Amerikai elnökválasztás

Orbán Viktor a romániai elnökválasztásról egyeztetett Kelemen Hunorral
2025 május 10.   Demokrata
A magyar kormány meghatározónak tekinti az Rmdsz álláspontját.
"George Simion nem a mi emberünk. George Simion magyarellenes"
2025 május 10.   444.hu
Az Rmdsz elnöke szerint "Romániában az elnökválasztás talán még soha nem szólt annyira rólunk, mint a mostani második forduló."
A magyarellenes román elnökjelölt, George Simion megköszönte Orbán Viktor üzenetét: szerinte együtt kell megnyerniük a harcot
2025 május 10.   Blikk
Orbán Viktor ünnepi beszédében a tihanyi bencés apátság és a Szent Kristóf Zarándokház átadásán utalt a romániai elnökválasztás első fordulójára, kiemelve, hogy Magyarország nem kíván beavatkozni más országok politikai küzdelmeibe. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta a két nép közötti történelmi sorsközösséget, valamint azt, hogy a szuverenitás vé
Simion megköszönte Orbán támogatását és azt üzeni, közös a harcuk
2025 május 10.   444.hu
A román elnökválasztás esélyese alig három éve még részt vett az úzvölgyi magyar katonai temető feldúlásában, ahol büszke volt arra, hogy "vissza tudták venni az irredenták és sovének által elfoglalt objektumokat".
Orbán annak a szélsőjobboldali román elnökjelöltnek az egyik kijelentésével értett egyet, aki ellen az Rmdsz kampányol
2025 május 10.   Telex
Az osztályalapú politikai törésvonalak dominálnak most Romániában, így jutott tovább két rendszerellenes politikus az elnökválasztás első fordulójából, és bukott meg az eddigi kormánykoalíció.
Nem csitul a Széchy-ügy: Czene Attila szerint a botrány a közelgő elnökválasztásról szól
2025 május 10.   Blikk
Alaposan felbolygatta a magyar úszótársadalmat a napokban megjelent, Széchy Tamásról szóló könyv, amelyet szerzőként az úszópápa olyan kiváló egykori versenyzői jegyeznek, mint Hargitay András, a sportág első magyar világbajnoka, a jelenlegi szövetségi kapitány, Sós Csaba és a kötet harmadik szerzője, Tóth Ákos.
Nagyon megütötte a román lejt az elnökválasztás
2025 május 9.   Mandiner
Még úgy is, hogy a bukaresti jegybank legalább 7 milliárd eurót költött a valuta stabilizálására.
Hegyezhetik a fülüket Romániában: világos üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktor
2025 május 9.   Mandiner
"Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe" – jelentette ki a kormányfő.
Létfontosságú felhívást tettek a romániai magyar egyházak
2025 május 9.   Infostart
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik "hiánytalanul" részt vegyenek a román elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, Románia európai úton való megtartására - derült ki az egyházi vezetők pénteken közzétett közös választási fel
Óriási a román elnökválasztás tétje
2025 május 9.   Magyar Hírlap
A romániai magyar egyházak is szavazásra buzdítják híveiket.
Érvényesnek nyilvánította az alkotmánybíróság a román elnökválasztás első fordulóját
2025 május 9.   hirado.hu
Az Új Románia Párt elnöke mintegy 26 ezer szavazatot szerzett (0,28 százalék).
Megszólalt a román alkotmánybíróság a megismételt elnökválasztás első fordulójáról
2025 május 9.   Infostart
Érvényesnek nyilvánította pénteken a román alkotmánybíróság (CCR) a megismételt elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményét, és megállapította, hogy a május 18-án megtartandó második fordulóban George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, és Nicusor Dan független jelölt vesz részt.
Döntött az Alkotmánybíróság, érvényes-e a román elnökválasztás
2025 május 9.   Mandiner
A május 18-án megtartandó második fordulóban George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, és Nicusor Dan független jelölt vesz részt.
Romániai keresztény egyházak: Létfontosságú a hívek részvétele a román elnökválasztás második fordulójában
2025 május 9.   hirado.hu
A megismételt államfőválasztás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát.
Jogerős: ez a két jelölt indulhat a romániai elnökválasztás második fordulójában
2025 május 9.   HírTV
Az alkotmánybírósági határozat kihirdetésével kezdetét veszi az elnökválasztás második fordulójának kampányidőszaka, amely a hazai választókörök megnyitása előtt 24 órával, május 17-én reggel 7 órakor ér véget.
Érvényes a román elnökválasztás első fordulója
2025 május 9.   Magyar Hírlap
A második forduló május 18-án lesz.
A magyar kisebbség jogairól beszélt a versenyben maradt két román elnökjelölt a tévévitán
2025 május 9.   vasárnap.hu
A Romániában élő magyar kisebbség jogainak garantálása és a székely zászló használata is a témák között szerepelt a román elnökválasztás két versenyben maradt jelötje között rendezett első tévévitán: mind az európai elkötelezettségű Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere, mind pedig George Simion, a több párt által szélsőségesnek tartott R
George Simion kártérítést követelne Ukrajnától
2025 május 9.   Demokrata
A román elnökválasztás első fordulóját megnyerő George Simion bejelentette: kártérítést vár Románia számára.
Még nem lefutott a román elnökválasztás
2025 május 9.   Magyar Hírlap
A magyar kisebbség jogairól is beszélt a versenyben maradt két elnökjelölt az első tévévitán.
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
2025 május 9.   vg.hu
A román elnökválasztás kimenetele kardinális az Európai Unió és Ukrajna szempontjából.