BKV sztrájk

Érik a BKV-s sztrájk
2011 december 1.   Alternatív Energia
Egyre nagyobb a sztrájkveszély a BKV-nál, miután tegnap sikertelenül végződött az érdekképviseletek és Várszegi Gyula megbízott vezérigazgató tárgyalása a kollektív szerződés (ksz) módosításáról. Sőt, a tulajdonosi jogokat gyakorló fővárosi közgyűlés délutáni felhatalmazása alapján információink szerint a vállalat igazgatótanácsa döntött is a ksz egyoldalú, december elsejei, február 29-ével…
Felmondták a kollektív szerződést a BKV-nál
2011 november 30.   Infostart
A kollektív szerződés felmondását javasolja a BKV-nál a Fővárosi Közgyűlés. Az InfoRádió értesülése szerint erről már határozott is a közlekedési cég igazgató tanácsa. Emiatt elképzelhető, hogy már januárban sztrájk lesz a közlekedési vállalatnál. A közgyűlés döntött arról is, hogy nem emelik a BKV-tarifákat jövőre.
Januárban sztrájk lehet a BKV-nál
2011 november 29.   HR Portál
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke hétfőn az MTI-nek.
Fejeként 37 ezret bukhatnak a BKV-dolgozók
2011 november 29.   ATV
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti elnöke szerint "ultimátumot" kaptak, ha nem írják alá a megállapodást, akkor a BKV felmondja a kollektív szerződést. Ez esetben a dolgozók sztrájkolni fognak.
Csökkenti a közösségi közlekedés támogatását az állam - a nap legfontosabb hírei
2011 november 28.   Infostart
Jövőre 16 milliárd forinttal csökkenti a közösségi közlekedés támogatását az állam. Csökken szerdán a gázolaj ára. Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál. A nap legfontosabb hírei november 28-án.
Nyomás alatt: ha január, akkor BKV-sztrájk?
2011 november 28.   Privátbankár
Nyomás alatt: ha január, akkor BKV-sztrájk?
Januárban sztrájk lehet a BKV-nál
2011 november 28.   Metropol
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést, mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke.
Szakszervezeti vezető: januárban sztrájk lehet a BKV-nál
2011 november 28.   Alternatív Energia
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke hétfőn az MTI-nek.
Januárban sztrájk lehet a BKV-nál
2011 november 28.   Infostart
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke.
Tarlóst az sem érdekli, ha évekig sztrájkolnak a szakszervezetek
2011 november 16.   hirado.hu
Nem akadályozza meg a BKV kollektív szerződéseinek felülvizsgálatát az sem, ha a szakszervezetek sztrájkot helyeznek kilátásba - közölte Tarlós istván főpolgármester.
Egymilliárdos plusszal zárta a tavalyi évet a BKV
2011 augusztus 26.   Infostart
Egymilliárd 18 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta a 2010-es évet a BKV. Az üzleti jelentés szerint ez 4,7 milliárd forinttal jobb, mint a tervezett 3,7 milliárdos veszteség. Tavaly az utasszám - részben a januári sztrájk miatt - alacsonyabb volt, és a jegyekből, bérletekből is kevesebb fogyott.
BKV-bérletével nyert próbapert Norbert
2011 augusztus 18.   BorsOnline
3454 forintra perelte tavalyi sztrájkja miatt a BKV-t dr. Kovács Norbert, aki kevesellte a bérletesek három napos kártérítését két hétnyi sztrájkért. A bíróság elsőre az ügyvédjelöltnek ad igazat.
Nem sztrájkolhatnak a BKV-s szakszervezetek
2011 július 15.   hirado.hu
Nem tudta megállapítani a bíróság a sztrájk idején elégséges szolgáltatást.
A bíróság elutasította egy BKV-s szakszervezet sztrájkkal kapcsolatos kérelmét
2011 július 15.   Alternatív Energia
A Fővárosi Bíróság elutasította a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) azon kérvényét, amelyben a sztrájk idején még elégséges szolgáltatás megállapítását kérték.
Sztrájk helyett útlezárásokkal folytatódik holnap a demonstráció
2011 június 28.   HR Portál
A BKV szakszervezetei, az autóbusz sofőrök és a mérnökök már biztosan nem sztrájkolnak szerdán, illetve a legfrissebb hírek szerint a mozdonyvezetők munkabeszüntetése is meghiúsult. Félpályás útlezárások ettől függetlenül lesznek, a szakszervezetek nem adják fel a küzdelmet, bár a LIGA szerint a sztrájktörvény ellehetetleníti őket.
Rendvédelmisek béníthatják a forgalmat + videó
2011 június 25.   ATV
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett sztrájkját a BKV egyik szakszervezete, a VTDSZSZ, amely még nem egyezett meg a munkáltatóval az elégséges szolgáltatásokról. A bányászok és az energiaipari dolgozók hétfőn döntenek, hogy tartanak-e munkabeszüntetést. A mozdonyvezetők megtartják a figyelmeztető sztrájkot.
Elmarad a BKV-sztrájk
2011 június 24.   HírTV
Elhalasztotta a június 29-re meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) – közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke pénteken.
Nem lesz BKV-sztrájk jövő héten
2011 június 24.   HR Portál
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke pénteken az MTI-vel.
Elhalasztották a BKV-sztrájkot
2011 június 24.   Metropol
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke.
Elmarad a hónap végére tervezett sofőrsztrájk
2011 június 24.   Privátbankár
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke pénteken. A Fővárosi Munkaüg...