmány alapján.
Annak ellenére, hogy elítélték, a szélsőjobbos Marine Le Pen elindul a francia elnökválasztáson
2026 július 8.   444.hu
Korábban azt mondta, nyomkövetővel a lábán nem akar kampányolni. Most azt, hogy megfellebbezi az őt elmarasztaló ítéletet, aminek végrehajtását így egyelőre felfüggesztik.
Marine Le Pen bejelentette, hogy nyomkövető nélkül indul a jövő évi elnökválasztáson
2026 július 8.   Telex
A francia szélsőjobboldali politikus fellebbez az ítélet ellen, és megnevezte, ki lesz a miniszterelnöke, ha megválasztják francia elnöknek.
Nyomkövetővel a lábán még indulhat az elnökválasztáson Marine Le Pen
2026 július 8.   Telex
Jogerősen is elítélték a Nemzeti Tömörülés eszmei vezetőjét a törvénytelen EU-s pártfinanszírozás miatt, de a másodfokú bíróság hagyott egy kiskaput Marine Le Pennek, hogy pártelnökké tett népszerű mentoráltja helyett mégis indulhasson az elnökválasztáson.
Le Pen meghozta a nagy döntést
2026 július 7.   Infostart
Marine Le Pen elindul a 2027-es elnökválasztáson. Ezt kedd este jelentette be, néhány órával azután, hogy ugyan a párizsi fellebbviteli bíróság bűnösnek találta az európai parlamenti juttatások törvénytelen felhasználása miatt indított perben, de hatályon kívül helyezte közhivatal viseléstől való eltiltását.
Le Pen technikailag elindulhat elnöknek a bíróság döntése alapján, ám politikai jövője továbbrta is kérdéses
2026 július 7.   Kontroll.hu
Bár jogilag elhárult az akadálya annak, hogy Marine Le Pen elinduljon a francia elnökválasztáson, kérdéses, hogy valóban ő lesz-e a pártja jelöltje – ezt korábban maga a politikus is elismerte. A formáció másik esélyes indulója, Jordan Bardella győzelme esetén az ország történetének egyik legfiatalabb elnöke lehetne.
Jeladóval indulhat Le Pen az elnökválasztáson
2026 július 7.   Magyar Hírlap
Ma sok minden eldől Galliában.